NEHAZUGGY

Mintha a legcsekélyebb befolyásuk lenne a nemzetközi feszültségek feloldására

Hogy ne érhesse szó a házunk elejét azért, mert ahelyett, hogy fontos dolgokkal foglalkoznánk, mindent elkövetünk azért, hogy messiásmérgezést kapjon a nemzet, ne tévesszük szem elől, hogy még mindig a Fidesz van kormányon, és bárhogy is bujkál a nyilvánosság elől, még mindig Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt. Aki számára a legrosszabb lapjárások és kudarcszériák idején is el szokott jönni a pillanat, amikor rámosolyog a szerencse az aggasztó belbecse okán szétcsúszott fejére. Szörnyű leírni, de bűn lenne tagadni: az, amit Irán művelt szombat éjjel, a lehető legjobb pillanatban történt a teljes kommunikációs szétcsúszásban lévő állampárt vezetőjének. Aki azonnal belekapaszkodott a nemzetközi háborús helyzetbe, hogy eljátszhassa a cselekvőképes államférfit, akinek érdemi beleszólása van abba IS, hogy mi történik a Közel-Keleten az Iráni Iszlám Köztársaság és Izrael vonatkozásában. Spoiler: nincs neki.

Tehát miután Irán szombat éjjel, eddig soha nem látott módon a saját területéről drónokkal és rakétákkal támadást indított Izrael ellen, mondván, hogy ez az akció válaszlépés az Irán damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott, Izraelnek tulajdonított légicsapásra, és még nagyobb támadást helyezett kilátásba arra az esetre, ha Izrael visszavág, a békepárti orbáni államvezetés kommunikációs fontoskodásba kezdett. Arra való hivatkozással, hogy a közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent Magyarország biztonságára is, vasárnap délutánra összetapsolta a Védelmi Tanácsot, csak Rogán valamiért lemaradt a képről. A biztonság kedvéért a külgazdasági és külügyminiszter is megnyilvánult a közösségi oldalán, bár az sajnos kimaradt az első ellentmondást nem tűrő Facebook-toppantásából (egy későbbi posztjában aztán elhangzott Irán, nahát), hogy pontosan ki követte el azt, amit Magyarország határozottan elítél:

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított rakétatámadást. Ez az akció a közel-keleti konfliktus eszkalációjának veszélyét hozza magával, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra.

Látva ezt a vasárnapi fontoskodást, összefutást, fennforgást és életvitelszerű látszatcselekvést (hát hiszen ha oly súlyos a veszély, miért kellett délutánig várni az összeüléssel, de gondolom a húslevest előbb be kellett lapátolni), sok furcsa kérdés fogalmazódott meg bennem. De mindenek előtt erőteljes déjà vu érzés hatalmasodott el rajtam, mert még két hónap se telt el azóta, hogy az említett külügyminiszter saját bevallása szerint (és véresen komolyan gondolta, nem viccelt) azért látogatott Teheránba –  idézzük szó szerint -, hogy

„megpróbáljak segíteni, megpróbáljak hozzájárulni ahhoz, hogy elkerüljük egy még ennél is komolyabb kihívás kialakulását ebben a régióban, és azért, hogy esélyt adjunk arra, hogy elkerülhető legyen a jelenlegi konfliktus eszkalációja a Közel-Keleten. […] Ha csak egyetlen további ország is belekeveredik ebbe a konfliktusba, az nem fog megállni annak az adott országnak a határán, és az a minimum, hogy akár egy regionális háború is kirobbanhat, és még csak gondolni sem akarunk a további következményeire. A nemzetközi közösség minden tagjának most felelősségteljesen kell viselkednie az eszkaláció elkerülése érdekében, és ebben a kérdésben mindenképpen szükségünk van Iránra.”

De sikerült? Nem igazán. Ezek a propagandisztikus, önkívületi lózungok se vénültek valami esztétikusan február 22-e óta, úgy látszik, ez a téli hónap nem különösebben kedvez a magukat békegalambnak álcázó, a külpolitikát a belpolitika helyére emelő, azaz nettó belpolitikai haszonszerzésre használó kelet-európai autokratáknak. Szijjártó Péter főnöke is hasonlóan sikeres békemissziót bonyolított 2022. február elsején Moszkvában. Mert bár a hülye és Bayer Zsolt is tudta, hogy Oroszország nem fogja megtámadni, három hét múlva Putyin elvtárs bizony lerohanta Ukrajnát. A két eset eléggé plasztikusan ábrázolja az orbáni külpolitika lényegét, védjegyét. Azt, amelyik túldimenzionálja, totálisan félreérti a saját fontosságát, helyét, szerepét, jelentőségét, befolyását a világpolitikai események alakításában, és ebből csinál belpolitikát, hogy ne kelljen hatalomtechnikai értelemben kevéssé megtérülő súlyos problémákkal foglalkoznia. Szociális ellátás? Egészségügy? Oktatás? Ugyan már. Úgyhogy most is ezt látjuk: február eleje óta papírjuk van arról, hogy erkölcsileg megbuktak, hogy a legfontosabb politikai termékükről kiderült, hogy meg van romolva, pedig azt terjesztették, hogy világszerte mindenütt irigylik őket azért, mert senki más nem védi úgy a családokat és a gyermekeket, ahogy ők, totális kommunikációs defenzívába szorultak és többnyire a függöny mögött sunnyognak, miközben Menczer a függöny előtt kiabál, úgyhogy a kapóra jött iráni támadást használják most arra, hogy a korrupt hadvezér visszaszerezze az irányítást a Magyar Péter által kisiklatott események fölött. Mert

Tudva, hogy Irán, feltörekvő iszlám atomhatalom a Közel-Kelet egyik legfajsúlyosabb szereplője, amelynek kormánya közvetlenül vagy közvetve részt vesz a közel-keleti konfliktusok többségében, tudva, hogy Irán Izrael talán legnagyobb ellenfele, tudva, hogy a két ország közti viszály évtizedes történelemre tekint vissza, szerintem a szombat éjjeli események fényében egyenesen ijesztő, hogy Szijjártó február végén komolyan gondolta, hogy ha ő Iránba utazik, akkor érdemben megoldja a Közel-Kelet konfliktusait, amit nála és a főnökénél hatalmasabbaknak sem sikerült. Attól tartok, hogy Szijjártó komolyan gondolta, hogy ha elmegy az Iráni Iszlám Köztársaságba, ott szidja az Egyesült Államokat (a NATO legnagyobb haderejét adó országot, amely Orbánnal és a Védelmi Tanáccsal ellentétben meg fogja védeni Magyarországot, ha a helyzet úgy hozza) és összeráncolja a homlokát a kölcsönös tisztelet talaján állva, vagy olyan baromságokat beszél, mint például 2022 novemberében, amikor odáig vetemedett az ukrajnai háborúval összefüggésben, hogy a magyar–iráni jó kapcsolat a béke egyik záloga, akkor az változtat valamit a világpolitika alakulásán.

Szerintem ijesztő, hogy ha Magyarország regnáló kormánya, amelyik a másik szájával azt harsogja, és mindent arra tesz fel, de még az ország költségvetését is attól teszi függővé, hogy Donald Trump második eljövetele bekövetkezik, és majd ő lezárja az ukrajnai háborút (aminek a kitörését Orbán túlmozgása a teniszpályányi moszkvai asztal mellett nem tudott megakadályozni, ugye), közben a külügyminisztere száján keresztül arról delirál, hogy ha ő Teheránba utazik, akkor azzal hozzá tud járulni a közel-keleti konfliktus eszkalációjának elkerüléséhez és a globális biztonság szárba szökkenéséhez. Amely eszkalációs félelmek egyébként nem teljesen megalapozatlanok (bár az is igaz, hogy több körülmény arra utal, az iráni támadás erősen szimbolikus jellegű volt, hogy csak egyfajta látványosságnak szánták), de sem a Védelmi Tanács összehívása (sem azt követően a nagy semmi bejelentése), sem Szijjártó egészen szürreális teheráni kiruccanásai és hajbókolásai nem segítenek rajtuk.

Nem tudom túltenni magam rajta. Ahelyett, hogy ezekben a vérzivataros, konfliktusokkal terhelt időkben mindent megtennének azért, hogy normalizálják és szorosabbra fűzzék a kapcsolatainkat az Egyesült Államokkal, a NATO vezető erejével annak dacára is, hogy nem Donald Trump az államelnök, hiszen ez szolgálná Magyarország érdekeit és biztonságát, a magyar külügyminiszter a nemzetközi békétlenség egyik gócpontjának számító Iránban panaszkodik az Egyesült Államokra, amely Irán lényegében semmilyen demokratikus értékben nem osztozik a világgal, amely Putyin rezsimjének egyik, ha nem a legnagyobb hadi beszállítója, és fontoskodik, mintha neki a legcsekélyebb szerepe lenne a nemzetközi feszültségek, közel-keleti konfliktusok feloldásában. Majd amikor Irán másfél hónap múlva drón- és rakétatámadást indít Izrael ellen, kiáll, mintha mi se történt volna, és előadja, hogy Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is. És nem elégszünk meg ennyivel: a köztudottan békepárti Szergej Lavrov haverunkkal egyeztetünk, és felelősségteljes magatartásra (!), önmérsékletre (!) szólítjuk fel a világot, ahogy az igazi békepártiaktól elvárható. Az egyébként is megfizethetetlen, amikor Moszkva aggódik a világbékéért.

A kérdés pedig már csak az, hogy most akkor egy valamirevaló fideszes hazafi mit értsen ebből az egészből? Melyik oldalra álljon? Izrael és Netanjahu mellé, vagy a Peking-Teherán-Moszkva-tengely mellé? Vagy érje be annyival, hogy legyen béke? Ha már konzisztens, értékalapú, az ország érdekeit szolgáló külpolitika nincs. Olyan, amelyik lépten-nyomon nem válik önmaga csúfos paródiájává.

A címlap februárban készült Teheránban, amikor Szijjártó Izrael legnagyobb ellenségéhez dörgölőzve akarta megelőzni a gázai konfliktus eszkalációját (Forrás: Facebook/Szijjártó Péter)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább