Május 6,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jobban élünk, mint hat hónap múlva fogunk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 196,183 forint, még hiányzik 2,803,817 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 februárjában tovább folytatódott a bérek dinamikus növekedése. A bruttó átlagkereset 605 400 ezer forintra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest több mint 74 ezer forinttal, azaz 14 százalékkal nőttek a fizetések – emelte ki a legfrissebb adatokat értékelve szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

    Emlékeztetett: már egymillió emberrel dolgoznak többen Magyarországon a Gyurcsány-korszakhoz képest, ráadásul a minimálbér három és félszeresére, az átlagbér pedig háromszorosára emelkedett. Azaz nem csak többen dolgoznak hazánkban, hanem lényegesen jobban is keresnek.
    Az államtitkár hozzátette: a hatékony és eredményes intézkedések eredményeképpen a kormány visszaszorította az inflációt, amely márciusra 3,6 százalékra zuhant vissza. Ennek is
köszönhetően 2023 szeptembere óta, azaz már hatodik hónapja emelkednek a reálbérek, a fizetések vásárlóereje februárban 9,9 százalékkal nőtt. Mindezt a minimálbér 15 és a garantált bérminimum 10 százalékos emelkedése is érdemben támogatta. Egyre több és egyre többet is ér a családok jövedelme, ami a fogyasztás helyreállásán keresztül hozzájárul a gazdasági növekedés 2024-es újraindításához, majd jövőre annak tovább emeléséhez – fogalmazott Czomba Sándor. (MTI)

Szuper. A tavalyi 17,6 százalékos éves inflációhoz képest a 9,9 százalékos reálbér-emelkedés ezek szerint azt jelenti, már csak kicsit élnek szarabbul a népek, mint egy éve. Az átlagbér is igazán mutatós – magyar viszonyok között, holott az árak semmivel nem alacsonyabbak, mint azokban az országokban, ahol kétszer-háromszor ennyi a nettó fizetés, mint nálunk a bruttó -, de az átlag annyit jelent csupán, hogy ha az én nulla forintomat összeadom a szomszédom egymilliójával, akkor mindkettőnknek van átlagban félmillió, aztán meg a valóságban nincs. Egyetlen kiugróan magas bér egészen komoly emelkedést tud produkálni átlagban. Csak egy kis példa, könyvelés szempontjából messze nem hibátlan a matek, de nem is vagyok könyvelő, az arányokat azonban jól mutatja. Ha van 99 ember 200 000 forintos fizetéssel és hozzájuk csapunk egyetlen valakit – mondjuk egy parlamenti politikust – 3 milliós fizuval és átlagot számolunk, akkor fejenként átlag 228 000 forint jön ki, tehát több, mint 10 százalékkal nőtt az átlagbér. Közben meg francokat. A gazdaságot meg már annyiszor indították újra, hogy megszámolni sem tudom, mégis bele van állva a földbe. A kormánynak ez nem gyanús esetleg?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.