Július 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ez most panaszkodás vagy szemrehányás?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,608,820 forint, még hiányzik 1,391,180 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Pedig azt hittem, hogy az már a vereséggel felérő brüsszeli győzelem gödrének a legalja volt péntek reggel, amikor a saját állítása szerint Ukrajna 50 milliárdos támogatása ügyében falközeli élményen átesett (értsd: elment a falig) miniszterelnök színpadiasan felháborodott azon, hogy a Szijjártóval való ungvári találkozója után az ukrán külügyminiszter diplomatikusan, civilizáltan azt találta mondani – és alig hiszem, hogy sértésnek szánta -, hogy sem magyar kollégája, sem a magyar kormányfő nem orosz-, hanem magyarpárti. Mint ismert, a legkorruptabb európai doktorminiszterelnökök gyöngye ettől teljesen önkívületi állapotba került, és indulatosan fejtegette – már megint az ezeréves magyar államot is belekeverve a szájhabázásába -, hogy nehogy már Magyarország miniszterelnökéről és külügyminiszteréről NEKI (egyes szám, első személy) holmi szlávok mondják meg, hogy milyenek és kik ők. Majd azt mi eldöntjük. Jól nézünk ki. Nehogy már. Mi egy szuverén ország vagyunk, „nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére”.

Ilyen és hasonlóan hízelgő előzmények után már nem múlt péntek van, hanem a péntek utáni legközelebbi hétfő. Amikor – a sértődött Orbán-bátoroknak lehetőségük lenne a további nemzetközi arcvesztést és megszégyenülést elkerülendő, rendkívüli üzemmódban ratifikálni Svédország NATO-csatlakozását (ha már valakinek utolsónak is kell lennie, ugye), de nem fogják, mert meg vannak sértődve. És különben is a gyengeség jele volna úgy táncolni, ahogy az ellenzék és az ország érdeke fütyül, pláne hogy a svéd miniszterelnök sem járult a főnökük színe elé könyörögni, esdekelni, bocsánatot kérni, amiért néven nevezték a szabad szemmel is láthatót. Rögzítsük ennek apropóján, hogy nem az volt a gödör alja. Amikor eddig is nyilvánvaló, heveny, leplezhetetlen ukránellenességét alig burkolt zsidózásba fullasztó, az ukránok kóserpecsétjét magának kikérő Orbán Viktor megállapította, hogy győzött.

Hanem az a kórtörténeti pillanat, amikor a flamand köztévében Szijjártó Pétert valódi kérdésekkel provokálták, holott ő ahhoz van szokva, hogy az M1 és a HírTV mikrofonállványai szokták kizárólag olyasmiről kérdezni, amire pozitívan lehet válaszolni, vagyis teli pofával öklendezni, hogy Brüsszelben mindenki hülye, a józan eszünkkel kisebbségben maradtunk, csak mi értjük, hogy a háború rossz, a béke jó. Tehát a flamand köztévé riportere a győzelemként eladni kívánt brüsszeli vereségen túl azzal kapcsolatban is kérdezte Szijjártótól, hogy miközben 2022. február 24-e, vagyis a moszkvai invázió óta Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel ötször találkozott, miért kellett közel két évnek eltelnie ahhoz, hogy először találkozzon az ukrán kollégájával? Miután elszavalta, hogy Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre és BEFOGADOTT (!) egy millió (!) ukrán menekültet, Szijjártó gyorsan leszögezte, hogy „ez nem egy verseny, hogy hányszor találkozik valaki valakivel”, ráadásul az ukránok megsértették az ottani magyar kisebbség jogait, majd amikor asztalra került, hogy kérte-e valaha Lavrovtól, hogy az oroszok hagyják abba a háborút, mert akkor talán béke lesz, Szijjártó egészen mellbevágó módon reagált:

„Mindig nagyon világossá teszem az álláspontomat mindenki számára, és nagyon világossá tettem az álláspontunkat Szergej Lavrovnak és az összes orosz kollégának egyaránt, hogy mi elítéljük a háborút. A háború rossz, rossz nekünk, rossz Ukrajnának, rossz Európának, és szeretnénk, ha abbahagynák. Nagyon világossá tettem. De tudja mit? Nagyon könnyű ukránpártinak lenni itt, Brüsszelben, Washingtonban a szép irodákban, de tessék megpróbálni Moszkvában! Én ott voltam, és részt vettem az Orosz Energiahéten, körülbelül 1000 ember volt ott a teremben. Ott ültem Oroszország miniszterelnök-helyettese és a legnagyobb oroszországi energetikai vállalatok vezetői mellett, és ott nyíltan kijelentettem, hogy elítéljük a háborút, és azt szeretnénk, ha ez a háború véget érne, és ez rossz nekünk. Szóval könnyű itt a szövetségesek között ukránbarátnak lenni, de próbálják meg Moszkvában!

Már megint nem érzem magam ideológiailag elég képzettnek ahhoz, hogy át tudjam fogni a tudatommal ezt a szörnyű beszédet, ami után az egyetlen értelmes kérdés legfeljebb az lehet, hogy MI VAN? Mi a fenéről beszél a költő? Tehát Orbán Viktort vérig sértették az ukránok azzal, hogy magyarpártinak nevezték, miközben a nyugat-európai közvélemény jelentős része rég nem kételkedik abban, hogy az elmúlt két év Moszkvának tetsző nyilatkozatai és cselekedetei (Kirill háborús pátriárka szankciós listáról való levételének kizsarolása egyszerre a legszélsőségesebb és legabszurdabb példa arra, hogy olyankor is Putyinnak tettek gesztusokat, amikor ahhoz semmiféle magyar érdek nem fűződött) alapján Putyin barátja ez, nem az ukránoké. Majd jön Szijjártó Péter, akit a főnöke szavai szerint az ukrán kolléga szintén vérig sértett, amikor magyarpártinak nevezte, és – miközben a svédeknek üzenget, akik ezer kilométerekről ítélkeznek, csúnyákat mondanak rólunk, sértegetnek azzal, hogy korruptok és antidemokratikusok vagyunk – előhozakodik ezzel a beismerő vallomásnak is beillő baromsággal. Hogy könnyű Brüsszelben és Washingtonban ukránpártinak lenni. Hogy jön ez ide? Milyen kificamodott érvelés az és mire válasz, hogy könnyű Brüsszelben ukránpártinak lenni? Már azon túl, hogy egészséges ember nagyon ritkán szokott az elkövető-áldozat relációban az elkövető oldalára állni, de nyilván nem akarom azzal vádolni Szijjártót, hogy az erkölcsi immunrendszere rendeltetésének megfelelően működne.

Viszont azt nem értem, hogy ez akkor most panaszkodás vagy szemrehányás? Nem mintha bármelyik indokolt volna. Mert például tisztán emlékszem arra, hogy 2022. szeptemberének végén Szijjártó az Európai Unió kifejezett kérése ellenére tárgyalt Szergej Lavrovval. Az Európai Unió közös döntése akkor az volt, hogy miután Putyin nagyon világosan elmondta az egész világnak, hogy nem érdekelt a békében, inkább folytatná az agressziót, semmi értelme az orosz vezetőkkel találkozni. Szijjártó akkor is, és még legalább négy alkalommal cselekedte az ellenkezőjét annak, mint mindenki más, miközben tagállami konszenzus volt arról, hogy mihez tartja magát az a szövetségi rendszer, amelynek Magyarország tagja. Sőt, arra is emlékszem, hogy egy, a szokásos, a panaszkodást a toporzékolással összekötő interjúban azt magyarázta (azelőtt is, azután is sokat hallgattuk ezt a lemezt), hogy ha ő nem megy el Moszkvába, ha nem tárgyal az orosz elvtársakkal, akkor a magyar embereknek és cégeknek nem lenne mivel fűteni, főzni, és fürdeni se tudnának. Úgyhogy ő egy hős, egy mártír, és vállalja, hogy a Gazprom ügynökének, bármijének nevezik. Ma már pontosan tudjuk, hogy miközben lépten-nyomon kiselőadást tartottak arról, hogy hogy az energiaellátás nem ideológiai, vagy politikai kérdés, hanem tisztán fizikai, illetve matematikai kérdés, milyen marha jó üzletet kötöttek a főnökével: két év alatt több mint 500 milliárd forintos kárt okozott a háborús bűnössel kötött gázpaktum, és akárhogy verte állítólag az asztalt, hogy Lavrovék hagyják abba a háborút, nem lett béke sem.

Na most ezek után úgy tenni, mintha kötelező lett volna Moszkvába repkedni, és szégyellje magát mindenki, aki nem ment Moszkvába alázatoskodni az Orosz Energiahéten, különben hallotta volna, hogy Szijjártó Péter ezer ember előtt toppantgatva előadta, hogy nekünk a háború rossz, még Szijjártótól is meglepő. Tehát egyfelől megsértődnek azon, hogy őket azzal vádolják az ukránok, hogy nem az orosz, hanem a magyar érdekeket képviselik, másfelől meg Szijjártó magas C-n óbégatva vágja a brüsszeli, washingtoni szövetségesei pofájába, hogy nekik könnyű ukránpártiaknak lenni, bezzeg, ha Moszkvában a szőnyeg szélén kellene bokázniuk. És ha ezeknek a zavarba ejtő összefüggéseknek az alapján arra a konklúzióra jutunk, hogy Szijjártó Moszkva pártján áll, és úgy táncol, ahogy Lavrov haverja fütyül, akkor mi vagyunk a hazaárulók. Pedig nehéz elhinni, hogy ez a szürreális érvelés tényleg elhangzott. Ha van valami, ami kurvára nem földrajzi kérdés, az az, hogy az agresszor vagy áldozat oldalán áll az ember. Brüsszelben, Moszkvában, Washingtonban, Budapesten, tökmindegy.

És aztán csodálkozik, hogy egy ilyen klinikai megszólalás után, miszerint ő olyan bátor volt, hogy megmondta Moszkvában, hogy legyen béke, mert a háború rossz, becsszó, elmondta, mindenki annak nézi, ami: az orosz háborús agresszor hülyére vett csatlósának. Aki vérig van sértődve, hogy a szlávok magyarpártinak nevezik. És még csak hétfő van.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.