NEHAZUGGY

A szülők felelőssége hol marad?

Forgács Erzsébet | 2022. Január 23, Vasárnap | 8:01

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,575,270 forint, még hiányzik 1,424,730 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, kellemes vasárnapot mindenkinek! Kivételesen nekem jutott a lehetőség, hogy átadjam a Szalonna nevében a jóreggelt puszit. Ha nem baj, nem foglalom össze az elmúlt napot, mert eszembe jutott valamiről valami. Inkább erről szeretnék beszélni. Egyáltalán nem biztos, hogy igazam van valamiben vagy bármiben, de gondolatébresztőnek talán megteszi.

Nem először találkozhatunk olyan tragédiával, mint amiről a Telex cikke beszámol. Egy 11 éves kislány öngyilkosságot követett el. A gyermekét elveszítő anya pert indít az Instagramot és a Snapchatet üzemeltető vállalat ellen, őket okolja a gyerek haláláért. A sajtó értesülései szerint a kislány súlyosan közösségi média-függő volt, megosztott magáról szexuális tartalmú felvételeket, melyek aztán kiszivárogtak, és a gyerek iskolatársai egymásnak küldték tovább. Ezért most a gyászoló anya perre megy, és – bár ezt csak én gondolom – bizonyára szemmel is jól látható összeget követel, hogy enyhítse a fájdalmát.

Valószínűleg nem leszek népszerű a véleményemmel, de ettől még el fogom mondani, mit gondolok én erről és az erre sok tekintetben hasonlító esetekről. Szülőként úgy gondolom, hogy elsősorban az anyát – apáról nem esik szó a sajtóanyagban, de amennyiben van, akkor ez rá is vonatkozik – vonnám felelősségre. Olyan nincs, hogy egy szülő ne tudja, mit csinál, kivel beszélget a gyereke. Eleve már azt sem értem, mi keresnivalója volt a kislánynak ezeken a felületeken. Bármelyik számítógépen és okostelefonon létezik olyan funkció, mely lehetővé teszi, hogy a gyerek csak az általunk engedélyezett tartalmakat érhesse el. Miközben mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, rengeteget dolgozunk azért, hogy biztosítani tudjuk a családunk számára a megélhetés feltételeit, arra mindenképpen kell idő, figyelem és akarat, hogy felkészítsük a gyerekünket az életre. Ez a szülő dolga, az ő felelőssége. Alig hiszem, hogy abban a családban, ahol elég szeretet és figyelem veszi körül a gyereket, ahol megvan a kölcsönös bizalom, anyával, apával bármiről lehet beszélni, ahol egyáltalán szokás beszélgetni, ahol vannak közös programok, közös étkezések, kirándulások, mozizás, játék, ott nem alakul ki egy egészséges egyensúly a gyerekben, hogy nem tanulja meg, mi a jó és mi a rossz. Ha a szeretet mellett határozott elvek is jelen vannak a családban, akkor a gyerek azt is megtanulja, hogy ő hol helyezkedik el a hierarchiában. Mert szerintem kell lennie hierarchiának és bizony – ha nincs más mód – szigornak és tiltásnak is.

Ha ez az anya ismerte volna a gyerekét, akkor időben, még a bajok előtt felismerte volna, hogy valami nincs rendben. Ha felismeri, akkor változtatni is tud rajta. Pontosan tudom, hogy egy kiskamasz felnőttnek hiszi magát. Azt is tudom, hogy nagyságrendekkel időigényesebb, megterhelőbb, fárasztóbb beszélgetni, ha kell, vitatkozni és bizony olykor a szülői szigort is bevetve helyükre tenni a dolgokat. Lényegesen szülőkímélőbb megoldás oda sem nézni, ráhagyni a gyerekre, csináljon, amit akar. Ameddig az első esetben biztosan lesz néhány átsírt éjszaka, némi kiabálás és duzzogás, a második esetben ezek elmaradnak, a szülő élheti a maga felnőtt életét, nem akadályozza benne a gyerek.

Innen kezdve egymás mellett élnek ugyan, de szinte semmit nem tudnak arról, miről mit gondol a másik. Adott esetben arról sem, mit csinál a másik. Valami ilyesmi történhetett abban a családban is. A gyerek fölött elveszítette az anya a kontrollt, nem tanította meg neki, hogy a szex nem játék, hanem az élet csodálatos része, egy működő párkapcsolat alapja. Nem tudta – vagy tudta, de nem érdekelte – a szülő, hogy a kislány milyen felületeket látogat, ot kikkel és miről beszélget. Igen, sötét lelkű, aljas emberek is vannak. A való világban is vannak, ezért tanítjuk meg a gyerekeinknek, hogy idegenekkel ne álljanak szóba, ne fogadjanak el édességet, játékot, ne üljenek be az autójukba, ne menjenek fel a lakásukra. Az online-térben is érvényes mindez. Szerintem eleve semmi keresnivalója nincs ott egy gyereknek akkor sem, ha a szülő megtanította, mitől kell megvédenie magát, mit kell elkerülnie.

Ha azonban a szülő – a saját kényelme és szabadsága érdekében – rábízza a gyerekét a legújabbkori villanypásztorra, mert akkor csendben van, nem nyaggatja őt a kérdéseivel, nem akar beszélgetni, olvasni, moziba menni, közösen főzni, kirándulni, akkor hamar szét tud válni a valóság és a virtuális világ. Egy 11 évest pillanatok alatt be tud szippantani ez a pótszer, amivel igyekszik oldani a magányát, tartozni akar valahová, ha már a családja nem funkcionál megfelelően. Hogy a történet vége csak a szülő-gyerek viszony végletes és végleges megromlása lesz, vagy ennyire jóvátehetetlen tragédia történik, mint ebben az esetben, az majdnemhogy a vakszerencse dolga.

Talán a bíróság nem, de én az elsőszámú felelősnek a szülőt tartom. Az ő egyértelmű hibája, sőt, bűne mindaz, ami történt. Neki lett volna lehetősége a gyerek születése pillanatától kezdve felállítani a szabályokat, a korlátokat, neki kellett volna kialakítani azokat az erkölcsi gátakat, melyek szilárd támaszt adhattak volna a gyereknek az egyébként is zűrös és nehéz kamaszkor kezdetén. Neki kellett volna annak a biztos támasznak lennie, akihez minden bajával, kétségével és kérdésével fordulhat a gyerek, neki kellett volna fognia annak a kislánynak a kezét. Ha ezt tette volna, a tragédia nem következik be. Akkor sem, ha ez egy gonosz és csúnya világ, ahol van internet és különféle platformok. A világot megváltoztatni nem tudjuk, de abban segíthetünk a gyerekeinknek, hogy meg tudják védeni magukat a veszélyekkel szemben.

Én tehát úgy gondolom, szükséges ebben, és minden hasonló esetben vizsgálni a szülő felelősségét. Balesetek előfordulnak akkor is, ha a felnőttek a legnagyobb odafigyeléssel és szeretettel óvják a kicsiket. Az tragédia. Ez nem tragédia, hanem egy hosszú folyamat vége, amiből csak akkor vett észre valamit a szülő, amikor már nem volt mit tenni.

Remélem, nem rontottam el senki hangulatát, nem ez volt a cél. Kellemes, pihentető vasárnapot kívánok mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!