Május 21,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Harci foci

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,617,520 forint, még hiányzik 1,382,480 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány mindig is elkötelezett volt a sport támogatása mellett, ez többek között a mindennapos testnevelés bevezetésében és a Sportoló Nemzet Programban mutatkozik meg – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter hétfőn, a Magyar Sport Napján a Puskás Arénában megtartott „Diplomácia a sportban, sport a diplomáciában” elnevezésű konferencián.

    Kiemelte: a Sportoló Nemzet Program célja, hogy ne csak az élsportolók, hanem az emberek minél szélesebb köre használja azokat az infrastruktúra elemeket, amelyeket az előző években felépítettek, hiszen fontos, hogy mindenki eddze a testét, mert azzal a lelke is edződik.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy a sport talán mindennél fontosabb azokban a zavaros és bonyolult időkben, mint amilyeneket most élünk. „A sportra azért van nagy szükség, mert utat mutat, a küzdelem, a teljesítmény és szurkolás öröme azon a sávon tartanak minket, amire szükségünk van” – fogalmazott.
    Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Magyarország ásványkincsekben és energiahordozókban nem gazdag ország, annál inkább a tehetségekben, és ez a kultúra, a tudomány és a sport területén is megmutatkozik. Az elmúlt évek eseményei, például a tavalyi atlétikai világbajnokság kapcsán most már a sportvilág, és a nemzetközi szövetségek is látják, hogy Magyarország sikeresen tud nagy nemzetközi sporteseményeket megrendezni – tette hozzá. Ezzel nemcsak az ország sportolói eredményességét, hanem jó szervezőképességét és gyönyörű fővárosát is meg tudja mutatni a külföldieknek. Közölte, ezekhez elengedhetetlenül szükség van a jó sportdiplomáciára, ezért is örül annak, hogy Schmidt Ádám államtitkár ötletére már harmadszor rendezik meg a sportdiplomáciai konferenciát. Emlékeztetett arra, hogy az időzítés azért is fontos, mert idén nyáron olimpiát és paralimpiát rendeznek Párizsban, és ilyenkor nagy figyelem irányul a sport felé, amely a modern korban a nemzeti érzések kifejeződésének első számú eszköze. (MTI)

Aha, a kormány mindig is elkötelezett volt, főként Orbán Viktor hobbijának a támogatása mellett. Így aztán Magyarországon előfordulhat az, hogy egy huszadrangú focista, aki akár egész szezonban nem volt a pályán egy percet sem, többet keres, mint egy pedagógus, mentős, tűzoltó. Együtt. A mozgás, a sport valóban fontos, a versenysport nem az. Főként nem közpénzből. Találjanak a klubok szponzorokat, éljenek meg a versenyek díjaiból, a jegyeladások bevételéből, a reklámbevételekből, ne a mi adónkból.

Abban azért vitatkoznék a kaszinós-repülős-honvédelmes  miniszterrel, hogy a sport mindennél fontosabb, mert szerintem meg marhára vannak annál előbbre való dolgok az életben. A sport – pontosabban a testmozgás – az egészség egyik alapja, de azt mindenki be tudja építeni a napi rutinjába, nem kell nagy felhajtást csapni körülötte. Arra azonban igencsak kíváncsi vagyok, hogy a mi pénzünkből felépített stadionokba mikor mehetnek a mi gyerekeink sportolni. Azon kívül, hogy soha. Innen nézve pedig az a beteges fociimádat, amit Orbán Viktor képvisel, nem az egészséges életmódot segíti elő, csak azt, hogy a fél ország olyan fizikai állapotban legyen 60 éves korára, mint ő. Ha a stadionba nem sportolni járhat a nép, hanem csak szurkolni – ami ücsörgést, zabálást, üdítőivást és stresszt jelent, amiért ráadásul még fizet is a delikvens, akinek a pénzéből épült a stadion, és akinek a pénzéből fizetik a pályán futkosó focistákat – akkor ez nem jótétemény, hanem kimondottan bűncselekmény az emberek ellen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.