Május 4,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Ordítok Blog


A hatvanéves dilemma

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 137,129 forint, még hiányzik 2,862,871 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

    „Mi, idősebbek, tudjuk: mindig a tehetséges fiatalok írják Magyarország jövőjét” – fogalmazott a kormányfő.
    Felidézte: 15-20 éve még azt gondolták Magyarországon is, hogy a jövőt inkább a diplomás, szellemi foglalkozású emberek határozzák majd meg.
    De az elmúlt 15 évben felépítettük a munkaalapú gazdaságot, és ma már mindenki tudja, hogy szakmunka és szakmunkás nélkül nincs jövő – hangsúlyozta, hozzátéve: ma a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják.
    Hozzátette: ha a szellem emberei is kihozzák magukból a legtöbbet és a szellem és a szakmunka világa jól kapcsolódik össze, abból lesz a sikeres Magyarország.
    Úgy vélte: a mostani korban nehéz előre látni a jövőt, egyre nehezebb eldönteni, az ember milyen hivatás mellett tegye le a voksát. Az évtized elején az a hír járta, hogy az új technológiák hamarosan kiváltják a kétkezi munkát – jegyezte meg, hozzátéve azonban: kiderült, hogy számítógéppel a kétkezi munkát nem lehet kiváltani, „reszkethetnek viszont az irodisták, a jogászok, a fogalmazók és a programozók”. (MTI)

Ha jól értelmezem a miniszterek elnökének szavait, ennek az országnak hivatalosan is reszeltek. Ahol a jövőt nem a magasan képzett, széles tudással, a világra komoly rálátással rendelkező, nyelveket beszélő értelmiségiek írják, hanem a gázszerelők és műkörmösök, akkor a franc megette az egészet. Szó sincs arról, hogy ne lenne egy ország szempontjából éppen olyan fontos a villanyszerelő, mint a filozófus, mérnök vagy tanár, de a szélesebb perspektívát kívánó feladatokat mégsem a kőműves, vagy ács szokta végezni, hanem a diplomás mérnök. Mármint normális esetben. Szakmunkás és szakmunka nélkül momentán nem csak jövő, de jelen is nehezen van, ezt bárki igazolhatja, aki próbált mostanában villanyszerelőt, kőművest, vízszerelőt hívni. Ha nincs szerencséje az embernek, előbb kerül sorra a műtőasztalon, minthogy a csőtörést orvosolná valaki. Ez nem azért van ám, mert a szakik az ország jövőjének tervezésével vannak elfoglalva, hanem azért, mert kimentek külföldre dolgozni. Ezzel együtt a világ rendje mégiscsak az, hogy a diplomások megtervezik a dolgokat, a szakmunkások pedig kivitelezik. Fordítva igen nagy baj lenne. Lehetséges, hogy azért nem működik normálisan az ország, mert Orbán Viktor ezt máshogyan gondolja? Tetőfedők, sírkőfaragók és pékek készítik a költségvetést, ők dolgozzák ki a gazdasági terveket? Mert akkor sok dolog érthető, ami eddig nem volt az.

Ha a gazdaság gerincét a szakmunka adja, ha a diplomásokat úgy kell kezelni, ahogy azt a miniszterek elnöke teszi, méla undorral és megvetéssel, akkor érdemes szaporán csomagolni mindenkinek, aki normális jövőt akar önmagának és a gyerekének. Optimális esetben egy országban minden fiatal kihozza magából a legtöbbet. Ehhez mondjuk elengedhetetlen a jó oktatás, mégpedig olyan oktatás, ami mindenhol, falun, városon, tanyán, fővárosban ugyanazt az alapképzést nyújtja mindenkinek – mármint nem arra gondolok, hogy ugyanolyan szart, hanem hogy ugyanolyan jót -, hogy aztán a középfokú iskola is mindenkinek elérhető legyen, és el tudja dönteni, hogy kinek-kinek mihez van kedve, tehetsége. Aki szakmát akar tanulni, az tehesse azt, tanulhasson a legjobb tanárokkal, a legjobb mesterektől, akik pedig diplomát akarnak szerezni, azok a képességeik és szorgalmuk szerint haladhassanak a kitűzött céljuk felé.

Annyi haszna talán mégis volt ennek a súlyosan agyalágyult szónoklatnak, hogy érthetőbbé vált Orbán Viktor frusztrációja. Az egyik a sok közül. Azt ugye tudjuk már régóta, hogy az apja nem volt éppen a gyereknevelés felkent szakértője, erőszakos és durva emberként írta le a fia. Azt is tudjuk – nem szóbeszédből, hanem Orbán Viktor régebbi megnyilatkozásaiból, amikor még nem papírból olvasta fel azt is, hogy köszöni a támogatást a feleségének -, hogy falun laktak ugyan, de nem tartoztak ahhoz a közösséghez, ám értelmiséginek sem lehetne nevezni a családot. Később, amikor egyetemre került, már elég sok frusztráció felgyűlhetett benne, hiszen híres focista akart volna lenni, de nem volt meg hozzá a szükséges képessége, ráadásul nem ment neki a csapatjáték sem, már akkor is csak önmagára tudott gondolni, a saját akaratát akarta keresztülverni. A fociban ez nem éppen szerencsés hozzáállás, úgyhogy a nagy focistaság is elvetélt álom maradt. Elvégezte ugyan az egyetemet, de végül nem lett semmi, mert a diploma abban a szakmában egy dolog, szükség van gyakorlati időre, azt meg ő nem csinálta meg. Nem lett ügyvéd, sem más, amihez jogi diploma kell. Lényegében diplomás senki lett, mert szakmát nem szerzett.

Egyetlen dologhoz értett mindig, a szarkavaráshoz, mások manipulálásához, az egyéni célja eléréséhez, bárkin kellett ehhez átgázolnia, megtette. Itt egy hatvanéves ember, aki világ életében abból élt, hogy leste a lehetőségeket és kihasználta azokat. Amikor Soros György nyújtotta a vágyott lehetőséget, azt ragadta meg, amikor Angela Merkel, akkor azt, amikor Putyin, akkor meg azt. Eljutott végül oda, hogy már csak a hatalomról és pénzről szól az élete, ha fel is fogja, hogy mások élete az ő döntéseitől függ, nem érdekli, rosszabb esetben nagyon is érdekli és élvezi, hogy azt tesz, amit akar, senki nem tudja ebben meggátolni. Csak éppen azzal nem számolt, hogy a dolgok változhatnak, egyszerűen eszébe sem jutott, elképzelni sem tudta, hogy kicsúszhatnak a kezéből a dolgok, hogy változhat az országban a hangulat, hogy ellene fordulhatnak azok, akik eddig nem tették. Most pedig ez történik, egyre látványosabban és egyértelműbben ez történik, és bizony hiába a propagandagyár, hiába a centire kiszámolt egyik lépés a másik után, ment minden a kukába. A hatvanéves sem nem szakmunkás, sem nem értelmiségi szarkeverő áll az egyre erősödő viharban, és semmit nem tud tenni, maximum rázza az öklét, és közben igyekszik úgy tenni, mintha nem aggódna, mintha a vihart direkt ő rendelte, esetleg személyesen csinálta volna. Közben pedig fél, retteg, össze van zavarodva, de még most is abban bízik, hogy az utolsó pillanatban történik valami, meg tud kapaszkodni egy ágban, nem fogja elsodorni a vihar, győztesen kerül ki belőle. Nyilván nem a megélhetése aggasztja, lopott már annyit, amennyiből a dédunokáinak a dédunokái is gond nélkül megélhetnek, nem kell azért rágnia a körmét, hogy meglegyen a szükséges év a nyugdíjig, és ne munkanélküliként kelljen kibekkelnie azt az időt. De minden más aggaszthatja, hiszen sokkal több a veszítenivalója, mint egy becsületben megőszült hatvanévesnek. Persze az aggodalmat – adott esetben a rettegést – nem szabad mutatni, erősnek kell látszania. Na, ez már nem megy. Most van az, hogy igyekszik kerülni a nyilvánosságot, inal az újságírók elől, látszatszerepléseken beszél ordenáré nagy baromságokat munkaalapú gazdaságról, értéktelen, rettegő diplomásokról és az országot irányító gázszerelőkről. Elég ijesztő, hogy ennek az embernek akkora hatalom van a kezében.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.