Szép estét! Ma sem maradunk jó hírek nélkül, mert ímelám:
Az erdélyi Küküllőváron felavatták a magyar állam támogatásával felújított református templomot.
Az ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is beszédet mondott.
Az államtitkár a rendezvény végén a magyar közmédiának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a templomfelújítás üzenet Európa és a világ felé arról, hogy az itteni szórványmagyar közösség meg akar maradni kereszténynek és magyarnak.
Ezt azért tartja rendkívülinek, mert – mint megjegyezte – „Európa nyugati felében hiába van anyagi gazdagság, hiába bővelkednek sok mindenben, a lelkieknek egyre inkább a hiánya, lelki szegénység jelenik meg, aminek következtében templomok, egyházak szűnnek meg”. (MTI)
Remélem, mindenki nagyon örül. Én is, de azért megint rákérdeznék: ebből a pénzből (nem tudom ugyan, mennyit tolt bele a közösből kedvenc kormányunk, de mindegy is) NEM LEHETETT VOLNA LECSÍPNI 10 MILLIÓT A HOSPICE-HÁZ RÉSZÉRE?
Mindeközben Kövér László portást és az őt kísérő parlamenti küldöttséget fogadta szombaton II. Tavadrosz, a kopt keresztény egyház vezetője Kairóban.
„Nagy öröm számunkra, hogy a politikai megbeszéléseket és az Ahmed el-Tajjeb főimámmal történt találkozást követően II. Tavadrosz pápa is fogadta a magyar delegációt” – mondta a házelnök az MTI-nek az Országgyűlés sajtófőnöke által eljuttatott közlemény szerint.
„Az elmúlt napok egyiptomi megbeszélései alapján jó példát látunk arra, hogy itt a különböző kultúrák és vallások között nemcsak a párbeszéd és egymás mellett élés, hanem egymás megsegítése is lehetséges” – tette hozzá.
II. Tavadrosz ennek okát abban látja, hogy „a tizennégy évszázados egyiptomi keresztény és iszlám együttélés nemzeti egységet és összefogást teremtett”. A kopt egyházfő hangsúlyozta: Magyarország azzal teheti a legtöbbet Egyiptom népéért és keresztény közösségeiért, ha segít nekik szülőföldjükön maradni, és a kétoldalú államközi kapcsolatok révén segíti a fiatalokat a munkahelyteremtésben, az oktatásban, a turizmus fejlesztésében – tájékoztatott Szilágyi Zoltán.
A magyar házelnök elmondta: az Európai Unió tagjaként Magyarország az uniós fórumokon, illetve a terrorellenes küzdelemben is támogatná Egyiptomot és az itt élő, 15 milliós keresztény közösséget.
„Az egyiptomi keresztények nemcsak a magyar állam, hanem a Magyarországi Katolikus Egyház támogatására és minden magyarországi keresztény közösség szolidaritására is számíthatnak” – tette hozzá a politikus egyiptomi hivatalos látogatásának befejezéseként. Kövér László egyiptomi tartózkodása során megbeszélést folytatott vendéglátójával, Ali Abdel-Állal, az Egyiptomi Arab Köztársaság parlamentjének elnökével, illetve Seríf Iszmáíl miniszterelnökkel. Emellett találkozott az Egyiptomi-magyar Baráti Tagozat tagjaival és Abdel-Fattáh asz-Szíszi köztársasági elnökkel.
A házelnököt a magyar delegáció tagjaként Staudt Gábor (Jobbik) országgyűlési képviselő, az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-egyiptomi baráti csoportjának elnöke és Horváth István (Fidesz) országgyűlési képviselő, az IPU magyar-egyiptomi baráti csoport tagja kísérte. (MTI)
Most felejtsük el, hogy ennek az egy útnak az árából valószínűleg kijött volna az a tetves 10 millió. Koncentráljunk arra, hogy ezek szerint Kövér László csak akkor hány sugárban az iszlámtól, ha az tőle távol van. Ha közel, akkor kedveli ő. Sőt, még az is kifér a száján, hogy akár egymás mellett is képesek élni különféle kultúrák úgy, hogy nem feltétlenül ölik le egymást. Szerintem ott kellene felejteni pár évre a portás urat, hátha tovább okosodna.
A nap kommentje Tibortól (a csepeli krumpli- és almaosztásról jutott eszébe):
Tessék mondani, olyan szép, színes üveggyöngyöt hol osztanak ingyen? Engem az érdekelne inkább. Inkább éhen halok, megfagyok, csak üveggyöngy legyen – már végre!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.