NEHAZUGGY
Orbán nem Magyarország, a Fidesz sem Magyarország, a kormány sem Magyarország
Tamás Róbert    |   2023.  Június 21,  Szerda   |   8:00
Szép reggelt, még annál is szebb napot kívánok minden olvasónknak! Alig járunk a hét felénél, annak is a reggelén, mégis annyi történés van körülöttünk, hogy ihaj. Például előkerült Kövér László, aki mostanában jótékony hallgatásba volt merülve. A világban növekvő bizonytalanság nem leértékeli, hanem felértékeli a kétkezi értékteremtő munka becsületét – hangsúlyozta beszédében Kövér László, az […]
VENDÉG
Szalonna    |   2023.  Június 20,  Kedd   |   19:01
Most vagy elakadt a lemez, vagy a kormány szerint kezdünk szenilisek lenni, hiszen már a tavalyi választások előtt korrekten tájékoztattak minket arról, hogy az ellenzék háborúpárti, mégis szükségét érezték újra megtenni ezt, ki tudja hány milliárd forintból, miközben a pénzügyminiszterünktől megtudhattuk, hogy azért nem tudjuk teljesíteni az uniós elvárásokat, mert nem adnak rá pénzt. Persze […]
NEHAZUGGY
A Fidesz markában van a vidék
Lázár Gergő    |   2023.  Június 20,  Kedd   |   10:31
Sok újságíró és ellenzéki politikus is felvetette már, hogy véleményük szerint a kormánypártokra csak buta, alulképzett, alkoholista, idióták szavaznak, akik nélkül ez az ország élhetőbb lehetne. Azzal viszont, hogy ilyen szavakkal illetik a Fidesz szavazóit, csak a kormánypárt malmára hajtják a vizet, hiszen senki sem akarja, hogy lebutázzák – még ha esetleg az is -, […]
NEHAZUGGY
Hol vagyunk ma már az aprócska két-háromszáz négyzetméteres találgatásoktól
Swan Edgar    |   2023.  Június 20,  Kedd   |   8:00
Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! A tegnapi rendkívüli Kormányinfóból igen sok dolgot megtudhattunk (ezredszer is), többek között például azt, hogy Orbán Viktor momentán nem méltóztatik Kijevbe utazni, mert ő csak akkor utazik, ha annak értelmét látja, és akkor találkozik más politikusokkal, ha a tárgyalás előrelépéshez vezethet. Most nem érzi így őkegyessége, de ha majd így […]
VENDÉG
Szalonna    |   2023.  Június 19,  Hétfő   |   19:07
Előszó: Két éve írtam, és azóta is tart a kultúra bedarálása. A színházak, a zene, az oktatás után már a könyvkiadás is sorra került. Ismét bebizonyosodni látszik, amit anno tanultam: a történelem ismétli önmagát. Ha így „haladunk”, visszatér a szamizdat irodalom, megnövekszik a nyomtatók iránti kereslet. Bár lehet, hogy hamarosan már ezeket a berendezéseket is – […]
NEHAZUGGY
Ahhoz, hogy itt bármi változzon, szándék, akarat és erő kell
Vogronics András    |   2023.  Június 19,  Hétfő   |   10:30
Senkit, tényleg senkit nem akarok elkeseríteni, de ez ide nagyon, nagyon kevés lesz. Mármint az, hogy pár ezer ember elmegy fesztiválozni az év utolsó tanítási napján a parlament nevű kétharmados törvénygyár elé, és ott a Pál utcai fiúk slágerére szomorkodik, és egy-egy felszólaló elküldi Jézust Viktort a picsába. Miközben bent pár képviselő, a túlnyomó többség […]
NEHAZUGGY
Az elvtársak ünnepélyesen osztanak a semmiből, és reménykednek
Tamás Róbert    |   2023.  Június 19,  Hétfő   |   7:59
Szép reggelt, felejthetetlen hétfőt kívánok mindenkinek! Mára ennyire jó hír nem várható – mert tegnap kaptuk a reggeli kávé mellé, és azért minden nap nem szerezhet ekkora örömöt a rezsim, mert a végén hozzászoknánk és aztán el is várnánk -, tegnapelőtt azonban Tóth Gabi művésznő tehetsége méltó elismerésre talált. A közpénzmédia által alapított, és évente […]
NEHAZUGGY
Ez Orbánnak tökéletesen megfelel
Lázár Gergő    |   2023.  Június 18,  Vasárnap   |   18:57
A pedagógus-életpályáról szóló törvényjavaslat célja, hogy a tanárok megbecsülést, a diákok versenyképes tudást kapjanak. A kormány javaslata a tanulókat helyezi a középpontba, az ő fejlődésük a legfontosabb. Ezeknek a céloknak a megvalósításáért a kabinet képviselői hosszasan egyeztettek a szakmai szervezetekkel, parlamenti pártokkal, és ennek alapján módosították a javaslat szövegét – hangoztatta az elemző. A baloldal […]
NEHAZUGGY
Ugye milyen nyomorult érzés, ha nem az van, amit te kitalálsz?
Vogronics András    |   2023.  Június 18,  Vasárnap   |   10:53
Úgy gondolom, hasonló műsort nyomhatott annak idején a vadnyugat rezervátumaiban az apacs sámán, miután varázsgombával szétcsapta magát az indián tanács ülésére készülve, mint a mi bölcs és mindenhez értő, mindent tudó hatvanpusztai gróf Münchausen Viktorunk az általa eltulajdonított, és a rajongók szellemi-lelki abuzálásra használt közrádióban. Legutóbb csütörtök délután, amit aztán péntek reggel hallgathatott meg felvételről […]
NEHAZUGGY
Összekötni a kellemeset a haszontalannal
Molnár Bálint    |   2023.  Június 18,  Vasárnap   |   8:03
Emelkedett jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek a finkelsteini közöny országában és azon kívül, NER-en innen és pofára eséseken, megaláztatásokon, valamint a kollektív nemzeti hülyének nézés ötvenezer árnyalatán túl! Remélhetőleg a halasztást nem tűrő albániai miniszterelnöki hakni időzítése – ami miatt a doktor úr nem élőben, hanem szalagról fröcsögött péntek reggel a Kossuth rádióban – még […]