NEHAZUGGY

Ki vállalja a felelősséget?

Folytatjuk. Talán nem volt egyértelmű, talán félreérthető volt, de akkor még egyszer: Lezsák Sándor nem volt ügynök, nem ő figyelt meg másokat, őt figyelték meg. A levéltár hibázott, a levéltár elnézést kért. Sőt, maga a miniszterelnök is elnézést kért Lezsáktól. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁSZTL) abban tévedett, hogy a mágnesszalagokon szereplő nevet nem megfigyeltként, hanem hálózati személyként tüntette fel. Nem mentegetem őket, és nem azért, mert utálom az Excel-táblázatokat, hanem mert az ilyen tévedések kompromittálják ezt az egész múlttal való szembenézést, és azoknak a malmára hajtják a vizet, akik körül a mai napig kerengenek olyanok, akik az elmúlt rendszer kiszolgálói voltak. Akik tényleg megfigyeltek, jelentettek.

Nem a véletlen műve, hogy a levéltári humánerőforrás hibája miatt órák óta egy emberként kiabálja a bukott hatalom valamennyi leágazása, hogy a Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal. A bukott miniszterelnök már tiszás ügynökbotrányként keretezi a sztorit, amire sajtótájékoztatót is rászerveztek Lezsák parlamenti képviselő lányának főszereplésével.

Igen, az valóban komoly probléma – miközben amúgy is hiányos az aktanyilvánosság -, hogy olyanok kerülnek bele a szórásba, akik nem voltak ügynökök. Amit korábban felvetettünk ennek kapcsán: az érintett felháborodásának mértéke, az erkölcsi károkra hivatkozás, a sziszegő fenyegetőzés (az neokommunistázásról nem szólva) súlyosan aránytalannak, már-már arcot pirítónak tűnik ahhoz képest, hogy 36 éves késésben van az erkölcsi károk jóvátétel olyan emberek százaival, ezreivel, tízezreivel szemben, akik bizonyíthatóan áldozatai voltak a 89-ben erőszakmentesen összeomlott rendszernek.

Érdekes adat: ebből a 36 évből Lezsák Sándor konkrétan 32 évig volt parlamenti képviselő, amiből 16 év a Fidesz-KDNP kétharmados kormányzásának idejére esik, amikor csak az időközben elsorvadt LMP legalább 27 alkalommal nyújtotta be ugyanazt a törvényjavaslatot az ügynökakták megnyitásáról, Lezsák pedig a kormánypárti frakciószövetség tagjaként rendre a javaslat elutasításra szavazott. Miért? Hiszen Lezsák Sándor (ahogy sokan másokra is érvényes ez a Fidesz-KDNP-ben) nem volt ügynök. Lezsák Sándor az újkommunizmus áldozataként pozícionálja magát azért, mert az ÁSZTL – az, amelyiknek főigazgatóját még Kövér László nevezte ki 2024-ben hét évre – hibázott és megfigyeltből megfigyelőt csinált. Lezsáknak igaza van, de egy kérdés azért még mindig felmerül: ha a levéltári tévedés, vagyis a meggyanúsítás a tiszás újkommunista önkény bizonyítéka, akkor több mint harminc éven keresztül miért nem volt fontos a Fidesz-KDNP Lezsákjainak, hogy a feddhetetlen múltjuk kiderüljön? Miért szavaztak annyiszor az aktanyilvánosság ellen? Miért állt ez érdekükben?

Ez annál is inkább érdekes kérdés, mert egy friss felmérés szerint elsöprő, közel háromnegyedes többség támogatja az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatalát (igaz, a Fidesz szavazóinak 55 százaléka pont ellenzi), a magyarok közel kétharmad következményekre is számít, és ami igazán elgondolkodtató: mély szkepszis övezi Orbán magyarázatát a beszervezésével/beszervezési kísérletével kapcsolatos múltjának. A relatív többség, 44 százalék kételkedik a bukott miniszterelnök ama állításában, hogy sorkatonaként megpróbálták beszervezni, de nem működött együtt az állambiztonsággal. Fenntartom, hogy szinte tökmindegy, hogy Orbán 40 évvel ezelőtt besúgó volt, vagy nem volt besúgó, az elmúlt tizenhat éves miniszterelnöki ténykedése (különösen moszkvai relációban) mindent überelt, amit valaha elkövethetett.

De a lényeg: azért lett volna érdemes és talán még 2010-ben se lett volna késő nekiveselkedni az erkölcsi felelősség vállalásának, mert az aktanyilvánosság megmagyarázhatatlan elszabotálása mostanra odáig fajult, hogy már akkor se hisznek neki a népek, ha véletlenül igazat mond. Lehet és kell is bírálni a jelenlegi kormányt a kivitelezés slendriánságáért, a hiányosságokért, az információk csepegtetéséért és időben elhúzásért, a kapkodásért, rengeteg mindenért, de miután a bukottak 36 évig mindent elkövettek azért, hogy ne legyen megismerhető a múlt, hogy az áldozatok ne kaphassanak jóvátételt, hogy az elkövetők kiléte ne derülhessen ki, hanem élhessék világukat, most az elmulasztott munkát jól-rosszul, de előre deklarált céllal, a társadalom támogatásának birtokában elvégzőket újkommunistázni legalább annyira alávaló dolog, mint amennyire veszélyes dolog tévedni. Még ha nem is szándékos mellényúlásról van szó.

Ezért jogos a kérdés: és az elmúlt 36 éves, az elmúlt tizenhat éves mulasztással okozott erkölcsi károkkal mi lesz? Azokért ki vállalja a felelősséget?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább