VENDÉG

Az orbáni nemzetpolitika és az új egyensúly szükségessége (2/2)

Az orbáni nemzetpolitika és az új egyensúly szükségessége (2/1)

II. Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Muravidék és Drávaszög – az Orbán-korszak külhoni mérlege

Ha Erdély a magyar nemzetpolitika zászlóshajója, akkor a többi határon túli régió alkotja a flottát. Az elmúlt tizenhat évben a magyar kormány nemcsak Romániában, hanem a Felvidéken, a Vajdaságban, Kárpátalján, valamint a horvátországi és szlovéniai magyar közösségek körében is minden korábbinál aktívabb szerepet vállalt. Bár ezekben a térségekben a támogatások volumene elmarad az erdélyi nagyságrendtől, a helyi közösségek méretéhez viszonyítva sokszor még jelentősebb hatást gyakoroltak.

A Bethlen Gábor Alap, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint különböző gazdaságfejlesztési alapok révén az elmúlt másfél évtizedben összességében sok-sok százmilliárd forint érkezett ezekbe a régiókba is. Az egyes programok célja ugyanaz volt, mint Erdélyben: a magyar intézményrendszer megerősítése, a gazdasági önállóság növelése és a közösségek demográfiai fogyásának lassítása.

a) Vajdaság: a legnagyobb gazdaságfejlesztési program

A határon túli gazdaságfejlesztés talán legambiciózusabb programja a kb. 180 ezer magyar anyanyelvű nemzettársunk által lakott Vajdaságban valósult meg. A 2016-ban indult Vajdasági Gazdaságfejlesztési Program a Prosperitati Alapítvány közreműködésével működik, és az elmúlt években a magyar nemzetpolitika egyik mintaprojektjévé vált. A program célja az volt, hogy a szerbiai magyarok ne csupán kulturális támogatásokat kapjanak, hanem – a már említett erdélyi programhoz hasonlóan – valós gazdasági lehetőségekhez jussanak. A Prosperitati Alapítvány adatai szerint a program keretében több tízezer pályázatot bíráltak el, és a támogatások összértéke meghaladta a 100 milliárd forintot. A beruházások összértéke ennek többszörösére tehető, mivel a támogatások jelentős részét önrész egészítette ki. A pénzekből mezőgazdasági gépek ezreit vásárolták meg, feldolgozóüzemek épültek, családi vállalkozások fejlődtek, valamint számos turisztikai és vendéglátóipari beruházás valósult meg. A vajdasági magyar településeken ma már nehéz olyan jelentősebb mezőgazdasági vállalkozást találni, amely ne került volna kapcsolatba valamilyen formában a Prosperitati rendszerével. A kormányzat sikertörténetként mutatja be a programot. Az érvelés szerint a támogatások révén több ezer munkahely jött létre vagy maradt fenn, és mérséklődött a magyar fiatalok kivándorlása. Kritikusai viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a vajdasági magyarság lélekszáma ennek ellenére tovább csökken, és a támogatások meghatározó része politikailag jól beágyazott vállalkozói köröknél koncentrálódik.

Az oktatás a Vajdaságban is a támogatások egyik kiemelt területe lett. Magyar állami forrásokból számos óvoda, általános iskola és kollégium újult meg vagy bővült. A legjelentősebb beruházások közé tartozott a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar fejlesztése, valamint a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ létrehozása, amely a felsőoktatás és a felnőttképzés fontos bázisává vált. Jelentős támogatásban részesült a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium is, amely nemcsak a vajdasági, hanem az egész délvidéki magyar közösség egyik legfontosabb oktatási intézménye. Emellett a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében több tucat vajdasági településen épültek vagy újultak meg magyar óvodák, korszerű tantermek és közösségi terek. A magyar kormány érvelése szerint ezek a beruházások hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar családok anyanyelvi oktatást válasszanak gyermekeik számára, és ezáltal lassuljon az asszimiláció folyamata.

Jelentős szerepet kapott a sport támogatása is. Az elmúlt másfél évtizedben magyar állami forrásokból stadionok, sportcsarnokok, utánpótlásközpontok és egyesületi létesítmények újultak meg vagy épültek fel. A támogatások egyik legfontosabb célpontja Zenta volt, ahol a Vajdasági Birkózóakadémia és a hozzá kapcsolódó sportközpont több milliárd forintos fejlesztésen ment keresztül. A beruházás eredményeként a település a vajdasági magyar sportélet egyik központjává vált, rendszeres hazai és nemzetközi versenyek helyszíneként. Jelentős támogatások jutottak a Topolyai Sport Club (TSC) infrastruktúrájának fejlesztésére is. A 12 ezer fős településen a klub új stadionja és utánpótlásközpontja a szerb labdarúgás egyik legkorszerűbb létesítményévé vált, miközben a csapat az elmúlt években a szerb élvonal meghatározó szereplőjévé lépett elő. Emellett számos kisebb vajdasági magyar sportegyesület – Adán, Magyarkanizsán, Zentán, Óbecsén vagy Törökkanizsán – részesült komoly pályafelújítási, eszközbeszerzési és utánpótlás-nevelési támogatásokban.

A kormányzat szerint ezek a beruházások túlmutatnak a sporton: a magyar többségű települések közösségi életének megerősítését és a fiatalok helyben tartását szolgálják. Kritikusok ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a vajdasági sportfejlesztések egy része ugyanazt a modellt követi, mint Magyarországon: a látványos infrastruktúra-beruházások gyakran nagyobb figyelmet kapnak, mint a tömegsport vagy az oktatás finanszírozása. Mindezek ellenére a vajdasági magyar közösség számára a zentai birkózóközpont, a topolyai stadion vagy a felújított helyi sporttelepek kézzelfogható bizonyítékai annak, hogy a Magyarországról érkező támogatások nemcsak kulturális és gazdasági, hanem sport- és közösségépítő célokat is szolgálnak.

b) Felvidék: intézményépítés és kulturális jelenlét

Szlovákiában a helyzet több vonatkozásban is sajátos. A felvidéki magyarság létszáma 450 ezer fő, hosszú ideje erős asszimilációs nyomás alatt áll. Politikai képviseletük az elmúlt évtizedben meggyengült. A kettős állampolgárság tiltása kizárta őket a magyarországi választásokból, így az Orbán-rezsim számára vesztettek jelentőségükből.

Az érkező támogatások jelentős része a Felvidéken is oktatási célokat szolgált. A magyar kormány az elmúlt másfél évtizedben a magyar nyelvű iskolarendszer fenntartására és fejlesztésére figyelt, amelyet a szlovákiai magyarság megmaradásának egyik legfontosabb zálogának tekint. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében számos magyar óvoda épült vagy újult meg, többek között Dunaszerdahelyen, Komáromban, Királyhelmecen és a Bodrogköz településein. Emellett rendszeres támogatásban részesültek a magyar tannyelvű alap- és középiskolák, kollégiumok, valamint a komáromi Selye János Egyetem, amely a felvidéki magyar felsőoktatás legfontosabb intézménye. A magyar állam által finanszírozott Szülőföldön magyarul program révén évente több tízezer felvidéki magyar diák családja kap oktatási támogatást.

Jelentős források jutottak az egyházi intézményrendszerhez is. A református és katolikus egyház számos templomot, parókiát, közösségi házat és oktatási intézményt újíthatott fel magyarországi támogatások segítségével. A történelmi egyházak a Felvidéken nem csupán vallási, hanem kulturális és közösségszervező szerepet is betöltenek, ezért a nemzetpolitikai programok egyik természetes kedvezményezettjeivé váltak.

A kulturális örökség megőrzésében látványos eredmények is születtek. A magyar állam támogatásával több műemlék, kastély és történelmi épület felújítása indult el vagy fejeződött be. A borsi Rákóczi-kastély teljes rekonstrukciója (II. Rákóczi Ferenc szülőháza), amely a magyar állam több milliárd forintos támogatásával újult meg és 2021-ben nyílt meg látogatóközpontként, a komáromi erődrendszer felújítása és kulturális hasznosítása, a krasznahorkai vár helyreállításának egyes szakaszaihoz kapcsolódó magyar szakmai és pénzügyi hozzájárulások, illetve a környezetében található magyar vonatkozású műemlékek restaurálása. A Rómer Flóris-terv keretében több tucat középkori templom freskóinak, műemlék síremlékeinek és történelmi emlékhelyeinek felújítása valósult meg a Csallóközben, Gömörben, Abaújban és a Bodrogközben.

Külön figyelmet kapott a sport, amely a felvidéki támogatások talán leglátványosabb területévé vált. Ennek központi szereplője a dunaszerdahelyi DAC, amely az elmúlt másfél évtizedben nem csupán sikeres futballklubbá, hanem a szlovákiai magyarság egyik legerősebb identitásszimbólumává nőtte ki magát. A klub mögött álló MOL-csoport és a magyarországi sportfejlesztési programok révén több tízmillió euró értékű beruházás valósult meg. A 2016-ban átadott, mintegy 22 millió euróból (7-8 milliárd Ft) felépített MOL Aréna a szlovák labdarúgás egyik legkorszerűbb stadionja lett, míg a DAC Akadémia és az utánpótlás-nevelési központ létrehozása további jelentős forrásokat vont be a régió sportéletébe. A dunaszerdahelyi klub mérkőzésein rendszeresen több ezer magyar szurkoló jelenik meg, a magyar himnusz eléneklése és a nemzeti szimbólumok használata pedig hosszú évek óta a klub identitásának része. A DAC így sokak szemében nem egyszerűen sportegyesület, hanem a felvidéki magyar közösség egyik legfontosabb nyilvános önkifejezési fóruma – annak ellenére, hogy ebben a szezonban mindössze egy magyar játékosa volt a csapatnak.

A fejlesztések azonban nem korlátozódtak Dunaszerdahelyre. Magyarországi támogatásokból több csallóközi és mátyusföldi sportegyesület újíthatta fel pályáit és létesítményeit, miközben utánpótlás-nevelési programok indultak Komáromban, Somorján, Galántán és más, jelentősebb magyar lakossághányaddal rendelkező településeken is. A támogatások célja hivatalosan a fiatalok helyben tartása, az egészséges életmód ösztönzése és a közösségi élet erősítése volt. Kritikusai szerint ugyanakkor a sport a felvidéki támogatáspolitikában is a magyar állam szimbolikus jelenlétének egyik legfontosabb eszközévé vált. Tény azonban, hogy a DAC és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések nélkül ma aligha létezne olyan sportintézmény a Felvidéken, amely ennyire látványosan jelenítené meg a szlovákiai magyar közösség erejét és összetartozását.

Az egyéb kulturális dotációk szintén jelentősek voltak. A magyar állam rendszeresen támogatta a komáromi Jókai Színház működését, a Kassai Thália Színház programjait, valamint számos könyvkiadót, folyóiratot és helyi kulturális szervezetet. Jelentős támogatások jutottak a Gombaszögi Nyári Táborra, amely mára a felvidéki magyar fiatalság legnagyobb közéleti és kulturális rendezvényévé vált. A Csemadok – a felvidéki magyar kulturális élet legfontosabb és legnagyobb tagságú szervezete – rendszeresen részesült működési támogatásokban, akárcsak a néptáncegyüttesek, hagyományőrző közösségek és helyi kulturális egyesületek százai.

A médiában is erősödött a magyar állami források jelenléte. Jelentős támogatások érkeztek a Ma7 médiacsoporthoz, valamint különböző felvidéki magyar lapokhoz és online felületekhez. A támogatások hívei szerint mindez hozzájárult a magyar nyelvű nyilvánosság fennmaradásához egy olyan országban, ahol a magyarok aránya folyamatosan csökken. Kritikusok ugyanakkor itt is a médiapiac és a civil szféra növekvő függőségére figyelmeztetnek.

A felvidéki támogatási politika sajátossága, hogy kevésbé a látványos gazdaságfejlesztési programokra, sokkal inkább az intézményhálózat megőrzésére épül. Ennek egyik oka a szlovák gazdaság fejlettsége, másik oka pedig az eltérő jogi és politikai környezet. Iskolák, kulturális szervezetek, egyházak, színházak és közösségi terek alkotják azt a hálózatot, amelynek fenntartásában a magyar állam az elmúlt tizenhat évben meghatározó szereplővé vált. A cél itt nem annyira új struktúrák létrehozása volt, mint inkább annak biztosítása, hogy a több mint száz éve kisebbségi helyzetben élő felvidéki magyarság megőrizhesse saját intézményeit és kulturális önazonosságát.

c) Kárpátalja: segítség egy háborús régióban

Az orbáni „nemzetpolitika” legérzékenyebb területe Kárpátalja. Az akkor még 120-150 ezresre becsült magyar közösség helyzete a 2014-es ukrajnai válság, majd a 2022-ben kitört teljes körű orosz–ukrán háború következtében gyökeresen megváltozott. A magyar kormány már a háború előtt jelentős forrásokat biztosított Kárpátaljának. Iskolák, óvodák, kulturális intézmények és egyházak kaptak olyan működési támogatást, amelyek nélkül ellehetetlenültek volna. Emellett különböző bérkiegészítési programokat indítottak pedagógusok, egészségügyi dolgozók és kulturális alkalmazottak számára az elvándorlás mérséklése céljából. A háború kitörését követően azonban az elvándorlás felgyorsult, mára 70-80 ezerre becsülik a kárpátaljai magyar lakosság létszámát, ráadásul az elhagyott/eladott házakba Ukrajna keleti részeiről érkező ukrán belső menekültek költöztek, ami teljesen felborította a városok, falvak nemzetiségi arányait.

A háborús helyzet miatt a támogatások hangsúlya jórészt áttevődött a humanitárius segítségnyújtásra. Magyarország több tízmilliárd forint értékben nyújtott támogatást a régiónak különböző szociális és humanitárius programokon keresztül. Óvodák működését finanszírozták, segélyszállítmányokat küldtek, egészségügyi intézményeket támogattak és menekültek ellátásában is szerepet vállaltak. Kárpátalján különösen fontossá vált az egyházi intézményrendszer. Sok településen a református vagy római katolikus egyház jelenti a közösségi élet utolsó stabil szervezeti keretét. Mindez ugyanakkor nem tudta megállítani a népességcsökkenést. A háború következtében a magyar lakosság jelentős része – élve a magyar állampolgárság által nyújtott lehetőséggel – elhagyta szülőföldjét, így a támogatások hosszú távú hatása kétséges.

d) Muravidék és Drávaszög: kis közösségek, nagy figyelem

A magyar nemzetpolitika sajátossága, hogy a legkisebb közösségekről sem mond le. Szlovéniában a Muravidéken mindössze 10 ezer magyar él, mégis jelentős támogatások érkeztek az elmúlt években. Magyar nyelvű oktatás, kulturális intézmények, könyvkiadás és média működését segítette a magyar állam. Lendván sportcsarnokok, kulturális létesítmények és turisztikai fejlesztések valósultak meg. Magyarországi forrásokból újultak meg közösségi terek és oktatási intézmények is.

Hasonló a helyzet Horvátországban, különösen a Drávaszög térségében. A háború utáni újjáépítés időszakát követően a magyar állam fokozatosan növelte jelenlétét. Templomfelújítások, iskolaépítések, kulturális programok és vállalkozásfejlesztési támogatások jelentek meg. Bár ezek az összegek messze elmaradnak az erdélyi vagy vajdasági támogatásoktól, a helyi közösségek méretéhez viszonyítva meghatározó jelentőségűek.

A muravidéki és horvátországi magyar szervezetek gyakran úgy fogalmaznak: a magyar állami támogatások nélkül számos intézményük egyszerűen nem tudna működni.

III. A mérleg: identitás, intézmények és függőségek

Ha a teljes 2010 és 2026 közötti időszakot nézzük, a magyar állam minden korábbinál nagyobb erőforrásokat fordított a határon túli magyar közösségekre. A BGA, a gazdaságfejlesztési programok, az egyházi támogatások, az oktatási projektek és a sportberuházások összesített értéke már ezermilliárd forintos nagyságrendet tesz ki. Ennek eredményeként új intézmények születtek, régiek újultak meg, vállalkozások fejlődtek, egyetemek, iskolák és óvodák maradtak fenn. Az orbáni „nemzetpolitika” hívei szerint ez történelmi léptékű siker. Úgy vélik, hogy a magyar állam végre nemcsak szimbolikus gesztusokkal, hanem valódi erőforrásokkal is támogatja a külhoni magyarokat.

A kritikusok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a támogatási rendszer jelentős része politikailag centralizált és átláthatatlansága, ellenőriz(het)etlensége miatt a korrupció melegágya. Sok esetben ugyanazok a szervezetek és intézmények válnak újra és újra kedvezményezetté, miközben a támogatások elosztásának logikája gyakran vitatott.

A legfontosabb kérdés azonban továbbra is nyitott. Vajon az elmúlt tizenhat év több százmilliárd forintos beruházásai képesek lesznek-e megállítani a külhoni magyar közösségek fogyását? A válasz egyelőre bizonytalan. Az intézmények erősebbek, mint valaha, az infrastruktúra fejlettebb, mint bármikor Trianon óta. Ugyanakkor a demográfiai folyamatok – az elvándorlás, az asszimiláció és az elöregedés – továbbra is kedvezőtlenek.

Az Orbán-korszak „nemzetpolitikája” tehát egyszerre tekinthető történelmi léptékű, a szerző véleménye szerint eltúlzott léptékű intézményépítésnek és hatalmas, igen költségesre sikerült társadalmi kísérletnek. A végső mérleget nem a stadionok, az iskolák vagy a támogatási listák alapján lehet majd megvonni, hanem az fogja megmutatni, hogy rövid- és hosszútávon hány magyar közösség marad életképes a Kárpát-medencében.

IV. Feladatok

Számunkra azonban most, tizenhat év után elérkezett az ideje annak, hogy a magyar nemzetpolitika új egyensúlyt találjon. Olyat, amely egyszerre méltányos az anyaország adófizető polgáraival és a határon túli magyar közösségekkel szemben. Az elmúlt évek vitái ugyanis azt mutatják, hogy a támogatási rendszer könnyen válhat kölcsönös sérelmek forrásává. Magyarországon sokan érzik úgy, hogy a hazai oktatás, egészségügy vagy kultúra súlyos forráshiányos állapotában nehezen indokolhatók egyes külhoni beruházások és támogatások. A határon túl pedig gyakran alakult ki az a várakozás, hogy a magyar állam tartósan és korlátlanul képes lesz finanszírozni olyan feladatokat is, amelyek természetszerűen az adott ország államának kötelességei lennének.

Az első lépés egy kiegyensúlyozottabb rendszer felé már megtörtént. Fontos jelzés volt, hogy az új kormány a határon túli magyar gyermekeknek járó oktatási támogatás mintájára a magyarországi családok számára is hasonló támogatási formát jelentett be. Ez nem a külhoni magyarok támogatásának csökkentéséről szól, hanem annak felismeréséről, hogy a nemzetpolitika csak akkor élvezhet tartós társadalmi támogatást, ha az anyaország polgárai is igazságosnak érzik azt.

A következő évek legfontosabb feladata annak tudatosítása lehet a határon túli magyarságban, annak szervezeteiben és intézményeiben, hogy Magyarország nem veheti át Románia, Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia vagy Ukrajna állami felelősségét. Az iskolák, a kulturális intézmények, a helyi infrastruktúra, a gazdaságfejlesztési programok, a műemlékek fenntartása és a regionális fejlesztések azoknak az államoknak a kötelességei, amelyeknek területén ezek a közösségek élnek, ahol adót fizetnek, ahol munkájukkal hozzájárulnak az állam gazdagodásához. A határon túli magyar közösségeknek saját kormányaikkal, parlamentjeikkel és önkormányzataikkal szemben kell érvényesíteniük érdekeiket, és ott kell kiharcolniuk az őket megillető támogatásokat és fejlesztéseket.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarországnak hátat kellene fordítania a külhoni magyarságnak. Éppen ellenkezőleg. Az oktatás, a kultúra, a nyelvmegőrzés, a közösségépítés és a történelmi örökség védelme továbbra is közös nemzeti ügy marad, amit az anyaország erejéhez mérten, ésszerű léptékben támogatni fog. Ezeken a területeken a magyar államnak a jövőben is szerepet kell vállalnia. Ugyanakkor lezárul az a korszak, amelyben szinte korlátlanul bővülő források álltak rendelkezésre nagyszabású gazdaságfejlesztési, sport- vagy ingatlanberuházási programok finanszírozására. A jövő nemzetpolitikája remélhetően józanabb, célzottabb és átgondoltabb lesz, nagyobb hangsúlyt helyezve a valóban identitásőrző és közösségmegtartó feladatokra. A támogatások nagyságrendekkel fognak csökkenni, a magyar állam elsődleges feladata ugyanis a határokon belül van egészségügyben, oktatásban, szociálpolitikában, gazdaság- és infrastruktúrafejlesztésben. Ennek tudatában egy transzparens, indokolható és vállalható külhoni támogatási rendszer kidolgozása és megvalósítása az új kormányzat feladata.

A cél nem lehet más, mint a bizalom helyreállítása. Olyan kapcsolat kialakítása az anyaország és a külhoni magyar közösségek között, amely nem a kölcsönös elvárásokra, sérelmekre vagy anyagi függőségekre épül, hanem a közös felelősségvállalásra. Ha sikerül megtalálni ezt az egyensúlyt, akkor a következő évtizedek nem a támogatások nagyságáról, hanem a magyar közösségek valódi megerősödéséről szólhatnak. Ez nemcsak gazdasági vagy politikai kérdés, hanem a Kárpát-medencei magyarság békés együttélésének és hosszú távú fennmaradásának egyik legfontosabb feltétele.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább