Szeptember 3,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Még épp időben. Ja, nem

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 50,730 forint, még hiányzik 2,249,270 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nézzünk végig az alábbi idővonalon, és vérmérséklet szerint értelmezzük:

Augusztus 21: Közérdekű adatigénylést nyújtott be a Transparency International Magyarország július elején a Magyar Nemzeti Banknak, amiben a jegybank által 2025. január 1-je után megkötött visszterhes és ingyenes szerződéseinek adatait kérték ki. Varga Mihályék július 24-én a válaszadásra rendelkezésre álló 15 nap meghosszabbítását kérték egyszer 15 nappal, majd annak letelte után bő egy héttel, augusztus 13-án csak annyit válaszoltak, hogy a törvény szerinti közzétételi kötelezettség nem vonatkozik a jegybankra, mert az nem költségvetési szerv. Magyarul: elvesztette közpénz jellegét, lehet oszolni.

Augusztus 31: Közel ezer oldalnyi adattal és információval segíti a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkáját a Magyar Nemzet Bank (MNB) – jelentette be a Fidesz-alapító Varga Mihály, momentán MNB-elnök egy Facebook-videóban. „A bizottság nyolc pontban kérte a jegybank segítségét, a vizsgálatokhoz szükséges statisztikákat és dokumentumokat átadtuk” – mondta a közepes képességű könyvelőnek tűnő ember egy pendrive-ot lobogtatva, hogy hát azon vannak a giga- és terrabájtok. Amelyekbe az immár lemondott háromnevű fideszes legfőbb ügyész is belebotlott. Annyi volt az adat, hogy jó munkához idő kellett, inkább leszarták.

Szeptember 2: Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök magatartását mindenképpen bűnpártolás gyanúja miatt indított büntetőeljárásban kell kivizsgálni, ennek megfelelően az ő jegybankelnöki mandátuma „remélhetőleg nem tarthat túl sokáig” – mondta a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Klubrádióban. Ligeti Miklós szerint abban a 12 évben, amíg Matolcsy volt az MNB elnöke, addig ő volt az államháztartásért felelős miniszter. Ebbéli minőségében szakértőket kellett volna delegáljon a jegybank felügyelőbizottságába. Ő volt az állam tulajdonosi jogainak gyakorlója, ebből fakadóan tudnia kellett mindenről, ami a jegybankban történt. Ha nem tudott róla, akkor „a vétke kétszeres”, hiszen elhanyagolta a tevékenységét. A lényeg: hagyta ezeket a bűncseleményket megtörténni, lehetővé tette, hogy Matolcsy György és bűntársai akadálytalanul hajtsák végre a sikkasztó, hűtlen kezelő magatartásaikat, ez bűnpártolásnak minősül. Nem bonyolult: hivatalos személynek, amilyen a pénzügyminiszter, a hivatali működése során tudomására jutott bűncselekményt fel kell jelentenie.

Szeptember 3: „A Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt öt tulajdonában álló ingatlan értékvesztésével összefüggésben” – írja közleményében a jegybank. Mihályék átvilágították az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentést, összevetette az egyes ingatlanok értékbecsléseivel és hatalmas meglepetésre kiderült, a beruházásoknál jelentősek a túlárazások, míg az ingatlanok értékbecslései a könyvekben szereplő értéknél lényegesen alacsonyabb összeget mutattak. Meg kell a szívnek szakadni: „a Magyar Nemzeti Bank új vezetése elkötelezett a felelős és átlátható gazdálkodás mellett”, emiatt „mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott le, áttekintette és racionalizálta a jegybank működését”.

Hát hogyne értenénk. Közepes képességű Mihály hanyatt-homlok igyekszik távolodni minden fronton a bukott pártjától és kormányától, csak mintha több mint tíz évet késett volna ez a kicsekkolás. Tehát Mihály az utolsó utáni pillanatig keresztbe feküdt mindenféle közérdekű adatok kiadásának, még az elvesztette közpénz jellegét Matolcsy-kártyát is bevetette a titkolózás érdekében. Mindezt azután, hogy 12 évig főilletékesként leszarta az unortodox közgazdasági zseni dúlását a jegybank élén, vagy azért, mert tudott róla, vagy azért, mert nem tudott róla (egyik verzió rosszabb, mint a másik), most meg borítaná a fátylat a múltra. Készségesen áll rendelkezésre, megtalálta a szótárban a hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés szakkifejezéseket, rögtön a felelős és átlátható gazdálkodás mellett.

Éppen időben, bassza meg. Éppen időben. Áldott szerencse, hogy a gyanúsítottak már mind előzetesben vannak, így nem tudnak vagyont kimenteni. Ja, nem. Miután illetékes miniszterként a másik szemüvegén keresztül nézte az MNB gazdálkodását, ami se felelős, se átlátható nem volt, most ott segít, ahol tud, maga jár az élen a feljelentéssel. Amely olyan jelentéseken nyugszik, amit a civil szervezetek, oknyomozó újságírók már rég megcsináltak Mihály miniszter helyett. Aki azért a feljelentésével megvárta, míg a bankrabló klán minden mozgatható vagyonelemet kimenekített külföldre. Mostanra kitisztult a látása, hátha a másoké elhomályosodik. Szép történet.

Legközelebb majd akkor lesz érdemes felemelni a fejünket, amikor Varga és az MNB vezetése ellen tesznek feljelentést. Persze semmi köze nincs semmihez, de ahogy már múlt héten is leírtam, amikor mindenki éppen a kardjába dőlt bele Unger Anna NVVH-elnökségével kapcsolatban: Ligeti Miklós kiváló legfőbb ügyész lenne. Bízom benne, hogy lesz is.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.