Itt az újabb Fidesz-téboly. Se Vidnyánszky, se az Úristen ne akarja megtervezni gyerekeink jövőjét
Tóth Ilona   |   2020.  Február 13,  Csütörtök   |   20:04
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,453,824 forint, még hiányzik 1,546,176 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Csak azt tudnám, hogy miért érez kényszer cincogást az a színházigazgató, akinek a színháza üres. Pedig jobb helyeken a Nemzeti Színház valóban a kultúra, az ország nemes és mindenki számára élményt nyújtó színháza – ha már ezzel a névvel működik. Csak minálunk tette tönkre a Fidesz csecsén nevelkedett igazgató. VidnyánszkyAttila öblös és begyöpösödött gondolataira nyilván saját lapjuk, a Magyar Nemzet vevő. Nyilván. Nem úgy, mint az Index: nekik megtiltotta, hogy fotókat közöljenek a lapban az előadásokról. Így van ez, ha a nemzet színháza magánkézbe kerül, egy kedvezményezett kezébe, és úgy rendelkezik vele, mint a borotvájával. A nagyon finnyás Vidnyánszky kifejtette, hogy működésüket politikai céloknak alárendeltnek és manipulatívnak tartja, tevékenységük folytán a hazai és nemzetközi közegben is torz kép alakul ki a magyar színházról.
Torz bizony. Olyan intézmény, amelyiket az állam tart el – kétmilliárdot kapott a költségvetésből (éppen dupláját az Alföldi-féle színháznak), de lenyelnek százmilliókat az általuk szervezett nemzetközi színházi találkozóra is. Úgy, hogy a fizető nézők számát nem sikerül feltornászni: ingyenjegyes diákokkal turbózzák fel a nézőteret, és mégmajdhogy misszióként fogják fel mindezt. Szarból misszionáriusként üzemelni, ez is a NER bravúrja. Mert az úgy van, hogy
Világosan kell látni, hogy kiket akarunk nevelni, milyenné akarjuk formálni a felnövő generációk magyarjait. Ha magukat büszkén magyarnak valló szabad embereket szeretnénk, akik a szülőföldjükért tenni akarnak, valamint akik ismerik a történelmüket, szeretik a nemzeti hőseiket és büszkék azokra, akkor a Wass Alberthez és a Nyirő Józsefhez hasonló írókra nagy szükség van a kötelező tananyagban” …Nyirőt és Wasst olvasva hitforrásként is megélhető a trianoni katasztrófa, a műveikből az sugárzik, hogy van jövőnk, az Úristen tervez velünk.
Vidnyánszky Attila, az Orbán-apród színigazgató
Ezt mondta el nélkülözhetetlen szószólóként abban a bizonyos Fidesz-lapban. Akarunk – NER-többesben. Se ő, se az Úristen ne tervezzen velünk semmit, de leginkább ne pofázzon bele a Nemzeti alaptantervbe sem. Készítői között van éppen elég dilettáns, nemzeti és hülye cakértő. Akik miatt most aztán úgy kifordult demokratikus menetéből az alaptantanterv, hogy ez semmi másra nem jó, mint a jövő elpusztítására. De hát ez az orbáni intellektuális huligán banda be van oltva mindenféle progresszió ellen, mentes mindenféle korszerű és modern, hasznosítható gondolattól és tudástól.
Tudják mit mondok? Ez a szégyenletes NAT úgy készült el és olyan módon, ahogyan és ameddig a kormány és Fidesz-KDNP Takarója ér. Semmire sem való. Az iskoláknak nem a NER ideológiának poros, áporodott giccsét kell oktatni, csesszék meg. Vidnyánszky sem tudja, hogy hiába ütik a Wass(a)t, az már nagyon régen kihűlt. Pedagógusnak lenni szakma. Nem az a dolga, hogy az akármilyen világnézetű szülő gyerekeit egy szélhámos hatalom ízlésének megfelelően nevelje. Ami pedig a dolga lenne, abban nem hagyják érvényesülni – szakemberként, hivatástudatból, és szabadon. Vidnyánszky Orbán-apródként azt is tudja, hogy a liberálisok milyen magyar embereket szeretnének látni:
a nemzeti kormányzat elképzelésével szemben álló alternatíva a liberálisoké, akik kisszerű, állandó bűntudatérzettől megnyomorított, folyamatosan igazodni, alárendelődni vágyó magyarokat szeretnének látni az országban. A kommunista téboly utóhatása, hogy kritizálják Wass és Nyirő bevételét.
Ja. Pontosan így van. Kommunista téboly, amit ez a kormány művel. Vagy még annál is rosszabb. Vagy minden bizonnyal ez a közpénzen kitartott felsőbb tízezer egyik drágaköve nem vette be a gyógyszerét. Pedig arra megesküdnék, hogy Vidnyánszky sem balgának született, csak menet közben elferdült a gerince itten az őshazában. Nagy volt a kísértés, és megnőtt a pénzszaglászó orra. Más semmi. Ez van neki.
A ruha még tarka-barka. A fejek legyenek egyformák. Tudatilag
Mert az bizony kész téboly lesz, ha létrejönnek a tudatformáló táborok. Majd ha a Magyarságkutató Intézet megszólítja a fiatalokat az ingyenes táborokban. Hé, te kölyök, tedd magadévá a keresztény nemzeti értékrendet; mélyítsd identitásodat, kulturális elkötelezettségedet. A programot Vándordiák 10 000-re keresztelték, idén indulna, 2022-ig tartana és évente másfél milliárd, vagyis összesen 4,5 milliárd forint közpénzt áldoznának rá. A program elnevezésében szereplő szám a bevonni kívánt diákok számát jelöli, azaz fejenként 450 ezer forintot áldozhat az állam a fiatalok szemléletének formálására.
Tudják, arra gondoltam, hogy semmilyen erkölcsi magaslatról ilyent normális országban nem csinálnak. Hát még egy olyan országban, mint Orbánisztán, ahol az erkölcs tíz éve be van zárva tíz lakattal őrizve; és a gyűlöletkeltés, a demokratikus normák lezüllesztése a kormány stratégája. Az hétszentség, hogy soha, de soha nem engedném meg a gyerekemnek, hogy elmenjen ebbe a táborba. Sok indokom lenne rá, de most nézzük csak a keresztény nemzeti értékrendet. Fidesz-morál színben a táborozóknak mintaként mit is kínálhatnának?
Ahol azzal kell szembesülni, hogy a közpénzen kitartott limai nagykövet pedofil bűnöző, és akit ameddig tudtak, takargattak. A nemzeti keresztény Kaleta Gábor 19 ezer gyermekfotója nem a szolid pillangó- és bélyeggyűjtemény.
Mindez azok után, hogy a fideszes győri polgármester az adófizetők pénzéből kufircolt örömlányokkal egy luxus hajón. Belekeveredve korrupcióba, lopásba, és egyéb úri nyalánkságokba. Luxus élvezet fideszes módra. A nemzeti keresztény Borkai Zsolt.
Milyen minta az, ahol egy vak komondor családtagként veri az asszonyt egy barátságos családban. Mint a nemzeti keresztény Balogh József.
Lehet a továbbképzés példája az a Mengyi Roland volt fideszes képviselő, aki VIP-cellában és könyvtárosként tengeti életét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt. Voldemort, a nemzeti keresztény bűnöző.
És vajon kik lennének az előadók ebben a táborban? Nemzeti példaképként lehet.
A trágár, közönséges mármindenkit megsértett nyelvművelő Bayer Zsolt.
A csaló, illetve néma tollforgató Schmitt Pál és Áder János.
A burzsujjá hízott feltaláló és jó szándékú letelepedési kötvényes Rogán Antal.
A mamabarát Kósa Lajos sertésgondozó ismeretekkel is megáldott tuszi-huti harcos.
Novák Katalin, a családok kerítőnője és a szülészeti államtitkárság vezetője, Berlusconi ölelgetője.
Varga Judit kormány középcsatár, a nők megalázója.
Semjén Zsolt ateista üldöző, a Fidesz morzsányi közpénzlopója.
Kásler Miklós, a beteg emberi erőforrás felkent és tiszteletbeli tagja.
Kövér László a kommunista téboly ránk maradt házmestere.
Szijjártó Péter a példamutató nemzetközi senki.
Palkovics László oktatási jenijeee, aki előre megfontolt szándékkal dobta bele a szennyesládába a tudást és a műveltséget, a kultúrát, művészetet.
Németh Szilárd, a legképzettebb tudat- és magyar hadsereg formáló nemzeti baka.
Orbán Viktor – The boss. Der Chef. Patron.
Hogy a francba! És még milyen sokan vannak. Jutna a táborban minden fiatalra egy ember: király, kiskirályok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. Vidnyánszky, ez a kommunista téboly, mára hangolva.
A mai kormányinfón Gulyás Gergely álhírnek nevezte, hogy milliárdokból szerveznének tudatformáló táborokat 16-18 éveseknek. A Magyar Hang bemutatta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában készült a terv, amely a kormányzat része, a programot pedig kedden tárgyalta a tárca szakmai vezetői értekezlete. A program kidolgozása és lebonyolítása a Magyarságkutató Intézet és Demeter Szilárd feladata. Demeter nem cáfolta a lapnak, hogy napirenden van a program.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt egyébként helyesnek tartja, hogy valaki nemzettudatot erősítő táborokat szervezzen.
Itt a lényeg, itt. Lesz az bizony! Akárhogyan is hívják majd, és akárki is csinálja. Csak még előtte sunnyognak, futnak egy-két kört, jó szokásuk szerint. Mert ezek mind ugyanazok. Ezek azt hiszik, hogy a magyar történelem velük ér véget. Azt hiszik, hogy gyerekeinket az ő legposványabb ideológiájukkal hálózhatják be. Nem! Ha már a jelenünk veszik, a jövőt meg akarjuk teremteni nekik. Mondom, akarjuk. És a félnótás pártkatona Vidnyánszky-félék nélkül.
Az önök véleménye
Sajnos az egészségügy nem fizetős, sima TB-s részét én jelenleg is szenvedem immár cakk-pakk 11 hónapja, és még ki tudja meddig. Ha lenne 2 millám már rég túl lennék minden tortúrán. De hát nincs. Meg ahhoz már késő is lenne, azzal kellett volna indítanom. Most már mindegy. (Transzporter)
Nekem van egy nagyszerű állatorvosom. Már rég elhatároztam, ha bármi bajom történne, hozzá fogok menni, aki kitűnő diagnoszta, kedves és empatikus. (ufonauta)
Már a legutóbbinál is megjegyeztem – amit a DK pár napra rá el is kezdett – összegyűjteni minden vissza nem küldött konzultációs kérdőívet. Azután, már csak az “eredmény” bejelentését kell megvárni és nyilvánosságra hozni a valós számokat. Máskülönben 2 millió válaszolóból 4 millióan lesznek a kurmány támogatói! Valahogy ki kellene már lyukasztani ezt a buborékot. Talán ez is segítene. (Matyas)
Jézusom! Gyurcsány, vagy orbánfidesz felejtette Kalotát Limában? Pedig a fidesz nem szokott ilyen feledékeny lenni. Annál is kevésbbé, mivel orbán kormány nem is oly rég tette abba a hivatalba azt az embert. Akkor? Elfelejtettrk kádereni? Ezt se hiszem! Na jó kezdek dühbe jönni. Meddig néznek tökhúlyének? Manyika néni, odasózok egyet! (anima)
Engem a magyar emberek véleménye a „börtönbizniszről” majd akkor érdekel, ha cseppet sem tisztelt kormányunk tagjai ücsörögnek zsúfolt zárkában. Tényeleges életfogytiglanra ítélve. (Judit)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A magyar kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában szombaton. Kiemelte: Magyarország és a magyar családok biztonságát megvédik. Orbán Viktor emlékeztetett: Csehországot pénteken terrorista támadás érte, Magyarország pedig ez úton is kifejezi támogatását és együttérzését Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek. […]
Orbán Viktor a brüsszeli Magyarország Házban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „dögönyözések„, „szurkálások” és „trancsírozási kísérletek” ellenére kitartott amellett az álláspontja mellett, „hogyha nincs olaj, nincs pénz„, azaz Magyarország megtagadja azt a formális döntést, amellyel hozzájárulna az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós EU-s hitelhez, amíg tart a Magyarország elleni olajblokád Ukrajna részéről. Úgy értékelt: azért nem […]
Milyen különös is az ember. Tudjuk, hogy élünk, és meghalunk. Tudjuk, és félünk. Nem attól, hogy vége, hanem attól, hogy milyen út visz odáig. Azt kívánjuk, hogy ha már jön, aminek jönnie kell, legyen rövid és fájdalommentes az út. Nem kívánságműsor… Sokszor éljük át a fájdalmat, a veszteséget. Van, amikor azt mondjuk, hogy végre vége, […]
Tegnapig élt a remény. Tegnap Edgar örökre elaludt. Nem így terveztük, nem ebben egyeztünk meg, de talán sorszerű, hogy éppen most, hogy így, hogy nem volt több idő felkészülni arra, amire amúgy sem lehet felkészülni. Azt kérte, hogy engedjük el. Megpróbáljuk elengedni. Néhány napra most csendbe borulunk. Néhány nap […]
Most vasárnap mutassuk meg Zelenszkij elnöknek, hogy Magyarországot nem lehet zsarolni és nem érdemes fenyegetni! – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán közzétett videójában. Orbán Viktor kijelentette: Zelenszkij elnök csütörtökön újra kiállt az olajblokád mellett, az ukránok nem engedik oda a kormány szakértőit a Barátság vezetékhez, ami felér egy beismeréssel, helyette tovább zsarolják a […]
Czepek Gábor: elindult Kijevbe a Barátság kőolajvezeték állapotát vizsgáló küldöttség Elindult Kijevbe a Barátság kőolajvezeték állapotát vizsgáló küldöttség, amelynek célja, hogy a tárgyalóasztalnál a magyar érdeket határozottan képviselje és a kőolajvezeték minél hamarabb újrainduljon – közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a küldöttség vezetője szerdán a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen. Czepek Gábor a határátlépés előtt tartott […]
A választók harmada négypárti, ötöde pedig ötpárti parlamentet szeretne, és bár Magyar Péter azt üzeni, hogy a választásnak csak két szereplője van, minden kutatás szerint legalább három, de akár öt pártnak is esélye van bekerülni a parlamentbe – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán arra a kutatásra […]
A kormány azonnali választ és magyarázatot követel Ukrajnától a magyarországi készpénzszállítmányok ügyében, ugyanis itt „jogosan adódik a kérdés, hogy nem az ukrán háborús maffia pénzéről van-e szó” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a tárca tájékoztatása szerint. A tárcavezető arról számolt be, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal egy „megdöbbentő bűncselekmény” gyanújában […]
Magyarország készültségben! Az iráni háború nyomán aktiválhatják a nyugat-európai terrorista sejteket. Ez közvetlenül érinti Magyarország biztonságát, ezért óvintézkedéseket vezettünk be. Magyarország és a magyar emberek biztonságát meg fogjuk védeni! – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebookra feltöltött videójához. A kormányfő a videóban beszámolt arról, hogy „ma reggel a Terrorellenes Koordinációs Bizottság ülésén kezdtük a […]
Egy sorsdöntő történelmi jelentőségű választás előtt állunk, amelynek hatóköre nem áll meg a 93 ezer négyzetkilométert körülhatároló államhatárnál, hanem kihat majd egész Közép-Európa, egész Európa jövőjére is – jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden a Fejér vármegyei Nagyvenyimen, a kormánypártok országjárásának fóruma előtt a közmédiának nyilatkozva. Kövér László a választás tétjéről szólva azt mondta: „a tét […]
Kultúrmustra címmel indít a tánc, a zene és a kézművesség világát bemutató mintaprogramot általános iskolás diákoknak a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). „A minőséget mutatjuk be, a minőség pedig nem is lehet más, mint a magyar kultúra”– fogalmazott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a mintaprogramról tartott keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. A Kultúrmustra mintaprogram a Nemzeti […]
Magyarország ki akar és ki is fog maradni a háborúból, a Fidesz-KDNP-kormány meg fogja védeni a magyarokat – jelentette ki a kormányszóvivő hétfőn az Igazság órája című online műsorban, melynek másik vendége Bende Balázs külpolitikai elemző volt. Vitályos Eszter azt mondta, a magyar kormány és a magyar parlament meg fogja védeni az embereket, mert „mi nem a […]
A Fidesz-KDNP az egyetlen olyan politikai erő, amely képes megőrizni a magyar állam cselekvőképességét, és megvédeni a magyarság érdekeit, méltóságát és nemzeti összetartozását – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton, Budapesten. Kövér László a Magyar nők a nagyvilágból a békéért és az összetartozásért című, az Országházban megrendezett konferencián azt mondta, a magyarság számára az utóbbi ötszáz […]
Magyarország továbbra is ellenáll Zelenszkij elnök zsarolásának, és nem engedünk abból a követelésünkből, hogy a Barátság kőolajvezetéken újraindítsák az olajszállítást – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A kormányfő a százhalombattai kőolajfinomítójánál – az ország egyetlen olajfinomítójánál, amelyet szombattól katonák őriznek – azt mondta, pénteken az ukrán elnök visszautasította a magyar […]
Magyarországot megtámadták, „olajblokád” alá vették – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor elmondta, a nap folyamán telefonon konzultál Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, hogy a további közös lépéseket összehangolják, mert mindenképpen el kell érniük, hogy „Zelenszkij nyissa meg” a Barátság kőolajvezetéket, és újra jöjjön a kőolaj. A kormányfő azt […]
A miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán közzétett nyílt levelében arra szólította fel Zelenszkij ukrán elnököt, hogy azonnal nyissa meg a Barátság kőolajvezetéket, és tartózkodjon a Magyarország energiabiztonsága elleni további támadásoktól. Orán Viktor levélben azt írta, hogy Zelenszkij négy éve képtelen elfogadni a szuverén magyar kormány és a magyar emberek álláspontját az orosz-ukrán háborúról. „Ön négy […]
Mindig úgy kezdődött, hogy elkezdtek a háború szükségességéről és elkerülhetetlenségéről beszélni, aztán háború lett belőle – mondta Bayer Zsolt publicista szerdán az Igazság órája című online műsorban, reagálva arra a felvetésre, hogy négy éve tört ki az orosz-ukrán háború, és az európai vezetők még mindig a háborút támogatják. Bayer Zsolt felidézte, hogy a világháborúk előtt […]
Magyar Péter hallgat arról, hogy az ukránok nem engedik a kőolajszállítást Magyarországra, mert képtelen rá, hogy kiálljon a nemzeti érdekekért, és nem azért kapja külföldről a támogatást, hogy saját gondolatai legyenek – mondta Rétvári Bence államtitkár kedden az Igazság órája című online műsorban. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: a jogi helyzet teljesen tiszta, Magyarországnak hatályos […]
Április 12-én arról is döntünk, milyen politikája lesz a jövőben Magyarországnak – jelentette ki Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő hétfőn. A politikus az Igazság órája című online műsorban úgy fogalmazott, a Fidesz kitartóan azt mondja, hogy békét szeretne, és nem engedi, hogy „belehúzzák” az országot egy háborúba. A másik lehetőség, hogy egy olyan vezetője lesz […]
Sikeresen indult a kampány, a kormánypártok 106 jelöltje szombat délelőtt 10 órára – elsőként – minden körzetben összegyűjtötte a szükséges számú aláírást – olvasható Orbán Balázsnak, a miniszerelnök politikai igazgatójának kampányfőnöki gyorselemzésében, amelyet vasárnap tett közzé a Facebookon. Összegzése szerint „a kampány tehát sikeresen indult – de mindannyian érezzük, hogy most a szokásosnál is nagyobb […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.