Július 30,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mindegy, hogy mi lett volna, ha nem az lett volna, ami van

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,172,235 forint, még hiányzik 1,127,765 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt, könnyebb napokat mindenkinek! Hát eljött a pillanat, csütörtök van, és már megint szembejött a valóság. Annak a bizonyos hőhullámnak a formájában, amiről már sok szó esett. A kemence-effektus, ami még be se ütött igazán, de nem is kellett: az általános aszálykatasztrófa így is unortodox csodákat művelt a Dunával, a Drávával, a Tiszával, a Körössel és úgy általában a vizeinkkel. Szenved a Föld, szenved, szárad, izzad minden és mindenki, amit és akit a hátán hordoz. És bizony az van, hogy aligha mindenkinek jut klimatizált helyiség, ahol egy kicsit megpiheghet a 36 fok elől menekülve. A miniszterelnök bejelentése szerint felállt az energiaellátási műveleti egység (nem mondom, hogy nincs némi rossz, illiberális harcászati mellékíze ennek a műveleti izének, de hagyjuk az eltartott kisujjú fanyalgást, hát hiszen mostantól a „zöld az új kék”), és a mai naptól a rotációs krízisterv is életbe lép.

Lehet, hogy nem hungarikum a harmadfokú hőségriasztás, a narancssárga figyelmeztetés, valamint a fenyegető vízkorlátozás, hiszen egész Európa lángokban áll, a szó legszorosabb és átvitt értelmében is, viszont ez aligha vigasztal bárkit, amikor az agya éppen molekuláira bomlik, amikor rohadtul fáj az élet, és az ember szervezete egyszerűen csak az életben maradásért küzd. Ebben a szélsőséges helyzetben, ami egyre inkább átveszi a szürke normalitás helyét, füstölgő romokon egyensúlyozva kell menteni a menthetőt. Tudva, hogy van, ami már aligha menthető. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter feladata például 10 vízműszolgáltatóval tárgyalni, hogy elkészítsenek egy listát azokról a nagy ipari vállalatokról, amelyeknek ebben a helyzetben csökkenteniük kell az energiaellátásukat. Bár Magyar Péter külön hangsúlyozta, hogy a szociális intézményeket és a lakosságot nem érintik ezek a korlátozások, ahogy az eggyel korábbi hasonló rendkívüli hőség idején, az eggyel korábbi rezsim roncsai most is szirénáznak, rökönyödnek, és forgatják a szemüket, hogy a diktátor és kormánya már megint sanyargatja a populációt, már megint spórolásra szólít, holott nekik senki ne mondja meg. Mert ő megmondták, hogy nem fog menni ez a kormányzás dolog a messiás úrnak.

Bár semmilyen formában nem szeretném reklámozni a munkásságát, Szakács Pista mártír influenszert kivételesen a kivételek között kell említenem, amennyiben az ő sötétben világító csodálatos elméjével felismerte, hogy ez a helyzet túlmutat a politikán, ezért mindenkit arra kér – hisz mégiscsak egy népszerű véleményvezér -, hogy ahol lehet, takarékoskodjunk mimagyarok, és figyeljünk oda egymásra. Hát igen, baszod. Kurvára nem itt tartanánk, ha az elmúlt tizenhat évben lett volna egy ilyen közös nevező, ami átível a politikán, ha nem minden a kibaszott politikai mocsárviadalról szólt volna, meg arról, hogy amikor lehetőség nyílik rá, ki kell nyírni az ellenséget, amihez a nap 24 órájában harci készültségben kell lenni. Milyen jó lett volna, ha a mindennapok az életünkről szóltak volna. Milyen fasza lett volna, ha az orbánista politikai maffia a korrupció és a hatalomtechnikázás hajlandó lett volna felismerni az ország előtt álló természeti kihívásokat, és legalább negyedannyi energiát fordított volna a kezelésükre, mint amennyit mondjuk a kék plakát bizniszbe ölt. Ha az ipari lopás és nemzeti tudatmódosítás mellett belefért volna mondjuk egy vízmegtartási program kidolgozása és gyakorlatba ültetése, az ország vízgazdálkodási és energiarendszerének átalakítása, ami válaszolni tudott volna az egyre súlyosabb klímaváltozási kihívásokra. Ha kevesebb lett volna a permanens nyomasztás, migránsozás, sorosozás, valóságtagadás, de több lett volna a környezettudatosság és a jövő iránti felelősségérzet.

Persze teljesen mindegy, hogy mi lett volna, ha nem az lett volna, ami van, mert ez van. Hiányoznak a válságkezelési projektek, az ezeket szolgáló építkezések, fejlesztések, van viszont hőkupola, izzó katlan, kemence. És ha jól értem, az elvesztegetett, kukába lökött, elmulasztott tizenhat év dacára, a rengeteg elszalasztott lehetőség és propagandára elégetett közpénz dacára már a fideszesek többsége sem gondolja, hogy a fényestekintetű bukott vezetőjüknek igaza lesz, pedig felmérhetetlen mennyiségű közpénz ment el ennek az illúziónak a fenntartására. Is. Minden létező ellenségképet bevetett az idők során, ameddig politikai bukásában eljutott tiszás önkény rémképéig, a veszélybe került szabadságig, rengeteg ocsmányságot lenyomott a magyarok torkán, ameddig az ország feletti hatalmától megfosztva Tusványoson kénytelen volt életet lehelni a szétesésbe, de úgy tűnik, különösebben nem aratott sikert. Az Europion piackutató HVG-nek készített reprezentatív felmérése szerint az áprilisban a Fideszre szavazóknak már csak kevesebb, mint fele hiszi el, hogy Orbánnak igaza lesz a Tisza összeomlásában és a korrupció pártjának visszatérésében, sőt. Ha kiderül, hogy a Political Capital nem tévedett abban, hogy Magyar Péter egyetlen ellenfele Magyar Péter, és esetleg mégsem lehet elintézni azokat a rossz emlékeket ébresztő kék plakátokat annyival, hogy a zöld az új kék, vagyis ha nem lesz elég a végtelenségig a nem különösebben népszerű döntéseket tartalmi cáfolat helyett szétbeszélni, vagyis idővel óhatatlanul lemorzsolódnak a szavazók a Tiszáról, akkor sem tartja valószínűnek a többség, hogy a morzsák a Fideszhez térnek majd vissza.

Ettől én mondjuk nem gondolom, hogy különösebben érdemes a populációt a Fidesz gennyes kék plakátjaira emlékeztető tájékoztató plakátokkal nyomasztani, sőt, azt is gondolom, hogy akinek ez nem tetszik, az teljesen jogosan szóvá teheti, annál is inkább, mert itt nem csak a kék traumájáról van szó, hanem az állami tájékoztatás, a kormányzati önfényezés meg a pártkommunikáció közötti határvonalak elmosódásáról is. Persze ügyes (úgy is, mint klasszikus populista kommunikáció) a kritika poénná konvertálása, és annak megfogalmazása, hogy hallom, amit mondtok, de nincs időm vele foglalkozni, úgyhogy erre is azonnal reagálok, mert ha nem kék, hanem zöld, akkor rendben van, ámde pont ez támasztja alá, hogy az elemzők által azonosított kockázati tényező létezik. A miniszterelnök, aki mindent maga kommentál, maga cáfol, maga magyaráz meg, maga poénkodik szét, politikai ellenfél hiányában saját magára jelent veszélyt.

Akik meg már nem jelentenek politikai veszélyt, azoknak a mocska mindenhonnan szivárog. Szijjártó rongyrázásaitól a Szuverenitásvédelmi Hivatal által elégetett milliárdokon át a világ legtávolabbi pontjain a legértelmetlenebb faszságaiba magyar adófizetői forintokat talicskázó Orbán-kormány megannyi húzásáig. Úgyhogy bármilyen meleg van, bármeddig apad  a Duna, bármennyire is gyilkol az agyköd, mielőtt ezekért nem történnek meg a felelősségre vonások, nem kellene megnyugodni. Nekem az az érzésem így is, hogy minden egyes nappal, ami anélkül múlik el, hogy a nagykutyák haja szála meggörbülne, annál nagyobb az esélye, hogy megússzák, mert a társadalom belefárad a várakozásba. Na mindegy, egyelőre a túlélés a tét. Mindenki vigyázzon magára és mindenkire, aki nem tud vigyázni magára!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.