NEHAZUGGY

Mindenkinek joga van a végső nyughelye kiválasztásához

Lázár Gergő | Ma | 19:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 800,990 forint, még hiányzik 2,199,010 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Duna az itt élőknek, nem túlzok: „Szent Folyó”. Origó, viszonyítási pont földrajzilag, de szakrálisan is. Partjához járunk pihenni, feltöltődni, vizében megmerítkezni, áradásakor alázatot tanulni. Sváb polgáraink őseit ez a folyó vezette új otthonukig. Közösségünk számos dologban konzervatív. Talán nem túlzok, általában az ide álmodott temetéseket az életünkbe történő beavatkozásnak, idegenszerűnek, provokatívnak, sőt körülményeit illetően az elhunytra nézve is kegyeletsértőnek tartja.

Mióta az állam mindenféle beszámolási kötelezettség nélkül engedi hazavinni az elhunyt urnáját, ezzel tulajdonképpen elfordítja a fejét, hiszen ebből számos teljesen illegális temetési szertartást keletkeztet. Elismerem, hogy radikális vagyok a műfajt illetően, én nem engedném ki a temetők falain kívül a földi maradványokat. De nem én hozom a törvényeket, sajnos ezt a kérdést helyi szinten, rendeletileg sem korlátozhatjuk, nézzük meg tehát a szabályokat!

Dunabogdány polgármestere többek között a fent olvasható módon kelt ki azok ellen, akik merészelték nem a temetőben elhelyezni a halottaik maradványait, hanem a Duna hullámsírját választották számukra örök nyughelyül. Ehhez a magyar törvények szerint egyébként megvan minden joguk, mégis jól látható, hogy ez egyeseket felháborít; szerintük a Duna nem lehet egy temetkezőhely, hiszen az az élet szimbóluma, a polgármester szerint egyenesen egy szent folyó, amit nem lehet a halállal bemocskolni.

Nos, én nem vagyok polgármester, de szerintem a Duna soha nem volt, és nem is lesz szent folyó, hiszen az egy természeti képződmény, amely minden ember sajátja. Ezt egyetlen ember nem sajátíthatja ki, és nem ragaszthatja rá a bélyeget, hogy az szent lenne. Nyilván mindenki tiszteli a folyót, hiszen az igencsak veszélyes tud lenni, de nem azért, mert szent folyó lenne, hanem azért, mert egy olyan mozgó víztömeg, amely igen komoly erővel rendelkezik, amelyet egy ember adott esetben nem képes legyőzni, viszont könnyen az áldozatává válhat. Pontosan ezért korlátozott az abban való fürdőzés lehetősége.

De most nyilván nem a fürdőzésről van szó, hanem egy, a Dunába helyezett urnáról, amely jól láthatóan nem csak a polgármestert, de egyes helyi lakosokat is felháborított. A kérdés már csak az, hogy mégis miért? Miért ne rendelkezhetne valaki a hamvai felett úgy, ahogyan azt szeretné? Nyilván a jó ízlés határain belül, de ahogy az ember megszületik, úgy egy napon távozni fog az élők sorából. A halál az élet része, arra nem kellene, sőt, nem is lenne szabad tabuként tekinteni. Annak idején messze nem ódzkodtunk ennyire a halottainktól, és nem viselkedtünk úgy, mintha bújtatnunk kellene az elhamvasztott szeretteinket. Most mégis ott tartunk, hogy a folyó békéje és tisztasága érdekében mellőzni kellene az ilyen fajta temetési módszereket. Ismétlem: ezeket törvények szabályozzák, amelyeket nem lehet csak úgy átírni azért, mert vannak olyanok, akiknek nem tetszik, hogy a Duna akár még valaki utolsó pihenőhelyévé is válhat.

Ott kezdődik a történet, hogy valakinek a hamvai lényegében sterilek, mivel olyan hőfokon „születnek meg” (hogy kissé képzavarosan fogalmazzak), amit nem nagyon él túl semmilyen baktérium vagy vírus. Ellentétben mondjuk a Dunába vezetett szennyvízzel, amely nem kevés fertőzésveszélyes anyagot tartalmaz, ez viszont láthatóan nem zavarja a polgármestert se annyira, hogy zaklatott posztokat írogasson a közösségi oldalára. De felhozhatjuk a sok esetben a hamvak mellé helyezett koszorút vagy virágokat is, amelyek szintén zavarnak egyeseket és másokat. Megint csak azt kérdezném: miért zavar bárkit egy koszorú vagy egy pár szál virág, ami egyébként természetes és elbomlik a vízben? Szemben mondjuk a vízbe dobott műanyag palackkal, amely még évtizedek múltán is a Dunában vagy éppen a Fekete-tengerben úszkálhat. Számomra felfoghatatlan az, hogy miért nem hagyjuk létezni a másik embert, és miért kell mindig valami olyasmit keresnünk, amivel nem értünk egyet, és miért kell azonnal panaszkodnunk. Komolyan kérdezem: miért zavar bárkit is az, ha valaki más úgy dönt, hogy a természetben szórja el a szerettei hamvait ahelyett, hogy egy temetőben vásárolna számára nyughelyet, ahol aztán az emberi test egy koporsóban bomlik el szépen lassan? Miért ne választhatná meg az ember az utolsó pihenőhelyét? Ha már azt nem választhatja meg sokszor, hogyan menjen el, legalább azt ne próbáljuk már meg szabályozni, hogy halála után hova kerülhet.

Persze tudom, hogy a jelenlegi törvények szerint bárki élhet ezen jogával, de akkor meg a helyi polgármester ne csináljon már országos hírt abból, hogy valaki élt a törvények által biztosított jogával, és a Dunát választotta a végső nyughelyének. Persze lehet az a magánvéleménye, amit az elején idéztem, miszerint ő magánemberként úgy véli, nem lenne szabad senkit a temető falain kívül örök nyugalomra helyezni, de ezt polgármesterként véleményem szerint nincs joga ilyen formában kifejteni. Az ő feladata ugyanis nem a magánvéleménye képviselete, hanem a közösség egészének képviselete, minden ott élő embert figyelembe véve. Márpedig a bejegyzés alatt az látható – noha oda nyilván nem helyiek is kommenteltek -, hogy a többség érthetetlennek tartja az elöljáró kirohanását, és azt szeretnék, ha mindenki szabadon, természetesen a törvények által biztosított keretek között, megválaszthatná a végső nyughelyét. Akkor viszont felmerül a kérdés: mégis kinek a véleményét képviseli a polgármester a bejegyzésével?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!