NEHAZUGGY

A megbánás legapróbb jelei sem látszanak

Molnár Bálint | Ma | 8:08

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 757,490 forint, még hiányzik 2,242,510 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Fantasztikus jó reggelt mindenkinek, ma berobban a kánikula, figyeljünk oda a hidratációs szünetekre!

Különben nem pont arra a fantasztikusra gondolok, amilyen fantasztikus országot az áprilisban az ő szerető népe által elzavart, vagyis a szikár tények alapján csúnyán megbukott miniszterelnök tudomása szerint 16 év alatt csinált Magyarországból, ahol szerinte nem az a lényeg, hogy az emberek mit mondanak, mi a percepciójuk, mi a mindennapos megélésük az oktatás vagy az egészségügy állapotáról, hanem az a lényeg, hogy ő a tények embere, a tények márpedig azt mutatják, mennyi mindent tett ahhoz képest, hogy 2010-ben (!) mi volt. És ugye 2010-ben a kórházak sokkal rosszabb állapotban voltak, mint vannak 2026-ban, ergo győztünk, ha el is picsáztak, mint jég a határt. Sőt, szerintem ahhoz képest, hogy a második világháború után három nappal milyen állapotban voltak a kórházak, egyenesen történelmi a teljesítmény.

Ha ilyen rugalmasan kezeljük a tényeket, amelyeket a hatalom birtokában még ennél is sokkal rugalmasabban kezelt minden önjelölt patrióták valósághajlító szégyene, akkor ma, június 19-én, pontosan 35 évvel azután, hogy az utolsó szovjet katona elhagyta az országot, igazán megismételhetné élő adásban, a Lendvay utca valamely verőfényes sarkából, hogy igen, igen, ő volt az, aki a saját kezével lökött egyet rajta, hadd menjen. Nélküle ez se jött volna össze.

Na jó, vicceltem, a francnak hiányzik a megszállott nemzeti önsorsrontás és az önreflexióra képtelen kóros hazudozás koronázatlan királyának bármely megnyikkanása, aki miatt négy éve nem érkeznek az uniós források Magyarországra, aki semmit nem ért el a kurucos brüsszeli vétópolitikájával – legfeljebb hamarabb ért el a kávéautomatáig, mint a többi uniós állam- és kormányfő -, aki tizenhat év folyamatos megszégyenülés után végre már nem képviselte az országot se, és saját magát se a soros uniós csúcstalálkozón. Arra azért még feljogosította magát a szerdai ún. nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy kéretlen jótanácsokkal lássa el az utódját. Igaz, hogy ő semmit nem ért azzal, hogy folyamatosan rázta a rácsot, borogatta az asztalt és hadonászott a vétójával, igaz, hogy a tények alapján teljes kudarcnak bizonyult az EU-ellenesség, mégis úgy látja, hogy a Tisza-kormánynak is folytatnia kellene a vétófenyegetések politikáját.

Ahogy láthatta mindenki, aki odanézett, az utódja szakítani látszik ezzel a nemzeti érdekre hivatkozva a nemzeti érdeket telibe fosó hagyománnyal: kávézni se ment ki, és nem is akadályozta meg, hogy másfél év után először el lehessen fogadni egy zárónyilatkozatot, amelyben teljes konszenzus van a tagállamok között. Ráadásul úgy, hogy az Európai Tanács ülésén a saját, azaz Magyarország álláspontját is érvényesítette. Magyar Péter miniszterelnök kezdeményezésére az Ukrajnára vonatkozóan elfogadott szövegből kikerült az uniós csatlakozás gyorsítására utaló kitétel. Amiben szerintem valóban nemzeti konszenzus van. Mármint abban, hogy minden ország akkor csatlakozzon az EU-hoz, amikor teljesítette az ehhez szükséges feltételeket. Nem hamarabb. Mert abból csak a baj van. A kérdés adja magát: Ukrajna legnagyobb ellensége, Európa erős embere és DNS-e, a fajsúlyos politikai tényező ezt miért nem tudta elérni, ha a vétóval való fenyegetés csodafegyver a hanyatló belga fővárossal szemben?

Nem akarok már ezen a témán sokat lovagolni, de tényleg: miért is nem sikerült a magyar érdeket érvényesíteni, és miért tekintenek sokan még mindig teljesítményként arra, hogy valaki éveken keresztül az asztalra szarni járt oda, ahova mindenki más jellemzően a saját érdekei érvényesítése mellett a kompromisszumok megtalálása miatt? Miért teljesítmény az, hogy valaki a permanens asztalra szarásával azt érte el, hogy az országa az Európai Unió legszegényebb országává vált? Tegnap olvastam egy cikket Orbán drámai búcsújáról Brüsszeltől, hogy milyen megrendítő volt közelről látni, ahogy Európa egyik legfontosabb politikusa elveszíti a relevanciáját. Nem a Mandineren, nem is a Pesti Srácokon. Soha nem voltam közel Orbánhoz, de nem hiszem, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy értelmezni se tudom a megrendítő szót ebben az összefüggésben. A drámát se, azt meg végképp, hogy Európa első számú kerékkötőjére, a küllők közé dugdosott botok védőszentjére, az európai politika egyik bizonyíthatóan legkorruptabb, legromlottabb figurájára miért hivatkoznak úgy, mint aki valami kivételes teljesítmény okán tette fel magát az európai politika térképére.

Mi a dráma és miféle megrendülés indokolt egy olyan politikusnak kinéző bűnözőnek a levitézlésében, aki csak és kizárólag attól lett fontos, hogy visszaélt azzal, hogy neki is pont ugyanúgy egy szavazata volt az asztalnál, mint mindenki másnak, és aki ezzel a mindenki máséval azonos súllyal latba eső szavazatával ott tett keresztbe egy sok százmilliós közösség érdekeinek, ahol tudott? Aki bevallottan a kicselezés, a blokkolás, az átverés, a becsapás, a hátba szúrás eszközeivel küzdött az ellen a szövetségei rendszer ellen, amelynek Magyarország része, amelynek a sikere Magyarország elemi érdeke volt mindig. Lehet, hogy én vagyok túlságosan egyszerűen összerakva, de nem érzem se a drámát, se a megrendülést, vagy ha igen, akkor leginkább azon vagyok megrendülve, hogy van bárki, aki ezt a mélyen erkölcstelen, gátlástalan, a hibáit, tévedéseit és bűneit utólag is valamiféle perverz önigazolásként, illetve az általa nyilvánvalóan okozott károk bagatellizálására használó, szakmája szerint politikust ebben az összefüggésben emlegeti. Aki kvázi empátiát érez egy olyan figura iránt, aki hanyatlása utolsó időszakában látványosan Moszkva kijáróembereként viselkedett Brüsszelben, aki ezt a viselkedést összemosta a magyar nemzeti érdekkel és akinek a vétópolitikája egyetlen kézzelfogható eredménnyel járt: tönkretette Magyarországot.

És aki ráadásul az őt fenntartások nélkül szolgáló és kiszolgáló lakájhiénákat is gátlástalanul rugdossa bele az árokba az Origo-Pesti Srácok-Magyar Nemzet tengelyen. Nem mintha lenne nekem bármi dolgom azzal, hogy hány betanított szalagmunkás kerül mostanság egyik napról a másikra az utcára, akik most önmagukat mentegetik, de ha már a dráma és a megrendülés koordináta-rendszerében ragadtam, szerintem sem ezzel a jó pénzért, minden fenntartás, minden erkölcsi és szakmai alázat nélkül parancsokat végrehajtó kiszolgáló személyzettel, sem pedig a gazdáikkal szemben nem lehet megértőnek és empatikusnak lenni. Az még odébb van, ahhoz még rengeteg számlát rendeznie kell a bukott önkényuralomnak, és nem csak az szorul magyarázatra, hogy mit keresnek milliárdos jegybanki alapítványi ingatlanok Matolcsy jegybankelnök fiának dubaji cégében, vagy hogy mit műveltek Schmidt Máriáék költségvetési csalás tárgykörben a MOL – Új Európa Alapítványnál. Mielőtt elkezdenénk megsajnálni Bede Zsoltot vagy Orbán Viktort, vagy elkezdenénk bedőlni a felelősségelkenés, mártírkodás nem teljesen ismeretlen szólamainak, valamint az üres megbékélésről szóló hazug retorikáknak, helyre kell tenni egy rakás kérdést. Annál is inkább, mert az országot életvitelszerűen bántalmazó bukott hatalom figuráin a megbánás legapróbb jelei sem látszanak. Ők tényleg úgy gondolják, hogy egy fantasztikus országot hagytak hátra, aminek a kifosztása szerintük most kezdődik. Amihez képest amit ők műveltek, az kivétel nélkül hazafias cselekedet és a nemzeti érdek szolgálata volt. Ha elérik ezek a szaremberek, hogy a magyar társadalom idejekorán túllépjen a bűneiken, akkor semmi nem lesz a megtisztulásból, akkor minden ugyanonnan folytatódik.

Hogy mi meddig folytatódunk, az mindig bizonytalan volt, most is az, de köszönünk minden támogatást, a legkisebb is számít.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!