Június 12,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Orbán mamelukjai összekapaszkodtak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 471,320 forint, még hiányzik 2,528,680 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Közös időszámításunkra való tekintettel és attól teljesen függetlenül is jó reggelt mindenkinek! Azoknak a szerencséseknek is, akik tegnap este Metallica-koncerten voltak. Mondjunk akkor együtt csütörtököt (ha már péntek van), vagy ha nincs kedvünk, akkor álmélkodjunk el azon, hogy minő soha nem látott, egybehangolt jogállamvédelmi csodának lehetünk tanúi, pont kereken két hónappal az Orbán-rendszer bukása után.

Miközben a soha nem látott bukásért bármilyen apró felelősséget vállalni életvitelszerűen és természeténél fogva képtelen volt miniszterelnök – aki úgy döntött, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségük azoknak, akiknek semmilyen érdemi magyarázattal nem volt hajlandó szolgálni a földbe állással körülményeivel és miértjeivel kapcsolatban – mérőszalaggal, kalapáccsal, szöggel és Kaminski Fannyval felszerelkezve lázad a Tisza-kormány fideszes alaptörvény preambulumának közintézményekből való eltávolítására vonatkozó döntése ellen (beverte a szöget és felakasztotta a Nemzeti Hitvallást a legközelebbi falra, ahonnan még Ruff Bálint se tudja leszedni), a NER jogállamtiprásának két emblematikus figurája, Sulyok Tamás és Polt Péter közjogi méltatlanságok kivont szablyával kapaszkodnak a székükbe. Mindkettő messzire hajította a fogalmazásgátlót, és írogatnak, elmélkednek, üzengetnek a miniszterelnöknek, aki nekik és más közjogi méltatlanságoknak, állami tisztségviselőknek május 31-ig adott időt arra, hogy fogják a putyerkát és takarodjanak hivatalukból.

Az egy körvonalazódó, tudomásul veendő tény így 12 nappal a határidő lejárta után, hogy ez a jutalomjátéknak indult, a nép demokratikusan kifejezett akaratának megfelelő szélnek eresztés nem jött össze  Magyar Péternek és a kormánynak. De az, hogy az a Polt Péter, aki legfőbb ügyészként annyi éven keresztül elsikált minden olyan ügyet, ami a pártjára és gazdájára veszélyes lehetett volna – ezt nem én találom ki, egyenesen következik abból, hogy az ügyészég, amely idén áprilisig legtöbbször nem találta a bűncselekményre utaló jeleket és rohamtempóban állított le minden vonatkozó nyomozást, milyen csodával határos módon táltosodott meg az elmúlt hetekben – az Alkotmánybíróság elnökeként tanulmányt ír a saját maga védelmében A bírói és alkotmánybírói elmozdíthatatlanság mint a bírói függetlenség garanciája Európában címmel, amit kiszögellnek az AB honlapjára, hogy félreérthetetlen legyen a Magyar Péternek szóló üzenet, az annyira cinikus, hogy a belem kifordul. Anélkül is kifordulna, ha nem tudnám, hogy a nemzet szatyra közben a Polt Péter vezette Alkotmánybírósághoz fordult, hogy a másik távozásra felszólított jómadár és az AB állítson már ki egy olyan fecnit neki (ő alkotmányértelmezésnek nevezi), amely kimondja, hogy őt nem lehet EGYEDI HELYZETEK rendezésére alkalmas mindenféle módosításokkal elküldeni a francba, vagyis azon ügyködik, hogy tovább mélyítse a valóban kialakulni látszó alkotmányos válságot. Arról természetesen nem írt semmit, az nem érte el az ingerküszöbét Sulyok Tamásnak, hogy érzi, vagy nem érzi, hogy bármilyen felelősség, ne adj’ isten, terrorcselekményben való bűnrészesség terhelné az aranykonvojügyben, ahogy azt Horváth Lóránt ügyvéd tegnap felvetette.

Zárójel: a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője, Fürcht Pál főügyész éppen az „aranykonvoj”, azaz az ukrán pénzszállítók ügyében közte és a KNYF nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségek miatt mondott le. Az ügyben jogellenes fogvatartás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás. „A Legfőbb Ügyészség szakfőosztályának szakmai álláspontja szerint egyes magas beosztású érintettek kapcsán már most megfogalmazódott bűncselekmény megalapozott gyanúja, míg a nyomozó ügyészség az eljárási cselekmények más sorrendjét preferálta”. Nem fogja át teljesen a tudatom, hogy ez pontosan mit jelent, ki kivel van, arra viszont emlékszem, hogy ez a szimpatikus úriember magyarázta annak idején, hogy kurvára nincs az az isten, hogy Rogán bárkit ki tudott volna húzatni ügyészségi nyomozati anyagokból. Ám azonban ha Fürcht Pál ugyanaz az ember is, aki nemrég még élete legnagyobb ügyeként nyilatkozott a sajtónak az MNB alapítványi vagyonából felépített, részben egyértelműen a Matolcsy-klán magántulajdonba került cégbirodalmat érintő, egyebek mellett hűtlen kezelés, pénzmosás gyanúját felvető mizériáról, akkor végképp elvesztettem a fonalat ebben a káderkeringőben.

Visszatérve. Összekapaszkodtak Orbán legocsmányabb, legkártékonyabb mamelukjai, ez kétségtelen, és senkit ne tévesszen meg, hogy az illiberális filmszínház kedvéért az egyébként SZEMÉLYRE SZABOTT törvénymódosításokkal a Kúria élére ejtőernyőzött Varga Zs. Andrást éppen a minap hajtotta el a vérbe a Polt-féle Alkotmánybíróság, amely érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a háromnevű indítványát, amelyben a Bírák Etikai Kódexének megsemmisítését óhajtotta volna elérni. Ne menjünk bele a jogászkodásba, nehéz is lenne, ha nem vagyunk még annyira se jogászok, mint amennyire Varga Zs. nulla ítélkezési gyakorlat nélkül, vagyis úgy lett főbíró, hogy a büdös életben nem volt bíró. Amikor ez a szégyen megtörténhetett 2020-ban, az Országos Bírói Tanácson kívül nem volt egyetlen fiatal demokrata se, aki rázta volna a rácsot, hogy sérül a jogállam, hogy ez így nem fasza, mert ha bárkiből lehet főbíró, akkor végül is egy műbútorasztalost vagy egy portást is behívhattak volna az utcáról, hát nem tökmindegy?

Hanem hogy ja, igaza van a miniszterelnöknek: amit Sulyok művel, az tényleg a szánalom kategória, csakhogy ettől még műveli. Sőt, ugyanilyen alapon az is a szánalom kategória, hogy a megbízója, ura, parancsolója, gazdája meg közben szögeket ver a falba, és a maffia ars poeticájával idétlenkedik a Fidesz-székházban, holott a magyar társadalom szerintem igen jelentős része biztosan nem érti, hogy mit keres még mindig szabadlábon. Ettől még az a helyzet, hogy szabadlábon van. Az pedig teljesen világosan látszik, hogy megfeneklett ez a bábelhárítási művelet, és ahogy arra többen figyelmeztettek, a bosszúszomj egészen szélsőséges dolgokra képes. A világpolitikai tényezőből pillanatok alatt egy szélsőjobb felé vágtatva radikalizálódó ellenzéki középpárt elnökévé jelentéktelenedett Orbán soha nem adja fel, nincs az az ár, amit ne lenne hajlandó megfizetni – pláne megfizettetni másokkal -, hogy minden lehetséges módon elszabotálja az általa elpusztított, meggyalázott jogállam újjáépítését, az oly régóta vágyott békés társadalmi építkezést.

Magyar Péterrel ellentétben én nem gondolom, hogy Sulyok a havi hatmilliós fizetése védelmében teszi azt, amit tesz. Szerintem sokkal életszerűbb, hogy a mérőszalaggal, szöggel és kalapáccsal okvetetlenkedő ember irányítja a mozgását, az egzisztenciája akkor is megmaradna, ha lemondana a francba. Azt persze nem tudom megmondani, hogy konkrétan mivel tudja egy bukott, a Fidesz-elnöki pozíción és a különféle két lábon járó pénztárcák nevén összeharácsolt harácsolmányon kívül (mondjuk ez utóbbi kurvára nem jelentéktelen apróság) semmilyen közjogi hatalommal nem rendelkező maffiózó zsarolni Sulyok Tamást, de alighanem a magyarázatot ott kell keresni, hogy nem véletlenül őt találta meg a hálás feladat, hogy Novák Katalin megüresedett székét melegítse. Úgy lett államfő, hogy 10-ből 9 és fél magyar szerintem lófaszt se tudott róla, a nevét se hallotta, nemhogy köztiszteletben álló személyként tekinthetett volna rá, aki méltó módon képes lesz kifejezni a nemzet egységét. Nem is tett semmi ilyesmit. Túl azon, hogy a pozícióba helyezése mennyire felelt meg az úgynevezett alkotmányosság szellemének (semennyire), éppen ebben a szatyor jellegben keresendő a magyarázat erre a valóban szánalmas, elhúzódó, de éppen ezért a miniszterelnök számára távolról sem politikai kockázatoktól mentes műsorra. A szatyornak nincs gerince, nincs önálló akarata, az az aktivizálódás, amit az elmúlt két hónapban láttunk, pont arról szól, hogy nem a maga ura, de példásan rángatózik a póráz végén. És ez bőven elegendő ahhoz, hogy keresztbe tegyen a demokratikus építkezésnek, amire április 12-én a magyarok szavaztak. Ugyanez igaz a többi bebetonozott káderre is, aki a Tisza-kormány egyik legfontosabb, majdnem a legfontosabb ígéretére jelent veszélyt: az elszámoltatásra. Ami független rendőri, ügyészi, bírói szervezetek nélkül igen nehezen fog menni. A kalapácsos emberen nem fog múlni, hogy ezt a folyamatot kompromittálja. Innen lendülünk tovább.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.