A vele való szolidaritás, a mindennek van határa némiképp hiteltelen szélsőjobboldali-nemzeti életérzés, a Veled vagyunk, Elnök úr!
álharcias nekibuzdulás, valamint az április 12-e óta hirtelen a bukott kormánypártnak oly fontossá vált jogállamiság és demokrácia megvédésének jegyében szervezett pár nappal ezelőtti vérszegény tüntetés ellenére is szinte teljesen megfeledkeztem Sulyok Tamásról, illetve azokról, az általa Fidesz-báboknak nevezett, közjogi értelemben megkérdőjelezhető méltóságú intézményvezetőkről és tisztséget viselőkről, akiknek az eltávolítása a Tisza választási győzelme óta Magyar Péter miniszterelnök egyik legfőbb törekvése. Amely törekvésről kimondhatjuk, hogy egyelőre nem hozta meg a kívánt eredményt. Sulyok Tamás is a helyén van, ahogy Polt Péter AB-elnöktől Windisch László asztalos és templomi orgonista ÁSZ-elnökig mindenki hiánytalanul a helyén van. Teljesen függetlenül attól, hogy egyébként a valóságot precízen leírja az az állítás, amely szerint a bukott Orbán-rendszer által kinevezett közjogi méltóság eltávolítására irányuló törekvés mögött álló választói felhatalmazás jóval nagyobb, mint annak a néhány száz, Huth Gergely hőzöngésére válaszul indulatosan gyalázkodó embernek az akarata, akit az aktuális ellenzéki pártoktól nem függetlenül, de Orbán Viktor bukott miniszterelnök távollétében sikerült összecsődíteni vasárnap a Sándor-palota elé.
Sulyok Tamást, akiről már szinte megfeledkeztem, pedig korábban többször is foglalkoztam azzal, hogy ha számára Orbán az isten, akkor miért nincs az az isten, ami lemondásra sarkallhatná, Rónai Egon juttatta eszembe. Aki az ATV tegnap esti Egyenes beszéd című műsorában azt is megkérdezte a meghívott vendégétől, Magyarország miniszterelnökétől, hogy akkor mi a helyzet ezekkel a Fidesz által hosszú időre bebetonozott tisztségviselőkkel és közjogi méltóságokkal, különösen Sulyok Tamással. Magyar Péter sok újdonságot nem mondott, elismételte, hogy mivel tiszteli a köztársasági elnöki intézményt, próbált többször egyeztetni az elnökkel, hogy térjen jobb belátásra, aki viszont nem mondott le a hivataláról. Ettől még ahogy a választási kampányban is többször elhangzott, most is ugyanez a helyzet: azok a bábok nem maradhatnak a pozíciójukban, akik végignézték az állam leépítését. Sokadszorra hangzott el Magyartól, hogy eleinte úgy tűnt, az elnök úr nyitott a távozásra, még azt is megkérdezte, melyik miniszternek kell jeleznie egy esetleges ilyen irányú döntést, ám mint tudjuk – ezt nem Magyar Péter mondta, én mondom – most a Velencei Bizottság felmentő seregére vár, amelyről nem írom most le újra részletesen, a bukott kormánypárt számos sorosista, globalista, kettős mércében utazó számos ellenségének egyike volt.
Az egyetlen, némiképp újdonságnak számító kijelentése a miniszterelnöknek, hogy még egyszer meg fogja keresni a köztársasági elnököt, hogy leüljön vele négyszemközt beszélni:
Lehet, hogy újdonságot is tudok majd neki mondani, és remélem, meg tudunk állapodni. Ha nem, akkor annak megfelelően fogunk eljárni rövidesen, vagyis jogszabályt fogunk hozni ehhez.
Egyelőre tekintsünk el attól, hogy egyébként van vagy nincs jelöltje a kormánypártnak az államfői posztra (Magyar szerint nincs), pedig sokan már tudni vélik, hogy Rost Andrea lehet, ellenben valamilyen formában szeretnék bevonni az embereket a döntésbe. Nem mintha nem az lenne a legfontosabb, hogy a megtépázott tekintélyű intézményekbe vetett társadalmi bizalom helyreállítása szoros összefüggésben áll azzal, hogy sikerül, vagy nem sikerül a széles körben elismert, sokak által elfogadható személyeket megtalálni ezeknek a fideszes kádereknek a helyére, de most tekintsünk el ettől egy pillanatra. Nem látom be, hogy miről volna érdemes újra négyszemközt beszélgetni Sulyok Tamással. Egyáltalán nem vagyok türelmetlen, de szerintem már annak a június 1-jei beszélgetésnek sem volt semmi értelme, amikor a számára kiszabott határidő lejárta után a miniszterelnök Görög Márta igazságügyi miniszterrel együtt látogatta meg a Sándor-palota lakóját.
Sulyok Tamás tényleg annyit beszélt az elmúlt szűk két hónapban, mint korábban két év alatt se, de hogy vele nincs miről beszélgetni, az már azelőtt is egyértelmű volt, hogy az elnök úrnak összehoztak egy másfél órás gigantikus interjút a svájci Weltwoche hetilap főszerkesztőjével és tulajdonosával, akinek elpanaszolhatta (a Cicero német lap után), hogy itt ő az áldozat, és alkotmányos válság körvonalazódik. Nem teljesen mellékes: a Sulyok-mikrofon állványát alakító Roger Köppel Orbán Viktor munkásságának támogatója és rajongója volt mindig is, a bukása előtti években számos hasonlóan nagy interjút készített a politikájával nyíltan szimpatizáló volt miniszterelnökkel, lapja rendszeresen közölt pozitív hangvételű írásokat Orbánról, a főszerkesztő-tulajdonos pedig több alkalommal is elkísérte a magyarok büszkeségét különböző nemzetközi tárgyalásokra.
A kérdés adja magát: ugyan miért nem a Telexnek vagy éppen a HVG-nek adott hasonló terjedelmű interjút, amelyben elmondhatta volna ugyanezt? Hogy mekkora szívfájdalom neki az, hogy a választások után együttműködést ajánlott az új kormánynak, de őt mégis lemondásra szólította fel a gonosz, aki aztán alkotmánymódosítást helyezett kilátásba arra az esetre, ha nem távozik önként. De akkor miért nem a magyar nyilvánosság számára alapvető tájékozódási forrásként szolgáló médiának nyilatkozott? Miért a svájci úri közönségnek siránkozik arról, hogy rajta olyan ügyeket kér számon a miniszterelnök, amelyekben szerinte semmiféle megszólalási kötelezettsége nem volt? Miért nem az új kormány mögött álló több mint 4 millió választó szemébe nézve mondja, hogy az ő eltávolítása a demokrácia rendjére veszélyt jelent, mert fenyegetéseken sem a demokrácia, sem a jogállam nem alapulhat, így aztán neki éppen azért kell maradnia, mert távozásra szólították fel?
Egy esetben a magyar köztársasági elnök biztosan nem mondhat le: ha a magyar miniszterelnök ezt parancsba adja neki. Mert akkor a magyar alkotmányos rend fenntartása az, ami kényszerítő jelleggel megköveteli a köztársasági elnök hivatalban maradását.
Nyilván az nem kérdés, hogy Sulyok Tamás valószínűleg amúgy sem érti, hogy nem a miniszterelnöknek van vele problémája, hanem annak a több millió magyar választópolgárnak, aki annak tudatában szavazott a Tisza Pártra, hogy Sulyok Tamást a megbízói után küldi. Ha összerakjuk, összeáll ez. A május 31-i határidő után már eleve sem volt miről beszélgetni az elnökkel, akiről tévedés lenne azt hinni, hogy attól, hogy valaki másnak a bábja, csupáncsak szimbolikus akadálya az oly sokat emlegetett rendszerváltásnak. Amíg a helyén van és a Polt-féle Alkotmánybíróság is a helyén van, addig bármit megakadályozhat, késleltethet, keresztülhúzhat, időt vehet el. Az pedig, hogy az Orbán-barát svájci lapban panaszkodik, csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy a megbízója minden erejével, bármi áron azon lesz, hogy bosszút álljon azért, ami április 12-én történt. Ezt csinálja most is, Magyar Péternek és kormányának pedig nem sok választása maradt, de beszélgetni biztosan felesleges Sulyok Tamással. Ha ez volt az ígéret, akkor be kell vállalni, és át kell vinni az alaptörvény-módosítással kikényszerített személycseréket akkor is, ha pontosan tudható, hogy ez azzal jár, hogy sokan azzal fogják vádolni, hiszen már most is azzal vádolják a Tiszát, hogy ugyanazt csinálja, mint annak idején a Fidesz. Ezt eddig is pontosan lehetett tudni. Amiből az is következik, hogy Sulyok Tamással végképp nincs miről beszélgetni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.