Május 24,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Figyelmetlenség és nyugodt lelkiismeret

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 674,130 forint, még hiányzik 2,325,870 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Vidám vasárnapot, legyen világosság, mert az jó!

Tehát szombat este Balog Zoltán püspök felvette a telefont az MTI-nek – ahol, akárcsak a közmédiában másutt is, állítólag már nem muszáj felsőbb utasításra nettó hazugságokat gyártani, megszűnt a kézivezérlés, nincsenek már engedélyköteles témák és tiltások -, és elmondta azt, amiről még pár nappal ezelőtt se óhajtott semmivel többet elmondani, mint amit már eddig is elmondott. De most, hogy Novák kabinetfőnöke is kijött a fényre, és a nevét emlegette, már óhajtott. Ezért is, meg azért is, mert a „politikai propaganda” (bármit is jelentsen ez, de nagyjából olyasmit jelenthet, mint hogy egy önkényes, autoriter, elnyomó és bántalmazó párt 16 év után elveszíti a választást és a teljhatalmat, ezért védvonalat hoz létre, mert őt és a híveit állítólag báncsák a liberális terroristák) bele akarja keverni a kegyelmi ügybe Orbánt és családját. De ez nem igaz, mert ő kizárólag saját döntésből, illetve a pedofilmosdató Kónya Endre feleségének kérésére szorgoskodott, miközben sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását.

Hát ez egyre jobb, ha lehet ilyet mondani, és miért ne lehetne, legfeljebb hülyeség. Tegnap még kissé túlzónak éreztem, hogy a Vidéki Prókátor „a förtelmes orbáni görénykurzus” legkártékonyabb figurái közé sorolta ezt a minden reformátusok szégyenét, pedig rohadtul semmi túlzás nincs ebben. Balog 2012 és 2018 közötti emberminisztersége nemzeti-keresztény vívmányainak (ez is egy új szakkifejezés, mondhatni a görénység elmaszatolására szolgál) egyike történetesen az, hogy a fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények a Vásárhelyi János–Kónya Endre páros által vezetett bicskei gyermekotthonban megtörténhettek. A másik az, hogy bár a 2012-es részletes ombudsmani  jelentés alapján pontosan tudott  a gyermekotthonban történt visszaélésekről, mégis állami kitüntetésre javasolta az időközben okleveles pedofil bűnöző címet szerzett Vásárhelyit, a bűnsegédjének elintézte a „tiszta” erkölcsi bizonyítványt, mert igazságtalannak érezte azt, ami ezzel az emberrel történt, és mert úgy ítélte meg az ő bölcsességében, hogy megérdemel még egy esélyt. Annyira rá volt tekeredve erre az igazságtalanságra, hogy sajnos az áldozatok érzéseire nem volt ideje odafigyelni. Azt mondja: FIGYELMETLENSÉG volt nem gondolni a megadott elnöki kegyelem áldozatokra gyakorolt hatásaira, és ugyan miért is gondolt volna erre, hiszen egy olyan ember ártatlanságáról volt meggyőződve nem Orbán és nem Lévai felsőbb utasítására, akit azért ítélt el a bíróság, mert a pedofil bűncselekményért elítélt szörnyeteg főnökére valló fiatalokat próbált arra kényszeríteni, hogy változtassák meg vallomásukat.

Hát én módfelett örülök annak, hogy Balog püspöknek nyugodt a lelkiismerete, csak éppen fel nem tudom fogni, hogy ezek után ez hogy lehetséges. Talán az az oka, hogy ha vizes kötéllel vernének, akkor se tudom elképzelni azt a helyzetet, hogy egy pedofil bűnözőnek falazó embernek államelnöki kegyelmet kérjek. Méghozzá nem is akárhogy. Nyomatékosan és határozottan. Ha pedig mégis nyugodt lenne a lelkiismeretem, akkor nem lenne pofám szombat este az MTI-nek azt mondani (igaz, hétfőn se, meg csütörtökön se, meg senki másnak se), hogy amúgy két éve tartó permanens önvizsgálatban vagyok, ami arra irányul, hogy megértsem a szerepemet, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.

Majd az is magyarázatra szorul egyszer, hogy ha egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél Kónya Endre ügyében, továbbá sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását, akkor az MTI miért törölte ezt a részt utólag a kiadott híréből, mint ahogy azt is jó lenne tudni, hogy ha ennyire egyszerű minden, akkor mi akadályozta meg Balog Zoltánt abban, hogy az elég régóta kerengő sugalmazásokra, híresztelésekre, meg nem erősített, de széles körben életszerűnek tartott magyarázatokra való tekintettel Anikó néni és Viktor bácsi, vagyis az Orbán család szerepét tisztázza. Nem mintha lenne bármilyen rossz érzésem amiatt, hogy K. Endre tiszta erkölcsi bizonyítványára ráment az orbáni görénykurzus, oda az a négy év, ami még ahhoz kellett volna az elmúlt 16 után, hogy egy félkész országból földi paradicsomot építsen a gazda, csak hát ennek így semmi értelme nincs.

Nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy nálam megáll a történet. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs

– mondja az önvizsgálat útján nemhogy eltévedt, de arra szerintem soha rá sem lépett püspök, és alapvetően abban igaza van, hogy a szó elszáll, az írás meg azért olvashatatlan, mert nem létezik. Vagyis ellentétben a költségvetés azon részével, ahonnan hiányzik 286 milliárd forint, amiről pontosan lehet tudni, hogy ki írta alá, arról nyilván nincs írásos bizonyíték, hogy Balognál megáll a történet, vagy sem. Azaz senki, de még a szélsőjobbról beperelt miniszterelnök se tudja bebizonyítani, hogy esetleg valaki hangosan, érhetően és nyomatékosan Balog fülébe sugdosta a miheztartást. (Tényleg, van bárkinek értelmezhető magyarázata arra, hogy Gaudi-Nagy Tamás szélsőjobbos terroristák védőszentje és lobbistája miért húzta magára a katalán népi művészetet, mint Semjén bukott miniszterelnök-helyettes Zsolt bácsit a parlamentben?)

Ugyanakkor arra felhívnám a figyelmét a semmilyen módon nem érintetteknek is, hogy nem is kell bizonyítani semmit. Már annak is lehet következménye, ha fröccsen a fekália. Volt is. K. Endre kegyelme bizony ráfröccsent Viktor bácsira akkor is, ha esetleg valóban semmi köze nem volt Kónyához. Ráadásul jelezném, hogy annak sem volt semmilyen leírt, dokumentált bizonyítéka, hogy Novákra ki gyakorolta a nyomást, aztán az is kiderült. Úgyhogy az említett kurzus egyik legvisszataszítóbb figurájáról én azt gondolom, hogy semmiféle önvizsgálattal nem hozható összefüggésbe, ez a romlott alak első perctől a kifogásokat keresi arra, hogy miért nem tévedett semmiben, és hogy az általa politikailag és morálisan elásott államelnökkel (és igazságügyi miniszterrel) ellentétben neki miért nem kell bocsánatot kérnie, és legalább az egyházára való tekintettel minden pozíciójáról lemondva elbujdokolnia vezekelni élete végéig. Már a botrány kirobbanásának második pillanatában elfutott ahelyett, hogy felelősséget vállalt volna. Végül is semmi mást nem tett, mint hogy a hozzá hasonlóan hipokrita, szemforgató, elvtelen mentoráltját húzta le magával a pöcegödörbe, miután évek óta tudta, hogy mi folyik a bicskei gyermekotthonban és semmit nem tett ellene. Balog egész élete egy óriási hazugság, de sebaj, az amúgy is nyugodt lelkiismeretének bizonyára további megnyugvást ad, hogy egyáltalán nincs ezzel egyedül.

Az viszont nagyon helyes, hogy négy év alatt egy évnyi költséget spórol meg a Balog Zoltán FIGYELMETLENSÉGÉBŐL és NYUGODT LELKIISMERETÉBŐL kinőtt Tisza Párt a parlamentben a fizetések csökkentésével, és biztosan nincs ellenvetése a fideszes Védvonalnak se a spórolás ellen. Ugyanez nem mondható el a NER-közelbe került állami vagyonok visszaszerzéséről, és sajnos nem alaptalanul reménykedhetnek abban az elvtársak, hogy a magántőkealapokban felhalmozott sok ezer milliárdot elég necces lesz visszavenni. De valahol kell kezdeni a munkát, és el is fogják kezdeni. Ha jól értettem, a külügyminiszter arról beszélt tegnap Prágában, hogy nem heteken, napokon belül elindulnak az eljárások. Legyen így, erre is szavaztak a magyarok! További jó hétvégét nekik!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.