Szétestek. Nem a magyar nyelv, hanem annak a területnek a nyelve van veszélyben, ahol Semjén vadászgatni szokott
Tóth Ilona   |   2019.  Szeptember 16,  Hétfő   |   20:03
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,271,096 forint, még hiányzik 1,728,904 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Nem tudom, hogy sírva fakadt-e a kormány igazságügyi csatára a szenvedéstől plusz a hazugságtól. Utóbbitól lehetne bömbölni, hisztizni is, ha rajtakapják. Márpedig lebukott a Varga Judit miniszter. Amúgy Magyarország egyik bölcse. Hoppá, tényleg, mi van, drága bölcsek, mikor akarnak visszalopakodni a néppártba – elég régen felfüggesztették magukat. Lógnak, mint a füstölt sonka. Mi van? A Novák kisasszony meg a Szájer úr sem ér rá, vagy tetszenek sumákolni? Ne tegyék! Tessék tájékoztatni az embereket, mert már nem maradt körmünk. A rágástól. Meg aztán ettől a tárgyalástól várnánk, hogy olcsóbb legyen a disznóhús és a krumpli. Stimmelünk?
Szóval, Judit! Miközben az Európai Unió miniszterei zárt ülésen vitáznak a magyarországi jogállamiságról, addig délelőtt azt írta a twitterén, hogy Magyarországot ismét a tömeges bevándorlás elutasítása miatt állítják pellengérre.
A tények a mi oldalunkon állnak. Megvédjük Magyarországot! – írta a miniszter.
Tanult ember létére nem sokat fogott föl az egész uniós helyzetről. Illetve csak annyit, amennyit Orbán akar. Bizony, magyar akarat, európai lebőgés. Mert az úgy van, hogy a hazug Varga Judit minisztert is előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Hahaha! Látja, annak vége, hogy bárkit megetethetnek: kettős dumával hol itt, hol akarnak díszplecsnit a baljukra! (hú, mit beszélek). Pontosan úgy csinálnak, mint egyszerű Józsi a kocsmában, amikor pofon csapják. Otthon pedig beadja a családnak, hogy így akartam, anyukám.
Varga Judit miniszter tanult ember létére nem sokat fogott föl az egész uniós helyzetről. Illetve csak pontosan annyit, amennyit edzője, Orbán Viktor akar
A holland liberális EP-képviselő, Sophie in ‘t Veld nem hagyta szó nélkül a bejegyzést, így válaszolt:
Nem a tömeges bevándorlás ellenzése miatt állítják önöket „pellengérre”, hanem az emberi jogok megsértése, a jogállamiság leépítése és az uniós jog megsértése miatt. Ne játssza a mártírt!
Hej, de tetszik! Mert majd még kimagyarázná a magyar Fidesz-jogállam jeles képviselője, hogyan lett a valóságból olyan valóságshow, amelyikben Orbánék eljátsszák, hogy az Unió direkt meztelen seggű magyar embereket akar látni, miközben Fidesz-csórókáim lelopták róluk még az alsógatyát meg a bugyit is.
Az a helyzet Varga sporttárs, hogy minekünk nincs szebb az öngólnál. Magukat tessenek megvédeni Brüsszelben, mert Magyarországgal már végeztek: megvédték a nyugdíjasokat, a családokat, a melósokat, a szegényeket, különösen a gyerekeket. Plusz védik a hazát a Sorostól, a bevándorlóktól, az ellenzéktől, a másoktól… Ellenség ugyan nincs a láthatáron, de azért jobb óvatosnak lenni – a Dorian hurrikántól. Szerencsére (micsoda rettenet!), az nem jár mifelénk. Különben majd mi megvédjük magunkat az ilyen felkent nagyságos hisztisektől. Nagy meccs lesz!
Meccseljünk egyet – magyar nyelven. Jaj, istened, Semjén Zsolt! Semmit nem fejlődik. Mégis elmegy a mi nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesünk Gödöllőre, a Szent István Egyetem tanévnyitó ünnepségére. A nagyobb ciki, hogy meg is szólal.
Semjén Zsolt Gödöllőn, a Szent István Egyetem tanévnyitó ünnepségén égette magát
Akkor tudunk Kárpát-medencei méretben létezni, kulturálisan, szellemileg és gazdasági értelemben is, ha nem hagyjuk, hogy szétessen a magyar nyelv. A gondolkodás és a nyelv egymástól elválaszthatatlan: nem lehet gondolkodni valamin, amit nyelvileg nem tudunk kifejezni. Nem mindegy, hogy az a nyelv, amelyet a gondolkodáshoz használunk, milyen minőségű, és az sem mindegy, hogy anyanyelv vagy tanult nyelv.
Pillanat, mindjárt folytatom. Iszom valami baromság elleni löttyöt, körülnézek, mit találok. …Találtam vizet. Tiszta vizet, ez most éppen jól jön, mert ezt az embert tiszta vízzel, tiszta fejjel lehet csak valamennyire felfogni. Igen, a gondolkodás meg a nyelv meg a tiszta fej elválaszthatatlan. Mi van? Mi búbánatos fenét keres ez az ember egy egyetemen? Nagy bután. Minőségi nyelv? Az milyen? Megkérdeztem Molnár Judit nyelvészt, a németországi Göttingeni Egyetem magyar lektorát. Íme a válasza:
„Semjén zizzent. A nyelv és a gondolkodás olyan szinten összefügg, hogy egyik a másikat befolyásolja. Leginkább azon gondolkodunk, amit a legjobban tudunk, tehát amit nem tudunk, azon nem szoktunk és nem is tudunk gondolkodni. Ez lenne a minőség egyik értelmezése, ami hülyeség. A másik értelmezés, hogy a nyelvek önmagukban más-más minőségűek. A nyelveknek nincs minősége. Aki mást mond, az a nácikra hajaz. A nyelvek nagyon ritkán szoktak szétesni; változni változnak, csoda is lenne, ha nem változnának.
– A magyar nagyon távol áll a széteséstől, mert államok nyelve, az élet minden területén és minden generáció beszéli. A többi nyelv meg persze hat rá, ahogy a magyar is a többire. Ezt úgy lehet megakadályozni, ha teljesen magunkra zárjuk az ajtót – észak-koreai mintára. Annak a területnek a nyelve van veszélyben, ahol Semjén vadászgatni szokott. A lappoké. A miénket nem fenyegeti különösebb veszély, nem kell ápolni, mert nem beteg, működik, mint ahogyan egy átlagos nyelv működni szokott. Amit Semjén mond az buta és nem normális gondolkodásra vall.”
A tudományok szempontjából különösen igaz a külhoni magyarságra, hiszen szisztematikusan gondolkodni csak akkor lehet, ha aztnyelvileg is jól ki tudjuk fejezni – ezt is mondta a miniszterelnök-helyettes.
Tudományok Semjén módra. Emlékeztetőül idéznék.
2012. november 18-án a HVG című újság honlapja azt írta, hogy a miniszterelnök-helyettes 1991-es, a Pázmány Péter Hittudományi Akadémian (PPKE HTK) megvédett teológiai témájú laureatus doktori disszertációja jelentős mennyiségű szövegazonos átvételt, illetve szó szerinti fordítást tartalmaz korábban megjelent művekből, idézőjelek megfelelő használata nélkül. A PPKE nem indított vizsgálatot az ügyben. Másnap, november 19-én az jelent meg a sajtóban, hogy jelentős átfedéseket találtak Semjén Zsolt 1992-es, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Szociológia Tanszékére beadott szakdolgozata és a doktori disszertáció között. A szociológiai szakdolgozat második kiadásából több oldal lényegében szó szerint megegyezik Molnár Attila Károlynak, Semjén Zsolt egykori konzulensének két később publikált cikkével. Az ELTE ezután vizsgálatot indított, és december 7-én elkészült jelentésében megállapította a jelentős szövegazonosságot, és kimondta, hogy Semjén Zsolt súlyos szakmai-etikai vétséget követett el. Ugyanakkor Tausz szerint sem az ELTE 1992-es tanulmányi és vizsgaszabályzata, sem az 1992-es, sem a 2012-es magyar törvények nem adnak lehetőséget, hogy bármilyen hivatalos eljárás induljon a megalapozatlanul kiállított egyetemi oklevél ügyében, így eljárásrend hiányában az egyetem részéről semmilyen következménye nincs az ügynek. A Népszabadság cikkei szerint a PPKE szabálytalanul minősítette át 1997-ben Erdő Péter akkori dékán egyedi döntésével a laureatus fokozatot vallástudományi PhD-vé, mert az egyetemen nem volt vallástudományi képzés, a politikus mögött pedig sem a doktori szabályzatban előírt tudományos munka, publikáció, sem nyelvtudás nem állt. (Wikipédia részlet)
Semjén a lopás, a hazugság és az aljasság professzora. Megyek iszom még egy pohár vizet, mielőtt olyant mondanék, hogy magam is megbánnám. Egyet így is nagyon bánok, hogy itt kell élnünk millióknak az orbáni őrültek házában. Ezek szellemileg totál szétestek.
Az önök véleménye
Bravó, Mogorva úr (?)! Eddig is értékeltem hozzászólàsait; a betonkötés rejtelmeinek szakszerű leírása után kollégát vélek felismerni. És a vége a legjobb. 🤗 (Klute)
Nem kellett volna ezt így korán reggel, kedves Edgar! Már a felkonfban elhangzott „higgadt, megfontolt és mérsékelt házigazda” szövegnél felrobban a colás pohár a kezemben! Nem elég hogy hétfő van, meg munkanap, meg egyáltalán? Konkrét szadizmus. Azért köszi. Jó lenne az őket valóban megillető helyen látni mindkettőjüket. Még ma, hogy legyen nekik is szép hétfőjük. (Anna)
Jövőre már 1,2 milliárd Ft lesz a fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezeteinek támogatása? 10 év alatt megkétszereződött? Bravó! És köszönetet kell mondani az 5 millió Ft-os fizetésű miniszternek, mert lehetővé tette, hogy ki tudja hány gyerek-mert erről nem szól a beszámoló, csak a sok szép kilométerről -,eljuthatott az állatkertbe? Nekem az ilyen közlemények olvastán mindjárt az jut eszembe, hogy vajon mennyi alkotmányos költséget tettek zsebre a szervezők? (Toleráns)
Nagyon kevesen jutnak el nyaralni külföldre, még ha a statisztika azt is mutatja. Van aki évente 5X, van aki 1X, és sokan egyszer sem tehetik meg. Nekem úgy sikerül egy évben egyszer eljutnom, hogy az utolsó 22 évben két munkahelyen dolgoztam, amibe mára bele is rokkantam. Ezzel együtt csak spórolással tudtam elutazni, mert a két fizetésem sem tett ki egy állítólagos átlagfizetést. (Transzporter)
K “de(nem)sikerült Zoltán figyelmébe : Magyarországon senki nem akar bosszút állni a tudatrepedéses vezér , és hű csatlósai kivételével ! Jóérzésű ember már most ( 9 éve ) szégyelli hova süllyedt a hazája . Ők (néhányan ) csak később fogjak.. (Krisztina)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Azért van szükség a békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen akkor is ugyanígy szorongatták az Orbán-kormányt Brüsszelből – jelentette ki Bayer Zsolt publicista, szerkesztő szerdán a Harcosok órája című online műsorban. Bayer Zsolt úgy véli, hogy a csütörtöki békemeneten óriási tömeg lesz. Mint mondta, szükség is […]
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is. A képviselők megtárgyalják a következő tízéves Országos Fogyatékosságügyi Programot. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyek végén szót kap Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló […]
Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, mielőtt útnak indult volna Luxembourgba, […]
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a Fővárosi Törvényszéknek beadott kérelmében ismét kezdeményezte, hogy bejegyzett egyházként vegyék nyilvántartásba. Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben azt írták: a MET minden tekintetben megfelel a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi törvényben előírt, a bejegyzett egyház státuszhoz szükséges feltételeknek. Közlésük szerint […]
Magyarország a béke szigeteként készen áll az amerikai-orosz csúcstalálkozó megrendezésére, és meg is kezdték annak az előkészületeit – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon. A tárcavezető arról számolt be, hogy Magyarország az ukrajnai háború kezdete óta következetesen kiáll a béke ügye mellett. „Világos, hogy ennek a háborúnak sincsen megoldása a csatatéren, a […]
Bújnak ki a szögek a tiszás zsákból. A Tisza-adó után itt az újabb gazdasági csodafegyver, a nyugdíjcsökkentés – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Facebook-oldalán. „A progresszív adózás után persze erre is van egy brüsszeli szavuk: degresszió” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: szerintük a magyar nyugdíjrendszer „túl nagylelkű”. Orbán Viktor megjegyezte: meg aztán a brüsszeli […]
Néhány idézet az MTI főoldaláról: Kovács Zoltán: Orbán Viktor kiérdemelte az amerikai elnök meghívását Donald Trump amerikai elnök nem barátságból hívta meg Orbán Viktort a a közel-keleti békecsúcsra, van köztük egy hosszú évekre nyúló, érték- és gondolkodásközösségen alapuló azonosság – mondta Kovács Zoltán szerdán a Harcosok órája online műsorban. … Politikai elemző: nagyon szoros a […]
Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián. A miniszterelnök Facebook oldalára feltöltött videórészletben Donald Trump azt mondja, „itt van Magyarország„, majd felteszi a kérdést, hogy „hol van Viktor?” Hozzátette: szeretjük Viktort. A magyar kormányfőhöz szólva közölte: „fantasztikus vagy. Sokan nem értenek velem egyet, de […]
Csak az első, 2012-eshez fogható az október 23-i Békemenet jelentősége – mondta Bayer Zsolt szerkesztő, publicista hétfőn a Harcosok órája című online műsorban, amelynek vendége volt Futó Boglárka, a HírTV szerkesztő-riportere is. Bayer Zsolt arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt az Elvis Presley térről induló rendezvényen. Szerinte azért fontos a Békemeneten való részvétel, hogy „megmutassuk, […]
Világosan meg kell mondani: se katonát, se pénzt, se fegyvert nem adunk az ukrajnai háborúba, ez nem Magyarország érdeke, nem Magyarország háborúja, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pesterzsébeten, a Tátra téri piacon szombaton. Szólt arról is, hogy a második világháborúban Budapest szenvedte el a második leghosszabb ostromot. Ha valahol […]
A mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen – írta Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggeli Facebook bejegyzésében. „Forró ősz elé nézünk. Európa egyre gyorsabban sodródik a háború felé” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor felidézte: pár hete Koppenhágában bemutatták Brüsszel háborús tervét: Európa fizet, az ukránok harcolnak, Oroszország pedig majd kimerül. Hogy ez mennyibe […]
María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. (MTI) Reméljük, Donald Trump csalódottságában nem üzen hadat Norvégiának. Vagy Albániának, ha esetleg összetéveszti a két országot.
A keddi mentelmi szavazás után csütörtökön újra beindul a „brüsszeli mosoda”, akit csütörtökön tisztára kell mosni, az nem más, mint maga az Európai Bizottság elnök asszonya, Ursula von der Leyen – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta, hogy nem ez az első bizalmatlansági indítvány az elnök asszonnyal szemben, és ez nem is […]
Ízelítő az MTI szerda délelőtti kínálatából: – A Tisza nem több, mint egy brüsszeli projekt, a programjuk Brüsszel programja – írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a pillanat, amikor „Herr Weber” néhány száz európai képviselő segítségével kezébe vette a „tiszás gyeplőt”, megdöbbentő és szégyenteljes. – Ukránok fejleszthették a Tisza párt adatgyűjtő applikációját – […]
2025 augusztusában az ipari termelés volumene 7,3, munkanaphatástól megtisztítva 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,3 százalékkal kisebb volt a 2025. júliusinál – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipari alágakban – egy kivételével – csökkent a termelés volumene […]
Mi építünk tovább, és ha jól tesszük a dolgunkat, akkor legkésőbb jövő áprilisban meghaladjuk a gyűlölet erőit – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggeli Facebook bejegyzésében. Megbékéléstől a megfélemlítésig – kezdte posztját a kormányfő, majd felidézte, hogy tegnap felemelő napunk volt. „Felemelő nap, mert újraszentelték a felújított veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat. Aki templomot épít, az […]
Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében, az európai emberek pénzét pedig gyakorlatilag az ukrán hadsereg felszerelésére, felfegyverzésére és az ukrán állam működtetésére akarják elkölteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Brüsszelben és a nyugat-európai politikusok körében elfogadott irányvonal lett […]
Már lebuktak, hogy hazudtak! A baloldal a kommunista szellemi örökségéhez hűen mégis továbbra is hazugságokkal és csúsztatásokkal próbál hergelni. Dobrev Klára ma újra bizonyította ezt: a Facebook-oldalán közzétett sajtótájékoztatójában egyházakat ért fenyegető kijelentései a kommunizmus félelemkeltő légkörét idézik – írta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán. Soltész Miklós azt írta: […]
Ezernyi okunk van arra, hogy azt akarjuk: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ne folytathassa a tevékenységét – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön Brüsszelben. A politikus közölte: az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésének legfontosabb eseménye Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány lesz, amelyet a Patrióta frakció […]
Bár tíz év eltelt a fizikai határzár megépítése óta, a határsértők nyomása mindennapos, és az ott szolgálatot teljesítő határőr, határvadász erők eredményesen teljesítik a kötelességüket – fogalmazott a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön, a TV2 Mokka című műsorában. Bakondi György felidézte, hogy 2015 óta több mint egymillió illegálisan érkező, „a szervezett bűnözés által a határra juttatott, vagy […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.