Tóth Ilona   |   2019.  Június 25,  Kedd   |   20:00
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,256,762 forint, még hiányzik 1,743,238 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Azt nem hiszem el, hogy van még egy olyan ország, ahol úgy összehordta a szél az államfőt és a kormányfőt, mint nálunk. Az Országgyűlés elnöke dettó beleillik a szélhordta bandába. Tetszenek tudni, ők a mi közjogi méltóságaink. Közjoginak egyiket sem mondanám, méltóságosok, az igen. Urak.
Azon már nem is dünnyögök, hogy minek nekünk köztársasági elnök. Köztársaság nincs, papíron elnök van. Jól elvan. Olyan aláíró bajnok, mint a Schmitt Pál volt, csak ő még jobban elbújik, mint a közjogi csalónk. Államfőnek lenni nálunk azt jelenti, hogy a közakarat ellen dolgozik, a nemzet egységének, a demokratizmusnak nem őrzője, képviselője, hanem csak egy Orbán-kontár. Meg nem szólalt volna sohasem a legfontosabb, nemzetközi érdeklődést és rosszallást kiváltó ügyekben. Belebújt a környezetvédelembe, a klímaváltozás magyar atyja lett. De mégsem lett. Most derült ki igazán, mekkora gazemberséggel töltötte elnöki idejét ez a csornai Charles Bronson.
Tavaly a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia parlamenti vitájában azt mondta, nincs kormánypárti, ellenzéki klímaváltozás.
Magyarországnak ma oka és lehetősége is van arra, hogy egy bátor, nagyratörő, ambiciózus klímastratégiát valósítson meg.
Az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy
a Kárpát-medence a klímaváltozás szempontjából Európa egyik legsérülékenyebb területe, ezért az ország érdeke egy ambiciózus klímastratégia. Ehhez folytatni kell a naperőmű-kapacitás bővítését, amelynek teljesítménye négy éve minden évben megduplázódott. …Növelni kell a hatékonyságot, például államilag támogatott háztartásieszköz-cserével, emellett a közösségi közlekedés elektromossá tételét és a hulladék hatékonyabb hasznosítását is felvetette.
Szerinte az emberek is nagyratörő stratégiát várnak, hiszen 83 százalékuk nagyon komoly problémának tartja a klímaváltozást, így ők várhatóan a végrehajtásban is szövetségesek lesznek. Mert az a cél, hogy
2050-re 85 százalékkal csökkenjen a károsanyag-kibocsátás 1990-hez képest. Ezzel nemcsak számos ember korai halála lenne megelőzhető, de az egészségügy is spórolna, egy megfelelő modernizációs fordulat pedig javítaná az ország versenyképességét.
Áder János beszédét azzal zárta, önmagunkat kell megmenteni, gyermekeink és unokáink jövőjét, de helyes döntéssel édenkertet adhatunk tovább. Elment diákokhoz is, hogy elmondja az igét. Mert mára csak az lett belőle. És ezzel nem csak saját közjogi méltóságát, hanem a jövő nemzedéket is szembeköpte Áder János. Még ebben sem volt képes következetesnek lenni, kiderült, hogy a Sándor-palota ügyeletes lakója aljas és galád módon állt oda Orbán mellé; aki néhány napja huszonöt másik tagállam ellenében a csehekkel és a lengyelekkel együtt megvétózta a uniós klímaterveket.
És a magyar köztársasági elnök egyetlen árva szót sem dünnyögött ki azóta a bajsza alatt Orbán kalózmunkájáról. Hallgat Áder, mint szar a gazban, mert:
1. Eddig hazudott.
2. Csak unaloműzésnek tekintette a környezetvédelem rendkívüli fontosságát.
3. Egyetért Orbán Viktor rosszindulatú, önző mesterkedésével.
4. Fél a Vezértől, mert félti hatalmát.
5. Valójában nem érdekli a fiatalok jövője.
6. Államfőként csak a zsarnoki uralom kiszolgálója.
… és ezért az árulásért emelje fel a fenekét valamelyik horgásztó partjáról, ballagjon be a palotájába, és mondjon le! Magyarország változása érdekében.
Tényleg már, mi folyik itt? Azon gondolkodom, hogy 8 ezer kilométer távolság az nagyon sok? Ahogy vesszük. Budapest és Phenjan körülbelül ennyire messzire van egymástól. Én mégis egyre közelebb érzem Észak-Koreát. Nem vonaton, nem repülőn, nem hajón csökkent a távolság. Az Orbán-rezsim közelít a népi demokratikus országhoz. Vagy fordítva, mindegy is.
Olvasom, hogy vezető pozícióba kerülhetett Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong a phenjani pártvezetésben – közölte kedden a dél-koreai hírszerzés (NIS), hozzátéve: elképzelhető, hogy jelenleg Észak-Korea második emberének számít. A szervezet értesülései szerint Kim Jo Dzsongot a Koreai Munkapárt propagandaosztályának második emberévé nevezték ki, korábbi feladatait pedig – elsősorban a Kim Dzsong Un körül ellátott protokollfeladatokat – Hjon Szong Vol, az észak-koreai Szamdzsijon nevű zenekar vezetője veszi át. Ennyit tudunk, de semmi sem biztos, hiszen eddig felelősségre vonásokról, kegyvesztettségről szóltak a hírek. Nagyon nehéz ellenőrizni az ilyen jelentések hitelességét, tekintettel arra, hogy az észak-koreai rezsim működését titok övezi. Mindegy is, az sem újdonság.
Van olyan, hogy rokonok kormányoznak egy országot. Van olyan, hogy rokonok, haverok, csókosok az ország urai.
Van olyan ország, ahol a vezetőnek van egy nagyon erős nacionalista és konzervatív irányvonala. Van olyan ország, amelyikben a vezető lecserélte liberalizmusát az illiberalizmusra.
Van olyan ország, ahol nincs demokrácia. Van olyan ország, ahol nemrégiben még volt, aztán bontásnak indult.
Van olyan ország, amelyik önellátását tűzte ki célul. Van olyan ország, amelyik napi harcban áll az európai közösséggel.
Van olyan ország, amelyikben egyenruhát kötelező viselni. Van olyan ország, amelyikben még nem, előbb egyen agyakat kell nevelni.
Van olyan ország, amelyik a hadseregre összpontosító és azt támogató gazdaságot alakított ki. Van olyan ország, amelyikben fontos lett mára a fegyvergyártás, a fiatalok katonai kiképzése.
Van olyan ország, amelyik teljesen bezárkózott a szegénységébe, éhezésbe. Van olyan ország, amelyikben hárommillió ember küszködik a mindennapi kenyérért.
Van olyan ország, amelyik hivatalosan ateista. Van olyan ország, amelyik hivatalosan ateista, de formálja a vallásállamot.
Van olyan ország, amelyikben Kim Dzsong Un a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, az Államügyi Bizottság elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkapárt és a párt Központi Katonai Bizottságának elnöke. Koreai anyanyelvén kívül állítólag beszél még angolul és németül. Szeret síelni és kosárlabdázni. Van olyan ország, amelyikben Orbán Viktor a miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Magyar anyanyelvén kívül beszél még angolul, a Soros-ösztöndíjnak is köszönhetően. Szereti a labdarúgást, szeret stadiont építtetni.
Nem hasonlítanak egymásra. Az egyik ország Ázsiában van. A másik ország Európa közepében.
Az ázsiai országnak atombombája is van. A közép-európai országnak atombombája nincs. Azért ez k*rva nagy és lényegi különbség. A közép-európai ország a béke, a szabadság szigete…
… na jól van most már, rohadt meleg van, elmegyek tusolni, jó éjszakát!
Az önök véleménye:
De hát egy sereg minden jár „csak úgy”: családi pótlék, gyes, gyed, gyet, szoctám, adójóváírás, 2,5 milla új autókára, 10 milla a menyasszonynak, miegyéb. Attól még eléggé „csakúgy”-pénzek ezek, hogy némely feltételekhez kötik a folyósítását. „Megnyugtató”, hogy máshol sem gondolkodnak az emberek. (glorianna)
Igen, ilyenféle tisztázó kérdéseknél jöttek az ordibálások… Én nagyon szeretnék rém optimista lenni mindazzal szemben, ami itthon zajlik, de pont azért nem tudok, mert sokat beszélgetek mindenféle emberekkel. Dübörög bennem, hogy a főnök csak tünet, a maffia csak tünet, minden kormányzás csak tünet… de mégis, amikor beleverik az orromat, hogy minek is a tünete, akkor még mindig idő kell, hogy megrágjam. (Mogorva)
Alapjövedelem+állami bérlakás es megszűnne az éhezés, a hajléktalanság. Normális esetben. (anima)
Én nem is nevezném alapjövedelemnek. Alapellátásnak hívnám, maximalizált kerettel, nem adnék kápét a magyar kezébe. Tényleg nem arra költené, inkább hitelre, nem alapszükségletekre. Adnék egy fizető kártyát (jegyet?), amiből csak élelmiszert és rezsit, alapszintű közlekedést, talán még gyógyszert lehetne venni. Szigorú feltételeket szabnék. Egy közösségi etikai kódex alapján. Közös pénzt csak az kapjon, aki méltó rá. Közösség elleni bűn elkövetőitől megvonnám. Közösség, közösség, miért jut eszembe a kommunizmus minderről?… Love-ot azért adtam, mert tényleg viszonylag kevés költséggel hatékony szociális segítség lenne. (Lajos)
Pálinkás úr is megnyerte az Ürge-Vorsatz díjat megnyilatkozásával. Szép és igaz, amit mondott, de állítólag okos ember létére, hogy lehet, hogy korábban nem tűnt fel neki semmi? Mondjuk, mikor pozícióban volt, pozíciót vállalt? Az Isztamuli egyezmény ügye ugyanaz, mint az uniós klímaegyezmény. Trollkdik ártunk és ormányunk, bosszút áll sérelmeiért, meg talán még egy kis pénzt is leszakít. (agador)
„Ott fent valóban úgy hiszik, hogy bármit megtehetnek velünk és gyermekeinkkel, annak nem lesz következménye.” Igen. És jól hiszik. (kolozsi)
Szerintem a Kásler-féle elmebaj legsúlyosabb része nemcsak az, amit a cikkíró idéz. Figyelemre méltó az eredet múzeum és a hun-magyar múzeum létrehozásának ötlete. Te ÚÚÚÚristen!!! És mi az, hogy „minden eszközzel élnünk kell”? Extrém esetben átnevelő táborok létrehozása? Vagy iskolai ellenőrzések arról, hogy az órák elég hazafiasak-e? Vagy a Szabad Nép félórák, mindennapos testnevelés és éneklés mintájára mindennapos hazafiság-félórák? Hol élünk mi? És ez nekünk így jó? (Zoltán)
1. „A tiszta tudomány alkalmazásával” Milyen a nem tiszta tudomány? Mocskos? Részleges? Segítek: nem tudomány. Megtanulhatnák már az anyanyelvüket ekkora melldöngető magyarság okán, vagy legalább ekkora fizetésekért. 2. Ennek érdekében „minden eszközzel élnünk kell”. Javasolhatom néhány átnevelőtábor létrehozását a cél érdekében? A minden, az minden ugyanis. (Erzsébet)
Ó, hát láttam én Volvo terepjárót tankoló közepkorú párt, ahol -vélhetően a feleség- öt percen keresztül huzogatta a papírtörlőadagolóból a papírt, amit betett a kocsijuk oldalzsebébe, míg vártak arra, hogy tankolhassanak. Én sem szóltam, bár nehéz volt megállni. Nekem úgy tűnik azok szeretik a közöst fosztogatni, akik nem szorulnának rá. Ez is egyfajta perverzitás. Túl az elkorcsosult jellemen, ami a kapzsiságnak az a foka, ahol már semmi nem elég. Nincs megállás, minden kell! A másé is, a közös is. Bizonyos körökben így lehet kőgazdaggá válni érdemi erőfeszítés, vagy hozzáadott munka nelkül. (Piftike)
Anyámnak egy egész fióknyi beszáradt golyóstolla volt. Ahol ő dolgozott, csak az volt mozdítható. Nem volt rá szüksége, ott rohadtak meg a fiókban tucatszámra, de azért elhozta. 😀 Ófater mozigépész volt, ő meg a mozigépbe való izzókat „gyűjtötte”. Pont nem jó otthon semmire egy 110V 1000W-os, bajonett foglalatos villanykörte, de ha netán egy-egy jobban sikerült darab a szokásos élettartam dupláját is kitartott, akkor a csereizzót vitte haza. (Ugyanis tervezett csereperiódusa volt az izzóknak, de általában többet kibírtak.) Az ilyesmi része a magyar folklórnak. Lopunk akkor is, ha semmi szükség rá. Nagyjaink ugyanígy vannak vele. Megvan már mindenük, ami pénzért megvehető, kastély, magánröpüő, tengerjáró yaht stb. de azért csak nem tudnak leállni, viszik, ami mozdítható, még ha nem is kell. (Hajszás)
Ezeknél sótlanabb humoristákat életemben nem láttam-hallottam. A díj odaítélésén a fidesz esetében meg sem lepődök, főként a lopott doktorival saját magát lejárató Schmitt Pálnak pofátlanul odaadott nemzet sportolója cím után…(János)
Nos, így is lehet humorni (~eredményesen!) – tehetség folytatólagos hiányában – a megalkuvó és feltétel nélküli szervilizmus akkordjait kell jól lefogni a hangszeren 🙂 Ha sikerül és jó az összhangzat, akkor ezt értékelni fogják a megfelelő posztokon. Megtörtént. (Wyth Riol)
Vannak bárányfejjel rendelkező farkasok,és a tépőfogaik is veszélyesek,csak húst esznek. A fánk,az igazi birkáknak sül(olajban, mert a disznózsír egészségtelen). Bár ha nagysasszonyt sütnék,szerintem ilyen gumiszerű izé maradna. Nem ajánlanám emberevőknek,állatoknak meg pláne nem. (janos)
Emlékezetformálás, emlékezetpolitika, csak eufemisztikus kifejezések a történelemhamisításra. Különösen igaz ez a magyarságkutatóra, az Attila-kultuszra, amelyekkel egy sosemvolt „történelmet” kívánnak létrehozni pl. az Akadémián kutató valódi történészekkel szemben. (György)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is. A képviselők megtárgyalják a következő tízéves Országos Fogyatékosságügyi Programot. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyek végén szót kap Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló […]
Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról tájékoztatott, mielőtt útnak indult volna Luxembourgba, […]
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) a Fővárosi Törvényszéknek beadott kérelmében ismét kezdeményezte, hogy bejegyzett egyházként vegyék nyilvántartásba. Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben azt írták: a MET minden tekintetben megfelel a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi törvényben előírt, a bejegyzett egyház státuszhoz szükséges feltételeknek. Közlésük szerint […]
Magyarország a béke szigeteként készen áll az amerikai-orosz csúcstalálkozó megrendezésére, és meg is kezdték annak az előkészületeit – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon. A tárcavezető arról számolt be, hogy Magyarország az ukrajnai háború kezdete óta következetesen kiáll a béke ügye mellett. „Világos, hogy ennek a háborúnak sincsen megoldása a csatatéren, a […]
Bújnak ki a szögek a tiszás zsákból. A Tisza-adó után itt az újabb gazdasági csodafegyver, a nyugdíjcsökkentés – írta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Facebook-oldalán. „A progresszív adózás után persze erre is van egy brüsszeli szavuk: degresszió” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: szerintük a magyar nyugdíjrendszer „túl nagylelkű”. Orbán Viktor megjegyezte: meg aztán a brüsszeli […]
Néhány idézet az MTI főoldaláról: Kovács Zoltán: Orbán Viktor kiérdemelte az amerikai elnök meghívását Donald Trump amerikai elnök nem barátságból hívta meg Orbán Viktort a a közel-keleti békecsúcsra, van köztük egy hosszú évekre nyúló, érték- és gondolkodásközösségen alapuló azonosság – mondta Kovács Zoltán szerdán a Harcosok órája online műsorban. … Politikai elemző: nagyon szoros a […]
Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián. A miniszterelnök Facebook oldalára feltöltött videórészletben Donald Trump azt mondja, „itt van Magyarország„, majd felteszi a kérdést, hogy „hol van Viktor?” Hozzátette: szeretjük Viktort. A magyar kormányfőhöz szólva közölte: „fantasztikus vagy. Sokan nem értenek velem egyet, de […]
Csak az első, 2012-eshez fogható az október 23-i Békemenet jelentősége – mondta Bayer Zsolt szerkesztő, publicista hétfőn a Harcosok órája című online műsorban, amelynek vendége volt Futó Boglárka, a HírTV szerkesztő-riportere is. Bayer Zsolt arra biztatott mindenkit, hogy vegyen részt az Elvis Presley térről induló rendezvényen. Szerinte azért fontos a Békemeneten való részvétel, hogy „megmutassuk, […]
Világosan meg kell mondani: se katonát, se pénzt, se fegyvert nem adunk az ukrajnai háborúba, ez nem Magyarország érdeke, nem Magyarország háborúja, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pesterzsébeten, a Tátra téri piacon szombaton. Szólt arról is, hogy a második világháborúban Budapest szenvedte el a második leghosszabb ostromot. Ha valahol […]
A mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen – írta Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggeli Facebook bejegyzésében. „Forró ősz elé nézünk. Európa egyre gyorsabban sodródik a háború felé” – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor felidézte: pár hete Koppenhágában bemutatták Brüsszel háborús tervét: Európa fizet, az ukránok harcolnak, Oroszország pedig majd kimerül. Hogy ez mennyibe […]
María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság. (MTI) Reméljük, Donald Trump csalódottságában nem üzen hadat Norvégiának. Vagy Albániának, ha esetleg összetéveszti a két országot.
A keddi mentelmi szavazás után csütörtökön újra beindul a „brüsszeli mosoda”, akit csütörtökön tisztára kell mosni, az nem más, mint maga az Európai Bizottság elnök asszonya, Ursula von der Leyen – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta, hogy nem ez az első bizalmatlansági indítvány az elnök asszonnyal szemben, és ez nem is […]
Ízelítő az MTI szerda délelőtti kínálatából: – A Tisza nem több, mint egy brüsszeli projekt, a programjuk Brüsszel programja – írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a pillanat, amikor „Herr Weber” néhány száz európai képviselő segítségével kezébe vette a „tiszás gyeplőt”, megdöbbentő és szégyenteljes. – Ukránok fejleszthették a Tisza párt adatgyűjtő applikációját – […]
2025 augusztusában az ipari termelés volumene 7,3, munkanaphatástól megtisztítva 4,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2,3 százalékkal kisebb volt a 2025. júliusinál – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipari alágakban – egy kivételével – csökkent a termelés volumene […]
Mi építünk tovább, és ha jól tesszük a dolgunkat, akkor legkésőbb jövő áprilisban meghaladjuk a gyűlölet erőit – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggeli Facebook bejegyzésében. Megbékéléstől a megfélemlítésig – kezdte posztját a kormányfő, majd felidézte, hogy tegnap felemelő napunk volt. „Felemelő nap, mert újraszentelték a felújított veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat. Aki templomot épít, az […]
Nagyon durva háborús pszichózis uralkodik ma az európai politikai vezetők körében, az európai emberek pénzét pedig gyakorlatilag az ukrán hadsereg felszerelésére, felfegyverzésére és az ukrán állam működtetésére akarják elkölteni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Brüsszelben és a nyugat-európai politikusok körében elfogadott irányvonal lett […]
Már lebuktak, hogy hazudtak! A baloldal a kommunista szellemi örökségéhez hűen mégis továbbra is hazugságokkal és csúsztatásokkal próbál hergelni. Dobrev Klára ma újra bizonyította ezt: a Facebook-oldalán közzétett sajtótájékoztatójában egyházakat ért fenyegető kijelentései a kommunizmus félelemkeltő légkörét idézik – írta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán. Soltész Miklós azt írta: […]
Ezernyi okunk van arra, hogy azt akarjuk: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ne folytathassa a tevékenységét – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője csütörtökön Brüsszelben. A politikus közölte: az Európai Parlament jövő heti plenáris ülésének legfontosabb eseménye Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány lesz, amelyet a Patrióta frakció […]
Bár tíz év eltelt a fizikai határzár megépítése óta, a határsértők nyomása mindennapos, és az ott szolgálatot teljesítő határőr, határvadász erők eredményesen teljesítik a kötelességüket – fogalmazott a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön, a TV2 Mokka című műsorában. Bakondi György felidézte, hogy 2015 óta több mint egymillió illegálisan érkező, „a szervezett bűnözés által a határra juttatott, vagy […]
„Ma irány Koppenhága. Észnél kell lenni. Veszélyes EU-csúcs elé nézünk. Ketrecharc lesz” – írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. A kormányfő azzal indokolt: az Európai Bizottság elnöke szerint ugyanis „Európa harcban áll”. Hozzátette: a lengyel miniszterelnök azt mondja, „el kell ismernünk, hogy az orosz-ukrán a mi háborúnk”. A svéd miniszterelnök pedig kedden arról beszélt, „fokozni kell a nyomást […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.