December 3,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Én is veletek tartok!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 126,652 forint, még hiányzik 2,873,348 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem. Ez most nem egy haragból megírt üzenet lesz. Kicsit más. Az érzéseim, ahogy én láttam, ahogy én éltem át már a második (azóta harmadik – szerk.) hajnalig tartó élő közvetítések történéseit. Mert már kettőből kétszer órákon át bámultam a telefonom képernyőjén zajló undorító, felfoghatatlan eseményt.

Egy óriási – a jobboldali média szerint alig párszáz fő – tömeg vonulását, skandálását, sikoltozását, a molinókat, a zászlókat, a tetőtől talpig felszerelt rendőröket, akik már-már megszámlálhatatlan alkalommal vetettek be könnygázt a – véleményem szerint – még elég békésnek mondható tüntetők ellen a Kossuth téren. Több alkalommal is megrángattak, a földre döntöttek náluk jóval gyengébb, védtelen civileket, csak azért, mert lázadnak. Mert besokalltak. Mert elegük lett. Mert nem kérnek a megszorításokból, a már majdnem egészében jobboldali médiából, a cenzúrából, a hazug plakátokból, a haldokló egészségügyből, a fokozatosan leépített oktatási rendszerből, az elnyomásból, a rendőri túlkapásból, orbánból, és az általa kialakított baráti bagázsból.

Mert nem kérnek a nyomorból, amibe bele akarja taszítani őket egy bűnszervezet, mert nem akarnak munkaidőkeretet, mert nem akarnak milliós adósságokkal rendelkező állami iskolákat, szinte már omladozófélben lévő kórházakat. Mert nem akarnak korrupt, galád politikusokat, akik letörölhetetlen, gusztustalan vigyorral a pofájukon örülnek annak, hogy sikerült egy újabb réteg bőrt lenyúzni az alattvalóikról. A „rabszolgáikról”.

Percekig bámultam az Index élő adását. A Parlament lépcsőin százával sorakoztak a rend őrei, de bár tudnám, hogy a „Szolgálunk, és védünk” szlogent vajon a nép mellett, vagy ellene szükséges-e alkalmazni. 2018.12.13-án 23:20 perc környékén elcsuklott a hangom. Megállt bennem minden. Döbbentem figyeltem, ahogy a rohamrendőrök a mindössze csak kiabáló, sípoló, és ugráló emberek közé vetették magukat a lépcsőkről, és talán képtelen is lennék leírni mindazokat az érzéseket, amik azokban a pillanatokban átjártak. Talán megrémültem, talán sokkot kaptam, talán túlzottan beleéltem magam a látottakba. Nem tudom. Zokogni kezdtem, és azon gondolkodtam, hogy mi lesz a következő lépés. Hogy mi lesz a következő parancs.

A tüntetések 12-én kezdődtek. Az előzményekről nem írnék, ha valaki nem ismeri őket, olvasson utána néhány hírportálon. Akkor még csak lökdösődéssel, némi könnygázzal támadtak a tüntetőkre a hon védelmezői, igazoltatással, és néhány ember előállításával rendet tettek néhány óra alatt. Másnap már lökdösődnek, felborítják a civileket, közvetlen közelről fújják arcon az előttük álló tömeget csak azért, mert parancsot teljesítenek. Mi jön holnap? Vagy azután? Mikor lesz már elég? Legközelebb agyba-főbe verik majd gyermekeiteket, az apukátokat, az anyukátokat, a barátaitokat, a számotokra ismeretlen embereket azért, mert hajlandóak kiállni az igazukért, a mi igazunkért, az igazságért? Vagy felfegyverzett katonák golyózápora fogja aprózni a népet, mert ellene akar menni az áldemokráciának?

Én nem egy ilyen hazára vágyom. Nekem nem ez az otthonom. Én nem egy ilyen zsarnokoskodó országban fogok családot alapítani, jövőt építeni a keleti fizetésből ott, ahol nyugati áron vásárolok, ahol ha az elkövetkezendő nagyjából 20-30 évben minden tisztességesen megkeresett pénzemet félre kellene tennem ahhoz, hogy lakást vehessek magamnak anélkül, hogy hitelt hagyjak örökségül még az unokáimnak is. Vagy tengődhetek életem végéig albérletben, mert az itthoni jussból semmi másra nem futná, csak a bérleti díjra, meg talán a rezsire. Ruhára, tisztálkodásra, utazásra, száraz kenyérre sem. Semmire.

Én nem egy olyan hazára vágyom, ahol elhallgattatják azokat, akik szembemennek az orbáni normákkal, mely normák szellemében hangosan azt hazudják, hogy ők ilyenre soha nem vetemednének.

Én nem egy olyan hazára vágyom, ahol a családok évében százával folynak a kilakoltatások, és nem is olyanra, ahol az ország lakosságának fele mélyszegénységben tengődik.

Én nem egy olyan hazára vágyom, ahol a hajléktalan emberek válnak üldözötté azért, mert képtelenek voltak fizetni a devizahitelt, ezért az utca lett az új otthonuk.

Én nem egy olyan hazára vágyom, ahol az iskolákban agymosást hajtanak végre kiskorú gyermekeken, megfelelő oktatás híján megteszi a kamu etikett, meg az álkeresztény hittan.

Én nem egy olyan hazára vágyom, ahol még egy néhány perces MR-re is csak hónapok múlvára kapok időpontot, nemhogy egy műtétre, mert kivándoroltak az orvosok.

Kivándoroltak emberek százezrei. Egyszerű gyári munkások, pékek, szakácsok, tanárok, diákok, középosztálybeliek, földönfutók, küszöböt rágók, a jövőben semmit sem látók. És lám, most ők is minket figyelnek. Minket figyel a világ. Drukkolnak nekünk, mert végre a magyar nép feláll, kiáll.

Második (azóta harmadik – szerk.) napja több ezren mozdultak meg az elmúlt években felgyülemlett, lenyelt szar miatt. Azok, akik visszatoltak rengeteg kihúzott gyufát, feltörölték a biliből kiömlött pisát, folyamatosan leittak a csurig töltött pohárból. De elég volt. Besokalltunk. Majdnem mindannyian. Utcára kell vonulni, magunk mögött hagyni a békés tüntetéseket, antiszociálissá kell válni, kordont kell bontani, minden mozdíthatóval eltorlaszolni a legforgalmasabb utakat, megbénítani a forgalmat, és – sajnos ha másképp nem megy -gyújtogatni is kell. Mert másból már nem ért a vigyorgó fideszes bagázs. Puccs, forradalom, polgárháború. Én is Soros-bérenccé válok, és veletek tartok! Veletek, akik 2 napja (3 -szerk.) harcoltok értünk, a családjainkért, a barátainkért, a leendő gyermekeinkért. Egy népért, amelyik túl sokáig tűrte a megaláztatásokat, a hazugságot, a korrupciót, a lopást, a kisemmizést.

Legkésőbb vasárnap én is csatlakozom a tömeghez, mert félek. Félek, hogy a szép szavak már mit sem érnek. Mert vidéken én nem a könnygáztól, hanem a kilátástalanságtól zokogok most is. Mert ez az én HAZÁM! Az én hazám harcol azért, hogy kormányt döntsön. Az én hazám kiáll az igaza mellett, és a végsőkig is elmegy azért, hogy TE jobban élj!

Vesd le a szemellenződ, kapd fel a vastag ruhád, és indulj! Mert nem csak magadért teszed, hanem mindenkiért! A már majdnem homályba veszett igazi otthonodért!

Szendrei Edina

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.