NEHAZUGGY

Míg egyesek menekülnek, bujkálnak a nyilvánosság elől, mások kapukat nyitnak ki

Madárcsicsergős jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem tudom, hogy október 24-én szoktak-e csiceregni a madarak, de a tegnapi szabadságszeretéstől ordító, eseménydús nap után lényegében mindegy is. Nehéz jóreggelt posztnyi terjedelemben összefoglalni, mi minden történt tegnap, de mivel eddig sem voltunk eleresztve az ünnepi méltóságteljességgel, legalább nem kell úgy tennem, mintha sokkot kaptam volna. Pedig volt itt minden: szégyenteljes közleményektől, szemkilövetőzésen és függöny mögé bújáson keresztül zászlót égető szélsőjobbosok masírozásig.

Pardon. Nem, a miniszterelnök úr nem azért bújt el a Zeneakadémia épületében ahelyett, hogy szabadtéri szabadságszeretetével a rajongóit kényeztette volna Schmidt Mária házánál, mert gyáva, vagy mert október 13-án este kiderült, hogy nem úgy vannak a számok, hanem mert fél félő volt, hogy el kell utaznia. Vagyis mert az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy szükség lesz-e rendkívüli Európai Tanács-ülésre a Brexit miatt. A kormány nemzetközi kommunikátora az MTI érdeklődésére volt szíves közölni ezt az információt, amit egyébként Havasi Bertalan miniszterelnöki mindenes korábbi közlése nyomán már amúgy is tudtunk. Remélem, hogy a lelkes rajongók nem csalódottak, amiért a bálvány nem tartott rájuk igényt, és csak a gondosan kiválogatott úri közönségnek muzsikált tegnap este. (A főpróba október 13-án este zajlott a Bálnában.)

Sorosozást, migránsozást, bevándorláspártizást, brüsszeli birodalomépítést foltokban sem tartalmazó, szokatlanul rövidre sikerült, aktuálpolitikai trollkodásban is inkább szűkölködő, mint bővelkedő beszéde ráadásul nem produkált teltházas érdeklődést sem. (Orbán nyíltan neonáci vadmagyar hangja, bizonyos Toroczkai remélhetőleg kárpótolt mindenkit, akinek hiányzott a tűz, a harc, a háború és az alufóliasisak-feeling.) Pedig önkritikátlan önáltatásból azért nem volt hiány:

„Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse, amíg van, aki áldozatot hozzon érte. Törvény, hogy haza csak ott van, ahol hazafiak is vannak, és haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszka vezetők, az idegen zsoldban állók, a mindenkori nemzetközi brigádok magyar tagjai együttvéve. A hitványság mindig összeadódik, a kérdés csak az, hogy a hazafiak hajlandóak-e összeadódni”. 

Ahogy elnéztem a propagandaportálok tegnapi, ünnepi vergődését, kijelenthetem, hogy a hitványság összeadódott. A méltóságteljes ünneplés helyett a teljes erőből okádás volt terítéken. Mert ezeknek a derék hazafiaknak az sem elég, hogy már az összes ünnepet fideszessé züllesztették. Ezek sem nyerni, sem veszíteni nem tudnak. Debrecen győztes fideszes polgármesterétől a legutolsó propagandabugyorig érvényes megállapítás ez. Idézek a morális fertőből:

A kutya se volt kíváncsi az ellenzék budapesti megemlékezéseire. Mondjuk így járnak azok, akiknek leginkább külföldi szavazóik vannak, akiknek aztán lövésük sincs a nemzeti ünnepekről. Amúgy az már csak költői kérdés, hogy az egykori kommunista állampárt utódpártjai miért vagy miről emlékeznek meg október 23-án…

Tökéletesen rímel az idegen zsoldra, nem? Tehát hogy október 23-át ünnepelni csak a tizedik éve regnáló állampártnak van joga. Ez az ő kiváltságuk. Kisajátították a nemzeti ünnepeket, de ettől sem lettek boldogabbak, ellenkezőleg. Megveszekedett frusztrációval köpködnek, mintha egy évtizede ők lennének az elnyomott, kizsákmányolt kisebbség. Nem csak hétköznapokon, ünnepnapokon is ökölbe vannak szorulva. Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester szemére hányták például, hogy ünnepnek tartja az ’56-os forradalom kitörésének évfordulóját, majd amikor a mélyen tisztelt olvasóközönség őrjöngése a tetőfokára hágott, a kormány családi napjára és szabadságkoncertjére invitálták az ünneplőket. És nem hasadt ketté a tudatuk. Gyászolni is az ő kiváltságuk, ünnepelni is az övék. Nem értem. Pont ugyanúgy nem értem, ahogy a gyanúsan kényszerzubbony-kompatibilis, akár nőket is vidáman mellkason vágó Bede nevű provokátort, a hatalom önjelölt védőszentjét sem értem, és nem tudom felfogni, emberekbe hogyan szorulhat ennyi tömény gyűlölet. Pontosabban de, értem. Tíz év emberi életekben mérve rengeteg idő, márpedig tíz éven keresztül csak úgy lehet napi 24 órában mérgezni az agyakat és lelkeket, hogy előbb-utóbb megmutatkoznak a következményei. Ezeknek a megkeseredett, frusztrált nyomorultaknak muzsikálta tegnap Orbán, hogy ők kivételek, mert

a kommunizmus rideg valósága felőrli lassan az emberi méltóságot, ezért kisszerűség szokott maradni utána, de mi ez alól is kivételek vagyunk, mi megőriztük tartásunkat, mert ha titokban is, de volt mire és kikre büszkének lenni. Ránk az ’56-osok nem az emberi gyengeséget, hanem a bátorság és hősiesség nagyságát hagyták örökül. 

Felőlem áltassák magukat azzal, hogy nem kisszerűek, nem gyávák, van bennük méltóság és tartás. Hát hiszen a vezér is megmondta. De akkor legalább tudnák, hogy mi a szart ünnepelnek október 23-án. Mert az nem mentség, hogy az állampárt sajtóosztályán a pogácsa- és kávéfelelős írja a közleményeket. Aztán ilyen mocsok lesz belőle:

1956 a szabadságszerető magyar nép lázadása volt az internacionalista baloldal diktatúrája ellen. 1956 arról szólt, hogy a magyar nép végre maga akart dönteni saját hazájáról, Magyarországról. Békés, vér nélküli forradalomban emelte fel szavát, hogy végre ne mások döntsenek helyettünk, és Magyarország  szabad, független, demokratikus ország legyen. Ötvenhat hősei  egy olyan szabad hazáért harcoltak és áldozták az életüket,  amely szuverén, amelyet nem mások irányítanak,  amely maga dönt sorsáról, a gazdaságáról, amelyet nem bábok vezetnek, amelynek senki nem diktálhatja, hogyan és kivel  éljenek a magyarok, amelytől senki nem veheti el a kultúráját és a nemzeti szuverenitását. (fidesz.hu)

Tehát az állampárt hivatalos közleménye szerint vér nélküli volt a forradalom. Én kérek elnézést és én szégyenkezem a forradalom több mint kétezer halálos áldozata és sokezer sebesültje nevében. Az elvtársaknak – akik másokat csuklóból elvtársaznak, de rettenetesen meg vannak sértődve, ha őket elvtársazzák – bármi belefér, ha a baloldal mocskolása a cél. Egy kis wassalbertezéssel nyakon öntve, mert a silány művészi értékű, de legalább nyíltan antiszemita nemzeti érzelemből sosem elég.

De bármennyire is hervasztó volt a tegnapi nap, annak több mint szimbolikus jelentősége van, hogy míg egyesek a Zeneakadémiára menekültek az utcáról, vagy franc tudja hol bujkáltak, mint Borkai Zsolt, mások kapukat nyitottak ki, amely kapuk az ígéretek szerint ezután mindig nyitva állnak. Igen, a budapesti Városháza kapuira gondolok, és az új főpolgármester erre vonatkozó ígéretére. Ez egy fontos és előremutató gondolat volt Karácsony Gergely tegnap esti ünnepi beszédében:

Sem a nemzeti lobogó, sem a lyukas zászló, sem a városháza, sem a közmédia nem lehet egyik vagy másik oldalé. Az igazság sem lehet egyik vagy másik oldalé. Ezt jelenti a köztársaság.

Ez az a gondolat, ami ellen foggal-körömmel küzd tíz éve Orbán, midőn ássa a nemzeti árkokat. Erről szólnak tíz éve a hétköznapok is, az ünnepnapok is. Hogy vagyunk mi, és vannak ők, hogy minket megillet, őket nem illeti meg, hogy mi méltók vagyunk, ők nem méltók, nekünk jogunkban áll, nekik nem áll jogukban. Hogy csak akkor nyerhetünk, ha őket legyőzzük. A regnáló bűnbanda tudja, hogy ők addig lesznek hatalmon, amíg az egyik oldal ki akarja nyírni a másik oldalt, amíg az egyes nemzetrészek, társadalmi csoportok Bede Zsoltként, ökölbe szorult pofával és aggyal esnek egymásnak, ameddig bezárkózunk és nem kinyitjuk a kapukat.

Ebből pedig nagyon elég volt. A melldöngető gyűlölködésből, a hamis önáltatásból, fröcsögésből, háborúból. Minden ellenkező előjelű történés és ma is meglévő szándék ellenére most közelebb vagyunk a fegyverletételhez, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Hátha ezúttal össze is jön. Előremutató, jobb napokat mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább