NEHAZUGGY

A kegyes halál mellett kiállni nem egyenlő az életellenességgel

Lázár Gergő | Ma | 20:02

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 669,300 forint, még hiányzik 1,630,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Remek hangulatban telt a harmadik Mindenki Születésnapja séta – számolt be tapasztalatairól a Vasárnapnak Pontifex Sári. A Mindenki Születésnapja Alapítvány szóvivője (…) az esemény előtt azt nyilatkozta, szerinte a séta történelmi jelentőségű lesz, hiszen éppen az életkezdeti kérdésekről tárgyal az egészségügyi tárca, és félő, hogy a jelenleg hatályos abortuszszabályozás liberalizációja is küszöbön van.

[… ] „A Tudományos Akadémia előtt gyülekeztünk, ami jó indulási pont, hiszen az életvédelmet mint tudományosan alátámasztott nézőpontot prezentáljuk, ami emberjogi kérdés.

[…] felmutattuk azt az emberségesebb társadalmat, amelyet célunknak tűztünk ki: ahol senki nem selejt, mindenki értékét elismerik, és valódi segítséget nyújtunk a bajban.” (vasarnap.hu)

Örülök a remek hangulatnak, nem is akarnám elrontani az ünnepet, de úgy vélem, óriási a félreértés azok között, akik kiállnak egyebek mellett az abortusz vagy az eutanázia mellett és azok között, akik arról elmélkednek, hogy senki sem selejt. Kétlem, hogy bárki is selejt(es)nek vélné az embertársát, hiszen ezek a döntések nem az ember minősége miatt következnek be, hanem az értelmetlen szenvedés miatt, amely éppen azt erősíti meg, hogy az emberek azt szeretnék elérni, hogy joguk legyen dönteni arról, hogy miként mennek el. Akik kiállnak az egyéni döntések mellett – abortusz, eutanázia, noha ez a mozgalom leginkább az előbbivel szemben óhajt fellépni és harcolni – nem a halálért állnak ki, éppen ellenkezőleg. Ezek az emberek szabadon szeretnének dönteni, anélkül, hogy ezért bárki is elítélné őket. Mert végső soron ki tudhatná jobban, hogy mi a helyes döntés: egy haldokló, vagy halálos rendellenességgel diagnosztizált gyermek édesanyja, édesapja, vagy pedig egy csoport idegen, akik szerint minden élet szent és sérthetetlen?

Nincs az a marha, aki nem szeretné megszülni a gyermekét azért, mert megvezették, vagy mert ahhoz éppen nincs kedve. Kevés olyan eset van, amikor valaki felelőtlenül dönt ilyen kérdésekről, hiszen pontosan tudja, hogy élet és halál a tét. Nincs ember, aki félvállról venne egy ilyen döntést, sőt, vélhetően ha arra nincs nyomós indok, akkor egy orvos is megpróbálja lebeszélni azt a pácienst a döntéséről, ha megítélése szerint rossz döntést hozna. Szerintem nem sok értelme van ebben a formában kiállni az életért, hiszen minden épeszű ember életpárti, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne olyan döntést hozni, ami valaki életének végét jelenti. Ezt viszont az érintetteknek kell eldönteniük, nem pedig önjelölt küldetéstudatos megváltó-jelölteknek, vagy pláne nem vallásfanatikusoknak, akik úgy vélik, hogy nekik joguk van ahhoz, hogy megszabják, ki, mikor, miről dönthet azért, mert ők valamiben hisznek.

Az abortusz és az eutanázia mellett is tudományos kutatások és tények szólnak, ezért kissé értelmetlen volt az MTA-hoz vonulni. A 21. században eljutottunk oda, hogy már nem a Biblia határozza meg a mindennapjainkat és nem bíborosok, valamint papok döntenek arról, hogy mi az, ami erkölcsileg elfogadható és mi az, ami nem. Persze mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejezze a véleményét és állást foglaljon bizonyos kérdésekben, de ameddig ez csupán egy vélemény a sok közül és érdemben nem befolyásolja negatívan a szakmai döntéseket, addig nincs is vele valódi probléma. A gond akkor kezdődik, amikor ezek az emberek nem csak a véleményüket szeretnék kifejezni, hanem rá akarják erőszakolni azt másokra. Én sem mondom azt senkinek, hogy vetesse el a gyermekét, vagy döntsön a kegyes halál mellett, csupán azt mondom, hogy ezen döntés meghozatalához mindenkit meg kellene, hogy illessen a szabad választás lehetősége. Mert egy fájdalmaktól szenvedő halálos beteg jobban el tudja dönteni azt, hogy mit szeretne, mint egy, ezt a szenvedést egyébként semmilyen módon átérezni nem tudó idegen.

Amennyiben valódi segítséget szeretnének nyújtani a magukat az életért küzdőknek, életpártiaknak nevezők, szerintem támogassák a megszületett, ámde beteg, ne adj’ Isten, halálosan beteg gyermekeket vagy a fájdalmak között haldoklókat a hospice ellátást nyújtó intézményekben. Ezzel valódi segítséget nyújtanának, hiszen nem csak beszélnének arról, hogy ők kiállnak mindenki mellett, hanem azt tettekkel is bizonyítanák. Aki ezt meg is teszi, az előtt emelem a kalapomat, hiszen nem sok nehezebb dolog van az életben, mint ezen döntés mellett kiállni, és addig ott lenni az ember mellett, ameddig a teste fel nem adja a küzdelmet. Én mégis úgy vélem, hogy a kormány akkor hozza meg a megfelelő döntést, ha hagyja, hogy mindenki maga dönthessen, legyen az életre vagy halálra vonatkozó döntés. Senkire ne tukmálja, ne erőszakolja rá ezt a döntést. Az más kérdés, hogy ráadásul szerintem ez nem egy valódi veszély, hiszen mindenki élni szeretne. A legtöbben ragaszkodnak az élethez, de nem mindegy, hogy milyen annak az életnek a minősége és van-e egyáltalán még értelme „élni”, vagy az már olyan élet, ami megfosztja az embert az egyetlen dologtól, amitől senkit nem lenne szabad: a méltóságától. Sajnos sokszor a halál megváltást, feloldozást jelent, amit fáj beismerni, de mégis így van. Tudom, mert nem oly régen nekem is volt „szerencsém” ezt fájdalmasan közelről megtapasztalni.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!