S miközben Washington húsz éven keresztül Afganisztánt, Irakot, Szíriát nézte és a terrorizmust üldözte, keleten történt valami sokkal fontosabb. Felnőtt Kína. 2001-ben Kína gazdasági teljesítménye töredéke volt az amerikainak. Ám az elmúlt huszonöt év alatt az Egyesült Államok legkomolyabb stratégiai versenytársává vált. Amerika dollárbilliókat költött a Közel-Keletre, miközben Kína gyárakat, vasutakat, kikötőket, technológiai vállalatokat és kereskedelmi kapcsolatokat épített. Mire Washington felismerte, hogy a 21. század nagy kérdései nem Moszkva, s főleg nem Kabul vagy Bagdad, hanem Peking és Washington között dőlnek majd el, már egészen más világban találta magát. Az elmúlt évek egyre súlyosbodó újabb közel-keleti háborús eseményei – Gáza, Libanon, Irán – egyelőre beláthatatlan konfliktushalmazba sodorták az Egyesült Államokat, amelyeket a Trump-adminisztráció képtelen eredményesen kezelni.
Mindeközben azonban történt még valami, aminek jelentőségét eleinte szinte senki sem mérte fel. Megváltozott az a mód, ahogyan Amerika saját magával beszélget. A kétezres évek elején még ugyanazokat az országos televíziókat nézte republikánus és demokrata, ugyanazok az újságok és hírügynökségek mutatták be a valóság egy-egy szeletét, határozták meg, miről folyik a vita. Az internet, majd a Facebook, a Twitter, a YouTube és később a TikTok ezt a közös nyilvánosságot darabokra törte, a valóságot ilyen-olyan érdekek mentén torzította, elhallgatta, elfedte, sőt visszájára fordította. Az algoritmus nem azt mutatta meg az embernek, amit feltétlenül tudnia kellett, hanem egyre inkább ahhoz kapcsolódó tartalmakat, amire kattintott, amitől felháborodott, amit továbbküldött. A politikai ellenfélből fokozatosan nem tévedő honfitárs, hanem ostoba, gonosz vagy egyenesen veszélyes ellenség lett. A 2010-es évekre Amerika nemcsak politikailag polarizálódott: lassan a közös valósága is szétesett. Ugyanarról a választásról, járványról, bevándorlóról, rendőri intézkedésről vagy bírósági döntésről a két, egymással alig érintkező Amerika két teljesen különböző történetet hallott, majd vallott. A létrejött politikai buborékokban, immár nemcsak a vélemények, hanem a valóság is különbözik. A demokrácia pedig nehezen működik ott, ahol már nem abban van vita, hogy ugyanazokból a tényekből milyen következtetést vonjunk le, hanem abban, hogy egyáltalán mik a tények. Amerika politikai válságának talán ez az egyik legmélyebb oka: egy demokrácia nem működhet, ha polgárai már abban sem tudnak megegyezni, mi történt tegnap.
Trump 2016-os győzelme nem magyarázható szeptember 11-gyel, de elképzelhetetlen a közbeeső másfél évtized nélkül. Az elhúzódó háborúk, az iraki hazugságok, a 2008-as pénzügyi válság, a globalizáció veszteseinek dühe, az elitbe és az intézményekbe vetett bizalom összeomlása mind hozzájárultak ahhoz az érzéshez, amelyet Trump egyetlen populista jelszóba sűrített: America First. Talán ebben mérhető le legjobban a negyedszázad külpolitikai fordulata. A Bush-korszak neokonzervatív gondolkodása mögött ott volt a meggyőződés, hogy az amerikai demokrácia, piacgazdaság és intézményrendszer lényegében univerzális modell, amelyet megfelelő erővel más társadalmakban is meg lehet honosítani. 2001 után Washingtonban még úgy gondolkodtak, hogy Amerika nemcsak képes, hanem jogosult és köteles is saját képére formálni a világot. Demokráciát akartak építeni olyan országokban, amelyek lakói számára még a köznép bevonása a politikába is elképzelhetetlen volt, rendszereket akartak megdönteni, államokat újjászervezni, és úgy vélték, az amerikai politikai modell előbb-utóbb általánossá válhat. Hatalmas pofonok, számtalan kudarc után negyedszázaddal később már éppen az ellenkező vélekedés uralja az amerikai közbeszéd jelentős részét: miért a mi pénzünkből? Miért a mi katonáinkkal? Miért nekünk kell megvédenünk másokat, őriznünk a tengeri útvonalakat és finanszíroznunk azt a nemzetközi rendet, amelyből más országok is profitálnak? Az amerikai külpolitika ingaórája a világ átformálásának önbizalmától eljutott a világtól való részleges elfordulás kísértéséig. Bush republikánus Amerikája exportálni akarta az amerikai rendet; Trump republikánus Amerikája már azt kérdezi, megéri-e egyáltalán fenntartani. Miért építünk államot Afganisztánban, amikor otthon rohadnak a hidak? Miért védjük Európát, hiszen gazdag, sőt nagyon gazdag országok, akik képesek lennének megvédeni önmagukat? Miért fizet Amerika többet az ENSZ-be, az ilyen-olyan segélyalapokba, vagy a NATO költségvetésébe? Miért rombolhatja le Kína az iparunkat? Miért vállaljuk magunkra a világ csendőrének szerepét?
A kérdések jogosak voltak, Trump válaszai esetlegesek és vitathatók. Joe Biden 2021-es hatalomra kerülése rövid időre azt az illúziót kelthette, hogy Amerika visszatér a régi kerékvágásba. Nem tért vissza. Biden ugyan helyreállította a hagyományos szövetségi politika számos elemét, összefogta a nyugati világot Oroszország Ukrajna elleni támadása után, és megerősítette a NATO-t. Kínával szemben azonban lényegében továbbvitte az elődje által megkezdett keményebb politikát. Kiderült: Trump nem egyszerű történelmi kisiklás volt. Valami mélyebb változás történt Amerikában. Az America First ezért jóval több Trump jelszavánál. Egy mélyebb társadalmi fáradtság politikai megfogalmazása. A régi internacionalista Amerika nem tűnt el – Washington szövetségi rendszere továbbra is olyan stratégiai előny, amellyel sem Kína, sem Oroszország nem rendelkezik –, de egyre erősebben versenyez vele egy tranzakciós szemlélet: mit kapunk érte cserébe? Ez talán a legnagyobb külpolitikai fordulat 2001 óta. Az akkori Amerika még túláradó önbizalommal azt kérdezte, hogyan változtathatná meg a világot, mit adhatna neki? A mai egyre gyakrabban azt kérdezi: megéri-e neki fenntartani? Adok, ha megfizeted!
Ezt bizonyította 2024 is, amikor Trump visszatért a Fehér Házba. A 2026-os Amerika már alig hasonlít arra az országra, amely 2001 őszén néhány hónapra összezárt. Akkor az amerikaiak mintegy 60 százaléka bízott a szövetségi kormányban; 2007 óta ez az arány egyszer sem érte el a 30 százalékot. Ma már sokszor nem egyszerűen két politikai tábor vitatkozik egymással, hanem két Amerika él egymás mellett: más televíziót néz, más oldalakról tájékozódik, más tényekben hisz, másképpen látja a választásokat, a bevándorlást, a fegyvertartást, az abortuszt, a faji kérdést és lassan magát a demokráciát is. Így ért körbe különös módon a történet. 2001 szeptemberében Amerikát kívülről támadták meg, és ettől belül összezárt. 2026-ban külső ellenségei összehasonlíthatatlanul kevésbé képesek közvetlenül fenyegetni az amerikai államot, az ország mégis sokkal megosztottabb, mint akkor. Huszonöt éve republikánusok és demokraták együtt álltak az elnök mögé, a kongresszus tagjai pedig a Capitolium lépcsőjén együtt énekelték a God Bless Americát. Néhány hétre úgy tűnt, mintha megszűntek volna a párthatárok. Ma már sok amerikai számára nem egy távoli terrorista, hanem a másik pártra szavazó honfitársa jelenti a nagyobb veszélyt. Ennél drámaibban aligha lehetne lemérni, mennyit változott az Egyesült Államok negyedszázad alatt. Aztán Donald Trump szeptember 9-én, a republikánusok dallasi félidős választási konvencióján azt ígérte, hogy minden felnőtt amerikai állampolgár az amerikai költségvetésből 5000 dolláros „Trump Dividend” (Trump-osztalék) kifizetést kap, ha novemberben a republikánusok megtartják mind a képviselőházat, mind a szenátust. Egyetlen további feltételt említett: a pénzt az Egyesült Államokban kell elkölteni. Ha ez valami eldugott banánköztársaságban történik, meghökken az ember. No de az Egyesült Államokban? Állítólag jogi és pénzügyi értelemben (1350 milliárd dollár) is megvalósítható, igaz, csaknem duplájára növelné az ország jelenlegi 1800 milliárd dollár körüli államadósságát, ami beláthatatlan következményekkel járna. (Én a demokraták helyében ugyanezért fordítva 10000 dollárt, vagy 20000-et ígérnék, ha már lúd, legyen kövér. Ha a dolgok így mennek, mehetnek, miért ne?) Úgy tűnik, Donald Trumpnak sikerül az, ami sem a Szovjetuniónak, sem Oszama bin Ladennek, sem a 2008-as pénzügyi válságnak nem sikerült: szétverni az amerikai demokráciát.
Igaz, ma még az Egyesült Államok a világ legerősebb katonai hatalma, a dollár továbbra is a globális pénzügyi rendszer központja, amerikai vállalatok uralják a digitális és mesterségesintelligencia-forradalom jelentős részét, egyetemei és kutatóintézetei továbbra is a világ legjobbjai közé tartoznak. Amerika nem omlott össze. De megsebesült, majd a seb egy részét maga mélyítette tovább. Szeptember 11. után ellenségeket keresett a világban, és közben lassan ellenséget kezdett látni saját polgárainak másik felében is. A külső fenyegetésre adott válaszként megerősítette az állam megfigyelő hatalmát; a demokrácia terjesztésének nevében háborúkat indított; biztonságot keresve bizonytalanságot termelt; a világ egyetlen szuperhatalmaként pedig olyan konfliktusokra pazarolta figyelmének és erőforrásainak jelentős részét, amelyek közben valódi stratégiai vetélytársa csendben megerősödött.
Talán ezért nem a World Trade Center helyén álló új felhőkarcoló a szeptember 11. utáni Amerika legfontosabb emlékműve. Hanem maga az Egyesült Államok. Egy hihetetlenül gazdag, technológiailag elképesztően innovatív, katonailag továbbra is páratlan, kulturálisan változatlanul rendkívüli ország, amely huszonöt évvel azután, hogy tizenkilenc terrorista megtámadta, még mindig keresi a választ arra, hogy tulajdonképpen mitől kell leginkább félnie.
A külvilágtól – vagy önmagától.
Ebben a pillanatban, a WTC elleni terrortámadás negyedszázados évfordulóján úgy tűnik, hogy önmagától, konkrétan attól, hogy egy nárcisztikus szociopatát ültetett az elnöki székbe.
Butola Zoltán
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A lipicai ajándéklovakon, Gazsi csádi tevefarmján, no pláne a bukott orbáni hatalom árulóinak kardélre hányásán túlmutató témát tegyünk az asztalra. A hír: Politikai boszorkányüldözés, showműsor, a Tisza politikai megrendelése. Ez várható, ha a gyermekvédelmi bizottság politikusokat is be fog idézni, ahelyett, hogy csak szakembereket hallgatna meg – jelentette ki Panyi Miklós, a Fidesz és Juhász […]
Bár a konstruktív ellenzék legnagyobb pártjának örökös elnöke és bukott miniszterelnöke elővakarta magát a nyaralásból, és nekiállt huhogni a költségvetés, az államadósság, valamint az üzemanyagár miatt, mintha teljhatalmú kormányzásának tizenhat éve meg se történt volna, és ennek számtalan hordaléka nem nyomná a magyarok vállát, de azzal kapcsolatban mély a kuss, hogy miképpen lett Magyarország uniós […]
„A kampányban én csak egy fegyelmezett közkatona voltam a lövészárokban”. „A Fidesz mint párt olyan mértékben nőtt össze Orbán Viktor politikai személyiségével, hogy szerintem nincsen Orbán Viktor nélküli Fidesz. Ha a Fidesz egyben maradása a cél, akkor ez Orbán Viktor aktív részvételét jelenti”. A Polgári Demokraták egy Orbán-mentes ajánlat, de ez nem a Fideszről szól: […]
Random hírek, tündérmesék, amelyeknek természetesen semmi közük egymáshoz és úgy általában semmihez: • Polt Péter, korábbi legfőbb ügyészből lett eltakarodott Ab-elnök leadta az ő záró vagyonnyilatkozatát, ezzel összefüggésben a következő két évben igénybe veheti a távozása után járó juttatásokat: a három havi végkielégítésen kívül a személyes gépkocsihasználatot és a kétfős titkárságot is. A vagyonnyilatkozata alapján […]
Ímhol egy feladvány hétvégére, a gondolkodás még senkinek nem ártott meg, soha nem szégyen tanulni a bölcsebbektől jeligére, a megfejtéseket összesítjük és majd jól kielemezzük: A Tisza-kormány év végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. A miniszterelnök szerint a ceutai krízis is bizonyítja, hogy a legkisebb jogszabályi engedmény is súlyos következményekkel járhat. Ceuta valamivel távolabb […]
„Befizette a telefonszámláját a házelnök, ennyit keres Forsthoffer Ágnes (…) A nyugat.hu májusban arról írt, hogy Forsthoffer Ágnes házelnöki fizetése bruttó 5 892 718 forintról bruttó 3 810 624 forintra csökkent. A Telex korábbi információi szerint az Országgyűlés elnökének emellett közel 70 millió forintnyi megtakarítása van. A házelnök tehát havi bruttó több mint 3,8 millió […]
Nézzünk végig az alábbi idővonalon, és vérmérséklet szerint értelmezzük: • Augusztus 21: Közérdekű adatigénylést nyújtott be a Transparency International Magyarország július elején a Magyar Nemzeti Banknak, amiben a jegybank által 2025. január 1-je után megkötött visszterhes és ingyenes szerződéseinek adatait kérték ki. Varga Mihályék július 24-én a válaszadásra rendelkezésre álló 15 nap meghosszabbítását kérték egyszer […]
Semmi kedvem elviccelni a dolgot, úgyhogy nem is fogom. Miközben az újjászületés, újjáépülés, súlyos traumákból való kigyógyulás és demokratizálódás rögös, keserves útjára lépett Magyarország kritikus, gondolkodásra hajlandó, önérdekét felismerő laza többsége még most is azon tipródik (és végül is igaza van) a fideszes hiénák jajveszékelései közepette, hogy Unger Anna mégis miért volt jobb jelölt a […]
A Fidesz fehér zászlós bohóca, a nemzet leggyávább embere nem tűnt el, mint a főnöke az Adria habjaiban, ahova a vitorlás hajóról ugrott be, csak áthelyezte az üléspontját a rothadó liberális belga fővárosba, ahol immár EP-képviselőként rontja a bolygó levegőjét. Aminek nem tudom, mennyi köze van a mentelmi jogához, viszont még mindig létezik olyan sajtóorgánum […]
Kár lenne összehányni magunkat, sőt, talán még a szemünket megforgatni is, annyit talán nem ér az egész, de attól még az erkölcsi toprongy akkor is kicseszi a biztosítékot, ha tudatosan próbáljuk elkerülni. Hatalmas konstruktivitásukban felváltva, egymásra licitálva múlják alul egymást a bukott állampárt képviselői függetlenül attól, hogy megválasztotta őket bárki, vagy a főnökük hányta telibe […]
A parlamenti titkos szavazás eredményére várva akkor még egyszer, utoljára. Senkit semmiről nem akarok meggyőzni, senkinek a nevében nem beszélek, nem akarom jobban tudni, hogy mit akar a magyar társadalom, a nem alaptalanul dühös sok millió ember, ha képes – mintha az élete múlna rajta – egy még fel sem állt intézmény potenciális leendő vezetőjét […]
„Nem szeretem a nagy csinnadrattát, az elnöknek nem látszania kell, hanem a munkát kell megszerveznie, és egy morális falat kell felépítenie a hivatal köré, ahol senkit nem enged be, aki megkörnyékezhetné. (…) Mindenkinek érdemes megkérdeznie a hallgatóimat, hogy érdemes-e engem megvárni a folyosón”. Nem ez volt a legerősebb állítása Unger Anna Róza politológusnak, az ELTE […]
Olyan borzasztó önkény és elnyomás dúl az Orbán utáni Magyarországon, hogy miután a hétfőn újraindult Kossuth Rádió első vendégei között Navracsics Tibor volt miniszter szabadon delirálhatott a polgári demokrata projektjéről és tolhatta le magáról serényen és rezzenéstelenül az elmúlt 16 év penetráns kormányzásának rá eső felelősségét (neki legfeljebb annyi köze van négy ciklusnyi országrontáshoz, mint […]
Miközben a közpénzcsapok elzáródása meg Tiborcz és Mészáros szűkmarkúsága megölte a polgári Magyarországot (?), és a holdkóros trombitások süllyedő hajójának fedélzetén marják egymást, vagy simán sápítoznak, egyben fogadkoznak és fényes szép terveket szövögetnek az utóvédharcosok, szóljunk egy pár szót a nap (egyik) legfontosabb híréről: az Orbán Anita által vezetett Külügyminisztérium a mai napon feljelentést tett […]
A kézfogásnak megvannak az alapvető szabályai, sosem késő megtanulni őket. Idősebb nyújt kezet fiatalabbnak, magasabb rangú az alacsonyabb beosztásúnak, nő a férfinak. Nem véletlenül találták ki így. Kövér László és Kőszegi Krisztián eseténél valaki valóban udvariatlan, azt ne mondjam bunkó volt. Nem Kövér László volt az. (Menczer Végevankicsi Tamás) Azon túl, hogy semennyire nem tűnik […]
Már szóltak neki pár nappal ezelőtt is, hogy ahogy a kormánya bukása előtt, úgy azóta is folyamatosan hazudozik, de a rendőrminisztériumi államtitkári tempó és a keresztényfundamentalista hagymáz nem olvad le az emberről csak azért, mert a polgárok többsége elhajtotta a vérbe. Itt van a mai politikai elmegyógyintézeti példánk és bizonyítékunk arra, hogy a konstruktív párbeszéd […]
Miközben rohadtul örülünk annak, hogy a bukott miniszterelnök a változatosság kedvéért nem Rogánnal és Mari nénivel, hanem Gazsi fiával és Pityu vejével még mindig az Adrián nyaral (nem lehet könnyű tizenhat évnyi nemzetellenes korrupciós kormányzás fáradalmait kiheverni), volna itt egy kis apróság. A Varga Mihály Fidesz-alapító és kollégiumi lábszagtárs által vezetett Magyar Nemzeti Bank, amelyet […]
Kezdem azt hinni, hogy ezek járnak is. Jutott eszembe arról, hogy miközben a külföldön nyaraló bukott fővezérnek is eszébe jutott, hogy az elárult hazája születésnapja van, Navracsics Tibor bukott közigazgatási és területfejlesztési miniszter és polgári demokrata, akinek már rég vissza kellett volna vonulnia a politikából, ha bármit érne a szava és a saját akarata a […]
A hír – ami nem egyszerűen egy hír, mint például az, hogy miért volt ott doktor Várkonyi Andrea aranyásó gázosné az aranytorkú, Fidesznek bazseváló Radics Gigi titkos esküvőjén Birkin táskát villantani – így szól: elérhetők az Orbán-kormány által ELTITKOLT, a Direkt36 által kiperelt gyermekvédelmi jelentések. Amelyek azután készültek el, és amelyeket azután titkoltak el, hogy […]
Úgy látszik, a közpénz-alkoholizmus NER-ben eltöltött több mint másfél évtizede után még annál is súlyosabb elvonási tünetekkel küzdenek a salakpropagandisták, mint gondoltuk. Pedig sejtettük, hogy fájni fog a kijózanodás. Ahelyett, hogy csendben, lehajtott fejjel, hóvirág-pózba rándulva tanulmányoznák azt az interaktív térképet, amire a Magyar-kormány választókerület, összeg és támogatási forma szerint szűrhető módon felpakolta, hogy az […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.
