Október 10,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Melyik rászoruló családnak van 2,5 millió forintja a kamrában elrejtve?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormány valós igényekre valós válaszokat ad – ezt mondta Beneda Attila, az EMMI helyettes államtitkára a mai szent napon. Hogy mégis mik ezek a válaszok? A 7 személyes autóvásárlásra felvehető állami támogatásról van szó, amely a minisztérium szerint családok ezreinek nyújt segítséget. Igen ám, csak mint az kiderült a támogatási feltételekből, elég kevés családnak van arra lehetősége, hogy éljen is ezzel a támogatással, azok ugyanis, akik valóban rászorulnának erre, szinte biztosan nem engedhetik meg maguknak, hogy állják a legalább 2.5 millió forintos önköltséget.

Hogy akkor mely családok igényeire is ad valós választ az EMMI? A már korábban is a bőségesen megtámogatott, egyébként is tehetős családokéra, akik egyébként is megtehetnék, hogy akár saját erőből finanszírozzák a családi autót, de ha már a kormány ilyen szépen felajánlotta, hülyék lennének nem elfogadni. Azok azonban, akiknek a kormány szerint ez a támogatás nagy segítséget jelent, továbbra is csak álmodozhatnak arról, hogy egyszer nem hogy saját autójuk, de saját 7 személyes autójuk lesz. A családtámogatási rendszer tehát jól hangzik, a valóság azonban ismét csak az, hogy a tehetősebbek helyzetét tovább javítja a kormány, miközben a valóban segítségre szorulók változatlanul kimaradnak a támogatásból.

A kormány valós igényekre valós válaszokat ad a családvédelmi akciótervvel, amelynek része, hogy a családok hétszemélyes autóra akár 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatnak – mondta Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) által szervezett „7+ üléses hétvége” elnevezésű rendezvényen a helyettes államtitkár azt mondta, ezzel a segítséggel a családok álmodozása tervezésbe fordulhat. Emellett megköszönte a NOE támogatását és stratégiai partnerségét, amelynek keretében folyamatosan jelzik a kormány felé, hogy milyen támogatási formákkal tudnának még segíteni a családoknak.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke azt hangsúlyozta, hogy ha az egyesület képvisel valamit, akkor a mögött valós érdek, a családok érdekei állnak, és bízott benne, hogy a családvédelmi akcióterv hét pontja minden családnak akkora örömöt fog jelenteni, mint az új autójuk kiválasztása. Az egyesület Vasúttörténeti Parkban tartott rendezvényén az érdeklődők az autógyártók hét vagy annál több személyes modelljeit ismerhetik meg. Kardosné Gyurkó Katalin elmondása szerint a rendezvényre az előzetes regisztráció alapján a hétvégén több mint 9 ezer látogatót várnak. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.