Nem bánom ezúttal sem, ha nem lesz népszerű, ami alant következik, de az az igazság, hogy tegnap óta kissé zavarban vagyok. Körülbelül azóta, mióta felugrott a Facebook-oldalon az alábbi címmel futó élő közvetítés:
Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és Nagy Blanka megnyitja a DK EP-kampányát.
Nem is csak zavarban vagyok. Ahányszor elolvasom ezt itt fent, spontán módon szorul össze a gyomrom. Pont ugyanúgy, ahogy akkor is összeszorult, amikor Bayer Zsolt egy igazi kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis prolinak nevezte a fiatal lányt, aki kortársainak zömétől legfőképpen abban különbözik, hogy ő kiállt akkor ott, decemberben, és elmondta, hogy mi fáj. Nem válogatott szép szavakkal, hanem úgy, ahogy jött. Trágárul, kíméletlenül, de őszintén és ebből kifolyólag hitelesen.
Aztán később is összeszorult a gyomrom, amikor – Bayer példáját követve – egy emberként állt bele a fideszes lejáratógépezet színevirága. Nem elég, hogy egy igazi kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli, akinek mocskos a szája, de ráadásul rosszul is tanul, bukásra is áll. Aki meg bukásra áll, vagy tíz kettese van a színötösök helyett, az ne pofázzon. Őszintén együttéreztem vele, mint mindenkivel, akit azért állítanak pellengérre, mert számára a hazaszeretet, a felelős állampolgári lét nem egyenlő a regnáló hatalom imádatával. Azt gondoltam, hogy mindaz, amit korábban Juhász Péterrel, Vona Gáborral vagy Hadházy Ákossal (és családjaikkal) műveltek ugyanazok a cselédmentalitású, ócskalelkű hitvány propagandisták, az sehol nincs ehhez képest. Egy 18-19 éves diáklányt így nem lehet meghurcolni csak azért, mert egyszer vagy kétszer kiállt egy ellenzéki tüntetésen a színpadra és elmondta, hogy ő nem olyan jelent és jövőt képzelt el magának, mint amit a demokratikus kétharmados önkény neki szánt. De, meg lehetett hurcolni.
Nem vártam el tőle, hogy kifogástalan szónok legyen, hogy biológiai életkorát meghazudtoló diagnózisokat vázoljon fel az aktuálpolitikáról, hogy felmondja a legutóbbi történelemórán tanultakat. Egyszerűen tiszteletreméltónak tartottam a bátorságát. Hogy miközben sokan mások már régen elfordultak a közélettől, beletörődtek a sorsukba, és elfogadták, hogy ez van, vagy éppen azzal nyugtatgatták magukat, hogy minek megmozdulni, ha mások sem mozdulnak, netán eldöntötték, hogy a politika nem rájuk tartozik, Nagy Blanka kiállt. Arccal, névvel. Azóta minden pert megnyert az őt érthetetlen vehemenciával támadó mocsármédiával szemben, az én olvasatomban egy percre nem volt kétséges, hogy a morális fölény az ő oldalán áll.
De tegnap valamiért rossz érzések kerítettek hatalmukba, amikor megláttam, hogy ott lesz, ahol, és beszédet mond. Miért kell Nagy Blankának egy politikai párt EP-választási kampányát megnyitnia? Egyáltalán miért kell Nagy Blankának bármely politikai párt bármely rendezvényén a színpadra állnia és eligazítást tartania a párttagoknak? Igaz, már akkor sem értettem, hogy mi történik, amikor úgy egy hete az MSZP elnöke a sajtónak azt nyilatkozta, a kormányellenes tüntetésekről ismert Nagy Blanka neve is felmerült EP-képviselőjelöltként, de végül nem került fel a közös listára. Mi folyik itt, kedves Blanka? És mi folyik itt, tisztelt demokratikus ellenzék? Najó, ha már itt tartunk, akkor még idecitálom Frans Timmermans nevét is, akihez szintén eljutott a bátor diák híre, és ő is ragaszkodott ahhoz, hogy lőjön vele egy szelfit, amikor Budapesten járt. Belefér.
De mi értelme van ennek? Nem tudom, ez kinek az ötlete volt, vagy az kinek az ötlete volt, hogy rákerüljön egy másik párt EP-listájára, de számomra ez a Blanka már nem az a Blanka volt tegnap, és ezt szerintem nem csak én láttam így. Már feltűnt, hogy szabadon beszél ugyan, meg talán ugyanolyan dühös és elkeseredett is, mint decemberben volt, de már teljesen másképp hangzottak a szavai, már feltűnt és zavart, ami decemberben még nem. Mert ez már egy megkonstruált szerep volt. Amit vagy önként vállalt, vagy mások mondták neki, hogy ez jó lesz, de semennyire nem volt önazonos. És ez baj. Mert azok, akik eddig is meglincselésével foglalkoztak, mert arra kaptak megbízást, hogy széttépjék, azok ezután méginkább szét fogják tépni, és valóban nem az fogja érdekelni őket, hogy az iskola mellett dolgozik és egy olyan családnál önkénteskedik, ahol sérült gyerek is van.
Ez a Blanka már nem az a Blanka lesz, aki többezer ember előtt mondott lelkesítő beszédet, akinek a szájából hitelesen hangzott, hogy a kormány tönkrevágja az oktatási rendszert, és hogy például csak azok tudnak piacképes idegennyelv tudást szerezni, akik meg tudják fizetni a magánórákat. Eszembe jutott valamiért, hogy mit mondott pár napja Bajnai Gordon azokról, akik úgy kerülnek bele a politikába nagyon fiatalon, hogy nincs alternatívájuk. Nem tudom, tényleg nem tudom, hogy ki és mit mondott Blankának arról, hogy jó lesz az, ha 19 évesen X vagy Y párt politikai rendezvényén fellép és megmártózik a hirtelen jött népszerűség rivaldafényben, de szerintem nagyon rosszul tette. És ha bármely, Blankához hasonló fiatal gyerekkel tennék ugyanezt, akkor is ezt mondanám.
Nagyon rosszul teszik azok, akik elhitetik egy fiatal gyerekkel, hogy ő 19 éves gimnazistaként már mindent tud ahhoz, hogy politikai kortesbeszédeket tartson olyanoknak, akiket egyébként sem szükséges semmiről meggyőzni, mert már meg vannak győzve. Tartok tőle, hogy azok, akik jó ötletnek tartják, hogy a fiatalságát, a makulátlanságát, a még gyermeki naivitását vagy a hirtelen jött hírnevét felhasználva politikai tőkét kovácsoljanak belőle, azok mind magukra hagyják majd akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne arra, hogy kiálljanak mellette és megvédjék a támadásoktól. Csak azért írtam le mindezt, mert láttam már ilyet.
Tényleg, valaki tud valamit Sándor Máriáról?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.