Október 7,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Több tiszteletet a népnemzeti elhülyülésnek?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Bár minden témába vágó asztalcsapkodáson, toporzékoláson, szemöldök- és homlokráncoláson, megütköző, hisztérikus, csakazértis, mutassuk meg, bojkottáljuk, védjük meg, álljunk ki, ne hagyjuk típusú kinyilatkoztatáson átrágtam magam, eddig nem éreztem szükségét annak, hogy megnyilvánuljak a kérdésben. Sokan megtették már, nagyon helyesen.

A Miniszterelnökség minapi álláspontja az Igazi Csíki Sör versus Heineken műbalhéval kapcsolatban viszont az összes, még ép biztosítékomat padlóra küldte. Úgyhogy ide teszem elrettentésül Lázár Jánosék történelmi érvelését, amellyel példátlan nemzetpolitikai csúcsra járatták a hülyeséget a szóban forgó szánalmas, banális márkavitát.

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy kis erdélyi sörmanufaktúra valóban piaci kockázatot jelenthet a világ számos országában jelen lévő Heineken-nek, ahogyan azt sem, hogy a Heineken ne tudná, mit jelent a román hatóságok előtt magyarnak lenni, Erdélyben magyar terméket gyártani. Hozzáteszik, a Heineken mindennek ellenére a román hatóságokkal együttműködésben ellehetetlenít egy magyar márkát. Ez elfogadhatatlan, a két évvel ezelőtt megkötött stratégiai partnerség erre nem adott felhatalmazást a cégnek. A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a Magyar Kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen. (Miniszterelnökség via Pesti Srácok)

Emberek a józan ész hullája fölött csíki legényest ropó népnemzeti elhülyülésben! Ha jól hüvelyezzük mi, nemzetellenes hazárulók a magyar kormány hi-va-ta-los álláspontját (magyar kormány csupa nagybetű), akkor egy tetszőleges multinacionális cégnek (és azokról tudjuk, hogy definició szerint aljas, szemét, velejéig rohadt g*cik) kormányzati felhatalmazásra van szüksége ahhoz, hogy – egy másik országban! – bíróság előtt érvényt szerezzen a jogainak. Vagyis, ha jól értem, Lázár János azt nehezményezi, hogy egy piaci alapon működő cég a saját, korábban megvásárolt szellemi tulajdonát megvédte. Egy másik országban. Ahol Lázár Jánost senki nem választotta meg.

Ha nem volna ismert Lénárd András, kusza politikai kapcsolatokkal rendelkező, magát kisembernek álcázó, a székelykedésből-magyarkodásból meggazdagodni kívánó, Székelyföldön példátlan környezetrombolást végrehajtó csíkszeredai vállalkozó hangulatkeltő, csúsztató, félrevezető húzása, amellyel a román bírósági döntést a feltétel nélkül rajongók tudomására hozta, akkor is megütközve állnék a fent idézett dörgedelem előtt. (ITT, ITT és ITT olvasható három fontos írás, amely segít eligazodni a magyar sorskérdések közé emelt Igazi Csíki Sör köré generált homályban).

Már azt is a végérvényesen megtébolyult világ számlájára írtam, amikor Hódmezővásárhely önkormányzata (+Lázár János) szólított bojkottra a Heineken termékei ellen, de hogy mi a büdös kurv@ életet keres a Miniszterelnökség ebben a (jog)vitában, annak felfogásához végképp kevés vagyok. Persze módfelett örülök, hogy ennyire ráérnek, bár – mint tudjuk – Lázár János ugyanilyen hangosan küzd a kormány strómanjai kedvéért megfojtott magyar kis- és középvállalkozások érdekeiért is (ja, nem), amennyire harsányan szól bele egy másik ország belügyeibe. A fent idézett elképesztő érvelést én ugyanis nemigen tudom másként értelmezni: Lázár János és turulba, Csaba királyfiba és csíksomlyói Szűz Máriába borult zenekara ezek szerint tényleg komolyan gondolja, hogy egy másik országban működő nagyvállalat tőle fog engedélyt és felhatalmazást kérni. Bármihez is.

Ez különösen érdekes az elmúlt évek, hetek, napok harsány kormányzati propagandájának fényében, miszerint a Magyar Kormány – csupa nagybetűvel – nem szól bele más országok belügyeibe (lásd legutóbb az Orbán nevű Viktort a máltai EU-csúcson, amikor is sűrű értetlenkedésben tört ki, hogy Európa miért kapott neurotikus agyfaszt Trump dühöngő pojáca röpke három hét alatt prezentált ámokfutásától).

Amennyiben megfelelően elsajátítottam a napi mantrát, a Magyar Kormány elvárja, hogy a senki által meg nem választott külföldi grémiumok (úgy, mint Brüsszel és társai) ne vegyék a bátorságot ahhoz, hogy beleszóljanak Magyarország belügyeibe, tartsák tiszteletben a szuverén nemzetállamunkat, és végképp ne kommentáljanak bírósági ítéleteket. A tényszerűség kedvéért íme, egy példa:

A következetesség kedvéért pedig:

Nahát. Én nem tudom, hogy ezek a jóemberek (külön Lázár János) intézményesen és testületileg elhülyültek, vagy valamelyiküknek szoros érdekeltsége fűződik az Igaziból Tiltott Csíki Sörré változott üzlethez, esetleg Putyin elvtárs jótanácsára exportálják az illiberális demokráciát, de leginkább úgy tűnik: egy másik országban bírósági ítélettel megpecsételt jogvitát igyekeznek politikai nyomásgyakorlással megváltoztatni. Hogy félelmetes és rémisztő, az nem biztos, hogy kifejezi a helyzet súlyosságát.

Fel nem foghatom ugyanis, hogy egy se nem igazán székely-magyar, se nem annyira kicsi sörmanufaktúra (ha a nemzeti érzelmek meglovagolásából meggazdagodott Lénárd András történetesen Árpád vezér vagy Csaba királyfi egyenes ági leszármazottja lenne, sem változtatna az értetlenségemen) érdekeit hogy lehet összemosni egy nemzeti közösség érdekeivel. Újabb sokatmondó látlelete ez a magyar kormány jogállamiságot, szellemi tulajdont/magántulajdont, szabad versenyt, piaci viszonyokat értelmezni képtelen, sértődött, arrogáns világképének, amely a józan érvek helyett a rosszul kódolt, de annál harsányabb nacionalizmust meglovagolva hülyíti az arra fogékony széles néprétegeket.

Ezeknél a török veszedelemig visszefejtett, hányatott magyarság évezredes történelmét lebegtető, uszító és hazug (Lázár szerint a Heinken összefogott a román bírósággal, hogy kinyírja az egyetlen, igazi magyar sört) propagandaszövegeknél károsabb állásfoglalásokat nehéz elképzelni is. A tájékozatlanságot meglovagoló, a melldöngető magyarkodást, siránkozva trianonozást, ökölbe szorult kézzel büdösrománozást vállára emelő kormányzati kommunikációs bravúr valójában egy dörzsölt gazüzletember kiváló marketinghúzásának állít szobrot. Aki a maga rendjén azzal házal, hogy a Csíki Sör és a magyarság között meghúzta az egyenlőségjelet, aki szerint az ereinkben is Csíki Sör folydogál, amit most a románok elvitattak tőlünk, magyaroktól, székelyektől, jobbikosoktól, fideszesektől.

Veszélyes játék ez, elvtársak! A Heinekent szerintem (jogosan) nem hatja meg a Nagy-Magyarország térkép, ahogy Lázár Jánost sem hatja meg például a magyar egészségügy állapota, mert azzal nem lehet uszítani, hamis konfliktust generálni, szavazatokat szerezni. Megette a fene azt a céget, amelyik úgy próbálja rám tukmálni a termékét, hogy a mélymagyar nemzeti érzelmeimre apellál (mert ami magyar, az csak jó lehet). De megette a fene azt az országot is, amelynek kormánya képes egy ilyen sokadrangú, kreált problémát a magyarság megmaradásának sorskérdései közé emelni. Lázár Jánosnak szíve joga a komplett miniszterelnökséggel együtt bojkottálni a Heinekent, és helyette Kőbányait inni, de ez a hőzöngés már jóval túlment a falon. Be kellene mostmár fejezni.   adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.