Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,
mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.
Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent —
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:
fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.
Weöres Sándor
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási program 2019-es meghirdetésével: az elmúlt öt évben 184 millió új fát ültettünk el – mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban. Nagy István hangsúlyozta: az ország zöld vagyonának legfontosabb elemét az erdők jelentik, és olyan […]
A háború Nyugat általi eszkalálása, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet keltette gyűlölethullám miatt sosem volt olyan aktuális a június 1-i békemenet, amelyen „erőt kell mutatni” – hangoztatta Bayer Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A publicista a Robert Fico elleni merényletet követően nagy számban megjelenő erőszakos internetes kommentek kapcsán közölte: arra, ami elszabadult, […]
Ismét támogatásra pályázhatnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó civil szervezetek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel. Hornung Ágnes közleménye szerint Magyarországon több ezer gyermek él 1-es típusú cukorbetegséggel; a kormány célja, hogy az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tudnivalók minél szélesebb körben ismertté váljanak, ezzel is segítve az érintett […]
Szijjártó Péter: fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség Budapest, 2024. május 17., péntek (MTI) – Fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta, most 75 éves az Európa Tanács, ami remek […]
A közigazgatás hatékonyságának növeléséhez a régiók együttműködésére van szükség, az egymás közti verseny már nem építi a folyamatokat – fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Veszprémben, egy konferencián. Navracsics Tibor a MTA VEAB Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudományi Szakbizottság Közigazgatási Munkabizottsága munkaüléssel egybekötött konferenciáján azt emelte ki: a közigazgatást az jellemzi, hogy „mennyiben elégedettek a […]
Magyarország álláspontja szerint a migráció helyett megfelelő családpolitikára és a gyermekvállalás ösztönzésére van szükség – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Családjaink jövője Európában az ENSZ családok éve 30. évfordulójának tükrében című rendezvényen szerdán Budapesten. Hornung Ágnes úgy fogalmazott: az a kormány, amelyik nem támogatja a gyermekvállalást, voltaképpen háttérbe szorítja […]
Akik arra születtek. címmel álláslehetőségeket bemutató országos rendezvénysorozat indult leendő pedagógusoknak kilenc, tanárképzést folytató felsőoktatási intézmény részvételével. Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedd délelőtt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, az első ilyen rendezvény Szegeden volt a múlt héten, a sorozat a jövő szerdán Debrecenben, az azt követő héten pedig […]
Fizesse vissza az iváncsai akkugyár az állami támogatást! Sajtóinformációk szerint pénteken több száz embert bocsátottak el az iváncsai akkugyárból. Az SK Innovation iváncsai gyára kiemelt beruházásként több mint 700 milliárd forintból valósult meg, melyből legalább 170 milliárd az állami támogatás, a közpénzből a gyár javára végzett infrastrukturális beruházásokkal együtt. Egy munkahelyre vetítve 87 millió forinttal támogatta […]
Karácsonyék a gazdagok pártjára álltak, újabban a 10 évnél régebbi autók kitiltásával fenyegetőznek – mondta el a közösségi médiában közzétett vasárnapi videójában a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje. Szentkirályi Alexandra a videóban arról beszél: Karácsony Gergelyék egy hangfelvétel tanúsága szerint azon dolgoznak, hogy bizonyos kerületekbe ne lehessen bemenni szerintük túl régi autókkal. „A budapesti kocsik kétharmada 10 […]
Esztergomban folytatta kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök szombaton – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A Fidesz elnöke Hernádi Ádámmal, a város polgármesterével tárgyalt, majd választópolgárokkal találkozott. Orbán Viktor elmondta: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében. Az az európai választás, amire az utókor majd úgy emlékszik vissza, hogy a „háború vagy béke” […]
Az Európai Unió (EU) nem a végcélja Magyarországnak, hanem egy eszköze hazánk felemelkedésének – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztiválon. Orbán Balázs hozzátette: Magyarország felemelkedése – tekintettel arra, hogy Európa közepén vagyunk – nem mehet végbe az uniós együttműködésben való részvétel nélkül. Az EU „nem fogja megoldani Magyarország problémáit, nem fogja […]
Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak – közölte a „legjobb közszolgálati alkalmazás” díját elnyerő applikációval kapcsolatban a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Rétvári Bence elmondta, az informatikusokból álló zsűri által odaítélt rangos szakmai elismeréssel díjazott alkalmazást már 2,9 millióan töltötték le, abba havonta átlagosan két és fél milliószor jelentkeznek be, és kilencmillió […]
Elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatási program – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának szerdai adásában. Czomba Sándor kiemelte, hogy a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások. Hangsúlyozta, hogy már […]
Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben. Kitért arra is, hogy Oroszország nem utasítja el a párbeszédet a nyugati országokkal, amelyeknek maguknak kell erről dönteniük. Kijelentette, hogy van […]
A kormány mindig is elkötelezett volt a sport támogatása mellett, ez többek között a mindennapos testnevelés bevezetésében és a Sportoló Nemzet Programban mutatkozik meg – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter hétfőn, a Magyar Sport Napján a Puskás Arénában megtartott „Diplomácia a sportban, sport a diplomáciában” elnevezésű konferencián. Kiemelte: a Sportoló Nemzet Program […]
Méltatta az ortodox egyház és más keresztény felekezetek társadalmi szerepét Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából vasárnap a Kreml honlapján közzétett üdvözlőtáviratában. „Fontos kiemelni az orosz ortodox egyház és más keresztény felekezetek kreatív és gyümölcsöző munkáját, amelynek célja gazdag történelmi, kulturális és szellemi örökségünk megőrzése, a család intézményének megerősítése, a fiatalok nevelése, valamint […]
Petőfi 200 című koncertszínházi előadás országjáró körútja: a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült, prózai, zenés és táncos betétekkel színesített előadást áprilisig 6 budapesti és 14 vidéki vendégszereplésen csaknem 10 ezer diák tekintette meg. A Kertész Imre Intézet közleménye szerint az előadás a Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat részeként valósult meg […]
Az európai parlamenti választások tétje, hogy hány voksot kapnak a háború-, és hány voksot a békepárti erők – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő úgy fogalmazott: valójában a tét a háború. Elmondta, van esély arra, hogy a háborúellenes képviselők többségben legyenek az Európai Parlamentben. Önbizalomra adhat […]
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel […]
Ma nem hoztam MTI hírt, nagyon május elseje van. Van helyette Orbán Viktoros videó, amikor egy ismeretlen helyen – legalábbis számomra nem derült ki, hol van éppen -, egy zárt udvarban szónokolt az aligha véletlenül összeverődött gyér számú közönségének, hogy csakabéke, csakafidesz. Talán elvárható lenne egy országvezetőtől, aki azzal henceg, hogy ő utcai harcos, aki […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.