Kinokkal és kinokra szűlt anyám,
de mondd, barátom: ér-e valamit
egyik napból másikba halva lassan
megérni s észrevétlen elrohadni?
Valamikor azt hittem, hogy sokat
fogok használni, sokat ártani, –
ma már látom, a sorvasztó idő
túlgyorsan arcomra öregedett
s máris kikezdte szemem erejét.
Homlokom lelket hordozott, de most
– céltalan hús-, csont- s ideggép – irígylem
kis húgomat, aki már visszatért
a semmiségbe, és keserüen
nézek a tétlen jövendőbe, mert
– mert mondd, barátom: ér-e valamit
egyik napból másikba halva lassan
megérni s észrevétlen elrohadni?
Szabó Lőrinc
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Megkésve, de annál nagyobb szeretettel: Isten éltesse édesanyámat, mindenkinek az édesanyját, és ha már itt tartunk, akkor külön Erzsi nénit, hát persze. Akit az ő született vezető zseni fia ma is lájkvadászatra használ, miután a választási vereség utáni politikai felelősség-nemvállalás jegyében úgy eltűnt a nép színe elől, mint beteg szamár a ködben. Ennyi baj legyen. […]
Ha annyira érdekelt, hogy hol bujkál a bukott miniszterelnök és mit művel, megkaptam a választ: háromoldalas levelet írt. Sulyok Tamásnak. A lényeg: nem hajtják végre az EU bíróságának döntését a homofób törvénnyel kapcsolatban. Akkorát nem sikerült bukni, hogy legyen indok a hülyeségeinkkel való szembenézésre. Még annyira se, hogy legalább ő maga értesítse a híveit arról, […]
1. Már több mint félmilliárd forintot költött a jobboldali véleményvezérek Facebook-posztjainak reklámozására a Megafon. Az egyik legtöbb hirdetési pénz Deák Dániel írásainak hirdetésére ment. A kormányközeli XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a reklámokat nem közpénzből fizetik, hanem magánadományokból, például *Rákay Philip adományaiból. (2022. január) *Rákay Fülöp Kálmán, azaz a sikeres vállalkozó, aki szintén nem […]
Nagy vereséget szenvedtünk. Világosan látjuk az okait, de azok pontos megértése, kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is. Nagyjából eddig érdemes olvasni a választás után egy nappal felszívódott, a közösségi oldalán azóta magáról semmilyen életjelet nem adó, ámde a parlamentbe a közössége közkívánatára (jelentése: a megroggyant főnöke utasítására) állítólag mindössze egy évre beülő […]
Mennyire normális, hogy egy leköszönő államtitkár örül egy következő kormány közlekedési miniszterének. Vívódtam, mennyire normális mindezt leírni? De egy normális világban ilyen előfordulhat. Miközben Menczer Tamás, a bukott kormánypárt kommunikációs igazgatója, aki az eredetileg befutó helye ellenére se fért bele az 52 főre karcsúsodott Fidesz-KDNP frakcióba, büszkén nyilatkozza, hogy ő se a lelkiismeretében se a […]
„Sosem futamodtam meg, most se fogok, ha valamerre megyek, az mindig előre van”. Hatvanpusztáról és Mészáros Lőrinc vagyonáról „kérdezzék meg a tulajdonosokat”. A győztes párt „sikeres, hatékony és gyűlöletkeltő kampányt folytatott”, míg a Fidesz kampánya a szeretet volt. Szijjártó a legsikeresebb külügyminiszter volt. Ebben foglalható össze a sajtó elől ma kivételesen nem elrohanó bukott miniszterelnök […]
„Mészáros Lőrinc tulajdonos Úr a mai napon levélben vette fel a kapcsolatot Magyar Péter leendő Miniszterelnök Úrral a pontos tájékoztatás és a kialakult feszült helyzet rendezése céljából. Ennek a levélnek a részleteit ebben a közleményben nem kívánjuk nyilvánossá tenni” – ez a kedvenc részem abból a közleményből, amelyben a róla elnevezett, magára szerényen már megint […]
Biztosan nem fogjuk az összes könnyes-bús posztokban önmagát mentegető, sajnáltató, dicsérő, magyarázkodó, maszatoló, vagy az elsüllyedt hajóról patetikus kisregények megírása után látványosan katapultáló fideszes fejnek az ömlengéseit dokumentálni, de most még itt van egy szánalomhalmaz. Király Nóra tegnapi, a magát rossz emberekkel körülvevő jó királyról szóló tanmeséje után ma Bánki Erik a soros: ő sem […]
Folytatódik a közel két hete súlyos vereséget szenvedett állampárt egyes tagjainak nyilvánosság előtti traumafeldolgozása. Amelynek keretében már Bencsik András propagandista úr is eljutott a felismerésig, miszerint a Fideszben valakik valamiért úgy gondolták, hogy a magyar dolgozó nép olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma, és hát ez nem annyira jött be. Ha akarnék se tudnék ezzel […]
A hír: az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy „ismert zenész” ellen, aki 2025 január végén „megütött egy szurkolót egy egri jótékonysági rendezvényen.” A korabeli hírek alapján Széki Attiláról, azaz Curtisről, a Fidesz kampányarcáról lehet szó. Az ügyészségi közlemény szerint a bántalmazott megtántorodott, de sérülést nem szenvedett, viszont a cselekmény alkalmas volt arra, hogy másokban […]
Most, hogy Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter olajra lépett, törölte a Facebook-oldalát és sok más elvtársához hasonlóan beteg szamár gyanánt eltűnt a ködben, ki tudja, mi mindent maga után hagyva azokban a bizonyos szekrényekben, próbáljuk meg értelmezni azt a hírt (via Portfolio), miszerint az Open Budget Survey kétévente készülő jelentésének friss, 2025-re vonatkozó adatai alapján az […]
Akkor egyrészt a következetesség jegyében, mert az fontos, másrészt mert tegnap honnan is tudhattam volna, hogy Matolcsy Gyuri bácsinak levelezhetnékje támad egy nappal azután, hogy a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az MNB-ügyben folyó rendőrségi nyomozást, folytassuk onnan, ahol tegnap abbahagytuk. Matolcsy Jobbkéz György volt jegybankelnök úgy érzi, hogy az ő kivételes személyét, valamint a […]
Még szoknom kell, hogy a parasztlázadás ki tudja, hányadik fázisánál tartó állami hírügynökség kénytelen haladni a korral és alkalmazkodni az új időkhöz, ezért nemcsak arról számoltak be ma, hogy Nagy Gábor Bálint, Polt Péter méltó utódja a Legfőbb ügyészség élén ügyészségi hatáskörbe vonta a Magyar Nemzeti Bankot érintő rendőrségi nyomozást, hanem arról is, hogy Magyar […]
Valóban méltatlannak tűnik, hogy Kövér László rossz emlékű házelnökről akár egyetlen szót is leírjunk, pláne eme jól megérdemelt bukott állapotában, de ha már előkerült, és esze ágában nincs kussolni, akkor a saját traumáink feldolgozása miatt, gyógyulási célzattal rögzítsük, hogy miért nem szabad a Fideszre úgy tekinteni, mint ahogyan a földön fekvőre tekintünk általában. Amennyiben civilizációs […]
Mégiscsak a rendszerváltásnak remélt kormányváltás utáni első szabad vasárnap van, mindenféle értelemben süt a nap, úgyhogy belefér egy kis méltatlannak tűnő alámerülés az őszinte szembenézés helyett a traumafeldolgozásban csak az epehányásig jutott NER-szekértolók bulvármocsarában. Ahol Nagy Ferenc Kossuth-díjas művész úr már-már kultúrembernek tűnik Pityinger Dopeman Lászlóhoz képest, akinek a száján kikönyökölt az igazi énje. „Ami […]
Hír: Szijjártó Péter leköszönő külügyminiszter stábjával egyeztetett le egy élő stúdióinterjút jövő hét szerda estére a Partizán. A csatorna közleménye szerint a meghívás elfogadását követően nagy erőkkel nekikezdtek az interjú előkészítésének: több szerkesztőségi tag is erre szánta a pénteki munkanapját, háttérbeszélgetéseket szerveztek és a jövő heti műsorrendet is ennek megfelelően alakították át. Péntek este azonban […]
Nem, nem hiányzik egyáltalán, pláne az a működésmód, az a gyalázatos emberi habitus nem hiányzik, amit az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének egykori munkatársából lett fekete öves liberálisból lett harcos kereszténynemzeti Kövér László bukott házelnök képviselt, de most, hogy előkerült Szijjártó Péter, megszólalt a bukott miniszterelnök, és felvirradt a parlamentbe jutott pártok közötti egyeztetés ünnepnapja, […]
Miközben jól megnyugodtunk afelől, hogy a választás óta iratmegsemmisítő mély csendbe burkolózott Szijjártó miniszter épségben, valamint csak ő tudja, mennyire boldogan futkározik Dunakeszin, végre azt sem kell már találgatnunk, hogy a Brüsszel-ellenes európai hadviselés fénylő csillaga miért hagyja ki azt az utolsó lehetőséget, hogy (leköszönő) kormányfői minőségében körbeülhesse a brüsszeliekkel az uniós csúcs asztalát Cipruson. […]
Bencsik András: Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor. Ferencz Orsolya: Orbán Viktor azt kérte, hogy ha felelőst kell mondanunk, mindenki őt nevezze meg. Havasi Bertalan: A Fidesz nagyon csúnya eredményt ért el a választáson, amiért az első számú felelős a párt elnöke, Orbán Viktor. Nyitrai Zsolt: Nyilvánvalóan a választási vereségben Orbán Viktornak komoly […]
Mégiscsak ez lesz a nap kommentje, igaz, hogy kormányváltás ide vagy oda, kár lenne ezt délben elkiabálni: „A Mészáros Csoport, mint Magyarország egyik legnagyobb privát versenypiaci munkáltatója elkötelezett abban, hogy továbbra is erősítse a hazai nemzetgazdaságot, annak meghatározó szereplője maradjon. Stratégiai célja, hogy hosszú távon is értéket teremtsen gazdasági és politikai környezettől függetlenül” – közölte […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.
