Nyilván nem teljesen jelentéktelen, hogy ki lesz a Sulyok Tamás menesztése után, illetve a Fidesz által illegitim/illegális lakásfoglalónak nevezett, házelnöki minőségében az államelnöki feladatokat ideiglenesen ellátó államelnök, Forsthoffer Ágnes után Magyarország köztársasági elnöke, aki kétségtelenül pont annyira lesz független jelölt, amennyiben a személyéről a Tisza-frakció, azaz a parlamentben alkotmányozó többséggel rendelkező Tisza Párt dönt, de egyvalami biztos: Áder Jánossal vagy Novák Katalinnal szemben garantáltan nem lesz pártkatona. A nyilvánosság előtt ismert három jelölt közül nehéz lenne bármelyikre rákiabálni, hogy Magyar Péter köpönyegéből mászott elő, ami persze egyáltalán nem akadályozza meg a bukott kormánypártot, hogy kígyót-békát rájuk kiabáljon.
Viszont az ország máris előrébb van a nemzet egységének kifejezésével kapcsolatos reményeit illetően (szerintem a fideszes szavazók) is, és akkor a potenciális államelnökök egyáltalán el nem hanyagolható erkölcsi integritásáról nem is beszéltünk. Nem nagyon lehet kérdés, hogy az ellenzék minden kritikája ebben a kérdésben is pont annyira hiteles, mint amikor a jogállam és a demokrácia miatt aggódnak és fideszes önkényről panaszkodnak az önfeledt nyaralását töltő Orbán hátrahagyott harcosai. Bár nem ide tartozik, de azért mégis idehozom: május 13-án megjelent posztunkban vendégszerzőnk a Vidéki prókátor, azaz dr. Fülöp Botond köztársasági elnöki tisztségre való alkalmassága mellett érvelt, ha esetleg rá esik a 141 fős frakció választása – mint akinek a jogtudósi szemfülessége nélkül az Orbán-rendszer jó eséllyel nem bukik ekkorát és fogalmunk nem lehet, hogy mikor bukik meg egyáltalán -, akkor mondhatjuk azt is, hogy a mi javaslatainkat figyelembe vette a tiszás önkény. Ettől persze lehet kritizálni a Polgár Judit jelölése kapcsán tagadhatatlan miniszterelnöki malőrt, kritikusan lehet és kell is szemlélni az új többség minden megnyilvánulását, el lehet gondolkodni azon, hogy akkor valójában ki választ államfőt, a miniszterelnök, a kommentelők, hogy jól van ez így, vagy nincs jól, és mennyire lenne jó ötlet a közvetlen köztársasági elnökválasztás, de szerintem az új, széleskörű társadalmi támogatás mellett elfogadandó új alkotmány életbe lépéséig az országot sújtó legkisebb kihívás is nagyobb annál, mint hogy ki tölti be ezt a leginkább protokolláris tisztséget.
Ennél van – a sok hasonló között – egy sokkal fontosabb kérdés, amiről talán érdemes pár szót ejteni, hiszen az Orbán-rendszer által kinevezett mamelukoktól való megszabadulás mellett ez a messze legfajsúlyosabb garanciája a kormányváltáson túlmutató rendszerváltásnak: az ellopott nemzeti vagyon minél nagyobb részének visszaszerzése. Tegnap Vitézy Dávid közlekedési miniszter érthetően elmagyarázta, hogy bár őt is rossz érzések kerülgetik, bár őt sem tölti el örömmel ez a helyzet, miért nem lehetett mégse felmondani a közpénzből milliárdos Mészáros Lőrinc NER-stróman egyik cégével kötött 300 milliós sínhegesztési megbízásról szóló szerződést (azért, mert ha egy eljárás jogszerű, a fedezet rendelkezésre áll, és a feladatot el kell végezni, akkor egy kormány nem zárhat ki egy ajánlattevőt pusztán politikai alapon, ráadásul a munkák elhalasztásának, a karbantartások elmaradásának az utasok látnák kárát). Ez szerintem egy korrekt érv, különösen ha mellé tesszük, hogy ezzel szemben a Lázár János minisztersége idején Mészároshoz és köréhez köthető, az elektronikus útdíjrendszerről szóló 64,5 milliárdos szerződésből sikerült 2,3 milliárdot visszafizettetni a gázszerelővel és társaival.
Nem tűnik nagyon nagy dolognak egy Mészároshoz köthető magántőkealaptól visszaszerezni 2300 millió forintot mondjuk ahhoz képest, hogy Orbán kormánya egy komplett Burj Khalifa árát, 700 milliárd, vagyis 7000 millió forint közpénzt óhajtott átjátszani a vejének és ún. üzleti köreinek a hozzájuk kötődő, túlárazott budapesti irodaházak megvásárlására. Különösen úgy nem tűnik nagy dolognak, hogy Lázár János munkakerülő szabadlábon van, Tiborcz István vej Amerikában élvezi az apósa tizenhat éves országlásának gyümölcseit, és Mészáros Lőrincet sem dobta még ki a legújabb felesége, mert nem 2,3 milliárdot, hanem az egész közpénzből szerzett vagyonát visszavették tőle, és ez megrontotta a szerelemtől túlcsorduló házasságukat, de nagyon is fontos részeredmény a vagyonvisszaszerzés folyamatában. Hiszen a vagyon védelmét és visszaszerzését tető alá hozó hivatal még fel se állt, de ilyen irányú lépések már történnek.
Minden fillér visszaszerzése fontos, mert minden fillér valamit jóvátesz a sérelmekből, az igazságtalanságokból, a megalázásból, amit a magyar társadalomnak el kellett viselnie azoknak a részéről, akik az ő kárára halmoztak fel ép ésszel felfoghatatlan vagyonokat. Ez a nagy egészhez képest szerény összeg, amit Vitézy Dávidéknak sikerült bevasalni az ország leggazdagabb emberétől és körétől, ugyanakkor érdekes fénybe helyezi a közelmúltat is. Amikor a csúnyán elvesztett választás előtt egy jó évvel, a vasúti katasztrófahelyzetről elhíresült miniszter egy kisvárdai fórumon kijelentette, hogy eljött az ideje lesöpörni a NER-re kullancs módon rátapadó, luxusban élő, azzal hivalkodó figurákat. Akik jachtoznak, repülőznek és visszatetszést keltenek a magyarokban. Bár akkor nem nevezett meg senkit, később, 2025 júniusában egy másik utcafórumon egyértelművé tette, hogy szavai Mészáros Lőrincre és a magángépes luxizására is vonatkoztak. A parlamentbe mostanában bejárni nem óhajtó, de ezért is minimálbérrel honorált akkor még miniszter a NER-stróman egyik magánrepülős utazására vonatkozó kérdésre erősítette meg, hogy három hónappal azelőtt többek között Mészárosra gondolt, amikor kastélytulajdonos létére a rongyrázást kritizálta és próbálta a pártjától messzire tolni a problémát.
És hogy érezzük a súlyát ennek a 2,3 milliárdnak: Lázár novemberre visszaszívott mindent. Ugyan a Fidesz-frakció még hirdetésekben is támogatta a „kullancsok” elleni retorikát, a NER-es csótányok lesöprésének szükségességét, a miniszter úr gyakorlatilag a barátjaként hivatkozott Mészárosra. Akinek a seggéből – szintén őt idézve – Magyar Péter állítólag egy időben kinyalta az ötfillért. Nem az a kérdés, hogy ezzel a hiteltelen, hazug kullancsozástól is hangos kampánnyal a Fidesz miért bukott akkorát, amekkorát bukott, hanem hogy ez a csekélynek tűnő összeg pont annyival több, mint amennyit a vagyonvisszaszerzési mérőműszer az áprilisi választási győzelem estéjén mutatott. Azt üzeni, hogy a kormány elkötelezett abbéli ígéretében, hogy tényleg visszaszerez mindent, amit lehet. Jogállami módon. Ami lassú ugyan, de működik. Ha van rá politikai akarat. Lehet a 300 milliós közbeszerzésen fanyalogni is akár, bár nem különösebben érdemes, de az biztos, hogy az ország jelen állapotában ez a 2300 millió forint is rengeteg helyen tesz jó szolgálatot. Mindenhol jobb helyen van, mint a bukott rendszer figuráinál. Aztán majd jöhet a többi is szépen sorban.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.