Időről időre felbukkan a semmiből egy-egy ember, aki nem akar hős lenni, nem akar vezér lenni, nem akar pártot alapítani, mégis többet tesz a hazájáért, mint a hangos politikusok serege. Nem szónoki emelvényről beszél, nem plakátokról mosolyog, nem stadionok VIP-páholyából magyarázza a nemzet sorsát, hanem egyszerűen teszi a dolgát. Belső indíttatásból. Csendben. Következetesen. Lelkiismerettel.
Ilyen figurává vált a magyar közéletben a Vidéki prókátor. A név mögött mindvégig titok rejtőzött, legendák, találgatások, összeesküvés-elméletek keringtek róla. Voltak, akik titkosszolgát sejtettek mögötte, mások kiábrándult fideszes politikust, megint mások egy egész szerkesztőséget. A valóság azonban sokkal prózaibb – és talán éppen ezért sokkal felemelőbb.
Május 11-én leleplezte magát, így kiderült, hogy a Vidéki prókátor valójában Dr. Fülöp Botond, 55 éves komlói ügyvéd, egy vidéki értelmiségi, aki hosszú éveken át egyszerűen csak nem tudta elviselni a hazugságot.
A mai Magyarországon ez önmagában már ritka emberi tulajdonság. A „prókátor” szó régies hangzású. Olyan embert idéz, aki nem csupán jogász, hanem az igazság embere. Aki a törvényt nem a hatalom kiszolgálására használja, hanem pajzsként az emberek védelmében. Aki tudja, hogy a jog nem lehet puszta technika, mert erkölcs nélkül a paragrafus is csak fegyver. A Vidéki prókátor pontosan ezt a régi magyar polgári hagyományt testesítette meg az elmúlt években. Írásaiban nem a politikai marketing beszélt, hanem a józan ész, a műveltség és az erkölcsi érzék. Nem gyűlöletet árult, hanem gondolatokat. Nem ellenségeket keresett, hanem a normalitást próbálta védeni egy egyre hisztérikusabb közéletben. Miközben az ország egyik fele propagandát ordított, a másik fele pedig sokszor puszta indulatból válaszolt erre, ő megőrzött valamit abból, amit régen polgári tartásnak neveztek. Talán ezért szerették meg olyan sokan. A kegyelmi botrány kirobbanásában játszott szerepe pedig már nem egyszerűen publicisztikai teljesítmény volt, hanem történelmi tett. Ő vette észre a Kúriai Döntések hivatalos gyűjteményében azt a dokumentumot, amelyből kiderült, hogy Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének – annak az embernek, aki segített eltussolni a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket, és nyomást gyakorolt az áldozatokra vallomásuk visszavonása érdekében.
A történet önmagában is megrázó volt. Egy gyermekotthon igazgatója éveken – valójában évtizedeken – át bántalmazott felügyelete alatt álló, végtelenül kiszolgáltatott fiúgyerekeket. Az egyik áldozat később öngyilkos lett. A rendszer pedig nem az áldozatokat védte, hanem saját magát. A bicskei gyermekotthon ügye azonban nem egyik napról a másikra robbant ki. Évekig suttogások, félrenézések, sikertelen jelzések és elhallgatások kísérték a történetet. Több próbálkozás is történt arra, hogy a hatóságok végre komolyan vegyék a gyermekek vallomásait, de sokáig mintha mindenki a botrány elkerülésében lett volna érdekelt. Végül 2016-ban mégis megtört a hallgatás: letartóztatták az intézmény igazgatóját, a gyerekek által csak „János bácsiként” emlegetett vezetőt, valamint egyik helyettesét is. Utóbbi nem maga követte el a szexuális bűncselekményeket, hanem azért került a vádlottak padjára, mert megpróbálta eltussolni az ügyet: a gyermekeket igyekezett rávenni arra, hogy változtassák meg vallomásaikat, ne beszéljenek az igazgatóról, és vonják vissza korábbi állításaikat. A bíróság végül mindkettőjüket elítélte. Az ügy ezzel lezártnak tűnhetett volna.
És ekkor jött a kegyelem.
Egy olyan ember esetében, aki egy pedofil bűncselekmény eltussolásában működött közre. Ez ütötte át végül a társadalom ingerküszöbét. Nem pusztán jogi kérdés volt többé, hanem egy lemeztelenített morális katasztrófa.
A Vidéki prókátor pedig nem engedte, hogy az ügy elsüllyedjen a hivatalos iratok tengerében. Elküldte a dokumentumokat a független sajtónak. A 444 elsőként közölte a történetet, és innen lavinaszerűen indult el minden. Kipattant az ügy, s a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikai-erkölcsi botrányává emelkedett. Lemondott a kegyelmet adó Novák Katalin köztársasági elnök. Távozott Varga Judit is, aki igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a kegyelmet. Megroppant a rendszer erkölcsi önképe. Emberek százezrei döbbentek rá, hogy valami végzetesen félrement ebben az országban. S mindehhez nem kellett sem pártgépezet, sem milliárdos háttér, sem propaganda. Elég volt egy ember, aki még hitt abban, hogy az igazságnak következménye kell legyen.
Ezért merülhet fel egyáltalán komolyan a gondolat: miért ne lehetne egy ilyen ember Magyarország köztársasági elnöke?
Mert mi is volna valójában a köztársasági elnök feladata? Nem az, hogy napi politikai csatákban vegyen részt. Nem az, hogy pártkatonaként működjön. Nem az, hogy rezzenéstelen arccal aláírjon bármit, amit elé tesznek. A köztársasági elnök a nemzet lelkiismerete kellene legyen. Egyfajta erkölcsi iránytű. Olyan ember, akinek a személye megnyugvást jelent akkor is, amikor a politika megőrül maga körül.
Az elmúlt években Magyarországon éppen ez veszett el. Schmitt Pál esetében a plágiumbotrány tette nevetségessé az államfői intézményt. Áder János sokszor inkább hallgatott, amikor meg kellett volna szólalnia. Novák Katalin pedig végül egy olyan kegyelmi döntésbe bukott bele, amely a hatalom teljes erkölcsi érzéketlenségét szimbolizálta. Sulyok Tamás pedig mindeddig teljesen súlytalan, arctalan technikai államfőnek tűnik, mint valódi köztársasági elnöknek.
Pedig voltak más példák is.
Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László nem azért maradt meg sokak emlékezetében, mert politikai hatalmuk lett volna, hanem mert emberséget és szakmaiságot sugároztak. Mert lehetett bennük bízni. Mert egy zaklatott korszakban nyugalmat jelentettek. Nem a hatalom emberei volt, hanem a köztársaságé.
A Vidéki prókátor figurája valami hasonlót idéz.
Nem harsány. Nem hiú. Nem celeb. Nem politikai termék. Hanem művelt, higgadt, ironikus és erkölcsi érzékkel rendelkező ember. Olyan valaki, aki láthatóan nem karriert akar építeni a közéletből, hanem egyszerűen élhetőbb országot szeretne.
Éppen ezért volna alkalmas. Mert a köztársasági elnöki tisztség egyik legfontosabb feltétele az, hogy az illető ne akarjon mindenáron köztársasági elnök lenni. Aki görcsösen vágyik a hatalomra, az rendszerint alkalmatlan rá. Aki viszont inkább megőrizné a nyugodt életét, de szükség esetén hajlandó felelősséget vállalni, abban gyakran több államférfiúi minőség van, mint a hivatásos politikusokban együttvéve.
Fülöp Botond életútja is ezt sugallja. Mérnök, jogász, több nyelven beszélő európai gondolkodású ember, aki dolgozott az Európai Unió Bíróságán is. Nem egy politikai buborékban nevelkedett apparatcsik, hanem valódi civil értelmiségi. Az a fajta ember, akiből a rendszerváltás idején még sokan voltak, de mára szinte eltűntek a közéletből. Talán azért is érezzük különlegesnek a Vidéki prókátor jelenségét, mert emlékeztet bennünket arra, hogy létezhet normális Magyarország. Olyan ország, ahol a műveltség nem gyanús. Ahol az irónia nem cinizmus. Ahol a politika nem permanens háború. Ahol egy ügyvéd nem a hatalom kiszolgálója, hanem a köztársaság egyik polgára.
Lehet, hogy a „Vidéki prókátort köztársasági elnöknek!” mondat elsőre meglepőnek hangzik. Lehet, hogy ízlelgetni kell egy kicsit az ötletet, a lehetőséget. Még azt sem vitatom, hogy nem jöhetne szóba másik lehetőség, sőt nagyon is remélem, hogy számos más lehetőség is szóba jöhet. De Fülöp Botond az a polgártársunk, akiben az emberek végre emberséget, tisztességet, szerénységet és szakmaiságot láthatnának az államfői székben. Aki nem pártkatona, s adott esetben bizonyosan féket és ellensúlyt fog jelenteni a Tisza Párttal és a kormányfői túlhatalommal szemben is.
Tehát: Fülöp Botondot köztársasági elnöknek!
Butola Zoltán
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.