NEHAZUGGY

Nem annyira vicces, mint amennyire groteszk

Mondanám, hogy szép jó reggelt, vidám vasárnapot mindenkinek, de úgy értettem, hogy vége az alkotmányos demokráciának, kitört az önkényuralom, nekünk annyi. Egészen pontosan: az elég sokat segítene az eltévelyedett bárányokon is meg mindenki máson is, ha az alkotmányt alaptörvényre keresztelő, azt kemény tizenhat évig meglehetősen sűrűn, de legalább senkivel nem egyeztetve, saját hatáskörben fércelgető bukott jogászkormány jajveszékelő és siratókórusa legalább abban egyet tudna érteni, hogy akkor most melyik eset forog fenn?

Hogy akkor a Tisza-kormány egyenes úton halad az önkényuralom felé, ahogy azt az egyelőre legnagyobb ellenzéki párt elnöke, Orbán Viktor állította, miután kiállt a jogállamiság mellett higgadtan, észérvekkel kiálló Káder János unortodox klímavédő és volt államelnök mellett, vagy már tegnap (szombat, július 4) vége lett az alkotmányos demokráciának, és elkezdődött az önkényuralom Magyarországon, ami azt jelenti, hogy mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni, ami azt jelenti, hogy ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége, ahogyan az összezsugorodott Fidesz-frakció vezetője, Gulyás Gergely állította, miután a miniszterelnök benyújtotta az alapfércelvény 17. módosítását. Amely a többi mellett vonatkozik a regnáló köztársasági elnök megbízatásának megszüntetésére, az Alkotmánybíróság Orbán és Gulyás kormánya által elvett hatásköreinek visszaadására vagy éppen az erősebb bírói önigazgatásra (a Kúria és az OBH elnökének bírók által kezdeményezhető visszahívása). Hogy a vármegyékből újra megyék lesznek, hogy feláll a vagyonvisszaszerzési hivatal, kevesebb lesz a sarkalatos törvény és háromciklusos időkorlátot vezetnek be az országgyűlési képviselőknek? Nos, van, amivel egyet lehet érteni, van amivel kevéssé, én például a legutóbbival egyáltalán nem értek egyet, pedig ül most is éppen elég elrettentő példa az országnak gyűlésében ahhoz, hogy akár indokolható is legyen ez a rendelkezés. De az, hogy „a liberális önkény legbrutálisabb formája indult meg Magyarországon”, ahogy azt Orbán Balázs András bukott kampányfőnök vizionálja, vagy hogy ez lenne az a pillanat, amikortól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon, ahogyan Gulyás Gergely visítja, szerintem nem vicces, ahogy a miniszterelnök fogalmazott, hanem durván groteszk.

Rohadtul utáltam mindig és most is azt a fajta politikai kultúrát, amelynek egyik fő ismérve az, hogy nem a közlés, az állítás a fontos, hanem az, hogy ki mondja, nem a kijelentés tartalmával foglalkozunk, hanem basztatjuk, alázzuk, gyalázzuk a beszélőt. Mert az a Gyurcsány, az a Karácsony, az a baloldal, az a szakember nekik ne pofázzon, akinek már az óvodában is hazaáruló volt a jele. De jelen esetben, 16 év orbánizmus után mégiscsak paródiába illő, hogy az az Orbán Viktor jajong agresszióról, fenyegetőzésről, megfélemlítésről, az önkényuralom felé vezető egyenes útról, és az az Orbán akarja #StopÖnkény jeligére megállítani a Tisza-kormányt, akinek állandó jelleggel viszketett a tenyere, aki el akarta takarítani az általa csak simán áttelelt poloskának nevezett honfitársait az útból, aki a saját polgáraitól védte saját magát és a hatalmát, és elnevezte az egészet szuverenitásvédelemnek, vagy aki az éj leple alatt, settenkedve benyújtott salátatörvényekben helyezte el a legocsmányabb jogfosztásnak megágyazó jogászkodási végtermékeket, aki céltáblát pakolt egy rakás társadalmi csoportra és csak azért nem tudott teljes munkát végezni például a pedofilokkal összemosott szexuális kisebbségekkel vagy a tőle független sajtóval és civil szervezetekkel, mert kurvára megbukott. Tizenhat éven keresztül főállásban uszított, gyalázkodott, primitív összeesküvés-elméleteket gyártott, nem létező ellenségekkel riogatott, lebutította a politikai kommunikációt az emojik szintjére, most meg váratlanul a higgadt észérvekbe kapaszkodik, midőn közeleg az elszámoltatás.

Hát hogyan állhatott ki Áder János a jogállamiság mellett, hogyan lehetne tegnap óta vége a jogállamnak, ha eddig az volt a mondás, hogy az úgynevezett jogállami fékek és egyensúlyok baromságok és különben sincs a jogállamnak definíciója, nyugodtan oszlásnak lehet indulni? Hogy lehet, hogy most tömött sorokban óbégatnak a jogállam vége miatt – maguk sem tudják eldönteni, hogy már meg is érkeztek az önkénybe, vagy még csak most léptek rá az oda vezető útra -, ha tizenhat éven keresztül kiröhögték, kigúnyolták azokat, akik a szóvá tették, hogy a rendeleti kormányzással visszaélő Orbán-kormány a saját pillanatnyi politikai céljaihoz igazítja a jogállami normákat, és szuverenitási szabadságharcnak hazudja a jogállamiság szétverését? Mi történt, hogy sikerült megtalálni a szótárban a jogállamiság kifejezést? Ha sokat hivatkozott politikai elemző lennék egyrészt is meg másrészt is, akkor eufemizálhatnám Török Gábor gyanánt ezt a jogállamiságért való aggódásnak kinéző keserves paródiát azzal, hogy

„a Fidesz hitelessége az alkotmányos demokrácia, a fékek és egyensúlyok rendszerének védelmében a szavazók többsége számára erősen kétséges.”

Valóban így is lehetne fogalmazni, de ezt meghagyom azoknak, akik szerint a politika nem erkölcsi kategória, akik szerint a politikai siker nem abban mérendő, hogy ki milyen országot épít, sőt, igazából az se számít, hogy épít vagy rombol, kizárólag a hatalombirtoklás képessége fontos, hogy éppen demokrácia van, hogy korrekt és tisztességes a demokratikus verseny folyik a hatalomért, hogy mindenki egyforma feltételekkel indul, vagy sem, az mindegy. De én soha nem gondoltam, hogy 2010 óta virágozna a demokrácia, ezért most sem kell finomkodnom: a Fidesz nem egy párt, jelen esetben ellenzéki párt, hanem egy széthulló gazdasági érdekcsoport, magyarul bűnszervezet fedőszerve. Az pedig nem vicces, hanem groteszk, amikor egy bűnszervezet a jogállamiság miatt aggódik. Amúgy is: ha annyira veszedelmes a helyzet, ahogyan azt Gulyás látja az ő tisztességes, ártatlan kutyaszemeivel, akkor miért várnak hétfőig a Fidesz-frakció összecsődítésével, miért nem már tegnap este ültek össze rohamtempóban megtárgyalni, hogy minő válaszokat lehetne adni erre az ún. alkotmányos válsághelyzetre? Ha várhat hétfőig, pedig állítólag már most is szörnyű és borzasztó a szitu, akkor szerintem nincs itt semmiféle ügy.

Egy minden falon átment, minden vörös vonalat túllépett, a rá bízott hatalommal sokszorosan visszaélt, az ország gyarapítása helyett saját magát, saját sleppjét és retyerutyáját gyarapító, a politikai hatalmat a saját céljaira használó, a törvényeket a pillanat megnyerésének kényszeréhez hajlító maffiaszerűen működő pártot érte utol saját maga, a sorsa és került a pénisz nem feltétlenül kényelmes oldalára. Az meg nem finom. Ezért nem szabad soha gátlástalanul, tekintet nélkül jelenre, jövőre, következményekre, olyasmiket művelni, amiket nem szeretnénk, ha velünk művelnének mások. Ezt a viszonylag egyszerű civilizációs alapvetést sajnos nem sikerült megugrani a fényes nappal pénzszállító autókat vagy éppen a jegybankot fényes nappal kirámoló, a közös kasszából kacsalábon forgó dácsát építő, egy bárgyú gázszerelőből Forbes-listás milliárdost csináló útonállók szakszervezetének, úgyhogy most mi mást lehetne tenni, mint vernyogni, jajveszékelni, szirénázni, óbégatni és hisztériázni.

Már sokszor leírtuk, és szerintem nem tévedtünk: nem minden elegáns abból, ami most történik, de egyáltalán nem is lenne szükség egy csomó mindenre abból, ami most történik, ha az elmúlt tizenhat év egy unalmas, közepesen sikertelen kormányzásról szólt volna, aminek a választók véget vetettek. De hát nem ez a helyzet. Itt olyan gazdasági, politikai, társadalmi, morális pusztítás történt, ami példa nélküli a 21. század Európájában, és aminek a helyrehozása következésképpen a legradikálisabb eszközökért kiált. Az a helyzet, hogy ha az ember fekáliát kénytelen takarítani, akkor valószínűleg piszkos lesz a keze. Hát majd megmossa. Ami a rombolókat illeti, felesleges agyalni és tanácskozni az alkotmányos válság fölött, Török Gábor megadta a receptet: a reménytelen helyzetben lévő Fidesz jól mutassa meg a miniszterelnöknek (akiért Gulyás Gergelynek kell hálásnak lenni, vagy mi), és korlátozza vagy függessze fel a parlamenti munkát, abban már úgy is nagy gyakorlatuk van. Igaz, az első számú kivonuló már nem tud kivonulni, mert be se mert ülni. Na nem baj, majd kivonul helyette Pócs meg Németh Balázs. A KDNP remélem, marad és jól megmondja. Egyelőre nincs több mondanivalóm, Lázár Jánosra már nem jutott idő, de ami késik, az később lesz.

A címlapkép az eggyel korábbi parlamenti ciklus egyik emelkedett pillanatát örökíti meg, amikor még futott a fideszes szekér. 

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább