Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Variációk nyugdíjaskorra

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Érdekes az amerikai előválasztás. A hírek szerint demokrata oldalon Bernie Sanders áll nyerésre, ami nekünk, magyaroknak legalábbis furcsa. A 78 éves volt vermonti szenátor, aki ráadásul nemrég esett át infarktuson, egyre népszerűbb a demokrata választók körében, nem kizárt tehát, hogy ő lesz az elnökválasztáson Donald Trump ellenfele. Az előválasztáson – bár kétségkívül ő a jelöltek doyenje -, vannak még koros versenytársai, Joe Biden két évvel fiatalabb, Elizabeth Warren pedig hetven éves, és ugyan akadnak fiatalok is, de a három nyugdíjaskorú iránt a legnagyobb a bizalom.

Nálunk ezzel szemben mintha egy korhatár fölött a politikusok megszűnnének létezni. A pártok a fiatalok között keresgélnek, ha választási jelöltekről van szó. Mert ugye az ifjúságé a jövő, a fiataloknak nincsen múltjuk, ami nagy előny egyik-másik oldalon, mert így nem lehet a szemükre vetni, mit mondtak, mit tettek néhány évvel korábban. Arról nem is szólva, hogy egy huszon- vagy harminc éves várhatóan még évtizedekig tevékeny lesz. Érdekes ez a hatalmas bizalom az ifjakkal szemben, főleg, ha figyelembe vesszük, mekkora változásokra képes némely ember néhány évtized alatt. Láttunk már olyat, nem is egyet, hogy valaki képes liberálisból véres szájú nacionalistává válni például. Na meg a huzamos ideig folytatott politikai tevékenység se feltétlenül üdvös, főleg, ha megszerzi egyszer a hatalmat és utána képtelen lemondani róla.

Nálunk az ember, ha megöregszik, bekerül egy skatulyába, aggastyánnak bélyegzik akkor is, ha a hamut nem mondja mamunak és a demencia is elkerüli. Vonuljon vissza, adja át a helyét, élvezze a nyugdíját, utazgasson, lépjen be a nyugdíjas klubba, lovagoltassa térdén az unokáit, mert egy öregnek ez a dolga. A társadalom ezt a szerepet osztja rá, ahogy a nők dolga a háztartás vezetése és a szülés, úgy az öregnek sincs semmi keresnivalója a közéletben. Sok esetben ennek az elvárásnak meg is felelnek a nyugdíjasok. Főleg, mert nagyon sokan 65-70 év felett már különféle egészségi gondokkal küszködnek és képtelenek is lennének például képviselőséget vállalni, aztán meg az utazgatás se nagyon megvalósítható a nyugdíjukból, hacsak nem mehetnének villamossal világot látni.

Akadnak persze erejük teljében lévők is az idősebb korosztályban, akik még csak vissza se vonultak, csak éppen a pártok élvonalából tűntek el. Nem valószínű, hogy azért adták át a meghatározó posztokat a fiataloknak, mert belefáradtak a politikai harcokba, inkább az újabb generációk követelték maguknak a helyet az élen. Nyilván meg akarták mutatni, hogy majd ők jobban csinálják, hát a szemlélőnek úgy tűnik, a mutatvány nem igazán sikerült, az MSZP-t például sikerült néhány százalékos párttá tenni.

Nem tudom, kell-e neveket sorolni, kik hiányoznak a mai baloldali pártvilágból. Többségük nem fordult más irányba, ugyanazok, mint akik voltak, de ha a hangjukat akarják hallatni, blogot írnak vagy jó esetben a Népszava megjelenteti egy-egy írásukat. Azt hiszem, ideje lenne újra felfedezni őket, amíg még lehet.

Pável Melinda  

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.