Tóth Ilona   |   2020.  Január 21,  Kedd   |   19:58
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 381,129 forint, még hiányzik 2,618,871 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Nagyon sajnálom, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézete nem engedte, hogy valaki a Fidesz nevet adja kislányának. Arra hivatkoztak, hogy ez márkanév. Erről ugyan vitatkoznék, de nem érdemes, mert a márka lehet gagyi, rossz is. Azért mitől fosztotta meg az intézet a gyereket! Képzeljék el, a lányka a suliban azzal szembesülne: Fideszke, te már megint nem tanultál semmit, és még hazudsz is! De még nagyobb kín lenne számára, ha már nagykorúként úgy utálná a Fideszt, mint hal a görögdinnyét. Szegénynek bíbelődnie kellene a névváltoztatással. Aztán ki tudja, hogy addigra, mire felnő, lehetne-e Déká (Dékácska) vagy Elempé (Elempécske). A szabad névválasztásba szerintem ez bőven beleférne, csak azt kellene elsősorban a túlbuzgó, kicsit kerge szülőknek meggondolnia: egy életre vagy ideiglenesen akarnak kicseszni a gyerekkel. Azt hittem, a Dzsindzserrel meg az Ánizzsal nagyjából kimerült a névadási fantázia. De nem!
Az ugyan nem lenne baj, ha néha-néha megváltoztathatnának neveket. Maradjunk a Fidesznél: mert hol van az már, hogy fiatal meg főleg demokrata. A szövetség még csak stimmelne, hiszen szövetségbe forrt már a derék had, közös értékek mentén, úgy mint: gyűlölet, korrupció, hazugság. Később hozzábiggyesztették Fidesz – Magyar PolgáriSzövetség. Ez sem segített rajtuk, lejárt lemez. Mert a polgár szó jelentéséből biztosan nem azt képviselik: ej, én csak egyszerű pógár vagyok. Ha nem tudnám, hogy egy életre bélyeget kapna az a gyerek a Fidesz névvel, nem is tűnne fel, hiszen szabadon mindenki úgy tol ki az utódjával, ahogyan akar.
Hanem, mekkora trógerséget csinált megint pártunk és kormányunk. Azt már ezerszer leírtam, hogy a babaváró hitel az nem segély, azt vissza kell adni. Vagy kényszerből, állami zsarolással szülni a nőknek, mint a lukinyulak. Már elnézést kérek. De pontosan ezt várja el a Novák-féle banda. Közben szépen kiderült már, hogy ez a szegényeken nem segít semmit. No de, amit most csináltak!
Módosult a Babaváró hitel egyik feltétele: szigorodott az elvárt, legalább 3 éves Tb jogviszonyra vonatkozó előírás. Ez azokat érintheti hátrányosan, akik a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában folytatják vagy folytatták a tanulmányaikat. A változtatás következtében előfordulhat, hogy aki tavaly még jogosult volt Babaváróra, az idén már nem.
Tetszenek érteni ezt az újabb gyalázatot! Kipukkadt a kormány azon erőlködése, hogy nem gimnáziumba kell járatni a gyereket, hanem a szakközépiskoláké és a szakgimnáziumoké a jövő. Belepofázásilag majd ők eldöntik, hogy kell döntenie a családoknak. Csak a szülők nem idomított majmok, és hiába a nagy propaganda, kiderült, még mindig többen járnak gimnáziumba, mint szakközépbe. Ezt még a magyar nemzeti KSH is elismeri.
Az elmúlt három statisztikai évben javítottak a gimnáziumok:
2016/2017-ben 181,7 ezren,
2017/2018-ban 184,5 ezren,
2018/2019-ben pedig már 187,6 ezren vettek részt gimnáziumi oktatásban – a szakképzés „kárára”.
Noha a cél az volt, hogy többen válasszák a szakképző intézményeket, az intézmények átnevezése (például a korábbi szakközépiskolákból lettek a szakgimnáziumok) sem tette vonzóbbá ezeket az iskolákat. Hiába verte a mellét Palkovics miniszter meg a Parragh kamarai elnök. Azt nem tudom, hogy van-e összefüggés abban, hogy megváltoztatták a babaváró hitel feltételeit.
A Babaváró hitelre vonatkozó kormányrendelet maga nem változott, az igénylő házaspár legalább egyik tagjának továbbra is minimum 3 év folyamatos Tb jogviszonnyal kell rendelkeznie, amiből az utolsó 180 napnak magyar munkaviszonyból kell származnia. (Ez utóbbi azt jelenti, hogy a külföldön élő és dolgozó családok akkor sem igényelhetik a Babavárót, ha egyébként tervezik, hogy a hitel felvételét követően hazatelepülnének. A csok, a családok otthonteremtési kedvezménye – azonban számukra továbbra is elérhető.)
Ugyanakkor az elfogadható jogviszonyok köréből kikerült egy elem: 2020. januárjától nem minősül biztosítottnak a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában tanulmányokat folytató tanuló. Vagyis a szakgimnáziumban, szakközépiskolákban eltöltött évek a továbbiakban nem számítanak bele a 3 éves jogviszonyba.
Nem kapnak támogatást. Most ők a babaváró sorosok
Vagyis pontosan az agyonajnározott iskolákban végzőkkel szúrtak ki. Így nyugodtan gondolhatok arra, hogy ez a bosszú a nem várt eredményekért. Igaz, ennek a kormánynak mindegy, képesek máról holnapra átvariálni, ami már működött. Ez aljasság. A hvg.hu példája konkrét.
Az a fiatal pár, melynek egyik tagja 2017. decemberéig szakiskolában folytatott tanulmányokat, azóta pedig folyamatos, alkalmazotti munkaviszonya van, tavaly év végéig megfelelt a Babaváró Tb jogviszonyra vonatkozó előírásainak, míg 2020. januárjától már nem lesz csak 2 éves Tb jogviszonya, emiatt nem lesz jogosult a támogatásra.
Újabb kirekesztés a világraszóló programból. Tudják, úgy van ez, hogy nehogy már azoknak segítsen a családbarát Orbán-kormány programja, akik valóban rászorulnak. De a Fidesz azoknak szokott kedvezni, akiknek többsége amúgy is boldogulna – a szegények nem számítanak, se így, se úgy. Nyugi, lesz itt még sírás-rívás, lesz itt még második devizahiteles, újabb és újabb kilakoltatási botrány! Mert nagyon sokan eszüket vesztik a pénz szagára. Akikhez pedig még a szaga sem jut el, azok más miatt és másért veszítik el a reményt a jövőjükben.
Most éppen nagy hirtelen a szakmát tanulókon csattan az ostor, ha számítottak hitelre a családtervezéshez. Nem, nem itt nem lehet biztonságosan tervezni semmit, mert itt egyre több minden ad hoc történik – a felség parancsára. Magyarázat nincs. Minek? Lehetőség sincs az új formában a fiatalok számára. Ez pontosan olyan, mint amikor Marika nagyon várja, hogy elmehessen vágyott klubjába; aztán amikor végre bemehetne az ajtón, nem engedik. Mert a kék szeműek nem lehetnek klubtagok. Miért? Nem ártott ő a kék szemével senkinek. Csak. Orbánék alibiből kinyitnak egy ajtót, aztán nagy hirtelen úgy vágják be a nekik nem tetsző belépni akaró emberek előtt, hogy csak úgy recseg. A lehetőség is, meg az ember álma, vágya is.
Még egyet azért nem tudok. Úgy szól a hitelkonstrukció: ha az igénylést követő 5 évben gyermek születik, akkor a Babaváró a futamidő végéig kamatmentes marad. A második gyermeknél a fennálló tőketartozást 30 százalékkal csökkentik. A harmadiknál pedig a tartozás fennmaradó részét elengedik.
Olyan pedig nincs, hogy pénzek lógnak a levegőben – amit itt elengednek, azt valakiknek ki kell fizetni, a bankok nem jótékonysági intézmények. Saccolhatnak, hogy kiknek! Ha az állam ezekkel a lógó pénzekkel megkínálja a pénzintézeteket, akkor azt miből teszi? Miből-miből, azok pénzéből, akiknek az egészhez lila darázsszellentés közük nincs. A miénkből.
Ez az Orbán-kormány rizikó nélküli, hangzatos, ám tróger jótéteménye. Szó és indoklás nélkül.
Az önök véleménye
Nemcsak a pénztáros lőrinc, a nemzet veje és hasonló társaik, az állami vezetők, politikusok és seggnyalóik, hanem a focisták pénze is benne van az átlagfizetésben, ami talán 330-340 ezer Ft. Igazán nagyon sokan szeretnék megkeresni az átlag fizetést. (Transzporter)
„Hogyha nincsen pálinka, attól esem pánikba!” Énekeljük majd a nyugdíjas klubban bottal, mankóval felszerelkezve. :))) (Róza néni)
Milyen érdekes, hogy mindenki kollaboráns hazaáruló, aki nem fúj egy követ az országrabló-romboló kormánnyal. Nem gyanús, hogy itt mindenki hülye, csak fénylő csillagunk ragyog az égen folyamatosan? Ezt persze a fidesz szavazóktól kellene megkérdezni. 10 év alatt itt már mindenki szembe megy az autópályán, csak a kormány tartja a jó irányt. Hihetetlen ostobaságára vall ezt elhinni. (J. János)
Brüsszel és a nép párt nem büntetni akarja Orbánt, hanem legitimálja az EU-s pénzek elmagánosítását. Itt már csak az segítene, ha kinyílna a szeme minél több uniós képviselőnek, amikor szavazásra kerül a sor. (K. L. István)
Az Unióban is mint mindenhol a világon a politikai érdekek felülírják azt, amit a józanész diktál. Mindenki megvásárolható kezdve a németektől, a franciákon át a horvátokig. Orbán ezt maximálisan ki is használja. Igen a finneknek kijár a tisztelet, de mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat, ráadásul ők nagyon rossz időben kapták meg ezt a tisztséget. Nem várható változás sem az Unióban, sem itthon. A leépülés folytatódik. (N. Csabáné)
Kizárt dolog, hogy a magyarok többsége, harcolni akarna bárkivel is! Ha nem így lenne, a valós többség, ( akik nem fideszesek,csupán élhető mindennapokat szeretnének!) már régen kiterítette volna a bőrét ezeknek a Hazaárulóknak! Kíváncsian várom, mikor borul el az agyuk azoknak is, akik semelyik oldalhoz sem tartoznak és már egy évtizede kussban vannak. Nincs erőszakmentes megoldás! Már évekóta esélytelen! Akik nem néznek szembe a tényekkel, mindannyian csak késleltetik a rendszer bukását! (B. Gábor)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A társadalmi felelőségvállalás, a segíteni akarás összeköti a vadászokat és az egészségügyet – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár az Országos Jótékonysági Vadászat adományátadó ünnepségén szerdán Szombathelyen. Takács Péter példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel vadászok, a vadászati társaságok több mint egy évtizede támogatják az ország kórházainak gyermekosztályait. Hozzátette: az elmúlt tíz év során összegyűjtött több […]
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden. A kormányfő azt mondta, hogy minden tudományos és szakmai elemzés szerint Magyarország idén is aszályos év elé néz annak ellenére, hogy most éppen esik az eső. „Ez nem egy új probléma Magyarországon, hol az árvízzel, hol […]
A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában. Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak. Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, […]
A Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs szerint a program sikerének kulcsa, hogy rugalmasabb, mint az Erasmus, hiszen nemcsak egy fél évre, hanem néhány napra is el lehet utazni egy külföldi egyetemre, az ösztöndíjak magasabbak, mint […]
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen vasárnap az ukrán miniszterelnök azon közlését, miszerint a magyar emberek túlnyomó többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását. „Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás. Erről minden magyar ember el fogja mondani a véleményét. […]
Nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából – hangsúlyozta az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szombaton. Zsigmond Barna Pál a közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében azt mondta: Valenciában az Európai Néppárt újabb vörös vonalat lépett át. Ismertette, Manfred Weber és a szövetségesei megszavazták a „szolidaritás Ukrajnával” határozatot, ami a háború folytatását, és Ukrajna […]
A kormány a Facebook-oldalára feltöltött videóban buzdít részvételre az Ukrajna uniós tagságáról szóló szavazáson. A magyar kormány Facebook-oldalára péntek reggel feltöltött videó szerint az Európai Néppárt eldöntötte: „gyorsító sáv” Ukrajna uniós tagságához, még több pénz és még több fegyver Ukrajnának. A videó idézi Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, aki azt mondta: „Továbbra […]
Az unió gazdasága romokban, de talicskázzák a lóvét Ukrajnába – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. „Hihetetlen, de a hülyeségvonaton nincsen fék! Manfred Weber az Európai Néppárttal és Magyar Péterékkel megszavaztatta, hogy a háborúban álló Ukrajnát még jobban kell támogatni, és oda kell irányítani még több pénzt” – fogalmazott Kocsis Máté. Hozzátette: persze […]
A tegnapi egy sötét nap volt Európában. Az Európai Néppárt kongresszusán úgy döntöttek, hogy folytatni kell az ukrajnai háborút – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta: még több pénzt akarnak küldeni Ukrajnába, miközben az európai gazdaság szenved. Szégyen! (MTI) Öreg! Nem szóltak még, hogy gyógyszerre nem szabad inni? Ha mégis sikerül, […]
A legfontosabb, amit az ember a hittől is vár, a saját gyengeségeink legyőzése – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mária Út 40 napos gyalogos zarándoklatáról tartott keddi sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence a Normafán található Szent Anna-kápolnánál elmondta, hogy a Budapesttől Csíksomlyóba induló, negyvennapos zarándoklat nem csak fizikai kihívás, de lelki szempontból a „saját gyengeségeink legyőzése […]
A DK törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is terjesszék ki az SZJA-mentességet A kormány ma úgy tesz, mintha csak a legalább két gyermeket nevelő családok lennének fontosak, az egygyermekesek nem, pedig egyik gyerek sem érhet kevesebbet a másiknál. Az SZJA-kedvezmény is igazságtalanul van elosztva, ma pont azoknak jár vissza több pénz, akik […]
Megünnepeltetik a magyarokkal Ferenc pápa halálát. Sőt el is mennek a temetésére. Elvégre a mai világban a maguk fajtáknak megnyugtató, ha eggyel kevesebb valódi keresztény néz a körmükre. „A burzsoázia, ahol uralomra jutott, nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket.” Írta ezt két szakállas fószer 1848. február 21-én. Az […]
Illiberális magyar családegyesítés. Nőstény zebrát vett a nevére OV. A hullámsáv engedély helyett a Klubrádió ennek a közszolgálati zebrapárnak a hímtagját fogadhatta örökbe. Ámul a világ. A Covid idején Trump által megivott fertőtlenítő hatására még a világpiac is lebénult mára. Biztosan magyar lesz a következő pápa, mert a magyar adófizetők pénzén a magyar kormány bűnbánó […]
A Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tisza Pártnak van egy megállapodása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével, aki a legerősebb európai pártnak a vezetője: felvették a […]
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett. Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi […]
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában. A volt államfő és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András […]
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk” – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt. Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a […]
Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját. A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő […]
A kormány továbbra is prioritásként kezeli az erős közösségeket építő fejlesztéseket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Somogy vármegyei Ságváron. Vincze Máté a helyi közösségi ház átadásán közölte, a ságvári beruházást 560 millió forinttal támogatta a kormány, emellett a költségvetésben nem számolt hozzáadott érték elérte […]
Az Európai Bizottság sok hibát követett el az elmúlt hetekben, ez vezetett a jelenlegi nehéz vámhelyzethez, de az utóbbi évek válságai is bebizonyították, hogy a brüsszeli testület nem képes az Európai Unió vezetésére nehezebb időkben – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Antalyában. A tárcavezető az Antalyai Diplomáciai Fórum panelbeszélgetésén […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.