Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
A Mészáros nevű milliárdos kifizette a Felcsút nevű falu minden lakójának ez évi gázszámláját. Gondolta, ha már abból a közösségből vitte útja a magasságokba, akkor minimum ennyit megtehet 279 milliárdos vagyonából. Szerénysége a milliárdos úrnak megható:
„Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”
Orbán Viktor strómanjának (szabad ilyent írni, pedig egyszer feljelentette az egyik pártot ezért, de elvesztette a keresetet), a felcsúti kis gömböcnek, amúgy gázszerelőnek, megmozdult valami a szívében, és már nem csak fél disznót osztogat, hanem egyenes fizet is azoknak az embereknek, akiknek köszönheti irdatlanul gyorsan megszerzett vagyonát.
Ja nem. Ez az orbáni Magyarország. Itt nem adnak, csak elvesznek a közösből is.
Egy amerikai milliárdos bejelentette, kifizeti az atlantai Morehouse College teljes végzős évfolyamának diákhitelét – mintegy 40 millió dollárt (11,7 milliárd forint). Robert F. Smith technológiai befektető az egyetem 400 végzős diákja előtt tartott beszédében tette a felajánlást. A Morehouse College-ba hagyományosan fekete férfiak járnak. Smith felidézte, hogy családja nyolc generáció óta él Amerikában, s a nevükben akar segítséget nyújtani a következő, 2019-es végzős nemzedéknek diákhitelük kifizetésével.
A beszédet hallgató diákok előbb megdöbbent csenddel, majd hatalmas ovációval fogadták a bejelentést. A filantróp milliárdos megjegyezte: várakozása szerint megtérül majd ez a befektetése, és reméli, hogy a többi évfolyamnak is lesz ilyen lehetősége az előrelépésre, mert mint mondta, „elegen vagyunk, hogy gondoskodjunk a közösségünkről”, és bebizonyítsuk, hogy mindenki számára elérhető az amerikai álom. David A. Thomas, a Morehouse elnöke hangsúlyozta, hogy az adomány komoly hatással lesz a végzősök jövőjére.
„Sok szempontból az adomány felszabadítóan hat ezekre a fiatal emberekre, megnyitja előttük a lehetőségeket.”
Mit csodálkozunk, lehetőségekről nálunk is folyamatosan gondoskodik a kormány. Hitelről meg pláne. Most már nyelvtanulásra is kapnak félmillió forint hitelt a fiatalok. Így lesz ez az ország a hiteltelen vezetők hiteleket nyomó országa. És még azt hiszik, ezzel k*urva jót tesznek a fiataloknak. Ez nekik kényelmes. Az eszükbe sem jut, mert nagyon sok munkával, szakértelemmel járna, hogy megreformálják a nyelvtanulást, hogy ebben se legyünk az utolsók között Európában. A diákok, de főleg a szüleik pedig gebedjenek már bele a rengeteg fizetnivalóba. Az állam így aztán semmiféle kockázatot nem vállal.
Arról nincs információ, hogy a gázszerelőt is magával vitte újabb turnéjára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asgabatban, Türkmenisztán fővárosában. Pedig gázban játszunk, mindegy, milyen áron, még akkor is, ha nem túl idős kora ellenére a szenilitás jeleit mutatja az ország elnöke. Ha kell valami Orbánéknak, megszerzik, főleg arrafelé, a diktatúrák gázmezején van egyre sürgősebb dolguk. A türkmenisztáni gázmezők és az Azerbajdzsán közötti 60 kilométeres szakaszon sikerül gázvezetéket építeni, akkor Türkmenisztán rendkívül jelentős földgázvagyonát is számításba lehetne venni Európa, azon belül is Közép-Európa gázellátásában. Meg a miénkben is, ezért ment a külügyér Közép-Ázsiába. Arra van most éppen nyitott ajtó, ahol még fogadják, és bemehet. Ennél nagyobb és több gáz van Türkmenisztánban: nem demokratikus ország, mert van nekik egy teljhatalmú elnökük, Gurbanguly Berdimuhamedow. Kicsit dilis a fickó, de ez tetszik nekünk, sőt még tanulnak is a diktatúra fazonjától.
Hadd mutassak egy videót arról, hogy a világ egyik legidiótább diktátora kinyom egy aranyozott súlyzórudat, a miniszterei pedig felállva ünneplik. Mindez történt a súlyemelő világbajnokság idején, és lám, nincs nagyobb bajnok a türkmén elnöknél. Egyszerűen nincs nála jobb: Véletlenül ralibajnokságot nyer, lóversenyezik. Mégis a zenében a legjobb, na de azért ezt már igazán nem vagyok hajlandó meghallgatni. Nem tudom, Szijjártótól kapott-e futsal-, Orbántól fociképzést, egy diktátornak ebben is jónak kell lennie. Tőlünk is lehet tanulni, például azt, hogy ezek a focihívők hogyan lopják az emberek pénzét hülye mániájukra; hogyan lehet feltölteni a diplomácia képviselőit focista haverokkal. Hogy az emberi jogokat leszarják, nem baj, tanulnak tőle Orbánék.
Gurbanguly Berdimuhamedownak van egy 21 méter magas arany lovasszobra, amit a népakarat emeltetett fel. „Dicsőség a Védelmezőnek!” – énekelte egy iskolás gyerekekből álló kórus a ceremónián. Az elnök nem vett részt az avatáson, mert a Védelmező éjt nappallá téve népük dicsőségéért dolgozik.
„A legfőbb célom a nép és az Anyaföld szolgálata. Ezért hallgatni fogok az emberek véleményére és úgy fogok tenni, ahogy akarják.”
Mondtam én, hogy Orbán2, vagy fordítva: Magyarországon a kormány a munkások oldalán áll:
„Azért dolgozom, hogy minél több lehetőség között választhassanak, mert (…) annál inkább ki tudnak állni az érdekeikért.”
Nálunk Orbán emlékműve: milliárdos stadionok; pénzzel felhizlalt rokonok, haverok. Még nincs szobra a Várban, csak csodálatos festményei vannak saját magáról, mert a magyar nép egy-két jeles képviselője iszonyatos kényszert érez arra, hogy megörökítse a Nemzet Atyját. Örök emlékül a hazának. Olyan szépen, hogy ezen még Salvador Dalí is csak sírna.
Ha valami hasonlóságot vélnek felfedezni a nagyra törő két alakban, akkor az nem a véletlen. És akkor el is érkeztünk a legnagyobb disznósághoz: a magyar kormány őrülten hablatyolva a migránsozásra, sorosozásra, kirekesztésre van berendezkedve.
Türkmenisztánban jelenleg egypártrendszer van. A lakosság 85 százaléka muszlim, és gyakran éri hátrányos megkülönböztetés a keresztényeket – a nem muszlimokat. Szijjártó pedig elmegy üzletileg enyelegni abba az országba, ahol üldözik a keresztényeket. Erre építették fel az uniós kampányukat, sok-sok gyűlölettel megspékelve. Úgy tűnik, ha egy diktatúrában hátrányban vannak a keresztények, az nem számít, azt elsumákolják, szemet hunynak. Hazug, ócska játékot űznek.
„Magyarország felelősséget érez az üldözött keresztény kisebbségek megvédelmezésében. A kormány önálló államtitkárságot is létrehozott, amelynek egyetlen feladata, hogy figyelje a segítségre szoruló keresztény kisebbségek sorsát és helyzetét a világban. …Nem fogadjuk el azt a világszerte kialakuló képzetet, amely szerint a diszkrimináció utolsó elfogadható formája a keresztényellenesség lenne. Ez számunkra teljesen elfogadhatatlan álláspont, és folyamatosan küzdeni fogunk a keresztényellenesség és a keresztények üldözése ellen.”
Saját érdekeik szerint nyalják körbe a világot vagy ontják az orbáni hazugság mérgüket – elvtelenül, politikai hasznukért. Vigyázzunk, ezek éppen olyanok, mint Gurbanguly Berdimuhamedow. Mi pedig nem akarunk diktátorok eszmei ikrei lenni.
Milyen igaza van Örkény Istvánnak:
„Nagy öröm ily kiválóan szerkesztett lap hasábjain, megidéztetni, de még nagyobb lenne az örömöm, ha az idézet pontos lenne. Engedd meg, hogy ennek érdekében nb. lapodban az alábbi helyreigazítás közzétételét kérjem:
Ad 1. Nevem nem Szabó, hanem Örkény.
Ad 2. Néhai atyám nem textiles volt, hanem patikus.
Ad 3. Az illető nem nyavalyát mondott, hanem lófaszt. Pontosan ezt mondta: „Lófasz lesz itt, nem acél!” (Kiemelés tőlem, Ö. I.)”
Az önök véleménye.
A kerítésre fordított pénznek a töredékéből képesek lettek volna megoldani ezeket a problémákat úgy, hogy azt az EU ki is fizette volna. De akkor miből maradt volna „alkotmányos költségekre”? (Gábor)
És a letelepedési kötvények mellett ott van a moszkvai vízumgyár története, a külügytől, mezőgazdáktól elhajtott nemzetthbiztonsági kockázat, a kolbászlovag ezrével osztogatta orosz maffiózóknak, örömlányoknak az uniós vízumot. De valahogy az a botrány is elhalt, a főszereplő azóta is luxuskocsival rodeózik a pesti éjszakában. De Czeglédy Csaba veszélyes szabadlábon, mert elünteti a bizonyítékot két év nyomozás után, Halász pártszóvivő szerint. (agador)
Ez egy „csodálatos” történet, „remek emberekkel” – a nép meg issza és finanszirozza a levét. Aki lepaktált a ruszkikkal, annak annyit, annak lőttek. A felcsúti szőlőbányász már szeva bácsival is összeállt annak idején. Azért az az elszólás, hogy Kurz szintén részt vett a kokós-partykon érdekes lehet.,, hátha akad róla felvétel. Most a bukta alkalmával elkezdik egymást bemártogatni. „Konzervatív, polgári” és „vallásos emberek”…. jaja, látjuk mennyire. A világ összes mocskának depója ez az ország (Benedek)
Feltételezzük,hogy levetetem magamról, a keresztvizet,buddhista leszek,vagy iszlám vallású,aztán elmegyek 1-2 évre külhonba. Utána hazajöhetek? Nem a kerítésen átmászva(az szúr). (janos)
Csak szólok: Kósa pont ugyanígy bukott le, legfeljebb az örökösnő nm egyedül őt palizta be. De annak nem lett következménye. Nem fogjuk utolérni Ausztriát soha a büdös életbe! (Lapát)
Én is erre jutottam, pedig akkor még le sem mondott Strache. Itt nem lenne egy ilyenből semmi, max. pár napig emlegetné a KESMA-n kívüli sajtó. OFF: Adóbevallási határidő van ma, éjfélig még lehet nyilatkozni az 1+1 százalékokról. Ha nem nyilatkozol, megy az is a lecsóba. Nem arra, amire te szeretnéd. Majd elköltik arra, amire ők szeretnék. Inkább nézz utána, hova lehet felajánlani a Tállai-féle NAV helyett. Van még 13 óra addig. (zsoltix)
Érdemes maghallgatni: https://www.klubradio.hu/ar…
Horváth István a rendszerváltáskor volt bonni nagykövet. Előtte-utána is diplomata volt, következésképpen elég jól belelát a boszorkánykonyhákban fövő fazekakba… már amennyire egyáltalán lehetséges beléjük látni. (glorianna)
“Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” ( Dwight David Eisenhower amerikai tábornok, később az USA elnöke ) (Attila)
Nem szabad engednünk, hogy ez a vérengzés még egyszer előforduljon, semelyik országban sem. Már vagy 20 éve mikor Németországban voltam, megnéztük Weimart és mivel a közelében van, elmentünk Buchenwaldba is. Iszonyatos volt, pedig állítólag nem az volt a legrosszabb tábor. Napokig nem tértem észhez a sok borzalom miatt. Azóta is, ha eszembe jut kikészülök. Hozzáteszem, hogy katolikusnak keresztelt ateista vagyok. (Transzporter)
Nagyon jól mondta! „…ha nem figyelünk oda, ha nem választunk megfelelő vezetőket, ha nem hozunk jó döntéseket, ha nem teszünk bátor lépéseket, akkor Európa tartós hanyatlása is bekövetkezhet…” Pontosan úgy, mint Magyarországé… (Attila)
És még azt is hozzátette – mellékileg dakota módon megüzenve – a kis hisztis, hogy vadászengedélyt adtak ki a barátaira… Bajban lehet a bátor kis utcai harcos, hogy ott kezdtek el vadászgatni valakik, ahová ő wellness-generálozásra jár, Graz környékén. Szerintem hamarosan ismét vendégül láthatja kis hazánk Chuck Norrist… (Krisztián)
Így írtunk mi.
Itt már élő, véres valóság az, amiről Strache még csak álmodozott
Védjük meg a zalaegerszegi tesztpályák identitását
Egyszer minden rémálom véget ér
Valami eszembe jutott az osztrák alkancellár esetéről
A magyarországi magyarok mikor kerülnek sorra?
Ha ezek tényleg beveszik Európát
A nap kommentje:
Mi diákkorunkban jártunk ott, kimondhatatlanul megrendítő volt. Évekkel később Ausztriában is elvittek bennünket Mauthausenbe. Ragyogó nyári nap volt, az ég vakítóan kék, a hegyoldalon a fű valószínűtlenül zöld, apró fehér és sárga virágokkal. Ez maradt meg, mert a kiállítás végére érve már lélekszakadva szaladtam kifelé és ott a hegyoldalban ülve sírtam. Később csoporttal voltunk ott újra, kértem, hogy ne kelljen bemennem. Ez soha nem ismétlődhet meg!!!!! (Madárlátta)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.