Olvassa bátran Kásler miniszter folyóiratát, meglátja, észre sem veszi, hogy órák óta ül a sürgősségin vérző füllel
Tóth Ilona   |   2019.  Május 8,  Szerda   |   20:03
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 660,036 forint, még hiányzik 2,339,964 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Majdnem jó napunk volt.
Kimondottan szórakoztató nap a mai. Rájöttem, hogy Deutsch úrnak micsoda humora van. Nevettem is rajta. Az Áder Jánoson is. Tényleg jó a kedvem, remélem, az önöké is. Miután a Demokratikus Koalíció május 9-ét szeretné munkaszüneti nappá nyilvánítani, benyújtott erről törvényjavaslatot, rögtön kapcsolt Deutsch Tamás. Kicsit rázza ugyan a hideg, amikor meghallja Dobrev Klára nevét, de hát mit csináljunk, a hidegrázásnak is több fajtája és oka van.
Dobrev Klára arról beszélt a budapesti sajtótájékoztatón, hogy Robert Schumann német származású francia külügyminiszter 1950. május 9-én javasolta az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek a létrehozását. Idén februárban az Európai Parlament is arra ösztönözte az tagállamokat, hogy május 9. legyen a kontinensen élők közös ünnepe.
Deutsch Tamás a Facebook-oldalán reagált a DK törvényjavaslatára:
„A DK azt kezdeményezi, hogy Áder János köztársasági elnök születésnapja legyen munkaszüneti nap.”
Lám-lám! Ismeri a képviselő úr az összes fideszes szülinapját, vagy csak Áder Jánosra esik a megkülönböztetett figyelme? Miért nem a Geszti Pétert vagy az R. Kárpáti Pétert említette, ők is május 9-én születtek. Nem tudom, de a Gesztit picikét jobban csípem, mint az Ádert, ilyen a gusztusom.
Jaj, az Áder János! Klassz. Jól nézett ki, hamarost az MTI fotósa meg is örökítette búbánatos János urat, amint a Soproni Egyetemen a méhek életét tanulmányozó biomonitoring-rendszerrel (megbocsássák, de azt nem tudom mi) ismerkedik. Arra járt, és a klímaváltozásról tartott előadást. Éppen ráért. Az egyetem hallgatóinak a köztársasági elnök azt is elmondta: Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló. A cél a 27 százalék elérése, és Áder szerint erre büszkének kell lennünk, mert a Földön évente harmincmillió hektárnyi erdő tűnik el, ami Olaszország méretének felel meg.
Hát jól van, ennek is örülünk. Megvan mára is a soros, nagy büdös öndicséret. Az Áder is hajlamos ám arra, hogy bevigyen bennünket az erdőbe, mert a málnásba még nincs itt az ideje. Érik. Milyen jól néz ki a köztársasági elnök úr a maszkban, ezúttal nem is kérném számon rajta bús-borongós ábrázatát. Figyel. Tudományosan. Komolyan mondom, mert igaz: rettenetesen fontos nekünk a méhcsaládok élete, tudja ezt az Áder is. Az ember családok életén pedig nincs mit bámulni, nem is csoda, hogy az elnök urat nem dobja fel.
Azért nagy szerencséje van, hogy egy lapon emlegeti hű csodálója, DajcsTamás, az európai közösségi nappal. Mi a francot csináljon az egyszerű földi halandó, aki január 26-án született. Én. Meg a Nicolae Ceausescu. Basszus, ezt jól elkúrtátok, drága szüleim! Soha nem lesz belőlem munkaszüneti nap.
Ettől még maradna a vidám hangulatom, de Kásler Miklós csúcsminiszter nem nagyon törődik a magyar emberek egészséges életével. Inkább folyóiratot ad ki.
Országút címmel kulturális és közéleti két hetilap indítanának a Petőfi Irodalmi Múzeum alá betagolva, a „legjobb szakemberekre” bízott új médium – közpénzből – évi 300 millió forintba kerülne – derül ki a hvg birtokába került kormányzati előterjesztésből.
Kéthetente 490 forintért lehetne megvásárolni. A tervek szerint a 48 oldalas kiadvány 8000 példányban jelenne meg. A folyóirat elindítására, költségeire 374 millió forintot szánnak (bér jellegű kiadásokra 99,5 millió forintot, 50 millió forintot szerzői honoráriumokra).
A Petőfi Irodalmi Múzeumot is beállítják szépen – Prőhle Gergely kipasszolása után – a politikai körjátékukba, ehhez olyan nagyon nem is kellett befírölni a múzeum új vezetőjét, Demeter Szilárdot. Bandatag ő is.
Demeter korábban a Századvégnek is dolgozott, és nyíltan elismerte, hogy „tisztelője” Habony Árpádnak, ugyanakkor állítása szerint főigazgatóként nem akarja háttérbe szorítani a kormánykritikus szerzőket. A „nemzeti jelentőségű erőközponttá” emelt PIM az állami díjak odaítélésében is szerepet kapna, könyvpiaci folyamatokba is belépne, de az Emmi javaslata szerint egy saját nemzetközi irodalmi fesztivál szervezője is lenne.
És még? Még, még, még, ennyi nem elég! Tudják, mire hivatkoznak? A gazdaság már stabil, él és virul, éppen ideje már a kultúrára figyelni. Ja, hát különösen Káslernek, aki úgy felélesztette az egészségügyet, hogy azóta is haldoklik. Tessék elképzelni, hogy a betegek kapkodnak a folyóiratért. A kórházi orvosok, a háziorvosok, és az ápolók nem. Őket már elüldözte az Orbán-kormány, többségüknek a mindennapi tájékozódási tápláléka a New York Times, a Financial Times, a Telegraph, a Le Monde, az El Mundo, az El Pais.
A betegek pedig olvasnak – amíg meg nem halnak. Egyedülálló gyógyító módszere ez Prof. Dr. Kásler Miklósnak: egyik kezedben a Tízparancsolat, a másik kezedben az Országút. Észre sem veszik, hogy már tíz órája ülnek a sürgősségin vérző füllel; hogy az ép lábát vágták le, hogy nincs bekötve az infúzió. Kulturálódnak az emberek 300 millióért ebben az alkalmatlanságukban hitvány Orbán-féle szakértői birodalomban.
Van más is. Kiszivárgott a mai írásbeli történelemérettségi négy esszétémája: a középkori uradalmakról, a szovjet propagandáról, Szent István uralkodásáról és a trianoni béke hatásairól. Kiszivárgott a bor az új hordóból, az… Meg annak az agya, aki ellopta és nyilvánosságra hozta a feladatokat.
2019, május 8-án, a történelem írásbeli érettségi vizsga megkezdését követően az Oktatási Hivatalhoz bejelentés érkezett arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelem érettségi feladatsor esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették. A Hivatal ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett.
Legutóbb 2015-ben, a kétszintű érettségi rendszer bevezetésekor szivárgott ki a matekérettségi feladatsora a vizsga előtti este. Az oktatási tárca akkor megsemmisítette az írásbeli eredményt, és akinek szüksége volt a továbbtanuláshoz az eredményre, annak újra le kellett tennie a középszintű vizsgát.
Lassan már nem lesz olyan területe az életünknek, ahol rendben, törvény és szabály szerint mennének a dolgok. Szétbarmolt ország lettünk, nincs megállj a rombolásban. Elment az a csöppnyi jókedvem is.
Az önök véleménye.
Bencsik János, ex-SzDSz-es, ex-szdsz-fuggetlen-fideszes polgármester(Tatabánya),ex-államtitkár, most mezei, fideszes, néma ogy képviselő ,Vértesszőlősön óvodaavatáson villogott. Az óvoda új, büszkék vagyunk rá. Egy a bibi, fent nevezett nem a vértesszőlősiek képviselője. Mert mikor átszabták a térképet, Tatához csaptak bennünket. (Julianna)
Ez a Weber is olyan, hogy hoztam is meg nem is, adtam is meg nem is. Sok eruópai vezető tényleg nem tudja, hogy milyen orbán. Atombomba ellen köpőcsővel harcolnak. A kerítéssel pedig nem kellene foglalkozni, mert lassan úgy járunk, hogy a körülöttünk lévő országok kerítenek minket körbe, nehogy kimenjünk. (Transzporter)
Czunyiné is meg az elődjei is, mindenki, aki oktatással foglalkozott száműzve lett, a fatornyos falujába, ahogy lázár is menesztve lett. Ezek most csak ilyen alkalmakkor tudják magukat mutogatni, ezért adnak át minden szart nyilvánosan. (Transzporter)
Szoktak ők avatni játszótéri hintákat, nyilvános vécéket, óvodai konyhákat is. Most már, hogy a saját pedofil ügyein kívül mást nem szégyellő egyház is csatlakozott hozzájuk, jöhetnek az öltözőszekrények, virágosládák, szemüvegtokok… (Ripostman)
„Menjenek a te megmentésedre IFA-val!” Ez lehet a következő átkozódás. Egy derék IFA még fissebb korában se bírt 40 km/óránál többel menni, ha meg rádobtak egy lapát sódert, annyival se. A mentősök újra kapnak Uazt, fénylő csillagunknak meg Barkasra cserélik a VW kisbuszát, amibe még befér. (agador)
Ezt nem kéne engedni, hogy generációkra be legyenek biztosítva. Ha végre egyszer buknak, mindegyiket fejre kell állítani, és addig rázni, amíg ki nem esik az utolsó fillér is a zsebéből. Úgy értem, teljes vagyonelkobzás, fel- és lemenő ágon, végig. (pireza)
Higgyétek el Emberek, tényleg csodálatos. Pillanatnyi öröm, de akkor is. Próbáljátok ki. Arra az emberre is mosolyogni, aki utálja az egész világot. Egy idő után visszamosolyog!! És az érzés megfizethetetlen. Kezdjük el, magyarok!!!!! Most!! (Márti)
Egyvalamit fontosnak tartok hozzátenni, ha szabad. A fentiek szerint telnek a napjaim, így hát megszoktam, hogy a reakciók nagyobbrészt sértődések. Ne mondjam má’ meg, hogy mit hogy kell csinálni. Sokszor utásítják vissza a segítséget, ilyenkor nem szabad megsértődni, vagy viszont haragudni, hanem tovább kell lépni. A másik ember dolga, elfogadja-e a tanácsot, az ő döntése. El kell engedni. És főleg el kell viselni, hogy itthon gyakran nézik hülyének a jóindulatóakat. Talán egyszer ez is megváltozik. (Lajos)
Bennem ugyanez fogalmazódott meg az első olvasatra; egyszerűen a bizalmatlanság mások iránt olyan mélyen gyökerezik már, hogy vannak, akik a segítséget is félnek elfogadni! Mert ugye; ki tudja, mi van a háttérben?! (Mariann)
Még a fideszesek közül is csak azok akarnak majd kilépni, akik valamiért büntethetőek lehetnek ha más rendszer lenne. Szerintem a többiek nem szeretnék a kilépést. Talán, ha ebben gondolkodik orbán, akkor belülről fogják megpuccsolni. Legalábbis remélem. (Transzporter)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A béke a legerősebb fegyverünk! – közölte a honvédelmi miniszter pénteken a Facebook-oldalán, azt hangsúlyozva: amikor a világunkat a politikai gyűlöletkeltés mérgezi, a véleményüket bátran kifejező emberek életére törnek, még fontosabb, hogy felerősítsük a józan ész és a béke hangját. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta, pénteken a Honvédelmi Minisztériumban fogadta Robert J. Palladinót, az Egyesült Államok […]
Magyarország kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekszik Ázsia államaival, hiszen a két kontinens gazdasága aligha választható szét – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki renminbi-kezdeményezés konferenciáján Budapesten Varga Mihály. A jegybankelnök szerint Magyarország jó időben hozott jó döntést a keleti nyitással, az MNB pedig továbbra is elkötelezett a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése iránt. A rendezvényen Palkovics László […]
Közép- és Kelet-Európa válhat az Európai Unió versenyképességi fordulatának motorjává, és a térség Európa új Szilícium-völgyévé válhat – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szerdán Budapesten, a Bálna Honvédelmi Központban rendezett „CONNEXIONS – CEE Deep Tech Summit” konferencián vetített videóüzenetében. A miniszter az eseményen levetített nyitóbeszédében rámutatott, hogy a közép- és kelet-európai régió […]
Több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajnával szembeni légitámadása közben szerda hajnalban. A lengyel vadászgépek a drónok egy részét lelőtték – közölte a lengyel hadsereg műveleti főparancsnoksága (DORSZ). Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter az X-en azt írta, hogy a lengyel vezetés folyamatos kapcsolatban van a NATO vezetésével. A hadsereg kötelékében működő önkéntes területvédelmi erőket […]
Kinek a kakaskodás és az agresszió, kinek a béke és a nyugalom. Tessék választani! – írta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebookon közzétett videója mellé. A videóban szerepel egy bejátszás, amelyben Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az őt kérdező újságírónak háttal azt mondja: „vezetünk a Fidesz előtt. Viszlát!” Az újságíró következő kérdésére nem válaszolt, […]
Budapest fejlettsége nem húzza maga után a fővároson kívüli Magyarországot, kiemelten fontos a területi egyenlőtlenségek kezelése, az elmaradottabb térségek felzárkóztatása – hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken, a 63. Közgazdász vándorgyűlés második napjának záró plenáris ülésén Veszprémben. Navracsics Tibor elmondta, hogy Budapest fejlettségi szintje az egy főre jutó GDP átlagát tekintve 2004-ben 129, 2023-ban […]
Magyarország kormánya és az egész magyar nemzet elkötelezett a határon túli magyar bölcsődék, óvodák, iskolák támogatása mellett, számukra minden magyar oktatási intézmény kincs, amelyet óvni és erősíteni kell – hangsúlyozta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szombaton Kolozsváron, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségén. A kolozsvári belvárosi unitárius templomban tartott ünnepi eseményre Balatoni Katalin tárgyi bizonyítékot […]
Az Alapjogokért Központ friss kutatása szerint a felnőtt lakosság 63 százaléka biztos abban, hogy egy Tisza-kormány adóemeléssel kezdene – közölte Szánthó Miklós a közösségi oldalán szombaton. Az Alapjogokért Központ főigazgatója legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írta, a magyarok is megelégelték már, hogy Magyar Péter „a legszemtelenebb hazugságokkal próbálja palira venni őket.„ Szavai szerint nem véletlen, hogy Magyar […]
Az oktatás területe kiemelten fontos a mesterséges intelligencia (MI) stratégiában – hangsúlyozta Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos csütörtökön az Előre, ne hátra! – Az oktatási rendszer felkészítése a mesterséges intelligencia (MI) hatásaira című vitairatot bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette, az MI stratégiájának minden területe fontos, de az oktatás kiemelten fontos szerepet tölt be, mert arról […]
Fiatalok mérték össze tudásukat hazafias versenyen A nagykanizsai Zrínyi iskola fiúcsapata nyerte az V. Tomori Kadét Kupát, a leánycsapat bronzérmet szerzett. A 7-8. osztályosoknak szervezett hazafias, ügyességi és történelmi verseny döntőjét Kiskunmajsán tartották, 12 csapat részvételével. A megmérettetés célja a közösségi szellem és hazaszeretet erősítése – hangsúlyozta Czifrik Ágnes, a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója. […]
A Tisza Párt hatalomra kerülése esetén adót emelne és ezzel pénzt venne el a katonáktól, de nem fogjuk hagyni, hogy tönkretegyék a katonákat és a családjaikat – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra a kérdésre, hogy mit gondol a Tisza Párt adótervéről, azt mondta: „reped a máz a […]
Magyarország civilizált kelet-nyugati együttműködésben érdekelt a világ ismételt blokkosodása helyett – jelentette ki kedden Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mielőtt útnak indult Pekingbe. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult a pekingi győzelem napi parádéra, hogy a jelenlegi gazdasági, biztonsági és társadalmi feszültségek és válságok oda vezettek, hogy a […]
Az otthonteremtési program elindulásával nem az albérlők országát, hanem a szuverén tulajdonosok országát építjük – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hankó Balázs elmondta, az Otthon Start program iránt óriási az érdeklődés, szavai szerint „legalább akkora forgalomra számítanak a bankoknál, mint a szeptember elsejei iskolakezdésben az utakon”. A miniszter […]
Érkezik a nyugdíjasoknak a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány hétfőtől – erről beszélt Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban. Azt mondta, az élelmiszerláncok indokoltalan áremelése miatt kialakult bonyolult helyzetben Magyarország kormánya a nyugdíjasokat árréscsökkentéssel és élelmiszerutalvánnyal segíti. Az utalványra jogosultak a nyugdíjasok és más nyugdíjszerű ellátásban részesülők, például a fogyatékossággal élők is […]
Magyarországnak kulcsország-stratégiában érdemes gondolkodnia, és az, hogy egy ország kulcsország lesz, azon múlik, miként találja meg a szerepét a nemzetközi világrendben – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Tihanyban, a Tranzit fesztiválon. Orbán Balázs a Kompország vagy hídország című vitában, amelyben Szent-Iványi István külpolitikai szakértő volt a partnere, azt mondta: egy ország számára létfontosságú az […]
Kijev Magyarország biztonságát fenyegeti az EU asszisztálásával A Magyar Békekör nemzetbiztonságunkat fenyegető veszélyt lát Kijev Magyarország ellen irányuló katonai cselekedeteinek EU-s támogatásában. Az EU vezetése, a nyugat-európai nagyhatalmak támogatásával sorsára hagyta hazánkat a Barátság olajvezeték elleni sokadik ukrán katonai támadás közepette. Ez arra utal, hogy az EU katonai eszközöktől sem riad vissza, hogy leszámoljon a […]
A Tisza Párt „nem önálló politikai képződmény, hanem eszköz” – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Harcosok órája című online műsorban csütörtökön. Bóka János azt mondta, Brüsszel a Tisza Pártot ennek megfelelően használja: Magyar Péter pártja utasításokat hajt végre annak érdekében, hogy a jelenlegi nemzeti szuverén kormányt „el lehessen takarítani az útból […]
A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar munkavállalók, kiemelten a gyermekes családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni. Ennek érdekében Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtjuk végre és minden eszközzel fellépünk az indokolatlan áremelésekkel szemben – írta a legfrissebb kereseti adatokhoz fűzött szerdai kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Kitért arra, hogy […]
Az idén is minden iskolába megérkeztek az ingyenes tankönyvek és a tanítást segítő egyéb eszközök – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten. Rétvári Bence a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarországon teljes mértékben ingyenes a tankönyvellátás, a családoknak nem kell fizetniük, ez a családtámogatás része hazánkban. Mint mondta, akik gyermeket vállalnak, azzal […]
A Barátság kőolajvezetéket ért ukrán támadás célja, hogy a Magyarországgal szemben indított politikai, titkosszolgálati, illetve a médián keresztül alkalmazott nyomásgyakorlási módszereiket immár katonai eszközökkel is kiegészítsék – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel. Deutsch Tamás hangsúlyozta, a nyomásgyakorlás célja, hogy megváltoztassa Magyarország következetes […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.