NEHAZUGGY

A káposztás tésztámhoz a hatalomnak semmi köze, bizonyára azért is lett nagyon finom

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Arra ébredni szombaton reggel, hogy tanfolyamon veszek részt, amit a Kossuth rádió kínál nekem, mit mondjak, nem lazító érzés. Azt hallom, hogy a családok falun és városban élnek. Ők alkotják azt a közösséget, amitől működnek a települések. Ezért van nagy figyelemmel a mi kormányunk a családokra. Ne, én ezt kikapcsolom. Mire odaérek a rádióhoz, még azt hallom: milyen gyönyörű érzés, amikor a nagycsaládban megfogod a nagymama kezét, megpuszilod a feleségedet meg a körülötted szaladgáló két vagy három gyermekedet. Ennél jobban feltöltődni csak templomban lehet. Katt. Valami kereszténydemokrata tótumfaktum beszélt. Hát most akkor család vagy Isteni szósz? Most akkor földi vagy égi, vagy mi, boldogságot akarunk? Ha már kimerülünk a gyerekektől, a nagymamától, az asszonytól, akkor felturbózzuk magunkat az imaházban? Nem húzom fel magam, mert nagyon finomra kell csinálnom a káposztás tésztát. Azt pedig csak odafigyeléssel, nyugalomban lehet. Különben is, tegnap elhatároztam, hogy ma laza napom lesz – kicsi munka, kicsi politikai frincfrancokkal, ma inkább magunkkal, a hétköznapi bosszúságainkkal szórakoztatnék. Ez sem semmi, meglátják.

Gabriella meséli, másfél órát várt arra a postán, hogy befizethesse a csekkjeit.  A posta szép, korszerű, csupa-csupa üveg, de belül hiába van sok-sok ablak, hogy minél gyorsabban intéződjenek az ügyek, ha nem ül mögötte senki. Egy hetvenezres megyeszékhelyen. Néhány éve minden másként volt, mondja Gabriella, de megszüntették a nagy lakótelepek kis postáit, csupán kettő maradt belőle, azok is elég gyalázatos állapotban vannak. Most az egész város rázúdul a főpostára, ahol egyre rosszabb a szolgáltatás. Nem gondolta, hogy két csekk miatt elvész a délelőttje. Amikor zaklatottan végre letudja a sorban állást, akkor jön a helyben állás, toporgás, a buszra várás. Olyan iszonyatosan rossz menetrendet sikerült kreálnia a városnak, hogy az szégyen. Miféle tömegközlekedés az, ha 30-40 percet kell várni a buszra? Ha szerencséd van, megúszod eggyel, ha nincs, leszállsz, várod a másikat, csupán 30-40 percig: kifizetsz több száz forintot az élményért. Az van bőven, abból könyvet lehetne írni. Nem is tudják sokan, miből maradnak ki, de ez legyen az ő bajuk. Úgy köhögnek és tüsszentenek bele a képedbe, mintha mindig erre vártak volna a gyerekszobája sosem volt, kedves utasok. A buszon lehet hangoskodni, visítania a hisztis kölyöknek; lehet élvezni a fokhagymás péksütemény bűzét. A saját lábon állás itt megszűnik, mindenki a tiéden tapos. Mindent lehet, de csak azután, hogy alkalmatlan emberek sem várost, sem utazást nem tudnak szolgáltató baráttá szervezni. Minek is, ők kimaradnak minden hétköznapi vircsaftból, a szolgálati autóban nem csapják a polgármestert hókon.

Két csekk feladása három órás távollétbe kerül városon belül. Nem tudok, mit mondani, de annyit igen, sajnos, nálunk nem javul a szolgáltatások színvonala. Úgy meg főleg nem, ha a Magyar Posta megint elbocsátotta háromszáz dolgozóját, bürokrácia-csökkentésre hivatkozva. Ezt ugyan nem tudom, mit jelent, de megsínylik az emberek. Városon is, a faluról nem beszélve. Hány, de hány helyen szüntették meg a postákat – gyógyszertárakat, iskolákat, óvodákat -, az élhetetlenségig. Most meg nyomnák rájuk a CSOK-jukat, csak kinek? A fiatalok nem középkori életmódra vágynak, munkahely nélkül. Az is nagyon érdekelne például, hogy a sok, állami szférából kirúgott dolgozó, hová lett? Van ugyan sejtésem arról, hogy közülük jó néhányan nem itthon szagolják már az éppen virágzó orgonát.

Megfigyelték, most arra divatos hivatkozni postán, boltban, hivatalban, hogy nagyon kevés dolgozójuk van, ezért nem smakkol sok minden. Tisztelet a kivételnek, az a kevés ember nagyon sok helyen úgy bánik a kedves vásárlóval, mint a kapcájával. Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy az élelmiszer áruházban tanítják a szemétséget. Konkrétan arra a láncra – kis és nagy üzletekkel – gondolok, ahol ugyanaz a márkanév. Évek óta ezt csinálják. Ezekben a boltokban a felvágottnak körülbelül hat vége nőtt, és ha szerencséd van, akkor húsz dekába csak négyet tesznek bele. Ügyesen. Szépen felszeletelik előre, jól néz a pultban, csak a tetejét látod. Guszta. Aztán otthon káromkodhatsz, hogy a húsz dekában benne van a kemény, gusztustalan vége is. Ám ez még mind semmi. Már kétszer vittem vissza nekik a két szép szelet közé beillesztett sonkacafatokat. Mind a kétszer szóltam, hogy szép vékonyra felszeletelt sonkát szeretnék, mert tekercset csinálok belőle. Valószínű meg sem hallotta a lányka, mert olyan rusnya árut adott, hogy azon nyomban felhívtam a bolt vezetőjét. Nagy-nagy elnézés, vigyem vissza, kicserélik, fizetnem sem kell. Még szép. Hová lett a tormakrémes tekercsünk? Másnap vittem vissza, megint nagy-nagy elnézés, kicserélték, azonban ettől nem változott semmi. Persze, mondhatják önök, nem kell többet ott vásárolni. Igazuk is lehetne, de nem ez a megoldás. Nem mindenki van úgy elkényeztetve, hogy boltok között válogathat – van egy, legfeljebb kettő. Aztán amikor vacsorázni akar az éhes polgár, akkor derül ki, mit kapott. Hová fusson este? Vacsora nincs, csak a méreg, azzal meg nem lehet nagyon jóllakni. Ennek az áruházláncnak a legnagyobb üzletében, a hiper-szuper hentes részlegén karajt vettem.

Kértem, az eladót, szeletelje fel. Rám nézett, és közölte: asszonyom, akkor drágább. Szuper, visszaadtam a kiló húst, mondtam neki, máshol ez természetes, majd vásárolok ott. Fintorgott egyet, ezzel el volt intézve.

Szolgáltatunk, amúgy ungarise módra. Ezeket az eseteket nem lehet a kevés fizetéssel, a kevés dolgozóval magyarázni, ezek tőből a vásárlók becsapására vannak kifejlesztve. Még messzebb van az európai szellem, ebben is. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy amikor az olasz Velencében sétáltunk, két banán volt a kezemben, még itthonról vittem. Egyszer csak kijött az egyik kis üzletből egy fiatal eladó, hozott nekem zacskót, ne csak úgy csupaszon vigyem a banánt.

Renit nagyon régóta ismerem. Bolti eladó, és szereti a munkáját. Nem mézesmázos, de nagyon udvarias a vásárlókkal. Ő szokta mesélni, néha diliház az egész üzlet. Jönnek a fiatalok, hamar elegük lesz a munkából. Többen csak azért vannak itt, mert valamiből meg kell élni, és csak addig bírják a strapát, amíg nem találnak más, nyugisabb munkahelyet. Éhbérért melóznak, rossz a kedvük, gyűlölik az egészet. Erőltetett mosollyal soha nem lesznek jó kereskedők. A vásárlóknak is megvan a maguk bajuk, tudjuk ezt jól. De úgy nem lehet ebben a szakmában dolgozni: ha nekem nem jó, akkor másnak is legyen rossz. Így nem jutunk sehová. Legalább addig, amíg bírjuk, legyünk elfogadóak egymással.

Milyen igaz. Még annyit szeretnék elmondani: engem néha nagyon ki szoktak osztani üzletekben: mi az, hogy nincs aprópénzem, ők nem tudnak visszaadni. Miért nem? Ha én fizetek, fizetnék valamiért, teljesen legális pénzzel, miért nekem kötelességem pontosan annyit nyomni a kedves eladó markába, amennyiért vásároltam? Talán fel kellene készülniük arra, hogy azért délelőtt tíz órakor legyen váltópénzük. Legtöbbjük annyit bír mondani, sajnálom. Hát még én! Ráment az időm, nem tudtam vásárolni, mert nem voltam szíves felváltani a papírpénzt sem a sarki, sem semelyik boltban. Nem díjazom a pénzváltó, alkalmi turizmust sehol.

Ha valaki tényleg azt gondolja, hogy ma olyan témákról írtam, amikhez semmi köze a hatalomnak, az nem gondolhatja komolyan. Van köze, mindig a fejétől bűzlik a hal meg az emberek méltó, megbecsülésre érdemes, munkás élete. Tudják mihez nincs köze az országunkat irányítóknak? A káposztás tésztámhoz. Saját lábamon állva, nyugiban, stressz és mindenféle hablatyolás nélkül készült. Biztosan azért lett nagyon finom.

Az önök véleménye.

„Gyönyörűek vagytok a fotón!” Európa imposztorai. (Gábor)

Azért az is elgondoltató, hogy ennek az embernek csupán adrenalin fröccs az hogy minden héten provokál valakit-most ugye legutóbb Merkelt,azelőtt Weber,vagy az egész EPP stb…- vagy tényleg célja van vele?! (Zoltán)

Az ellenzék mindent észrevesz, leírja, aztán nem tesz semmit. Az EP nem mindent vesz észre, ha igen akkor ül rajta évekig, tehát ők sem tesznek semmit. Az magyar emberek mindent tudnak, látnak, de mivel nincs egy erős, normális, kitartó vezetőjük, ők, vagyis mi sem teszünk semmit. Sajnos igazad van, ennek az országnak már reszeltek. (Transzporter)

Visszatértünk az „átkosba” csak rothadó kapitalizmus, kizsákmányolt és nyomorgó munkások, stb. helyett migránsoktól rettegő nyugati országok vannak. Pont olyan hazugság, mint az előző, de a hívőket ez nem zavarja. A szamizdat is visszajött, csak az internetre lett száműzve, ott nem tudják betiltani. (Szinbád)

„Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” – mondá O1G. És teljesen igazat mondott. Komolyan. Ugyanis számára az elhalgattatás nem egy elvetemültséget jelentő szélsőséges cselekedet, hanem az alap normális társadalmi viselkedéskészlet szerves része. Mondok egy példát erre a hétköznapi közlekedésből. Vannak vezetők, akik számára az index nélküli sávváltás, vagy a pirosba belemenés nem elvetemültség, hanem mindennapi rutin. Mások pedig nem,vagy csak véletlenül tesznek ilyen és utána úgy érzik szégyenkezve, hogy most „elvetemültek” voltak. (masikszempont)

Kocsis Máté fényes karrierje a miépből indult, de nem ő szelídült meg, hanem a fidióták radikalizálódtak az ő szintjére. Csurka elégedett lehet a túlvilágon, ez a csürhe már rajta is túltett. Ha a politika nem óhajt ujságírást csinálni, akkor vajon mi szükség van a Rogán minisztériumra? Az eddigiek szerint a fő cikkeket onnan kapja minden szerkesztőség, amit változtatás nélkül közölniük kell. (agador)

Nem igazán értem, amikor olyan kritikát olvasok, hogy nem tetszik pl. a szabadszájú megfogalmazás! Szerintem, aki régebben olvassa a Szalonnát, már rájöhetett, hogy kinek milyen a stílusa, mert mindenkié eléggé egyéni! Akinek az írása nem tetszik, gondolom, nem kötelező elolvasni – ha viszont ennek tudatában elolvassa, akkor fölösleges utána fikázni! Neeem?! (Mariann)

Pontosan erről van szó, és nem csak a nagyszűlők, de sokszor az apa sem, ha olyan helyen dolgozik. Mi segítünk, de igy is nagyon nehéz a gyerekeket ellátni, tanulni velük, edzésre, táncórára vinni a gyerekeket. Ezek nem tudják mit beszélnek, nem is érdekli őket, a lényeg az , hogy választás előtt elkábítsák a fiatalokat. (N. Csabáné)

Szerintem, nagyon is jól átgondolták: újabb szavazók kerülnek a Kubatov-listára 😣 (Judit)

Az államtitkár asszonynak persze könnyebb. A kb 1.5 milliós fizetéséből ha elengedik az SZJA-t, akkor már tud fizetni egy baby sittert, aki lerendezi ezeket a tennivalókat, igaz szinte az nevelné a gyerekeit, nem ő. Legtöbb nő saját maga szeretné felnevelni a gyerekeit. A legtöbb apa pedig reggeltől estig dolgozik, hogy meg tudjanak élni. (Transzporter)

Nekem nem tetszik ez a cikk. Elitista, irónikus, princessa stílus.
Újságíró, az a foglalkozása, írjon. De miért veszi el mástól a véleményalkotás örömét? Mindenki úgy ír, ahogy tud. Tessék, vezessen végig egy bírósági ügyet, írjon ítéletet, ha annyira ítélkezik. Majd meglátjuk, abban nennyire jó. Feltéve, ha jogvégzett is. Nem szoktam kikelni magamból, de a stílusa, a lekicsinylő gúnya az emberek iránt ezt kiváltotta belőlem. Arra sem gondolt még a naccságos okos kisasszony, hogy a tüntetni járásnak az életkor, és egészségi állapot akadálya lehet? Úgyhogy…pukkadj meg, hercegnő kisanyám. (anima)

Így írtunk mi.

Akkor végleg reszeltek ennek az országnak

Kocsis NER-társ jól látja. Alighanem meg is tapsolhatjuk ezért a meglepően őszinte elszólásért

A félázsiai farok csóválja a péniszerdőben tátott szájjal rohangáló európai kutyát

Kommentelek, tehát vagyok

Talán már csak a díszletek állnak

Mindenki szüljön négy gyermeket, az a biztos

Várlakók

Érettségi

A kulcs

Mert az asszisztálás nem segít

A populizmus rákfenéje

A nap kommentje:

Olvasva a hozzászólásokat mindig elszomorodom. Liberális, ballibsi, jobbos, mint szitokszavak röpködnek az oldalakon. Magamat valami középutas liberálisnak határoznám meg, mert midkét oldal érdemeit elismerem, de sok nézetükkel nem tudok egyetérteni. Szerintem ez így normális, mert csak a fanatikusok képesek minden baromságért vagy aljasságért rajongani amit választott oldaluk elkövet. Kritizálni természetesen lehet, sőt kell is a másik félt, és elfogadni is tudni kell a kritikát, de ez a gyűlölködés megmérgezi az életet. Évtizedeket éltem és részben most is élek Ausztráliában, tehát tapasztalatból mondom, hogy másképp is lehet csinálni. Ott a két számottevő párt a Labor és a Liberal. Ezeknek is vannak életre-halálra elkötelezett hívei, de a legtöbb szavazó a szimpatikusabb , jobb programmal induló jelöltre szavaz.Választottam már én is labor és liberál jelöltet is. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a két oldal nem gyűlöli egymást! A barátaink között vannak különböző beállítottságuak, de a politikai hozzáállás általában nem téma, és nem szít olyan indulatokat mint Magyarországon. Lehet, hogy az a titka hogy ott demokrácia van? (butcherbird)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább