Szép-e? Addig élvezzék a föstményeket, amíg nem érnek ide a migránsok
Tóth Ilona   |   2019.  Április 8,  Hétfő   |   19:59
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,784,235 forint, még hiányzik 1,215,765 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Most már nagyon el van keseredve az ismerősöm. Mondja, egyedül csak a salátája kelt ki, különben csupa-csupa szürke a kert, amikor már régen zöldellnie kellene. Olyan száraz minden, mint a hatnapos kenyér. Nem locsolnak, mert az már nem éri meg nekik. Vagy esik, vagy tönkre megy minden. Már évek óta mondja, hogy felhagy az egész földtúrással, mert csak munka meg idegeskedés van vele. Persze nem bírja ki, ha már ott van, akkor azt a kicsi földet meg kell művelni. Kár, mondja, hogy senki nem tudja elintézni, hogy legalább három napig zuhogjon az eső.
Senki, ezt még Orbán sem. Esetleg a Sziszi. Este biztos, ami biztos, megnézettem a lányommal nincs-e nekem karfiolfülem. Szerencsére nincs, csak nagy. Azt eddig is tudtam. Szóval, akkor nyúl még lehetek, mondjuk, kockás fülű, mint a mesében. Birkózó nem. Pláne nem nagy magyar bajnok. Mint a mesében. Erről a kombinált agyú Németh Szilárdról kiderítették, hogy lószart volt ő magyar bajnok, birkózgatott csak úgy, de hát annyira nem, hogy gyűrt füle legyen. Abban bizony nem tört el a porc.
Nem érdekel a Németh füle, nem azzal van a baj, hanem azzal, hogy megint hazudott – pitiáner kis fidesznyik. Lételemük nem igazat mondani és tenni, így is jól megélnek. Ő a birkózó szövetség elnöke, ebben a szerepében is villog, mint Katika a jelmezbálon csillagocskának öltözve. Riheg-röhög hozzá. Úgy is mondhatnám, annyi köze van a birkózáshoz, mint pintynek a magyar szavak gyűjteményéhez.
Igaz, nem feltétel a sportoló múlt, hogy valaki sportági szövetségi elnök legyen, elég, ha tolja ész nélkül a Fidesz szekerét. Mert ugyan mi köze van Kocsis Máté vizeletfelelős frakcióvezető úrnak a kézilabdához? Semmi. 2015-től irányítja a szövetséget: 2016-ban a férfi válogatott nem volt ott az olimpián, ahogyan a női válogatott sem. A nők 2017-ben a 15. helyen végeztek a világbajnokságon. Ilyenkor egy fasza elnök simán lemond. Meg az olyan elnök is, mint a hazug Németh. Eszükben sincs, csak magyarázkodnak, mossák a szennyes lepedőjüket Orbán óvó karjai között. Ő eteti őket és milliárdokat pumpál a sportba. Meg a haverokba. Átvették a hatalmat a sportági szövetségekben is. Nézzünk példát!
Kósa Lajos – korcsolyázók
Csampa Zsolt – vívók
Dr. Bátorfi Béla, Orbán fogorvosa – triatlon
Szalay Ferenc, volt fideszes országgyűlési képviselő – kosárlabda
Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere – röplabda
Hajdú János TEK-vezető – az ökölvívóknál alelnök
Bánki Erik, Garancsi István – MLSZ elnökség
Kubatov Gábor – Fradi elnök
Deutsch Tamás – MTK elnök
És akkor még nem is szóltunk Mészáros foci érdekeltségeiről, mert Mészáros a modern kori Magyarország szuper intelligens, sokoldalú bálványa. Mi etetjük, itatjuk, ne járjon a szánk. Amikor siker van a sportágban, az az ő sikerük, amikor nem, akkor lapítanak, mert nem tehetnek semmiről. Nem az alkalmasság, hanem a saját manijuk mindennek a sava-borsa.
Térjünk vissza Németh tyutyura! Ha a birkózáshoz nem volt annyi tehetsége, hogy neki játsszák el a himnuszt, akkor legalább jótékonyan belé szállt a művészetekbe. Nem értem, miért nem a zenében oldódik fel a begyöpösödött esze, hiszen ének-zene szakos tanár. De nem. Tessék ide figyelni, mert azért ez nem mindennapi, amit Sziszi a művészetekért tesz. Volt tavaly a Magyar Birkózó Szövetség rendezésében Budapesten világbajnokság – kettő milliárd forintból. Tisztelet a jó eredményt elért sportolóknak! Hanem, ezt a versenyt meg kellett örökíttetni, nem ám csak úgy feledésbe merül – Adorján Attila festőművésszel. A 12 hiperrealista képet. És akkor még be is mutatták az Ari Kupsus Galériában. A festményeket a Németh Szilárd által alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány 4,5 milliárd forintos állami támogatásból épülő csepeli sportcsarnokában állítják majd ki véglegesen. Nagyon szívesen – ezt is nektek.
Igazából nem is tudom, ez a Németh birkózzon, egyen, honvédelmi szakkört vezessen, csökkentse az uraságok rezsijét vagy mi az úristent csináljon ahhoz, hogy ne röhögjön rajta az egész ország. Gúnyosan. Nézzék meg a képet, aztán döntsék el, mekkora szerencsénk van, hogy ilyen univerzális tehetségű emberrel van dolgunk – a kiválasztott kiválasztja a neki tetsző művészt mindannyiunk szépérzékének fejlődésére. Szép-e?
Élvezzék a művészetet, úgyis csak addig tehetjük, amíg nem érnek ide a migránsok. Akkor cseszhetjük a föstményeket is. Megmondta az intelligens Bayer-showban Németh, hogy:
„az álcivil szervezetek nem tettek le arról, hogy bejuttassák az illegális bevándorlókat Európába… a tömeg Horvátország, illetve Magyarország felé veheti az irány. …Nincs kizárva, hogy a magyar határ felé indulnak meg az illegális bevándorlók és a szaktárca fel is készült erre.”
Megbirkózunk velük. A szőnyegen. Komolyan mondom, én nem szeretem a cirkuszt – semmilyen formában -, de azért, ha Németh Szilárd fellépne politikai polipként két nagy szemével, nem gyűrt füleivel és mind a nyolc karjával, ott ülnék az első sorban. Onnan jól kupán lehetne vágni a fideszes ragadozót. Mondom, mindezt csak addig, amíg nem gyünnek a migránsok mifelénk. Mert ha igen, akkor már csak az a dolgunk marad, hogy ölbe tett kézzel, sírva hallgassuk az Ákostól megrendelt Nagy Magyar Rekviemet. Illően meggyászolni ezt a büdös bunkó Orbán-hatalmat.
Közben rettenetesen sötét lett, fekete felhők jöttek hirtelen fölénk. Szerintem, az ismerősöm most kinn áll az udvaron és eső imát duruzsol, hogy szakadjon le az ég. Majd holnap elmondom, mi történt, ki hol volt, amikor az ég zengett.
Az önök véleménye:
Persze, hisz a hitre hivatkozva a legocsmányabb bűnök is szépek és erényesek lesznek, istennek és az ő egyházának tetszők. (agador)
” A Tóni hiányolja a keresztet…” Én egészen más dolgokat hiányolok; csak néhány mutatóba: tisztességes munkáért tisztességes, megélhetésre elegendő bér, fejlődő oktatás /min 10 év, és lehet, hogy kevés lesz/, fejlődő egészségügy /ld. előbb/, politikusok számonkérése, képviselők visszahívhatósága, független bíróságok, önkormányzati iskolák, használható úthálózat, kivándorlóink hazatérése, mert lenne miért… tovább is van, mondjam még?! (Mariann)
Semmi gond ezzel a 10 millás limittel. Majd azt mondom, „megtaláltam a cihában. Tudják, ahol minden magyarnak van 10 milliója” Ha nem hiszik el akkor befizetek kétszer 5 millát. Vagy 1000*5 millát. Akkor már senki sem ellenőrizhet. (Zovize)
Ez az egész történet egyre jobban kezd kikerekedni a Csillagok Háborújára. Most éppen ott tartunk, miszerint a Birodalom Visszavág. Nekünk. A fővezér meg számomra egyre jobban hasonlít Jabbára, az egyházfik meg az ő segítőire. (anima)
Itt látszik a neveltetésbeli különbség: semjénzsóti diplomát és PhD-t hazudott magának, némethszilárd pedig egy országos birkózó bajnoki címet. A ner urak is el tudnak számolni a lelkiismeretükkel. Ami nincs, ahhoz elég az elemi számtan ismerete. (Tamas)
hogy miert nem hallottunk eddig/most Magyarorszagon papi pedofiliarol? hogy teged idezzelek: ” a Szovjetunióban repülőgépszerencsétlenség sem volt évtizedeken keresztül; legalábbis úgy tudtuk!” ha nem beszelnek valamirol, az attol meg letezo dolog. persze ahol a politikai es egyhazi hatalom ennyire osszefek… pardon, osszefonodott, ott semmin sem lehet csodalkozni. (Lustamacs)
Nekem is a 6. és a 7. ponttal van talán a legtöbb bajom! Eleve hogy van képe kiejteni a száján bármivel kapcsolatban, hogy ne legyen megkülönböztetés?! Mást sem csinálnak évek óta, és még gyűlöletet is keltenek a megkülönböztetett réteggel szemben! Az meg hogy ilyen követelésekkel álljon elő, mintha tényleg rajta múlna, mi történik EU szerte, az önhitt elmebaj fokozódó megnyilvánulása! (Mariann)
Még 5 pontot nyugodtan hozzá csaphatott volna, és máris megvan az úttörők 12.pontja..az a réteg aki ezt meg mindig elhiszi , nem lehet “nagykorú “ szellemileg semmiképpen (Krisztina)
Mikor először láttam a szórólapot „Támogassuk Orbán Viktor programját, állítsuk meg a bevándorlást” és alatta a 7 pont, nekem ez jutott eszembe. Ennyi? Igaz, nem is vártunk mást. Ezen kívül, mint a sorosmigránskeresztény semmi nem éri el az ingerküszöbét. De úgy látszik a fidesz is elhatárolódott tőle, mert ez csak és kizárólag O1G egyszemélyes programja. A legviccesebb, a „vallja magát”, nem az, csak annak vallja magát😂. Igazán büszkék lehetnek rá a hívők. (Edit)
Fürdőkben is megfigyelnek bűnüldözés címszóval? Szerintem figyeljék a strandon vízipisztolyozókat is, végül is, sosem lehet tudni. (Sirius)
A Big Brother mikor néz be a zuhanyozómba is? (Ágnes)
Egy kérdés: a kaszinókat mikor kötik rá a NAV rendszerére? A Zöldfoki szigetek szállodái gondolom semmilyen online rendszerben sem szolgáltatnak adatot 😀 És akkor már zárjuk rövidre a dolgot: kelljen az emberekbe is chip, mint az ebekbe. Nincs több hozzáfűznivalóm 🙁 (Madárlátta)
Ahány emberrel beszéltem, mind kívül látja a boldogulást. Ausztriában nyolc óra munkaidő naponta, 5 nap a hét, (azt mondta az ember, ilyen még az életében nem volt), 2500 euró havonta, 13. 14. havi fizetés év végén, és mindezt fizikai dolgozóként. Átszámoltam, az éves jövedelem bőven tízmilla fölött, és ott még emberszámba is veszik őket. Csoda, ha mennek? (anima)
Elméletileg kérdezem csak: a papok nem magyar állampolgárok? Rájuk nem vonatkozik a Btk? Létezik olyan megkülönböztetés, hogy egyházon belüli bűntett nem bűntett? Minden hozzászólóval egyet lehet érteni, az eltussolás is bűntény, azt is büntetni kellene. Mocsadék az egész! És a legaljasabb dolog az egészben, hogy az érintett gyerekek egy életre lelki sérültek lesznek! (Attila)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Gyűlés miatt hétfőn jelentősen akadozhat a forgalom a főváros egyes pontjain – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon. Azt írták, hogy gyűlés miatt hétfőn 14 óra és 20 óra között az M3-as bevezető-Róbert Károly körút-Árpád híd-Szentendrei út-Batthyány utca-M0-s autóút-Megyeri híd-M3-as bevezető-Kós Károly sétány-Állatkerti körút-Hősök tere útvonalon – az ünnepek miatt megnövekedett járműforgalmon túl – […]
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton Szegeden, a Digitális Polgári Körök (DPK) háborúellenes gyűlésén. „Én arra vállalkoztam, hogy megváltoztatjuk a magyarok sorsát, azt a sorsot, amit mások szántak nekünk az […]
Az Ukrajnának szánt uniós háborús kölcsönről Orbán Viktor miniszterelnök szombaton azt írta, hogy az szükségszerűen érdekeltté teszi a finanszírozókat a konfliktus folytatásában Ez pedig nem a béke logikája, hanem a háborúé. Orbán Viktor a Facebook-oldalán azt írta, „Most először fordult elő az Európai Unió történetében, hogy 24 tagállam közösen háborús kölcsönt nyújtott egy unión kívüli […]
Az előzetes adatok szerint 2025 novemberében 5582 gyermek született, és 9686-an haltak meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 11, a halálozásoké 9,3 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 6,2 százalékkal emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke január–novemberben 1,31, egy […]
EU-csúcs – Ursula von der Leyen: két finanszírozási javaslat van az asztalon Ukrajna támogatására Két finanszírozási javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság Ukrajna támogatására a 2026-2027-es időszakra – közölte Ursula von der Leyen, a testület elnöke csütörtökön az EU-tagországok vezetőinek tanácskozására érkezve. Az elnök közölte: az egyik az uniós költségvetésen keresztüli finanszírozás, annak terhére történő […]
Az Európai Unió (EU) olyan, mint a Szovjetunió, erőből akarja rákényszeríteni mindenkire a javaslatait – mondta Bayer Zsolt publicista a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával kapcsolatos uniós tervekről szerdán az Igazság órája című online műsorban. „Az Európai Unió jelenlegi vezetői magasról tesznek az unió összes létező szerződésére, alapszerződésére, a törvényekre és a jogra” – fogalmazott Bayer Zsolt. Kijelentette, […]
A gyerekvédelemben felnövő fiataloknak, mint mindenkinek, két dologra van szükségük az életben: otthonra és munkára – hangoztatta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a MÁV-csoport is csatlakozott az Apponyi Franciska Programhoz. A Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón, amelyen aláírta az együttműködési megállapodást Hegyi Zsolttal, a MÁV-csoport vezérigazgatójával, Fülöp Attila kiemelte: a […]
Elrendelte a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki kis híján megfojtotta az egyik betegtársát a szegedi pszichiátriai klinikán – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t. Grósz Tamás közölte, a megalapozott gyanú a szegedi kórházban kezelt férfi minden előzmény nélkül bántalmazni kezdte az egyik betegtársát. A terhelt az ágyban fekvő sértettet […]
A több mint 1,6 millió visszaküldött konzultációs kérdőívet viszi magával a jövő héten Brüsszelbe – írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán vasárnap, mellékelve a dobozokba csomagolt kérdőívek képét. A kormányfő hangsúlyozta: ennyien mondták el véleményüket a háborús adóemelési tervekről. „Ezt viszem magammal jövő héten Brüsszelbe, ahol hangot adok a csendes többség véleményének” – fogalmazott. „Remélem, […]
Belgium kész lenne hozzájárulni Ukrajna megsegítéséhez, ha ez a segítségnyújtás arányos, és az orosz vagyon befagyasztása jelentette kockázatokban más országok is osztoznak – jelentette ki a belga kormányfő Londonban pénteken azt követően, hogy az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács úgy döntött, meghatározatlan időre megtiltja az EU területén befagyasztott, az Orosz Központi Bankhoz tartozó pénzeszközök visszautalását. […]
Brüsszel meg akarja kerülni az uniós döntéshozatal rendjét és újabb szankciókkal egyenértékű intézkedéseket akar áterőltetni egyhangúság hiányában is. Ez a lépés ellentétes az uniós szerződésekkel – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán. Bóka János szerint különösen aggasztó, hogy az Európai Bizottság ebben aktív szerepet vállalt. „Ahelyett, hogy a szerződések őreként […]
A jobboldallal az is jól jár, aki nem oda szavaz, a Tiszával az is rosszul jár, aki oda szavazna – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a #Szabad magyarok a megszorítások ellen munkacsoport alakuló ülésén mondott köszöntőjében szerdán Budapesten. Az Alapjogokért Központ és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány rendezvényén Szánthó Miklós úgy fogalmazott: most családbarát, […]
Kötöttünk egy egyezséget a nyugdíjasokkal, ami körülbelül úgy szólt, hogy mindig figyelünk a nyugdíjak értékállóságának megőrzésére, azok karbantartását felügyeljük – mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke az Igazság órája című online műsor szerdai adásában. Kósa Lajos közlése szerint emiatt nem lesz meglepetés abban, hogy a Fidesz-KDNP igennel fog szavazni a 14. havi nyugdíj bevezetéséről a parlamentben, ráadásul […]
Ahol az orvosok, ápolók keresztény szemlélettel tudnak hozzájárulni a gyógyításhoz, ott annak hatékonysága sokkal nagyobb – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a megújult Bethesda református gyermekkórház átadásán hétfőn Budapesten. Soltész Miklós a kórház felújítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte: az egyházi intézményekben amellett, hogy becsülettel, tisztességgel gyógyítanak, hozzáteszik a „lelki pluszt„, amely […]
A magyar választók tudják megakadályozni, hogy a Tisza Párt tervezett megszorító csomagja károkat okozzon a magyar családoknak – vélekedett Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Az EP-képviselő közölte, aki arra keresi a választ, hogy „a brüsszeli vezetők miért jelölték Magyar Pétert a tavaszi választásra, az megtalálja a Tisza-csomag fejezeteiben”. „Amit látunk, az […]
A Tisza megszüntetné a multik adóit, a számlát a magyarokkal fizettetnék meg – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Alapjogokért Központ Magyarország 2025-2026 című rendezvényén. Az Alapjogokért Központ szombati, az MTI-hez eljutatott közleményében azt írta, a rendezvényen Gulyás Gergely azt mondta, „eddig, ha Magyarországon a baloldal hatalomra került, annak mindig megszorítócsomag lett a vége”. Hozzátették, […]
Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak – jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten. Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Magyar Vállalkozók Napja nevű rendezvényén azt mondta, leginkább azért áll a háború vesztésre Magyarországon, mert „mi kimaradtunk ebből a háborúból, sokkal jobban és inkább kimaradtunk, mint a nyugat-európai barátaink, akik beszálltak, […]
Elhivatott, jó szakemberek dolgoznak a gyermekvédelem területén, akik talán az élet legnehezebb hivatását választották – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a kiemelkedő tevékenységet végző nevelőszülőket és gyermekvédelemben dolgozókat elismerő csütörtöki ünnepségen. Fülöp Attila a Szent Anna a nevelőszülőkért és a Szent Kristóf a gyermekekért díjak, valamint miniszteri elismerő oklevelek átadását megelőzően arról beszélt: napjainkban […]
Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkre tegye egy baloldali megszorító politika – mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Tisza Párt tervezett megszorító csomagjával összefüggésben az Igazság órája című online műsorban csütörtökön. „Mi, magyarok közössége, nem fogjuk megengedni, hogy kommunista, posztkommunista, vagy progresszív, lelkes brüsszelita, Magyarországot újra a brüsszeli együttműködésbe visszarángató alakok, […]
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is ezen fognak dolgozni – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna a NATO külügyminiszteri ülésére, hogy a „fanatikus háborúpártiak” nyilvánvalóan kísérletet […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.