Katonás botrány után sumákolás. Aki békében sem tudja megvédeni a gyerekeinket, annak pofa be
Tóth Ilona   |   2019.  Július 10,  Szerda   |   20:07
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,041,490 forint, még hiányzik 1,958,510 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
„Németh “Koleszterinkirály” Szilárd a mai sajtótájékoztatóján a “Gyurcsány-család táskahordozójának” nevezett. Diákként sokféle munkát végeztem, de londiner soha nem voltam, bár tutira tiszteletre méltó munka. A véletlenül a hadsereg közelébe került pacalhuszár azt bezzeg nem mondta el, hogy se a közszféra (benne a honvédségi dolgozók) béremelését, se a minimálnyugdíj emelését nem támogatta. Javaslom, hogy inkább ropogtassa a báránychipset. Abban szakértő ő, nem másban!”
Nagyon jó, frappáns válasz Németh Agytröszt Szilárdnak Vadai Ágnestől. Így van az, amikor a szabad madárból – Sziszike SZDSZ alapító volt – rikkancs papagájjá átalakult fidesznyik megszólal, mert nem bírta ki, sőt kötelezően csacsogta a leckét. Leragadva a szutyokba migránsozott: hamar kiderült, nem csak az afrikai, ázsiai meg csak ő tudja ki, menekültek szaggatják Orbán kerítését. Csak az a nagy baj, hogy ez a szögesdrótos rémálom nem mindenre jó, nem mindenkire érvényes, pedig
„Magyarországon is van mi ellen védekezni.”
Ez konkrétan így van, már kilenc éve, de hát agytröszt szabad elvtárs nem magára és szárnyaló vércséire gondolt, hanem most éppen a Demokratikus Koalícióra. Nevezetesen Vadai Ágnesre, aki benyújtott egy olyan módosító indítványt a parlamentben, amely arról szólt, hogy 120 milliárd forintot vonjanak el a Magyar Honvédség fejlesztéséből, és ezt a teljes ellenzék támogatta.
Csak hát Németh bakát meglegyintette a háború szele, félti az országot az ellenségtől, ezért megjegyezte,
„Vadai Ágnes, „a Gyurcsány-család táskahordozója” korábban honvédelmi államtitkár is volt. Ezalatt 18 ezer fővel, csaknem felére csökkent a honvédség létszáma, laktanyákat zártak be, és több mint 50 ezer haditechnikai eszközt „szórtak szét” a világban.”
Erre válaszolt fentebb Vadai Ágnes, eléggé finoman. Így aránylik az eszement hazugság meg Németh ideiglenesen pacalevő baka agya és a hat nyelven beszélő képviselőnő mondanivalója. Bezzeg majd a magyar hadsereg – pontosan 37 600 hivatásos katona meg 20 ezer tartalékos katona – megvédi kis hazánkat, ha jön az ellenség. Ebben is a legjobbak vagyunk, a NATO pedig le szarva. Rohadt hisztijükkel akarják hergelni az embereket a békében Fidesz-hősök. Kell a hazafias agy már az iskolában is, jobb ha tudja a kölök, hogyan kell forgatni a fegyvert: Fidesz-egységbe magyar emberek, kétségbeesni ráértek később is!
Németh Szilárdnak is már régen ki kellett volna takarodnia a minisztériumból
Ha ezzel most végeztünk volna, Németh úr, hogyan is van az, hogy elementáris erejű szónoklatában példaként említette a honvéd középiskolák újranyitását. Tetszik lenni büszke rá. A debreceni honvédiskola kollégiumában szexuálisan zaklattak egy tanulót.
„A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség intézményeiben semmiféle bántalmazást, megalázást nem tűrnek el, az ellen a lehető leghatározottabban fellépnek. A konkrét esetben az iskolában lezajlott a fegyelmi eljárás, azonnali elbocsátások voltak, az illetékes helyettes államtitkár pedig feljelentést tett.”
Ez a fideszi cinizmus, hogy nem szégyellik magukat! Minimum, de egy ilyen ügy és eltusolása után fognia kellene bugyrukat, és kitakarodni a minisztériumból. Némethnek és Benkő Tibor miniszternek. Hiszen az eset még májusban történt, és a minisztérium csak újságírói kérdések után tett rendőrségi feljelentést.
Mert ugyan, miért a hvg.-nek kellett kinyomozni a brutális esetet?
Miért csak ez után tettek feljelentést?
Miért nem tudott a miniszter az esetről?
Miért hallgatott az iskola vezetése?
Ha mégis tudtak a történtekről, még nagyobb a baj.
Rohadó családbarát kormány. A Kratochvil Károly Honvéd Középiskolájukban egymás lefogásával, lekötözésével szórakoztak a tizenéves diákok, aztán egy éjszaka az egyik 9. osztályba járó fiút egy idősebb, 10. évfolyamba járó társa análisan zaklatott, kihasználva, hogy a többiek lefogják.
Felkészül a hódmezővásárhelyi és a székesfehérvári iskola, mert a „debreceni példa jól mutatja, hogy nagy szükség és igény van a honvédelmi nevelésre a fiatalok körében”.
Barátaim élményeiből tudom, hogy a katonaság sosem volt angyalka nevelde. De jól látjuk, ennek a mocsári, keresztény-konzervatív bandának a sunyi hallgatás a legfőbb tudománya. Parancsra van pofa be!
„Erős honvédség nélkül nincs erős ország, nincsenek biztonságban a magyar emberek.” Igen, nincsenek biztonságban a magyar fiatalok békében sem, ezért aztán takarodjanak el a közelükből, aljas, hazug banda! Ők a magyar emberek legfőbb ellenségei.
Az önök véleménye
Normális országban a siker alapja a tudás. Nem normális országban a siker alapja pártállás+talpnyalás. (Zebike)
Mindig kéznél van nálam a Mengyelejev féle periódusos rendszer.Sokszor kell a keresztrejtvényhez.Gyorsan előkaptam és átbogarásztam újra, hátha csal az emlékezetem,de nem.Nincs benne Kun Gábor! Tudtam én, hogy ez a kémia egy rohadt dolog! Nem is értettem soha! (Ilona)
Uram! Ön beteg?-nem!-nem baj majd az lesz,és én meg fogom operálni.(Elátkozott part) Rejtő Jenő. (janos)
A kémia, az. Annak meg kell lenni. Magyarról magyarra fordítva, ha megvan a kémia, az egyenlő a szerelemmel. Fideszről magyarra fordítva pedig annyit tesz: Olyan szerelmes lettem, hogy örömmel várom a közpénzt a havertól. (zsoltix)
Megmondta már nagyeszű Harrach is, ha úgy nézzük, a stadion egészségügyi létesítmény. Stadion, meg tízparancsolat együtt és már senkinek semmi baja, ha meg mégis, az azt jelzi, hogy isten nem szereti őket, tehát megérdemlik a szenvedést. Egyébként, tartok tőle, hogy ez a temérdek stadion okkal épült, ha majd durvul a helyzet, ugyanúgy hasznát tudják venni, ahogy Pinochet, Chilében, majd a szerbek Boszniában. És még tovább fejlődik is a helyzet, hisz olimpia nélkül is, ugyanazokat a megalomán épületeket felhúzzák, amit olimpiára szántak. Megy a melldöngetés, az utólag a tízszeresére drágult nedves vb-ről, hogy mekkora nagy világszenzáció volt. Azt követően, két hét múlva Londonban is volt egy atlétikai világbajnokság, szerintem, senki egy betűre sem emékszik abból. Ezért aztán érdemes. (agador)
Palkovics nem csak most hazudott, folyamatosan azt teszi. Már hónapokkal korábban is visszaírtak a németek, kikérték, hogy ne hasonlítgassa az általa szorgalmazott átalalkítást a Max Planck intézethez. Valóban, ott is vannak kormányzati emberek az irányítótestületben, de csak 25 %, nem 50 és a döntnök elnököt sem az ottani miniszterelnök csinálja fel a posztjára. Mindenesetre Palkovics léte önmaga is igazolja az átalakítás szükségességét, hisz évekig vett fel havi 800 ezret, mindenféle teljesítmény nélkül.. (agador)
orbán először a fejére teszi a koronát, megáldatja a fene tudja melyik magyar főpappal, azután új egyházat csinál, kinevezi magát a felház nevű egyház fejének, majd üldözni kezdi a kereszténységet, akár a középkori Angliában. Aztán felébred arra, hogy bilibe lóg a keze. (Transzporter)
Azon gondolkoztam, hogy miert adtak el egyáltalán a T -Sistem-et …meg is van a válasz :hogy már a választási szoftverrel se kelljen annyit “ bíbelődni “, meg az állampolgárokat is gond nélkül megfigyelhetik…innentől kezdve mindent szabad..nekik. A kisember meg majd a levegő vételéhez is kérelmet nyújt be…az eszem megáll .. (Krisztina)
Szerintem már csak a teljes összeomlás hozhat változást, és az is hirtelen kell, hogy jöjjön, mert ehhez a tudatos, fokozatos züllesztéshez nagyon jól hozzászokik a hülye magyar. Egy gazdasági válság, tetézve a fidesz hozzá-nem-értésével, orbán kézivezérlésével. Hiperinfláció. Akkor már hiába mondaná, hogy soros-gyúcsányi-migrács. Akkor talán lenne egy forradalom. De lehet, hogy csak optimista vagyok, és még akkor sem. (Fatkavakkan)
Bár Kósa Karolina tudomásom szerint orvos, hát hogy a fenébe ne értene – már így 57 éves korára, főleg, ha a szükség úgy hozza, mert minden kötél szakad – a gabonatermesztéshez! Is. (Gábor)
Az én unokám szeptemberben fog kezdeni, már előre félek. Egy csomó tanár hiányzik az iskolájából, nem tudnak sem szünetben, sem az ebédlőben sem a tanítás vége után figyelni rájuk, de ott kell maradniuk 4-ig. Sajnos a szülők sem tudják előbb elhozni a gyereket, mert dolgoznak. 1-sőstől a 8.-ig együtt vannak a tanórákon kívül a gyerekek, a nagyobbak terrorizálják a kicsiket és nincs aki ügyeljen rájuk. Nem tudom szegény, hogy fogja bírni. (Transzporter)
Azt is elmondta, mint célkitűzést, hogyha Távol – Keleten építenek kórházat, akkor a hazai betegek közül kevesebb veszi igénybe az utogondozast. MERT MEGHALNAK, MIVEL NEM. JUTNAK IDŐBEN MŰTÉTRE, KEZELESRE. Vagy ezzel a sportolási móddal nem hencegett???? NAHÁT!!!!! (Vali)
Ezért,bármelyik magyar kórházban fekvő,bármelyik nyelvet beszélő beteg részére,biztosítjuk a megfelelő nyelven íródott bibliát.Tora és Korán,később. (janos)
Ez itt kérem Orbánisztán a csúti vajda birodalma ! …… az a gond, hogy a 17 éves lány már soha többet nem bízik, ebben az elb@szott országban ! …….és ne is higgyen! Nem mondom, hogy usgyi vegye az írányt nyugat felé , de a narancskómából rugdossa fel a magyar birkákat! Kormányablak ? Mitől lenne különb ?……. sajnos most eszembe juttatott néhány kellemetlen ’emlékemet ami miatt ….. …..de megyek is hányni ! (Vera)
Mállik szét a teljes állami adminisztráció 🙁 (glorianna)
Már szétmállott ! …..NAV ?……az az igazi hatalmas sz@rkupac !…a Posta ? …megyeszékhelyen lakom, hetente egyszer hozzák ki a leveleket ! (Vera)
Ezt hogyan lehet megengedni, hogy magán vagy fideszes kézbe kerüljön a választásokon használt informatikai berendezés? Ez ellen az ellenzéknek igenis nagyon hangosan fel kell lépnie. Ez ellen tüntetést kell szervezni. Ha nem, akkor a választások teljesen ellenőrizhetetlenek lesznek. (Transzporter)
Kis kiegészítés: a bankok a hitelképességet vizsgálják, erkölcsi bizonyítványt nem kérnek. Szóval Tiborcz akármilyen hétpróbás gazember, amíg szabadlábon van és tudja garantálni a hitelek visszafizetését, addig mindig kapni is fog. Ennyi ingatlanvagyon mellett hogy a fenébe ne lenne hitelképes?! Hogy kap mellé kamatkedvezményt és egyéb bónuszokat, azt meg mind tudtuk, csak nem sejtettük… (Madárlátta)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
„Orbán Viktor ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc tette” – ezt a következtetést vonta le Magyar Péter miniszterelnök Facebookon közzétett videójában, amelyben egyebek mellett összefoglalta a háromnapos informális kormányülésen történteket. Magyar állítása szerint a magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találták a kormányzati átadás-átvétel után, mondhatni sokkot kaptak attól a […]
Ma még melegebb van, mint tegnap, úgyhogy még kevésbé van kedvem komolyan venni a szűnni nem akaró debilitást (például, hogy a Fidesz Havasi Bertalan hangján keresztül követeli a Tisza-kormánytól, hogy a Fidesz választási ígéreteit tartsa be!?), de bulvárjelleggel nézzük meg, hogyan futkározik a péniszerdőben láncait ledobva minden idők talán legostobább parlamenti képviselője, Némethbalázsvagyok, akinek nem […]
Meleg van, szombat van, a hőkupola igazán megrohadhatna, senkit nem érdekel, hogy ki mit böffentett hol és minek – ez alól kivétel képeznek Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter intelmei, amelyeket érdemes komolyan venni megfogadni -, de a 14 órakor kezdődő Pride-tól teljesen függetlenül teszek egy kivételt, mielőtt felkötöm magam. A korábban megénekelt KDNP civilizált kultúrlényeinek óbégatása […]
Pár nappal ezelőtt még rákosista módszerekkel vádolta az új kormányt, és saját hatása alá kerülve lefüggönyözött autókról és csengőfrászról delirált a parlamentben, tegnap viszont még ennél is továbbment Bóka János, a Fidesz nem létező polgári szárnyához tartozó értelmiségi emberarc, aki európai uniós ügyekért felelős miniszterként bukott bele abba, hogy a főnökének mindig igaza lesz, és […]
Átlagos hétköznap(ok) a 16 évig dúló NER romjain, miközben éppen nagy megújulásban és újrakezdésben van a bukott hatalom és korrupció maffiapártja: – az utolsó alászolga úgynevezett munkaviszonyának megszűnésével holnap, 2026. június 26-án kimúlik a Fidesz propagandáját éveken keresztül közpénzek milliárdjaiból terjesztő Megafon, – Óbuda volt fideszes polgármesterét, az NKA volt alelnökét (Bús Balázs) 30 napra […]
Van elég bajunk a 32 fokban enélkül is, sőt, ennél csak fontosabb problémák feszítik szanaszét az életünket, de azért így is feltűnik a bukott állampárt legújabb régi kommunikációs igazgatójának soros seggfájása. Helyenként majdnem olyan vicces, mint hogy 60 embert kirúgnak a Mandinertől és még mindig marad 48, aki bízik a fogyasztókban és a nemzeti tőkésosztályban. […]
A hír. „Úgy véljük, nem csak addig kell polgári értékrendet valló patriótának lenni, amíg könnyű, hanem akkor is, amikor nehéz. Sőt, akkor kell csak igazán kitartani az értékeink mellett” – írja közös nyílt levelében Navracsics Tibor korábbi miniszter, valamint a választás után hirtelen Mészáros Lőrinc szívélyes jótanácsát („legyetek bátorak!”) saját magára alkalmazva, ennek okán a […]
Két oktatóvideót raktunk ma egymás alá azzal a céllal, hogy valahányszor eszünkbe jut elégedetten csettinteni, hogy tényleg megbukott, tényleg vége van ennek annak a véres szájú gyűlöletpolitikának és ideológiai agymosásba csomagolt lealjasításnak, amit annyi éven keresztül tűrt a magyar társadalom, gondoljuk át még egyszer. Az első videón az áprilisi választási kampány talán legemblematikusabb pillanata, az […]
Vannak dolgok, amelyekre se a hőség, se a választási vereség utáni gyász, se a hányatott gyerekkor nem nyújt felmentést. Ilyen a keresztényfundamentalista hangulatkeltés, a homofób kardcsörtetés, a politikai haszonszerzést hajhászó hergelés, amely nem viszi előrébb és nem teszi jobb hellyé a világot, ellenben emberi életeket tesz tönkre. Erre nincs mentség, se felmentés. Ez az egyik […]
Teljesen elvesztettem a fonalat a konstruktív ellenzékiség, az erkölcsi árvízkárosultság és a parttalan jajveszék sivatagában, de remélem, ennél kínosabbat ma már nem fog villantani a klasszikus péniszerdős szaladgálás egyik legnagyobb mestere, Pócs János se, aki fenemód rátekeredett a Zsolti bácsi-ügyre. „Fidesz: a Szabó-Melléthei alkotmánybírósági paktum a kisszerű alkuk világába löki Magyarországot A tegnapi volt a […]
És az megvolt a kedves politikafogyasztó közönségnek, hogy a Fidesz párttévéjében (Rémhírtévé) Szanyi Tibor Jenő, az ISZOMM nevű formáció elnöke, aki az áprilisi választáson Budapest 14. számú egyéni választókerületében független jelöltként a leadott szavazatok 0,23%-át, összesen 152 szavazatot szerzett, Brenner Koloman nyelvész, germanista, politikus, egyetemi docens, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője sűrű, helyeslő hümmögésétől kísérve […]
Hogy a hülyeségek és lényegtelenségek helyett a fontos dolgokról is szó essék, miközben a háttérből hallatszik a nemzeti-konzervatív oldal nem kizárólag neonáci szárnyának óbégatása, amiért Bede Zsolt hivatásos előembernél házkutatást tartott a rendőrség nem függetlenül, ellenben szoros összefüggésben a Perintfalvi Rita teológus elleni kamupornós lejáratással, lenne itt két dolog, amit megfontolásra ajánlanék azoknak, akikre tartozik. […]
Amíg tűkön ülve vártam, hogy a Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, Polt Péter eggyel korábbi legfőbb ügyész akkori kabinetfőnöke a miniszterelnök felszólítására haladéktalanul megnyikkanjon az ún. aranykonvoj ügyben (amelyben nem mellesleg a kormány belső vizsgálatot rendelt el a NAV-nál, a TEK-nél és az érintett szolgálatoknál), olvastam, hogy a papíron első számú közjogi méltatlanság a saját […]
Kevés olyan dolgot tudok elképzelni, amit ne lehetne teljes joggal doktor Orbán Balázs MCC-vezér, a bukott Fidesz papíron kampányfőnökének fejéhez vágni. Akinek legkésőbb akkor kellett volna eltakarodnia a közéletből, amikor az érdekeltségi körébe tartozó Mandiner propagandistájával folytatott kedélyes csevej közepette annyira elengedte magát két évvel ezelőtt, hogy kikönyökölt a száján a valódi énje, ezért hangosan […]
A hír: Orbán Viktor bukott miniszterelnök ott lesz Tusványoson, ahol évek óta eligazítást tart az erdélyi mimagyaroknak, hogy mindenki más is hallja, és megfejti a világ hatalmas dolgait, amelyek – mint látjuk – az ő bukása után is elketyegnek. Ezt onnan tudjuk, hogy az immár szélsőjobbra tolódott és ellenzékbe szorult Fidesz tekintélyes múltra visszatekintő, idén […]
Hogy nekem senki nem szólt, hogy ma 80 éves a világ leghírhedtebb csörgősipkás bohóca, aki se 24 óra alatt, se másfél év alatt nem hozta el a világbékét, cserébe még néhány fegyveres konfliktust és háborút kirobbantott unalmában… Akár meg is sértődhetnék, ahogy minden valamirevaló nemzeti oldali, bukott, vérkorrupt miniszterelnök meg szokott sértődni, amikor néven nevezik. […]
Részletek, cafrangok, szemelvények, szókapcsolatok és betűhalmazok az Orbán nevű bukott despota bukás után két hónappal papírra vetett zavaros, megszállott, bizonyos értelemben hátborzongató gondolataiból, ő röpiratnak csúfolja: Ellenséges hadtestek összehangolt támadása. Liberális brüsszeli helytartó kormány. A jobboldal elleni gyűlölethadjáratok, nemzetközi brigádok csapatai. 16 év folyamatos szabadságharc. Fantasztikus 16 év. Egyik kézben kőműveskanál, a másikban kard. Konfliktus, […]
Június 12-e van, nem csütörtök, hanem péntek, pontosan két hónapja bukott meg minden idők legkorruptabb és leggonoszabb kormánya (nem vélemény, tény). Állítsunk emléket ennek az alábbi visítással, főleg mert gyásznapot tart a semmiből semmit tanulni nem képes Fidesz-KDNP. Tekintve, hogy ma lép életbe az ún. uniós migrációs paktum. Ami annyira veszélyes, hogy sikerült is múlt […]
Tegyük egymás alá, mellé és olvassuk el figyelmesen az alábbi két hírt: • Már Svájcban is Magyarországról beszélnek: Sulyok Tamás mindent elmondott Magyar Péter tervéről. A köztársasági elnök úgy véli, a kormányfő lépései veszélyeztetik a jogállamiságot és a hatalmi ágak egyensúlyát. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke a Weltwochénak adott interjúban visszautasítja Magyar Péter miniszterelnök követelését, miszerint mondjon le […]
Az elmúlt alig két hétben a Védvonalnak több mint hatvan bejelentéssel kellett érdemben foglalkoznia – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel. Havasi Bertalan közleményében azt írta, hogy az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól, míg a másik nagy érintetti körbe a kormányzati, közigazgatási szektorban „megkezdett tisztogatások áldozatai” tartoznak. Az egyetemi […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.