Július 11,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Bevándorló ország így továbbra sem leszünk, kivándorló ország annál inkább

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 359,515 forint, még hiányzik 2,640,485 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! A mai napon tartják világszerte – majdnem mindenhol – az anyák napját, így ez alkalomból mi is köszöntünk minden anyukát. Na nem úgy, mint Orbán Viktor propagandistái, akik a mai napot is megragadták arra, hogy a főnöküket fényezzék és a kormány eddigi tevékenységére hívják fel a figyelmet. Véleményük szerint ugyanis mióta Orbán Viktor a miniszterelnök, minden anyukának és úgy általánosságban minden egyes magyar, nemzeti családnak jobb lett. A támogatások mértéke megnövekedett, a tartozások nagy részét elengedték – legyen az diákhitel, vagy épp devizahitel – miközben a gyerekszületést ösztönözték.

Kár, hogy a magyarok (létszámban legalábbis) továbbra is fogynak, mivel egy olyan országba, ahol nem fizetik meg a munkát és a jövő sem biztosított, nem igazán akar gyermeket szülni szinte senki. A fiatal anyukák és apukák ezerszámra hagyták el az országot, hogy nyelvtudásukat és szaktudásukat kamatoztatva valahol nyugaton kezdjenek új életet. Ott ugyanis a kormány nem csak ígérget, hanem valóban cselekszik is. Ott a fizetésekből meg lehet élni, sőt még félre is lehet tenni. Az oktatási rendszer nem butítja a gyermekeket, hanem kielégíti tudásszomjukat. Orbánék családpolitikája évek óta nem működik, még akkor sem, ha a teljes kormány azt harsogja.

Amellett, hogy Orbán megköszöni minden magyar anyának, hogy mertek gyermeket vállalni, ugyancsak megköszöni minden Kubatov-listán szereplő Fidesz-szimpatizánsnak a kétharmadot is. Közpénzen ismét saját magát magasztaló levelek tízezreit küldi ki a kormány, mely a köszönetnyilvánítás mellett arra is kitér, hogy meghallották a többség akaratát, melyet tűzön-vízen át véghez fognak vinni. Akár akarjuk mi ezt, akár nem. Bevándorló ország így továbbra sem leszünk, kivándorló ország annál inkább.

Baján vasárnap hajnalban kiégett egy piros autó. Ebben alapvetően nem sok érdekesség van, hisz előfordul az ilyesmi. Azonban a város polgármestere valamiért úgy érezte, hogy neki erről véleményt kell formálnia. Fercsák Róbert fideszes polgármester így hát kimondta, mi is állhatott az eset hátterében. Mit gondolnak ki lehetett a tettes? Soros György? Esetleg Gyurcsány Ferenc? Egyik sem talált, a kigyulladt autó az ellenzék hibája! Így ám, idézzünk hát magát Fercsák Róbertet az eset kapcsán:

Elszomorító, hogy manapság egyes ellenzéki politikai erők agresszivitást kiváltó hozzáállása gyakorlatilag gerjeszti az ilyen jellegű cselekmények létrejöttét. Mi, bajaiak, azt szeretnénk, ha városunkban nem történnének a budapestihez hasonló agresszív megnyilvánulások. Manapság sajnos mind az internetes felületeken, mind pedig az utcákon elharapóztak az obszcén megnyilvánulások és az agresszív viselkedési formák. Egyes felkorbácsolt idegállapotú emberek még a rendfenntartó szerveket is sértegetik, provokálják, a „demokrácia” jegyében.

A Mandíner egy igen hosszú interjút készített Gulyás Gergellyel, aki Lázár János pozícióját fogja átvenni a kormányban. Az interjúból pontosan kiderül, hogy az irányvonal cseppet sem fog változni, amit Orbán Viktor utasításba adott, azt Gulyás tökéletesen fel is mondja. Gulyás szerint például a kormánypolitikusok által külföldi ügynököknek titulált szervezetek megbélyegzésével semmi gond nincs, az a szólásszabadság része. Akinek a megbélyegzéssel gondja van, annak a szólásszabadsággal van gondja.

Gulyás Sargentinit – a kormányt minősítő jelentés megíróját – előbb szerencsétlennek, majd butának titulálja. Hisz aki nem ért egyet a magyar kormánnyal, az mi más is lehetne, mint egy szerencsétlen hülye? Gulyás szerint idehaza nem, hogy nincs antiszemitizmus, de Európa legnagyobb zsidó közösségnek ad otthont az ország. Hogy ennek mennyire nincs köze a valósághoz, azt talán nem kell fejtegetni. Egy kis témaváltás után Gulyás kijelenti, hogy  a magyar vagyonnyilatkozati szabályozás az egyik legszigorúbb Európában. Na most ez akár igaz is lehet a halandó polgárok számára – hisz reptereken tartóztatnak fel fodrászokat – azonban a politikusok vagyonnyilatkozatait az égvilágon senki nem ellenőrzi. Jóformán azt írnak bele, amit csak akarnak, hisz az őket ellenőrző hatóság az ő kezükben van.

Két mondatfoszlányt emelnék még ki a Gulyás Gergellyel készült interjúból:

Nekünk az az érdekünk, hogy stabil, független, jó színvonalú bíráskodás legyen Magyarországon. 

A Fideszé a rendszerváltozás utáni időszak legprofibb kampánya volt. 

Erre csak annyit mondanék, folytatjuk!

Lássuk mai cikkeinket:

Mégsem írhatták Orbán Ráhel nevére, nem?

Nem kellett hozzá varázspálca

A világ nem látott ilyen aljas trollokat

Megérdemlik a szeretetet

Orbán Viktor: A grófi szérűn

A felsőbbrendű keresztény fehér ember

Fekete kenyér

A nap kommentje pedig kolozsié:

Az ellenzéknek bizony „rebbent a szeme”. Állandóan mondták, mondták és mondták. Egyik hangosabban, másik kevésbé hangosan. De mondták. A magyar embernek viszont tényleg nem rebbent a szeme. Nem lehetett összeszedni 10 ezer tüntetőt egyetlen cél érdekében sem. Senki nem mozdult az AB leépítésekor, a közmédia orbánosításakor, az új választási törvény, új alkotmány megszavazásakor. Ha megmozdult néhány száz civil, rögtön mondták, ide pártok ne jöjjenek. Hol voltak a szakszervezetek, amikor az új alkotmányban, törvényekben szinte lehetetlenné tették a sztrájkot? Ki állt ki Sándor Mária mellett? Hadházy, Juhász Péter miért nem kellett? Na ne! Ne kenjük a pártokra!
Bocs, megmozdultak a netadó miatt. Kurvára fontos volt! És a 27%-os ÁFÁ-ra, egykulcsos alacsony (ultraliberális!!!) SZJA-ra? MANYUP vagyon elrablásánál? Banki, távközlési adónál? Odaadtak évi 500 milliárdot a leggazdagabbaknak, a kieső pénzt beszedték a teljes társadalomtól. A legelesettebbek kipicsázásakor a szociális hálóból ki szólalt meg? Ki szólalt meg, amikor a gazdától elvették a földet és odaadták az Angliában tanuló lánynak? És a trafikok elvétele kit érdekelt? Pedig mondta az ellenzék!
Ez egy szétesett társadalom, régóta az, Orbán csak betetőzte

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.