Nyilván nem kellene rendszert csinálnunk abból, hogy reménytelen helyzetben lévő, politikailag és erkölcsileg megbukott emberek elkeseredett próbálkozásaival foglalkozunk. Ugyanakkor egy nehezen megkerülhető, a diszkrét bájon túlmutató, hozzáadott szórakoztató értéke azért van annak, amikor a tizenhat évig megállítással fenyegetett, több tiszteletnyilvánításra utasított, kizárólag pejoratív kontextusban köpködött Európai Unió fővárosában állomásozó fideszesek levélben panaszkodnak a többi EP-képviselőnek (akiknek a zöme 2010 óta volt már mindenkinek a bérence és az ügynöke, aki Orbán Viktorral és a Fidesszel ellentétes politikai-ideológiai oldalon állt) arról, hogy a jelenlegi magyar kormány felszámolja a demokráciát. A Deutsch Tamás és Gál Kinga által jegyzett, tegnap nagy sikert aratott levélben (amelynek angol változatát remélhetőleg nem az előbbi szövegezte) a többi mellett az áll, hogy
„a Tisza-kormány visszamenőleges hatályú és személyre szabott alkotmánymódosításokkal, a polgárok választójogának és az ellenzék jogainak korlátozásával és egy korlátlan hatáskörű politikai rendőrség létrehozásával számolja fel a magyar demokráciát”.
Hatalmas, félelmetes, semmi jót nem sejtető nagy szavak és kifejezések ezek, kár volna tagadni: „egyre súlyosabb antidemokratikus folyamatok”, „alkotmányos puccs”, „hatalommal való visszaélés”, „megfélemlítés”, „a demokratikus ellenzék felszámolására épülő önkényuralmi rendszer”, amelyek mellett egy viszonylag új elem is bekerült a vállról indított, ámde célközönségét tekintve eléggé zavarba ejtő siránkozásba:
Ami Magyarországon történik, az nem demokratikus hatalomváltás.
A mindig valaki másra mutogatáson, illetve a sorozatos kudarcok és stratégiai bűnök miatti felelősségvállalás elhárításával egybekötött korrupciós gépezet működtetésén kívül nem sok minden volt az elmúlt tizenhat évben, amikor Deutsch és Gál pártja kétharmaddal kormányon volt, ami intellektuális következetességről tett volna tanúbizonyságot, a választási becsapódás előtti utolsó métereken már szinte egyik óráról a másikra mondtak valamit és annak a szöges ellenkezőjét, ezért szinte szükségszerű, hogy most – Kocsis Máté szavait idézve – falra felkenődött állapotukban is ez történik. Miután éveken keresztül hazaárulónak bélyegeztek mindenkit, aki szerintük a brüsszeli ellenségnél panaszkodott rájuk (magyarul: kritikát fogalmazott meg a működésükkel szemben), most úgy panaszkodnak ugyanannál a brüsszeli ellenségnél, hogy tizenhat év alatt szinte szóról szóra ugyanezek a vádak érték a kormányukat Brüsszelből.
Ám valahányszor az elmúlt tizenhat évben olyan bírálatok érték őket, hogy lebontják a jogállamot, hogy a foglyul ejtik a lánykorukban független állami intézményeket, hogy beszántják a független médiát, hogy Moszkva kottájából üldözik a civil szervezeteket, hogy a parlamenti ellenzéket még biodíszletnek sem tekintik, ellenben biztonsági emberekkel dobatják ki őket a közszolgálati jellegétől megfosztott médiából, kivétel nélkül mindig az volt a válasz, hogy ebből semmi nem igaz. Ezzel szemben egyszerűen az van – mondták minden hullámhosszon -, hogy Brüsszelben utálják a magyarokat. Mert a Soros által pórázon rángatott Brüsszel, a megválasztott és senki által meg nem választott brüsszeliták hungarofóbiában szenvednek, és ezért támadnak, bántanak, büntetnek minket, magyarokat. Az van, hogy irigyek ránk és a fantasztikus gazdasági, sikereinkre, a nemzeti-illiberális receptünkre. Mert kiállunk a hazánkért, a keresztény értékeinkért. Mert szuverenisták vagyunk, mert patrióták vagyunk. Mert nem engedjük be a migránsokat. Mert nem hagyjuk, hogy Brüsszel nevessen a végén. Mert nekünk Brüsszel nem diktálhat. Mert mi nem kérünk a brüsszeli megszorításokból, mi nem engedünk Brüsszelnek, mi nem táncolunk úgy, ahogy Brüsszel fütyül, mi nem hagyjuk, hogy a brüsszeli szankciók tönkretegyenek minket. Mert mi megkérdezzük a magyarokat a brüsszeli tervekről, bár egyébként is tudjuk, hogy a magyarok nem fogadják el a brüsszeli terveket. Mert mi a határainkat még Brüsszellel szemben is megvédjük.
Hát ki ne emlékezne azokra milliárdos lejárató kampányokra, azokra a kulturált, magas színvonalú plakátokra, amelyeken az ellenzéki politikusokat Brüsszel végrehajtóiként, „alázatos szolgákként” ábrázolták, akiknek Brüsszelből diktálnak, ők pedig végrehajtják az utasításokat? Deutsch és Gál valószínűleg ezt is kitörölte a rövid távú memóriájából (a hosszú távúba be se került), mint ahogy azt is, hogy amikor Magyarország az Orbán-kormány korruptsága és jogállami dúlása miatt már nem jutott hozzá az őt megillető uniós forrásokhoz, és az Európai Unióban emiatt bevezetni tervezett jogállamisági mechanizmus volt terítéken, éppen Deutsch Tamás borult ki a legjobban, és az ő kiborulásához köthető, hogy a Fidesz úgy távozott az Európa Néppártból, mint macskát szarni. Deutsch Tamás, az angol nyelv nagy barátja 2020 novemberében a náci Gestapo és a kommunista ÁVO módszereihez hasonlította Manfred Weber, az Európai Néppárt akkori és mostani frakcióvezetőjének azon kijelentését, amely szerint „ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned.”
Engem ugyan egyáltalán nem zavar, hogy Deutsch Tamás és Gál Kinga összekapaszkodtak és feltétlenül ragaszkodnak ahhoz, hogy felejthetetlenül mulatságos perceket szerezzenek az EP-képviselőknek (akik részben ugyanazok, akiknek a Sargentini-jelentés 2018-as vitájában felejthetetlenül mulatságos perceket okozott Orbán Viktor miniszterelnök, aki azzal röhögtette ki magát a plénum előtt, hogy azt találta mondani, ő soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akik nem értenek egyet vele), de ez így végtelenül kínos. Még azoknak is, akik akkor sem voltak hajlandóak a szekunder szégyen súlya alatt megsemmisülni, amikor Deutsch professzor egy bizottsági ülésen csillogtatta-villogtatta a kiváló angol nyelvtudását. Ezzel együtt azt is gondolom, hogy a regnáló miniszterelnök helytelenül fogalmazott, amikor azt írta: „A Fidesz tavaly még azért gyalázta az ellenzéket, mert Brüsszelben kritizálták a magyar kormányt. Ma pedig már Orbánék mószerolják a hazájukat Brüsszelben. Abszolút kognitív disszonancia.”
Az első állítás igaz: a Fidesz valóban gyalázta az ellenzéket a Brüsszelben (is) megfogalmazott kritikák miatt. A harmadik mondat is igaz. Az viszont nem adekvát minősítés, hogy aki Brüsszelben kritizál, az mószerol. Az, hogy a Fidesz bármely brüsszeli sivalkodása demokrácia és jogállam ügyében teljesen hiteltelen, attól még a kritika nem minősül árulásnak, rosszindulatú feljelentésnek, bemártásnak, befeketítésnek. Ráadásul Moszkvával ellentétben Brüsszel a szövetségesünk. Pont ezt a megközelítést kellene meghaladni. Az egyik módja az, hogy a szavakat rendeltetésüknek megfelelően használjuk, miután a nyelvünket is teljesen kiforgatta és megalázta Deutsch és Gál pártja. Aki meg nem szégyell ott kopogtatni, onnan enni, ahova tizenhat évig odapiszkított, az annyit is ér. Vagyis az jó eséllyel csak a Fidesz lehet. Egészségükre.
Ui.: Különben nem úgy volt, hogy Magyarország Orbán Viktor és a Fidesz tizenhat éve alatt virágzó demokrácia és jogállam volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy demokratikus hatalomváltás történt?
Címlapkép: Gál Kinga és Deutsch Tamás Strasbourgban, 2025. október 9-én. (Forrás: Facebook/Gál Kinga)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.