Április 11,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Apám azt mondta három éve: „Fiacskám, ne reménykedj! Ezeket nem lehet leváltani.” Remélem, tévedett

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 515,336 forint, még hiányzik 2,484,664 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Már nem hasad tovább, már nem fogadja be az agyam ezt a 16 éve sziporkázó elhasználódott ripacsot.

Elég volt. Most kezdek teljesen lemerülni. Még egy nap. Tudom, hogy ilyenkor kell apait-anyait beleadni, mint egy hosszútávfutónak, akinek az utolsó méterek a legnehezebbek mind fizikálisan, mind mentálisan, de ameddig ez nem veled történik, addig el sem tudod képzelni, milyen érzés ez. Azon gondolkodtam – már amennyire a napi történések közepette van időm ilyesmire -, hogy vajon mi volt utoljára ennyire meghatározó esemény az életemben, amit ennyire vártam, mint most a vasárnap estét?

Sok minden eszembe jutott, de ilyen horderejű… nem is tudom. Talán az érettségi vizsgám? Vagy a gyerekem születése? Vagy amikor megkértem a feleségem kezét és attól tartottam, hogy nemet mond? Talán. Legtöbbször jó várakozni, elképzelni, majd átélni és megélni a katarzist, az örömöt, ami persze mint oly sok minden, múlandó. A karácsony például más, az minden évben van, és kivételes esetektől eltekintve általában kellemes élmény. De ez, hogy 16 éve már sokadik alkalommal várni, tenni, üvölteni, izgulni, remélni, pofára esve padlót fogni, aztán mindig újra felállni, újra bízni, pofázni, írni, megpróbálni elmagyarázni, meggyőzni, elviselni a bántást, a szidást, a minden napra jutó kis atrocitásokat… hát az nagyon meg tudja az embert tépázni és viselni.

Persze, mit hisztizek, mit vinnyogunk? Mit mondjanak a Szovjetunióban senyvedő, eltiport emberek, ahol még a remény sincs meg arra, hogy belátható időn belül bármi változhatna? Apám azt mondta három éve: Fiacskám, ne reménykedj! Ezeket nem lehet leváltani, ezek be vannak betonozva. Remélem, hogy tévedett, és az a bizonyos beton nem több, mint szürkére festett gipsz, ami reped és egy jól irányzott ütéstől eltörik, pontosan ott, ahol a legkevesebb az anyag. És rengeteget gondolkodtam azon is, hogy majd ha eljön az a bizonyos pillanat, aminél semmit nem várok jobban, akkor mi lesz? Akkor mit fogok érezni, gondolni, leírni, mi lesz a következő lépés? Megmondom őszintén, soha nem blokkoltam még le ennyire, mint most a finisben.

Biztos sok minden benne van, de talán az 1989-es rendszerváltást várta az ország ennyire, mint a mostanit. Mert ugye most is rendszert kell majd váltani, méghozzá szerintem egy sokkal durvábbat és aljasabbat, egy sokkal több erőforrással és nagyobb besúgó hálózattal rendelkezőt, mint amit anno megdöntöttünk. Soha nem gondoltam volna, hogy annak a romjain pont az az ember fog egy harmadik birodalomhoz hasonló lelki terrorállamot és fosztogató osztagot létrehozni, aki a mai napig arra veri magát, hogy ő mutatott ajtót a ruszkiknak. Akikkel aztán a backstage-ben, a színfalak mögött sunyi, szemét és gyáva módon lepaktált, és ezzel nemcsak minket, hanem az egész európai kontinenst elárulta, eladta. Pénzért, hatalomért, befolyásért cserébe. 

A tihanyi árulása, az Orbán Balázs nevű hitvány szolgája meghunyászkodása 1956 kapcsán, Nagy Imre szobrának elhurcolása és történelmi emlékezetének meggyalázása, a magyar emberek jövőjének és biztonságnak aprópénzre váltása csak néhány olyan megbocsáthatatlan mozzanat, ami miatt azt érzem, hogy ezt az embert nem szabadna még ellenzékben se visszaengedni a megújult parlament patkójába. És persze azokat a bátorokat sem, akik ehhez tapsikolva és flegmán, lekezelően, cinikusan, annyi éven át a pofánkba röhögve asszisztáltak. Bukni fognak, most már tudom. Ahol egy Wáberer vagy egy Szentkirályi-tulajdonos előáll a farbával, ahol katonatiszt, rendőrtiszt és egy csomó eddig ismeretlen ember kiáll a fényre, és elmondja a frankót, ott nincs más lehetőség, csak a bukás. És ha megnézzük a választás előtti utolsó napok címlapos híreit, akkor azok is ugyanazt mutatják: ezek menekülnek, viszik, ami menthető, mentik az irhájukat, mert tudják, hogy vége van. Csak néhány példát hoznék a végvonaglás abszurdumára. 

Demokrácia Központot (!) hoz létre a tiszás választási csalások megakadályozására a Fidesz, miután az elmúlt hetek eseményei azt mutatják, hogy a tiszás jelöltek és a mögöttük állók minden határt átlépnek a választási kampányban – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Dömötör azt mondta, a tiszások erőszakosan lépnek fel fideszes aktivistákkal szemben, jelölteket fenyegetnek, élelmiszert osztanak szavazatokért. „Mindeközben külföldről támogatott titkosszolgálati eszközöket vetnek be a kormánypolitikusok ellen, és online tartalomkorlátozó rendszert üzemeltetnek a jobboldali hangok korlátozására, az elmúlt hetek pedig azt mutatják, hogy a minden alapot nélkülöző álhírkampányoktól sem riadnak vissza”. Ez nagyjából ugyanaz a vicc, amit az időközben nyúlcipőt húzó háromnevű amerikai alelnök előadott itt a megsértett szuverenitásunkról, amikor a valóságot délibábnak állította be, az ő beteges, gondosan megkoreografált hazugságaikat pedig tényeknek. Dömötör, akinek két önálló gondolata nincs, mióta lélegzik, valószínűleg nem nézte meg A szavazat ára című dokumentumfilmet arról, hogy 16 év alatt milyen kipróbált stratégiai módszerekkel és eszközökkel lett meg a pártjának a Holdról is látszó kétharmada. Remélem, ő is kurvára nagyot fog nézni hétfő reggel.

Továbbá. Mint kiderült, az elvtársak kicsivel több mint három hónap alatt összehozták nekünk lassan az egész éves hiányt. Legalább a négyötödét. Úgy látszik, nem fizettünk még helyettük eleget, hát megkaptuk: sosem volt ekkora hiány az államkasszában március végén, az idei hiánycél több mint 80 százalékánál járunk. Mindezt úgy, hogy a központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,1 százalékkal nőttek. Milyen jó lesz majd végre úgy élni, hogy a befizetett adóink, járulékaink valóban oda mennek, ahova kell, és nem ezeknek a gátlástalan tolvajoknak a zsebébe vándorolnak, amiből aztán úgy élnek, mint a szaúdi olajsejkek. De te adózz, robotolj, és légy hálás, hogy akkor nem baszogatnak. Amikor nem az lesz a cél, hogy ki mennyit tud ellopni, hanem az lesz a normális, hogy aki önerőből sikeres, aki tisztességesen átlagon felül befizet, azt nem vegzálják, annak nem küldenek öltönyös embereket a cégére egy visszautasíthatatlan ajánlattal az aktatáskájukban, hanem elismerik a teljesítményét, akkor majd levegőt is vehetünk.

Addig még azért Hernádi úr is söpri a padlást: 241 milliárd forint osztalékot fizet a Mol a tavalyi évre. Ebből közel 25 milliárd forint ütheti az Orbán Balázs-féle MCC markát. Logikusnak tűnik, hogy ha menteni kell a pénzt, legyen jó helyen.

És hát az ámen előtt előkerült a nemzeti színű kisnaciból a farpofák alsó részén megbújt szellentés is, és ha nem is túl hangosan, de azért diszkréten jelzete, hogy még mindig van és létezik. A demokrácia egyik alappillére a szabad választás joga, ezért mindenkit arra bátorít, hogy éljen vele – írta a Facebookon Sulyok köztársasági elnök. Aki arra kér mindenkit, hogy döntsön legjobb tudása és belátása szerint Magyarország jövőjéről. „Ne feledjük, hogy egy nemzethez tartozunk és jóval több köt össze minket, mint amennyi elválaszthat”. Döntünk, Tamás, ne aggódj! Konkrétan rendszert döntünk, aminek te is része vagy. Ezzel remélhetőleg a luxustivornyáidnak is vége lesz, és mehetsz majd ahova akarsz. De nem a mi pénzünkön.

Ceterum censeo: már csak egy nap, és vége!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.