Magyar Péter mai sajtótájékoztatója csak egy újabb Facebook-esemény volt. Ezen a sajtótájékoztatón sem tudtunk meg semmi újat.
K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyminiszter nem támogatta, de a köztársasági elnök döntését követően mégis ellenjegyezte.
A kormány tagjai a kegyelmi ügyről annak kirobbanásakor, 2024 februárjában értesültek.
Felháborodásunkat jól mutatta, hogy a kormány egyetértett az érintettek lemondásával. (Fidesz-frakció)
Olyan nagyon sajnálom a Fidesz-frakciót, hogy semmi újat nem tudtak meg Magyar Pétertől, az Igazságügyi Minisztérium rendelkezésére álló, Magyar Péter sajtótájékoztatójával párhuzamosan nyilvánosságra hozott dokumentumokat pedig, amelyekből sajnos nem rekonstruálható a pedofil kegyelmi botrány teljes döntési lánca (ha a Sándor-palota szíveskedik a dokumentumok másik részét nyilvánosságra hozni, akkor esetleg rekonstruálható lesz, és úgy tűnik, hogy szíveskedik), bizonyára igen jól ismerik. Már csak azért is, mert a Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely a pedofil kegyelmi botrány banánhéján elcsúszott Orbán-kormány minisztere volt.
Ezzel szemben nekünk, földi halandóknak az azért aprócska újdonság, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után, 2024. február 5-én Répássy Róbert akkori igazságügyi államtitkár és miniszterhelyettes Varga Judit utódjának, Tuzson Bence igazságügyi miniszternek készített feljegyzésében, Ferenc pápa 2023-as budapesti látogatására utalva elismerte, hogy
„az ellenjegyzés gyakorlására a kegyelmi döntés(ek) meghozásának körülményeire, az idő szűkösségére (a pápalátogatás időpontja) figyelemmel nem a megszokott módon – a szolgálati út betartásával – került sor”.
Abban valóban nincs újdonság, hogy a katalán népi művész, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd nyújtotta be a Kúriához a Novák Katalin kegyelmezési botrányában érintett K. Endre jogi képviselőjeként a felülvizsgálati kérelmet, aki ugyanaz a személy, aki a terrorizmusért elítélt Budaházy György kegyelmi ügyében is lobbizott. Egy igazi hős.
Az viszont némiképp újdonság nekünk, földi halandóknak, hogy az illetékesek a pápalátogatás körüli időszakot és a Ferenc pápa érkezése miatti figyelmet használhatták ki a politikai kockázatok elrejtésére. K. Endre korábbi munkáltatóinak gyomorforgató, magasztaló méltatásait hagyjuk is.
Szóval sajnálom, hogy csalódottak a Fideszben, mert tényleg nem nagy dolgok ezek, végül is csak annyi derült ki, hogy a kegyelmi kérvény a szolgálati út megkerülésével került Varga elé ellenjegyzésre, ugyanazon a napon, amelyen Novák megadta azt. Mondom: a hivatalos utat megkerülve intézkedtek.
Márpedig ha ennyire jelentéktelen ez az egész, akkor miért nem a Fidesz hozta nyilvánosságra ezt a dokumentációt? Nem láttak kettőig a felháborodásuktól? Toppantgattak is, amikor az érintettek lemondtak? Tudom, hogy ez nem mond ellent a Fidesz-nyelv és logika szerint ennek a felháborodásnak, de pár napja Orbán még arról panaszkodott a Magyar Nemzetnek adott álinterjúban, hogy
a polgári közép megtartásában Novák Katalin elnök asszonynak és Varga Judit miniszter asszonynak óriási szerepük volt. Őket semlegesítették, kilőtték, levadászták, a saját hibáik miatt elestek. Így a polgári közép gazdátlan maradt, a Tisza pedig benyomult oda.
Tehát olyan nagyon felháborodtak 2024-ben a Fideszben, hogy Novák és Varga lemondásával lezártnak tekintették az ügyet. Majd amikor két évvel később bukták a választást ennek az általuk lezárt ügynek a farvizén felemelkedett Magyar Péterrel szemben, akkor a főnök kiderítette, hogy valójában ezt a két nőt valakik kilőtték, levadászták.
Biztos. Csak a Gulyás-frakciónak nem szólt senki. Ők még mindig arra emlékeznek, hogy semmit nem tudtak, de fel voltak háborodva. Jól van akkor. Meg is érdemlik, hogy a végsőkig védelmezzék a valódi felelősöket. Már ha nem derítik ki közben, hogy a drága jó Endre bácsi saját magának adott kegyelmet.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.