Miközben fél lábon állva, félig guggolva, a lélegzetünket visszatartva várjuk, hogy a miniszterelnök felszólítására a bukott Sándorpalotáné valljon színt azzal kapcsolatban, hogy az Orbán család gyakorolt nyomást Kónya Endre kegyelme ügyében, vagy sem nem, illetve miközben tragikus kimenetelű robbanás történt nemrég a MOL tiszaújvárosi üzemében, ahol egy ember életét vesztette, és több súlyos sérült is van (minden jelenlegi és volt közjogi méltóság dicséretére váljon, hogy emberi módon nyilvánítottak részvétet és együttérzést), itt egy „nemhír”, amitől ökölbe szorul az ember talpa.
A mindenkori mártírpárt korábbi frakcióvezetője – vélhetően A főnök megújítja a pártot kezdetű nóta dallamára – előhozakodott a mestertervvel: nem tűrhetik tovább a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, az internet sok pontján dúló t*rrort, a magukat ügyésznek vagy bírónak képzelő politikusok, az uszító liberális újságírók, valamint vérgőzben tomboló influenszerek fenyegetéseit, amelyeknek már érezhető hatása van a nép körében, úgyhogy „elégtételt vesznek mindenkiért, meg fogják védeni a polgári oldal méltóságát, és véget vetnek a liberális t*rrornak!”
Kocsis Máté bizonyítékok nélkül azt állítja, hogy a munkatársát már a választások éjszakáján véresre verték a villamoson, mert nem örült eléggé a Tisza győzelmének (jó sokáig magában tartotta), hogy a békés falvakban zaklatják a fideszeseket, hogy az ország minden szegletéből terjednek a hírek az erőszakról, verbális lincselésről, az online zaklatásokról, fideszes szülők gyermekeinek bántalmazásáról, és arról, hogy tiszás megmondó emberek szerint nagyon helyes, hogy ez történik, szerintük minden fidesz-szavazó megérdemli. Mind a két és félmillió. És akkor még ott van Szentkirályi Alexandra leköpése is.
Két napja, amikor a kereszténydemokrata Latorcai Csaba egy drámai paródia videóban előadta, hogy a KDNP ingyenes jogsegélyszolgálatot indít, hogy segítsen azoknak, akiket hátrány ért a véleményük, hitük, világnézetük miatt, vagy egyszerűen azért, mert kiálltak magukért és családjukért, azt hittem, ez valami vicc lehet. Hogy az elmúlt tizenhat év minden bizonyítható, a kétharmados önkénnyel összefüggő jogsérelme, méltatlan bánásmódja, nettó politikai, ideológiai alapú bántalmazása után nem szórakozhatnak ezzel. De.
Kocsis Védvonala, aminek az építésével a főnöke megbízta, nem azonos a KDNP segélyszolgálatával, de legalább annyira ijesztő. Szóval ezek szerint az történt, hogy a választási vereség okainak megértése helyett másfél hónap alatt arra jutottak, hogy ugyanonnan folytatják a harcolást ellenzékből, ahol az elmúlt 16 éves harcukat elvesztették kormányon. Egy öblös hazugsággal állnak bele, ami rögtön kettő: 1) hogy van két és félmillió Fidesz-szavazó, 2) hogy őket bárki meg akarja büntetni azért, mert fideszesek. Nem számít, hogy mindkettő hazugság, azt találták ki a pártszékház valamelyik sötét sarkában, hogy most jól megvédik azokat, akik bármilyen atrocitást elszenvedtek a politikai véleményük miatt, és akik bármi módon áldozatai lettek a tiszás erőszakhullámnak. Megvédik őket a felhergelt „szeretetországtól”.
Miközben egyáltalán nem kétlem, hogy az indulatok léteznek, és fontos lenne mielőbb elfojtani őket, az tisztán látszik, hogy eszük ágában nincs ehhez hozzájárulni, ellenkezőleg. A szétesett állampárt megint maga előtt tolja a saját megfogyatkozott táborát, megint őket nézi hülyének, és használja hivatkozási alapnak ahhoz, hogy mártírként tüntethesse fel magát. Innen lehet tudni:
„Arról is információnk van, hogy egyes állami szerveket miként akarnak bevonni és felhasználni a politikai leszámolásokhoz, és azt is tudjuk, vannak már olyanok, akik előléptetést remélnek, ha részt vesznek mindezekben. Sokan vettük már észre azt is, hogy a Fidesz támogatóival szembeni, kis súlyú ügyek eljárásaiban mindig nagy az állami lelkesedés, de Matolcsy Ádámékról már valahogy nem esik szó, az valamiért csak a kampányban volt fontos. (…) Meg kell és meg fogjuk védeni a Fidesz támogatóit a véleményük miatt elszenvedett erőszaktól, a internetes t*rrortól és az állami túlkapásoktól.”
Szerintem a fideszes szavazók, akárhányan vannak is, nem célpontjai a társadalmi igazságtételnek. Nem ők hordták szét az országot 16 év alatt, nem ők építettek kacsalábat maguknak, nem ők rabolták ki az MNB-t, stb.
Matolcsy Ádám nem a Fidesztől független entitás, hanem a fideszes nemzetgazdasági miniszterből lett kicsit sem független jegybankelnök és bankrabló, Matolcsy György fia.
A jogi úton történő elszámoltatás és felelősségre vonás nem politikai leszámolás.
Mindezt összevetve: a Védvonal egy reménytelen helyzetben lévő korrupt párt politikai terméke lesz, és nem hozzájárulni óhajt az oly szükséges társadalmi megbékéléshez, hanem aláássa azt. Ijesztő és szomorú megújulási terv ez.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.