Jó reggelt mindenkinek, magunknak is!
Már csak négyet kell aludni, amíg kiderül, hogy merre lesz az előre, egyáltalán előre lesz, vagy hátra, és amikor odaérünk, akkor valóban ott leszünk, ahol lenni szerettünk volna, vagy valahol teljesen máshol. Egyelőre a világpolitika leghírhedtebb porcelánbolti rinocéroszba oltott elefántja megkegyelmezett egy civilizáció elpusztításának, most éppen kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal összefüggésben. A legmagasabb világi hely uralkodója egyik nap a pokol elszabadulását ígéri, majd amikor az érintettek magasról tojnak a fenyegetéseire, akkor benyögi, hogy legyen inkább tűzszünet, ha már annyira kérik. Ja, látva a tízpontos iráni béketervet, ami olyan, mintha Moszkvából érkezett volna faxon, látva ezt a teátrális meghunyászkodást, mit is mondhatnék? Öröm és boldogság, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok aranykorát éljük.
Ennek köszönhetően keserítette meg tegnap a fővárosiak életét bizonyos JD Vance (úgy is, mint nagy és erős rétisas), aki Marco Rubio után ugyanazzal az érthetetlen céllal érkezett Budapestre: hogy megtámogassa a Kremlnek alárendelt, Vlagyimir Putyin alázatos szolgájának, hasznos idióta egerének szegődött, véres szájú ultranacionalista Orbánt. Aki annyira szuverén, hogy felpúposodott rongyszőnyegként fetreng Moszkva és Washington lakkcipői alatt, hol egyik, hol másik hatalmi központ előtt hajlong, mintha ezért fizetnék. Lehet, hogy ezért fizetik? Lehet. Rettenetesen kínos volt ez a tegnapi gigamutatvány, különösen a Putyinnak, a gyilkos oroszlánnak felajánlkozó, megalázkodó tavaly októberi telefonbeszélgetés szövegének nyilvánosságra kerülése után. Az USA-n belül és kívül, beleértve a fókákat és a pingvineket is, kevés politikus mondhatja el magáról, hogy olyan széles közutálatnak örvend, mint Vance. Ha jól emlékszem, ez ugyanaz a Vance, aki tavaly Münchenben szemrebbenés nélkül állt neki gyalázni Európát a demokratikus szabályok be nem tartása miatt, mindenféle bizonyíték nélkül vádolta meg az Európai Uniót azzal, hogy ellopta a romániai elnökválasztást, leszögezte, hogy ma rosszabb a helyzet Európában, mint Oroszországban, majd tegnap, a magyarországi választás előtt öt nappal megjelent Budapesten, hogy tömegeket manipuláljon, azaz megmondja nekik, hogy kire szavazzanak. Mert amúgy a világért se mondaná meg, hiszen a magyarok döntenek, de ha jót akarnak maguknak, akkor 16 év velejéig korrupt illiberális orbánizmus után mégis inkább Orbánra kéne szavazni. Konkrétan azért jött Budapestre, hogy Orbánnal együtt szidják Brüsszelt, és a nyakába varrjanak a háborús inflációtól a drasztikus energiaárakon keresztül az orbáni szuverenitás megsértéséig mindent.
Jó, hát ha tizenhat éven keresztül lopsz, csalsz, hazudsz, átversz, kirabolsz egy egész országot, ha tizenhat év után ömlik a szaros bili tartalma a korrupt fejedre, minden irányból szivárog a rendszered, katonáktól rendőrökön át közgazdászokig, a korábbi kormánybiztosodtól fiatal informatikusokig egy rakás honfitársad ébred öntudatra és dönt úgy, hogy nem hajlandó többé megalázkodni, hazugságban élni, félni, összeszorított fogakkal tűrni, hogy a kontraszelektált, amorális rendszered megfojtsa az életét, akkor bármibe, bárkibe belekapaszkodsz. Ha kell, lapos kúszásban, térden állva dörgölőzöl bárkihez, akiről úgy gondolod, hogy megmentheti az irhádat. De hát az mégiscsak hogy néz ki már, hogy reggel még a mesterséges értelemmel fabrikált lakodalmas Fidesz-indulóra csapatod idétlenül a volánnál, hogy Kizöldült a magyar vidék, tavasz van/Nem bízunk mi a külföldi szavakban – mintha kötelező volna hülyét csinálnod magadból -, pár órával később pedig már iszod a külföldi szavakat, miszerint igazi államférfi, egy fantasztikus ember vagy, és Amerikának az a terve, hogy te nyerd a választást. Te, a legnagyobb szuverén, akivel másoknak vannak tervei. Te tömeggyilkos oroszlánokat szolgáló és kiszolgáló kisegér, te.
Láttam itt az elmúlt napokban, különösen a vasárnapi szerbiai szabotázs-mizériát követő hétfői nagy gázvezeték megtekintési Orbán-akció után, hogy többen ama aggályaiknak, már-már sajnálkozó, szánakozó, csalódottságról árulkodó érzéseiknek adtak hangot – nem utolsó sorban a páciens kihívója -, hogy vajon miért kell egy szebb időket megélt (?) politikai karriernek ilyen csúfos véget érnie, miért kell ilyen méltatlan módon leszállni a bicikliről, hogy miért muszáj ennyire lemenni kutyába, miért kötelező hülyét csinálnia magából a bilivel a fején, hogy nem-e lehetne-e a maradék méltóságát megőrizve megbukni, hogy miért ragaszkodik e méltóság utolsó, pláne utolsó utáni morzsáinak feléléséhez, miért nincs benne annyi, hogy valamelyest decensen, emberhez méltó módon bukjon meg. Bevallom, ideológiailag valószínűleg nem vagyok elég képzett ahhoz, hogy ezeket a sajnálkozásokat értelmezni tudjam, a tegnapi trumpista-vanceista népünnepély után meg különösen. Nem nagyon értem, hogy miféle méltóságot kérnek számon sokan ezen az emberen.
Aki hétfőn még a szerb-magyar határon, bilivel a fején közölte, hogy ő úgy tudja, hogy neki áll a zászlót, miért is kellene a kihívóját bármiről tájékoztatnia a Török Áramlatot ért merénylet ügyében, aztán egy nappal később a választási győzelméért kampányoló amerikai alelnöknek jelzi egy kéz- és mémmozdulattal, hogy nem is biztos, hogy megnyeri a választást, végül megsértődik, az emberekkel szembeni megbocsáthatatlan tiszteletlenségnek nevezi, azt amit két nappal ezelőtt, és korábban heteken keresztül a saját pofájával mondott: hogy le van futva a meccs, ő a többség.
Miféle méltósága volt valaha is ennek az embernek? Miután a hétmérföldes cimborája, a béke elnöke, Donald Trump átkúrta a palánkon (azzal hitegette, hogy személyesen érkezik Budapestre, persze soha egy pillanatra nem volt semmi jele annak, hogy komolyan jönni akar), mert éppen egy háborút kell menedzselnie amit ő maga robbantott ki a béke nevében, maga helyett ideküldte a táskahordozóját, aki beletolja az arcába, hogy amúgy bárki nyeri a választást, bárki alakít kormányt, az Egyesült Államok természetesen együttműködik vele, ez a szerencsétlen pedig – mint annak idején a moszkvai békemissziója során -, asszisztál ahhoz, hogy egy nagyhatalom a saját szövetségeseit gyalázza, sőt, kánonban, együtt szidja vele Brüsszelt?
Miféle méltósága lehet egy olyan embernek, akit nagyhatalmak eszelős vezetői, a világot lángba borító szörnyetegek használnak fel gátlástalanul a saját céljaikra, ő pedig közben a propagandájában gyalázza a saját honfitársait, a Pálinkás Szilvesztereket, Szabó Bencéket, Hrabóczki Dánieleket, miközben baleknak, tökkelütöttnek, frusztráltnak, ki tudja még minek elhordja őket? Milyen méltósága van annak az embernek, aki a saját kritikus polgárait szidja a saját propagandistáinak, miközben olyan nagyhatalmak élén álló silány politikai vezetők előtt hajlong, akik a szemünk láttára tépik darabokra azoknak a szövetségeknek, írott és íratlan nemzetközi megállapodásoknak a törékeny egyensúlyát, amelyek évtizedeken át garantálták a világ viszonylagos békéjét, akiknek akkora az egójuk, hogy szinte lehasítja a bőrüket, akik minden kapcsolatukat elvesztették a valósággal, akiknek a gyermetegnek tűnő ördögi szeszélyei pusztulásba döntik a világot, és akiknek ő önként, semmilyen racionálisan megmagyarázható okból dobja a lábai elé Magyarországot?
Méltósággal megbukni csak olyanok képesek, akik valamennyire méltósággal gyakorolták a hatalmat. Orbán Viktor soha nem tartozott ezek közé. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ő méltósággal győzni se tudott soha, veszíteni pedig egyáltalán nem tud. Az a jó hír, hogy az ország méltóságát viszont még így sem sikerült teljesen lenulláznia. Azt még meg lehet menteni. De nem Washington és Moszkva alászolgáinak, hanem a magyaroknak. Négy nap múlva talán utoljára.
Rövid szolgálati: Az elmúlt időszak megpróbáltatásai ellenére igyekszünk tisztességesen eleget tenni az ígéreteinknek. Bármennyire nem komfortos kérni, szeretnénk jelezni, hogy a PayPal és a Stripe mellett, IDE kattintva egy új bankszámlaszámon is támogathatják a munkánkat. Akinek belefér, kérjük álljon mellénk. Hálásak vagyunk minden támogatásért. Folytatódunk.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.