VENDÉG

Nem tudják, mit cselekszenek

„Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34. Károli). A mondat a keresztre feszítéskor hangzik el, amikor Jézus azokért imádkozik, akik kivégzik. A szöveg csak Lukács evangéliumában szerepel.

Ez jutott eszembe, amikor Orbán Viktor beszédét olvastam, illetve néztem a tudósításokat, amelyből kiderült, hogy nagy tapsokkal fogadták a miniszterelnök szavait. Pl. ezeket: „A brüsszeli elnyomó gépezet még működik Magyarországon. Ezt majd április után fogjuk eltakarítani. Álcivil szervezetek, megvásárolt újságírók, bírák, politikusok, algoritmusok, bürokraták, guruló eurómilliók. Itt, Magyarországon ma ezt jelenti Brüsszel. Biztosan van, aki ezt udvariatlannak, nyersnek, sőt durvának tartja. … Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy akik a szabadságot szeretik, azoknak nem a Kelettől, hanem Brüsszeltől kell tartaniuk, és aggódó szemeiket Brüsszelre kell vetniük. A putyinozás primitív és komolytalan, Brüsszel azonban kézzelfogható valóság és közvetlen veszélyforrás. Ezt se gondoltuk volna húsz évvel ezelőtt! De ez a keserű igazság, és mi ezt nem fogjuk eltűrni. … Magyarországnak ideje felébrednie, és komolyan, halálosan komolyan vennie azt, amire a nemzetközi nagytőke készül Magyarországon. Ugyanis a baloldal, amely most Tisza Kft. néven fut, és már milliárdokkal van kitömve, most újra őket képviseli, velük kötött megállapodást, az ő előretolt helyőrségük, és az ő elvárásuk végrehajtója lesz. Ezért megállapodtak a Shell-lel, és megállapodtak az Erste Bankkal. A Shell az energiacégek többi szereplőjével együtt egyszerűen csak vissza akarja kapni a pénzét. Az Erste és a bankok is ugyanezt akarják. Brüsszel pedig kéri a maga részét, hogy odaadhassa Ukrajnának. Már megint minden csak a pénzről, a mi pénzünkről szól. A Shell, az Erste és Brüsszel egy háborús szövetséget alkot. Ők azok, akik keresnek a vérontáson. Ők azok, akik érdekeltek a harcok folytatásában. Ők a halál vámszedői. A háború kutyái.”

Elnézést a hosszú idézetért, de látnunk kell, hogy miről beszélünk. Ezek nem félreérthető, nem ironikus, nem kampányheccnek szánt mondatok voltak. A magyar miniszterelnök a politikai pluralizmus, a neki nem tetsző külföldi tulajdonú vállalatok és a független média, bíróságok intézményrendszerének felszámolását ígérte meg. Ezek nem egyszerűen belpolitikai keménykedések, az Európai Unió tagállamaként ezek a mondatok az ország uniós státuszát kérdőjelezik meg, pontosabban teszik lehetetlenné.

Magyarország az Európai Unió tagja. Az EU alapját az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke adja: jogállamiság, politikai pluralizmus, a hatalmi ágak elválasztása, a tőke és az áruk, illetve a munkaerő szabad mozgása, a vállalkozás szabadsága. Az ellenzék „eltakarítása” a politikai verseny megszüntetését, a sajtó „eltakarítása” a nyilvánosság felszámolását, a multik „eltakarítása” pedig a belső piac szétverését jelenti. Ezek nem pusztán politikai gesztusok, hanem az uniós tagság alapfeltételeivel ütköző vállalások.

Közben az EU intézményi reformja valóban napirenden van. Az Európai Tanács 2023–2025 között több ülésén tárgyalta a bővítés és a döntéshozatal reformjának kérdését, különösen Ukrajna csatlakozási folyamatának megnyitása kapcsán. Az Európai Parlament 2023. novemberi állásfoglalásában a szerződésmódosítás szükségességét és a minősített többségi szavazás kiterjesztését sürgette. A koncepció mögött elsősorban a föderalistább irányt képviselő frakciók – az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége és a Renew Europe – állnak, de a zöldek is támogatják a mélyebb integrációt. A vita lényege: ha az EU 30–35 tagúvá válik (Ukrajna, Moldova, a Nyugat-Balkán csatlakozásával), akkor – kiindulva az elmúlt évtized magyar, szlovák és lengyel különutas, a jogállamiságra olykor fittyet hányó gyakorlatából és vétó-fenyegetéseiből – a jelenlegi egyhangúsági mechanizmus működésképtelenné válik. A megoldás egyre többek szerint egy négykörös, többsebességes Európa lehet: egy mély integrációt vállaló, eurózónás, közös költségvetési és jogállami normákat szigorúan betartó „belső mag”, teljes döntési jogkörrel, egy második kör teljes jogú, a jelenlegi tagállamok másik csoportja, amelyek ugyancsak részt vesznek a döntéshozatalban, de még nem készek a mélyebb integrációra. A harmadik körbe, egyfajta társult tagsági státusszal, szavazati jog és EU-források biztosítása nélkül kerülne a jelenlegi tagok közül Magyarország (esetleg Szlovákia), illetve a belépésre váró államok, azaz a Nyugat-Balkán, Ukrajna, Moldova. A negyedik körbe pedig külső partnerországok, itt a törököket szokták emlegetni. Azok az államok, amelyek betartják, illetve készek maradéktalanul betartani az EU Alapszerződésében foglalt elengedhetetlen feltételeket, lehetőséget kapnak belsőbb körbe integrálódni, ha ezt ambicionálják.

Mindezek fényében, ha Magyarország rendszerszinten szembe megy az alapértékekkel, márpedig 15 éve ez történik, akkor két út marad, az egyik a HUXIT, azaz önként kilép – a brit példát követve –, vagy a harmadik, esetleg a negyedik körbe kerül. Egy társult státusz, szavazati jog és EU-s források nélkül, egyetlen euró földalapú támogatás, infrastruktúra-fejlesztés, beruházás-ösztönzés, védelmi dotáció stb. nélkül, miközben a magországok a költségvetésről, a közös iparpolitikáról, a védelmi együttműködésről és az adóharmonizációról döntenek.

A következmények brutálisak lesznek. Az EU pl. jelenleg 10%-os külső vámmal terheli az unión kívülről érkező személygépkocsikat. Ha Magyarország kívülre kerülne, az itt gyártott – német, koreai, kínai tulajdonú gyárakból kikerülő autók ugyanezzel a vámmal lépnének be az EU piacára. A magyar autóipar exportjának döntő része jelenleg uniós piacra megy. Egy 10%-os vám azonnal lenullázná az itteni gyártás versenyelőnyét. A BMW debreceni beruházása, a Mercedes-Benz Group kecskeméti üzeme, az Audi győri gyára vagy a BYD szegedi projektje azonnal stratégiai újraszámolás tárgyává válna. Az akkumulátorgyárak – amelyek eleve geopolitikai és környezeti viták közepette működnek – elveszítenék az uniós piac akadálytalan elérésének előnyét. A kínai, indiai és dél-koreai befektetők nem Magyarországot, hanem az EU vámhatárán belüli alternatívákat választanák.

A tőke szabad áramlásának megszűnése nem ideológiai kérdés, hanem pénzügyi sokk. A külföldi működőtőke-állomány jelentős része jogbiztonságra és egységes piacra épül. Ha ez meginog, a befektetések nem „átalakulnak”, hanem eltűnnek. Újak nem érkeznek. A forint – amely már most sem tartozik a stabil devizák közé – spekulációs célponttá válna. A hitelminősítők (S&P, Moody’s, Fitch) egy ilyen politikai irányváltást azonnali leminősítéssel honorálnának. A bóvli kategória nem retorikai túlzás lenne, hanem valóság. Így Orbán ígérete az egymillió forintos átlagbérre hamar megvalósul, csak az egymillió Ft ezer eurót fog érni. Következő évben esetleg ötszázat. Az államadósság finanszírozása az egekbe szökne, a kamatok emelkednének, a költségvetés mozgástere beszűkülne. (A számokkal való bűvészkedés során a miniszterelnök valahogy elfelejtett arról beszámolni, hogy január 7-én 3 milliárd euró értékben bocsátottak ki államkötvényt 4-5% közötti éves kamatra. Bankok nyilván már nem álltak szóba velük ennél kedvezőbb százalékért, másként nem tudtak hitelhez jutni. S ezt a kb. 1.200 milliárd Ft-ot ahogy felvették, rögtön ráöntötték a nyugdíjasokra, egyenruhásokra, anyákra, egy újabb bornírt konzultációra és plakátkampányra stb., mert meg kell lennie annak a választási győzelemnek. Bármi áron. S rátették a 2025 évvégi 62.000 milliárd Ft-os államadósságra, aminek jelen év végére becsült nagysága 70.000 milliárd körül fog alakulni, gyermekeink és unokáink elképedésére.)

A munkaerő szabad áramlásának elvesztése több százezer magyar életét érintené. A kint dolgozók döntő többsége vélhetően végleg kint maradna, vinnék a családjukat is. De nemcsak az Ausztriában vagy Németországban dolgozókat, hanem az itthon működő cégeket is döntésre késztetné, amelyek számára az uniós munkaerőpiac rugalmassága versenyelőny. A határellenőrzések visszatérése, a szolgáltatások korlátozása, a roamingdíjak újbóli megjelenése, az Erasmus- és kutatási programok beszűkülése, a határon túli magyarok helyzetének változása – a sor végtelenül folytatható! – mind visszaesést, illetve a hétköznapi életszínvonal csökkenését jelentenék. A fideszes maffia „szuverén” rablásának ára felmérhetetlen problémákat okozna Magyarországnak, s olyan károkat, amelyeket nem lehet pl. majd egy ellenzéki választási győzelemmel semmissé tenni. Ha egy válni készülő, sorozatosan megcsalt feleség férje megígéri, hogy soha többé nem néz más nőre, mennyi idő kell ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon? 

A legszomorúbb, hogy mindez nem valamilyen külső büntetés következménye lenne, hanem belső politikai döntéseké. Önkéntes önsorsrontás: Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám kebledre, / S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvvedre! Bizony, kedves tapsoló honfitársaim! Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait, akkor azok egy olyan pályát jelölnek ki, amelynek végén, rövidesen Magyarország vagy az EU-n kívül találja magát, vagy annak külső gyűrűjében, elvont jogokkal, EU-s források nélkül, lenullázott befolyással. Ez nem taktikai lavírozás, hanem stratégiai önsorsrontás. Mit fog érni egy ilyen Magyarország Trumpnak, aki ugye három év múlva már nem lesz az USA elnöke? Ha nem tudja az EU-t Orbánon keresztül bomlasztani, milyen súlya van kis hazánknak, amelynek jelenlegi GDP-je az USA GDP-jének tán fél százalékát teszi ki? Egyszer kikerestem, hogy a háborús veteránok ápoló otthonaira és nyugdíjára az USA többet költ, mint a magyar GDP. S Oroszország? Putyin? Mit ér Orbánnal, ha nem tud köröm alatt tüske lenni, vagy bot a kerekek között? S Hszi? Rögvest viszik a kínai beruházásokat oda, ahonnan vámmentesen tudnak szállítani az EU piacára.

Engem aggaszt még a „Ne engedjük, hogy a Tisza visszavigyen bennünket az ököljog világába.” mondat, illetve a beszédben számos alkalommal előkerülő, a magyarokat tönkretenni, kifosztani készülő ellenzék megbélyegzése. Mi lesz tehát, ha a Tisza megnyeri a választásokat, s képes lesz a parlamenti patkó alapján egyedül kormányt alakítani? Akkor Orbán ezt nem fogja megengedni? Mert 16 évig „a magyarok jólétéért és szuverenitásáért” dolgozott, s most veszni látná élete főművét? Tud erre most valaki válaszolni? Mi lehet a mesterterv?

Az EU reformja zajlik, a magországok integrációja mélyülni fog, különösen a bővítés árnyékában. A kérdés már nem az, hogy lesz-e többsebességes Európa, hanem az, hogy Magyarország melyik sávban halad. A belső körben, ahol a szabályokat írják – vagy kívül, ahol megtűrt, nevetséges kis mitugrászok leszünk.

Orbán szavai ezért nem pusztán fenyegető belpolitikai üzenetek. Ezek az ország európai helyének újradefiniálását jelentik. HUXIT-et vagy kiszorulást az EU-ból. S ha az „eltakarítás” programja valóra válik, akkor nemcsak intézmények tűnnek el, hanem Magyarország súlya és biztonsága is Európában. Az önsorsrontás itt nem publicisztikai fordulat, hanem nagyon is reális forgatókönyv.

Lehet tapsolni, kedves fideszes polgártársaim!

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább