November 30,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Mani kövek


Spectator: Ez az erő mindig velünk van (2)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,048,934 forint, még hiányzik 951,066 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ez az erő mindig velünk van (1)

A földi mágneses erőtér mérése a kitűnő földrajzi lefedettséget biztosító műholdak és a felszínen telepített, kevésbé költséges magnetométerek hálózatával történik évtizedek óta. A műholdak részben az elektromosan vezető ionoszférán belül, részben felette mérnek. Az ionoszféra áramlásai befolyásolják a mágneses mezőt, ezért az ott mért értékek kis mértékben eltérnek a földi állomásokon észlelt adatoktól. Az űridőjárási jelenségek földi megfigyeléséhez viszont a felszínen telepített állomások adatai a fontosak. A két mérési-megfigyelési rendszer kiegészíti egymást.

A globális geomágneses tér megfigyelése és a jelenségek értelmezése során feltűnt a kutatóknak, hogy az Atlanti-óceán déli térségében egy gyenge mágneses aktivitású terület volt megfigyelhető, amihez megnövekedett besugárzás társult. A földtudományokkal foglalkozó szakemberek egy része felvetette annak lehetőségét, hogy akár a pólusváltás folyamatának kezdetét is jelezheti a dél-atlanti anomália kialakulása. A csökkent intenzitás azonban egyáltalán nem jelenti a pólusváltás közeledését, minden eddigi ismeret szerint ez a folyamat évszázados vagy évezredes időintervallumot jelent, amit a mágneses mező jelenlegi állapota alapján lehetetlen előre jelezni.

A Föld mágneses pólusainak változása mára már részleteiben is tanulmányozott jelenség, amit már az 50-es évek óta behatóan vizsgáltak a tudósok. (A tudományágban a pionírok az orosz A. Hramov, a brit K. Runcorn és E. Irving voltak). A nemzetközivé bővült kutatás eredményei alaposan megváltoztatták a szilárd kéreg földtörténet folyamán bekövetkezett változásairól, folyamatairól alkotott korábbi elképzeléseket is.  Az óceánok aljzatából származó és szárazföldön gyűjtött minták eredménye alapján világossá vált, hogy a földtörténeti idő során a  mágneses pólusok térbeli vándorló mozgása mellett időszakosan a pólusok helyzete felcserélődött.  A tudományos adatok és bizonyítékok révén a szilárd kéreg darabjainak, a kontinensek vándorlásának elmélete és időbeni folyamata bizonyítást nyert.

A mágneses tér polaritásváltásának felismerése nyomán kiderült, hogy a pólusok megfordulása gyakori volt a Föld története során, és a pólusváltás eseménye maga a szabály és nem kivétel; legalább száz bizonyított átfordulás történt az elmúlt három milliárd évben. A pólusok felcserélődésének folyamata – földtani időt tekintve – rövid (több ezer vagy tízezer év). A kutatások eredményeként az is kiderült, hogy a mágneses mező intenzitásának csökkenése nem is mindig eredményez szükségszerűen pólusváltást, hanem sok esetben a mező visszatér a korábbi állapotba.

A földtörténeti idő során bekövetkezett geomágneses orientáció váltásának mérése azon alapul, hogy a kőzetekben – elsősorban a folyékony vulkáni lávában – előforduló vasásványok (pl. magnetit) vagy más mágnesezhető ásványok megőrzik a keletkezésük idején fennálló mágneses tér polaritását. Főleg az óceáni árkokban a kontinensek vándorlása, térbeli elmozdulása során (pl. a Közép-atlanti árok mentén az észak-amerikai és európai kontinens lemezek között) hatalmas mennyiségű, túlnyomórészt bazalt vulkáni anyag jutott a tengerfenék felszínére. Amikor a láva hőmérséklete a Curie pont (570°C) alá hűl, akkor a vastartalmú ásványokban rögzül a képződéskor aktuális geomágneses polaritás. A mély óceáni hátságok két oldalán nagyjából sávok mentén felszínre került magma az egymástól távolodó kéregdarabokon az aktuális földtani időben uralkodó mágnes orientációt őrzi meg.

(Forrás: Egyesült Államok Földtani Szolgálata (USGS))

(Alapvetően a különféle vasásványokat tartalmazó vulkanitok a legalkalmasabbak a csekély intenzitású, ún. maradék mágnesességnek a meghatározására, de számos esetben az üledékes kőzetszemcsék vasásványai is értékelhető adattal szolgálhatnak, de az értékelés bizonytalansága ez esetben nagyobb.) Az elvben egyszerűnek tűnő mérés nagyon kifinomult, érzékeny mérési eszközöket és körültekintő módszereket kíván. Lényeges a vizsgált minta pontos térbeli helyzetének rögzítése. A mágneses jellemzők mellett fontos megállapítani, hogy milyen millió években kifejezett geológiai időre vonatkozik a mért geomágneses intenzitás és orientáció. A kor meghatározása radiometrikus módszerekkel történik, többnyire ásványokba zárt izotópok aránya alapján.

Számos egyéb földtudományi szakterület (pl. őslénytan) hozzájárulásával megfelelően, millió években kifejezett idővonal mentén elhelyezhetők a polaritásváltások; a „normál” (a maival egyező polaritású) intervallumok és a „fordított” (reverz, a jelenlegivel ellentétes polaritású) időszakok. Rengeteg mérési adatnak köszönhetően (amely jelentékeny része az óceáni aljzat kutatás céljára mélyített fúrások anyagából származik) mára 350 millió évre visszamenőleg számos, ám kevésbé részletes, az utolsó 160 millió évre vonatkozóan viszont részletes paleogeomágnes váltás ismert.

A geotudományok által kidolgozott és használt földtörténeti idővonalon az egyik legfontosabb sorozat a polaritás egymást váltó (tudományos szóhasználatban chron-nak nevezett) intervallumaiból áll.

A földtörténeti geomágneses adatok értelmezésének korai, még 70 évvel ezelőtti időszakában a kutatók többsége úgy gondolta, hogy a Föld mágneses erőtere és polaritása jelentős mértékben eltért a jelenlegi helyzetétől. A kutatások eredménye alapján azonban világossá vált, hogy a paleomágneses adatok valójában nem a mágneses pólusok mozgását írták le, hanem a kontinensek mozgását, tehát a pólusok földtani idő kereteiben modellezett vándorlási útja látszólagos. Ha a vándorlás valóságos lett volna, akkor pl. 200 millió évvel ezelőtt az Észak-Amerikára jelzett pólus valahol Kínában lett volna, ugyanekkor Európa a Csendes-óceánon helyezkedett volna el. Mivel valójában csak egy pólus létezhetett, ez a felismerés vezette el a kutatókat arra, hogy a két kontinens 200 millió év óta egymástól távolodik és a kontinenseken mért adatok alapján a pólus vándorlása lényegében látszólagos. (Ugyanezt tapasztalták a többi kontinens esetében is.) Azonban, ha a kontinensek helyzetét a kontinensek szétválása előtt egységes Pangea őskontinens területére rendezték vissza, akkor a látszólagos pólusvándorlási útvonalak már egyértelműen a kontinensek elmozdulását bizonyították. A paleogeomágneses adatok újraértelmezése az egyik döntő eleme volt a lemeztektonika elmélete igazolásának és bizonyíték a kontinensek évmilliós időtartamú vándorlására.

2020. 07. 21.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.