NEHAZUGGY

Szellőztetni kellene, és nem csak a vörösbort

Vogronics András | Október 11, Szombat | 19:00

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 472,211 forint, még hiányzik 2,527,789 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát kérem tisztelettel, tudom, hogy háttal nem kezdünk mondatot, de egy olyan írónak a Nobel-díjával sem feltétlenül dicsekszünk, mintha a sajátunk volna, aki nyílt és kérlelhetetlen kritikusa a mi embertelen, gonosz, despotikus rezsimünknek. Na meg aztán nem isszuk magunkat gatyára és vállalhatatlanra, egy olyan párt születésnapján, amelyet simán szembeköptünk májusban, a szomszédos ország elnökválasztási kampányának hevében, amikor e párt vezetőinek feje fölött átkiabálva, elméletileg, józanul, az erdélyi magyarok egyik legnagyobb ellenségét dicsértük a felújított Tihanyi Bencés Apátság átadóján, ahol természetesen jó szokásunkhoz híven politizáltunk. Amikor egekig magasztaltuk azt a George Simon nevű szélsőjobbos kretént, aki az úzvölgyi katonai temető meggyalázásával kezdte karrierjét – és aki a megismételt romániai elnökválasztás május 4-én tartott első fordulóját nagy fölénnyel nyerte meg, és úgy tűnt, hogy ő lesz az új miniszterelnöke Romániának. Nem volt olyan régen, még emlékszünk, ahogy egy újabb sötét pillanatra felfedte az ő valódi énjét a mi drága jó doktorminiszterelnökünk, aki félredobta a nagy nemzetegyesítő, határon túli magyarokért önmagát feláldozó patrióta jelmezét, és világossá tette, amit sokan, de nem elegen addig is tudtak: neki kizárólag a saját hatalmi érdekei fontosak.

Aztán nem győztek magyarázkodni, hebegni és habogni, de kimozogták, az RMDSZ nevű erdélyi fiókszervezet hamar megbocsátott a tévedhetetlen orákulumnak. Aki szemmel láthatóan jól bebaszott Kolozsváron és a Nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda házigazda bunkós bottal ki nem ver refrénű nótával adott a mulatozásnak. Azért az nagyon megható, hogy ennyire magának érzi Erdélyt és az ottani magyarokat, meg is tesz mindent azért, hogy rá szavazzanak négyévente, hát sírva vigadni is csak ő tud igazán, meg hatalmát féltve fenyegetőzni. Ezek nagyon mennek neki, más nem igazán. Ja, meg lemenni suttyóba és műparaszttá visszaváltozni, ez az ő igazi terepe. Meg ugye abban az országban, ahol a szavazatok 90%-a kistelepülésekről, falvakból és elszigetelt zsákfalvakból érkeznek, ott muszáj eggyé válni az övéivel. És nem, nem degradálom a vidéki embereket, csak szeretném, ha egy kicsit elgondolkodnának azon, miért tartunk ott, ahol tartunk. Lassan 16 éve a vidéki összejövetelein vagy a fővárosba összebuszoztatott rendezvényein ott tapsikolnak, és szűzmáriás transzparensekkel vonulnak azok, akik valamiért úgy érzik, nekik ettől a haramiától függ a tyúkszaros életük. Nélkülöznek, kínlódnak, egyik napról a másikra élnek, de nem számít, csak rosszabb ne legyen. Olyan átéléssel és meggyőződéssel mondják fel a közpénzmédiában és egyéb propagandakanálisokon terjesztett hazugságait ennek a hazug, korrupt alaknak, hogyha ezt az energiát inkább tanulásra meg tájékozódásra használnák, már mi lennék Európa Szilícium-völgye.

És nem, nem akarok elnézést kérni minden alkalommal az elkeseredett szavaimért, mert 16 év az nagyon sok idő, rengeteg idő, amit mások életéből és energiájából rabolnak el kézen fogva, a kifosztójukat támogatva, mintegy eszterlánci cérnát játszva a világpolitika egyik legnagyobb gazemberével. Hogy mi lenne, ha cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna. Hát ő már kismilliószor kifordult, nemcsak önmagából, hanem a világ kulturáltabb feléből is. Ezt kellene már megérteni, hogy aki ott óbégat csatak részegen a cigány prímás előtt, vizenyős tekintettel és láthatóan fehérvári huszárra itta magát a talpasaival, az nem a kedves, jóságos falusi miniszterelnök karakterét alakítja, a véres rögvalóság egészen más. Az ő valódi énje, a mindenféle máz nélküli hús-vér ember egy tohonya, eltorzult Döbrögi, aki földesúrként, vagy ha jobban tetszik XXI. századi hűbérúrként mulatozik, miközben az országát oda juttatta, ahova. És büszkén reklámozza is.

És hogy hova juttatta az országát? Soha nem látott gyűlöletbe, eladósodásba, tehetetlenségbe, megosztottságba. Szórakozik az országával, annak lakóival és nemzetközi megítélésével. A hatalom olyan szinten hülyítette meg, hogy tényleg bármire képes azért, hogy megtartsa, ezen kívül semmi más nem érdekli. Nem kormányoz, sosem értett hozzá, nem országot vezet, hanem kommunikálva mérgez, szavakkal bánt és terrorizál mindenkit. Pontosan ugyanúgy, ahogy saját elmondása szerint az apja is tette vele. Az meg még jól meg is kente, ha nem használt a szép szó, úgyhogy van neki ebben gyakorlata, mondhatni csak ebben van. Úgyhogy talán itt lenne az ideje, hogy megalapítsam a Lelki Terror Háza Digitális Polgári Kört, akinek van kedve csatlakozzon hozzá. Ha közpénzből lehet az Andrássy úton a kommunisták ellen hergelni és uszítani Schmidt Mária történelemhamisító milliárdos vezetésével, akkor lehessen demonstrálni azok mellett is szimbolikusan, akiket ez a rendszer és vezetői tettek tönkre, vagy kergettek el az országból, akik nem tudták elviselni azt az orrfacsaró bűzt, amit 16 éve áraszt magából ez a dohos, ablak nélküli, mosatlannal teli ország.

Szellőztetni kéne, és nem csak a vörösbort, amit feltételezem, gondosan dekantáltak, mielőtt a fényes tekintetű szélhámos a cserepes szájához emelte volna a poharat, nehogy a fenséges ajkai valami satnya és ihatatlan lőrét ízleljenek és attól basszon be, mert a végén még úgy jár, mint Bindzsisztán képzeletbeli vezetője, akinek beütött az igazságszérum, és az lett a veszte. Még véletlenül se. Amúgy ezt a cikket sem erről akartam írni, annak szenteltem volna, hogy a szokásos évek óta durrogatott péntek reggeli rébuszait és szóról szóra cáfolható hazugságait lefordítsam a kedves olvasóknak, hogy ne csak a kritikátlan hazugság ömöljön, de konkrétan belealudtam. Elkezdtem hallgatni, és egyszerűen elaludtam rajta. Ilyen sem volt még. Arra jutottam, hogy ez valamiféle jel volt, hogy nem szabad nekem ezzel mérgeznem magam, az agyam jelzi, hogy ne terheljem tovább, és titeket se terheljelek. Nem hallgattam meg, nem néztem vissza, de nem hiszem, hogy mellé tudnék nyúlni: Ukrajna, Brüsszel, Magyar, árulók, kémek, bábok, csak a nemzeti kormánya, csak a Fidesz, szuverenitás, mi magyarok. Valójában persze mindegy, mit hazudozott, hogy a szokásos taktikával és szókinccsel hogyan nézte hülyének azokat, akiket még mindig lehet ez a másnapos szétcsúszott alak. Aki figyeli, érti, hallja és látja, mit művelt és hogyan művelte annyi éven keresztül, annak ez a senkiházi mondhat már bármit, se hitele, se több dobása nincsen már, bármit is ígér, bármit osztogat és Istenre hivatkozva bármire esküdözik. Ez így nem lehet opció, ez így tényleg nem mehet tovább. Feltéve, hogy normális jövőt és életet szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek, aki szintén kárvallottjai lesznek ennek az ámokfutásnak, ha nem teszünk végre valamit. Értük és magunkért.

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!