VENDÉG

Az Utolsó Beszéd (D’ Lászt Szpícs)

Híveim, Hű Magyarok! 

Mint ismeretes, holnapra írta ki választást a köztársasági elnököm – jó fiú, megértette a célzást. Ma a Költészet Napja vagyon, Petőfi, József Attila és Orbán János Dénes népe ünnepel. E lírai hangulatban meleg – azaz inkább forró – patrióta üdvözletem küldöm innen a Karmelita erkélyéről minden igaz Magyarnak – nem értve ide azt a bizonyos izgága Magyart, aki nem átall a helyemre törni. Sajnálom, hogy ezen balkon előtt nem tömörülhetnek a széles tömegek, nincsen vastaps és ütemes rigmusok, a transzparensek is pihennek a pártirodák mélyén. A méltán elharapódzott „Mocskos Fidesz!”-nek sincs itt tere. Ugyanis alant máris egy meredély kezdődik – mondhatni, a szakadék szélén állok. De nagy stábbal dolgozunk már azon, hogy fellőjük a népet a felhőbe, és akkor onnan bárki lubickolhat hullámzó gondolataim hűs habjaiban. (Nem főbe – felhőbe! És csak a nép egy részét, a nagyobb hányadát földhöz ragasztjuk!)

Ma még csak szimpla bárányfelhők úszkálnak fent az égen. (Nem titok: azokat is én pásztorolom.) Odalent pislákol a város, a pesti estben nyüzsögnek a keményen dolgozó kisemberek, zúg a Volga. (Tajtékzik Kálmán Olga, amiért egy kicsit átneveztük a Dunát – hadd zúgjon csak, az a dolga!)

A Nagy Népi Gyűlés hiányában nem nyaldossa talpamat az a jogos büszkeség és tisztelet, amit láttomra minden honpolgár érezni szokott. Külön üdvözlöm a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök tagjait, akik forradalmi felhívásomra hónapok óta éjt nappallá téve hájpoltak a holnapi sikerért. Tudom, hogy lélekben – és a csicskamédia révén virtuálisan – mindannyian itt vagytok velem. Fura, hogy mégis kerülget az érzés, hogy a levegőbe beszélek – de ehhez az EU parlamentjében és a Kossuth Rádióban eléggé hozzászoktam.

Egy kecske nem csinál nyarat. Hadonászás és dadarászás nélkül alá kívánom húzni: soha nem volt fontosabb, hogy egységet mutatva, drága hazánk függetlenségének, integritásának és önazonosságának, valamint szuverenitásának védelmében mindenki ránk szavazzon. A külső és belső ellenségnek fittyet hányva az elmúlt 16 évben is ezt tettétek, és így együtt, összefogva lélegzetelállító eredménytelenségeket sikerült elérnünk. 

Csacsogják, hogy nekünk a mélyrepülés sem jön össze, hisz’ 15 év szárnypróbálgatás után már a repülőrajtot is látványosan elbuktuk. Valójában nem igaz, hogy a gazdaság romokban hever – csak valahogy nem állt össze! Az ipart lenulláztuk. Az, ami mezőgazdaság lehetne, jóformán a támogatásokból él. Nincs magyar termelés, a multik terepfoglalása töretlen. A nyereséges ágazatokat akkurátusan elprivatizáltuk. A beruházások csak a lenyúlás fedőnevei. A kormányközeli beruházóknak csak annyi tőkéjük volt és van, amennyit az államtól elsíboltak. (A kapcsolati tőkéjük persze jól működik.)

Az állam nem képes önerőből közjövedelmet produkálni. Ehhez való minden eszközét, lehetőségét módszeresen eladogattuk vagy csak szimplán felszámoltuk. A hülye is látja, hogy nem maradt más lehetőségünk, mint a népnyúzás. Minden más csak mellébeszélés, drága barátaim!

Bérből élőként a legálisnak tűnő jövedelmem megháromszorozódott, miközben a nyugdíjak vásárlóértéke a harmadára csökkent. Senkit nem hagyunk az út szélén, ám az magára vessen! De nézzétek csak: látványosan prosperálnak azok a területek, ahol az egyetlen tevékenység a kasszírozás!

Volt egy Magyar Tengerünk, de már elvettük. A méregdrága Balcsi helyett bárki bármikor megmártózhat a tengernyi hazugságban, amelyről mi gondoskodunk. Az állami vagyont már sikeresen megdupláztuk – ebben Bróker Marci volt a segítségünkre. Az úriember azt ígérte, az aranytartalékunkat is megkétszerezi, csak bízzuk rá!

A neves orátorral, Ciceroval szólva: O tempora, o mores! Amikor pár éve Varnus Xavér arról értekezett, hogy „harminc lábcédula megváltoztatná az országot”, még a kutya sem reagált rá érdemben. Hozzánk sem értek fel az efféle megnyilvánulások. A minap egy 48éves debreceni asszonyság oda kommentált, hogy „8 mm megoldaná, mint anno Romániában… ne élvezzék azt, ami nem az övéké”. Hát láss csudát, menten rámozdult a teljes rendőri apparátus, s akár egy évet is eltölthet az illető a hűvösön.. Az idők változnak. Eddig az volt, hogy a közszereplők többet kell elviseljenek véleményszabadságilag, most az van, hogy a terrorelhárítás rögvest fellép. Ami focidrukkerként, volt focistaként és 56-os szabadságharcosként fájdalmasan érint: az OTP-s Csányi Sándort sem szidalmazhatják már büntetlenül a szurkolók. Mi miért lennénk kivételek? Aki tehetségtelennek született, az már telhetetlen sem lehet? A honvédség a haza helyett már engem véd. Fejlődésünk tehát szemmel látható. Az internetes agresszió nem egy bájcsevej, az Élet nem egy habostorta. Jobb észbe vésni: vaskézhez vaskalap illik. A stadionoknak fűtött gyep dukál, a hatvanpusztai járdák alá padlófűtés. Ennek oka – a sok hűhó mellett – az, hogy a Papa módfelett elővigyázatos. Emlékszem, még strandolni is hólapáttal járt – mert hát sosem lehet tudni!… (Csak azért nem hóekével, mert az nem fért volna be a forgókapun.) Nem szoktam az Apám szoknyája mögé bújni, no de mégis, miféle NERverszájjról beszélhetnének az ellenlábasok, ha nincs az objektum alatt egy hercig atombunker is?! 

A briteket is nem lepipáltuk? Hát de! Ők a Hülye Járások Minisztériumát találták ki, mi a Hülye Vármegyék Minisztériumát. Kérdem én tetőletek: melyik a nagyobb, a járás vagy a megye? Na ugye!

A mai kormányülésen csakazértis elhatároztam, hogy visszamenőleges hatállyal megemelem a kalapomat és az életszínvonalat. Minden család, amelyik legalább 10 gyereket nevel a saját háztartásában, ezután tejben-vajban fürödhet. Természetbeni juttatásként ugyanis ingyen kap napi 1 liter tejet és havi egy kocka vajat. Na erre varrjatok gombafelhőt, háborúpártiak! Mi van, elvitte a cica a nyelvetek? 

Mekkora böszmeség már, hogy csak a vájtfülűek értékelik nyelvújító törekvéseinket. Olyan szavakról poroltuk le a port, mint a nyunyóka, a röfi, a wassalbert. Olyan invenciózus fogalmakat honosítottunk meg a közbeszédben, mint a fülkeforradalom, a panelpatkány, a visszaélésszerű adatigénylés, a kérdésekkel provokáló újságíró, az idegenszívű magyarok. 

Bármerre nézek Lölőlandban, nyomát sem látom a luxizásnak. Még az a tervbe vett bagatell helikopterleszálló és a mini tengeralattjáró bázis sem valósultak meg a rezidenciámnak. Történt ugyanis hogy a világszínvonalú szakértőim mindmáig nem tudtak megegyezni abban, hogy melyik legyen felül, a tetőn, s melyik alul, a várhegy gyomrában.

A rendszersimogató infantilizmus infrastruktúráját építjük, a reklámokra és propagandára alapozó szundimentális társadalmat. Sikerkommunikációnk célja az, hogy elhidd: sikeres vagy – holott csak a diktatúrám sikeres. Munka helyett közmunka és import munkaerő, tudás helyett a mindenki által elérhető tudatlanság, rétegek helyett osztályok. De még inkább kasztok, még ha kasztrálnak is emiatt! Szellemi és morális fölényünk letéteményesei: a Dopeman & Győzike intellektuális ikertornyok mellett szívem szerint ennek az ákom-bábom Nógrádi Györgynek is adományoznék egy Kossuth-díjat – de túl sokat loptak az erre a célra létrehozott Antall József Tudásközpontban. A szociálisan érzékeny, szolidáris, jóléti társadalom csak olcsó bolsevista trükk, a Brüsszel-Kijev tengely találmánya, az ingyom-bingyom-tálibernyákok ármánya – pontosabban furmánya, mert az árakat most jobb ha hagyjuk. Világháborús helyzet van, néhelyütt a keresztényeket is üldözik, másutt nemzettársaink anyanyelve forog veszélyben. Kit érdekel ilyen általam kiélezett helyzetben a hazai munkanélküliség, a hajléktalanság, vagy a picsogó progresszívek vesszőparipái: az egészségügy, az oktatás, a szociális háló?!… Megy a rikácsolás, a huhogás, análmegvető bátorsággal ötöl-hatol-hetel a plebsz – de a karaván halad. Igaz, olykor elkel a paraván, de ez a működést nem zavarja. Rajtaütéseket adunk és kapunk, de a jövő velünk kezdődött el, és nem fogjuk hagyni, hogy a kígyóvállú, mamahotelben pácolódó fiatalok elhappolják előlünk.

Csehszlovák és jugoszláv elvtársaink mellett elhúzva, de még a szovjeteket is lehagyva, száguldunk a szebb jövőbe. Szilárd szövetségeseink a béketábor lakói: Irán, Észak-Korea, Kína, s nem utolsósorban a dicsőséges Oroszország. Utóbbiak speciel a nyílászáróik biztonsága érdekében tehetnének már valamit. A kölcsönös segítségnyújtás jegyében szívesen közreműködnénk, ha mással nem is, de tanáccsal bármikor. Nem kéne például annyi toronyházat építeni Moszkvában – tiszta sor, hogy akkor a baleset is kevesebb lenne. Lényeg a lényeg: bármi áron megvédjük saját lábon álló önállóságunkat, a kocsmaprogrammal a saját talponállóinkat is. Megóvjuk teljeskörű szabadságunkat (a kommentálással azért csak óvatosan!…). Holnap földrengésszerűen demonstráljuk az egységet, a kiállást, a véleményemet! Ez fennmaradásunk sine qua nonja!

Az erkélyjelenet záróakkordjaként ajánlom magamat a mimagyaroknak egy közös szelfizésre. Sok sikert kívánok mindannyiunknak a unortodoxia és a demográfia rögös útján. (Számbelileg töpörödünk, mint a töpörtyűs pogácsa a Sparban. Feleakkora lett, de már kétszer annyiba kerül.) Ne feledjétek: forradalomért nem jár borravaló. Békearcot mutatunk, de aki nincs velünk, azt alkalmasint elfenekeljük.

A Jóisten mindenek fölött, Magyarország – aki vagyok – mindenek előtt. A köztársaságnak befellegzett, a demokráciának nyasgem! Kádár apánk uccsó beszélye lebeg a lelki szemeim előtt, az aztán penge volt a javából! Nem leszünk gyarmat és kifutó széria. Magasba a zászlókat, fel a 4/5-ös győzelemre! Feltarisznyálva magatokat az elvtelenség elemózsiájával, mutassatok több alázatot és hajbókot, vagy netán majd sírni fogtok! Ne legyetek áldozatok!

Az utolsó show jogán, még egyszer üdv, áldás, meg amit akartok – vagy nem! 

Pandula Dezső

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább