NEHAZUGGY

Dolomitok – 1. nap

Vogronics András | Ma | 18:56

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 564,380 forint, még hiányzik 1,735,620 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A csütörtöki érkezés és gyors terepszemle után pénteken rögtön egy olyan körrel kezdtünk, ami megmutatta, miért számít a Dolomitok a világ egyik legszebb és egyben legkeményebb országúti kerékpáros terepének.

Arabbából indultunk, és a kör során több legendás dolomiti hágót is érintettünk. A Sellaronda klasszikus útvonalán ott volt a Passo Campolongo, Passo Gardena, Passo Sella és Passo Pordoi, majd továbbmentünk a Passo Fedaia irányába is, a Marmolada lábánál. Ezek közül több a Giro d’Italia történetének ikonikus helyszíne, ahol évtizedek óta születnek emlékezetes hegyi csaták.

A számok szerintem elég jól mutatják, milyen nap volt az első, össze is foglalom:

5 óra 40 perc tiszta tekerés.

2680 méter szintemelkedés – ez olyan, mintha egy nap alatt 20-szor tekernél fel egymás után a Gellért-hegyre, a Citadelláig.

3159 aktív kalória, összesen 3682 elégetett kcal.

A Garmin becslése szerint 5,2 liter folyadékveszteség. (A Garmin prémium kategóriás okos- és sportórákat gyártó svájci székhelyű cég, amely leányvállalatain keresztül elismert navigációs, kommunikációs és informatikai készülékek és berendezések tervezésével, gyártásával is foglalkozik, amelyekben túlnyomó részt a GPS-technológiát alkalmazzák.

139-es átlagpulzus, 168-as maximum.

70,8 km/h maximális sebesség – mindez úgy, hogy egy műanyag bukósisak van rajtunk semmi más védőfelszerelés.

És mindezt olyan melegben, hogy a Garmin 30 °C-os átlaghőmérsékletet és 38 °C-os maximumot rögzített. Ezeket csak azért soroltam fel, mert a lehető legnagyobb objektivitás mellett is az kell mondanom: brutális az a teljesítmény, amit az emberi szervezet elér, az az energia, amit igénybe kell vennie tekerés közben. Egyébként ami még érdekesség, hogy a négy fős csapat tagja egy 66 éves barátunk, Zsolti, aki szintén velünk teljesíti ezeket a brutális távokat és szinteket. Lenyűgöző az erőfeszítése.

A számok azonban csak az egyik részét mesélik el ennek a napnak. A Dolomitokban a felfelé és a lefelé vezető út két teljesen külön világ. Felfelé az embernek néha az az érzése, hogy kiszakad a tüdeje, leszakad a lába, és minden egyes újabb szerpentin egy külön harcnak minősül. Csak fel és fel, minden kanyar után azt hiszed, hogy végre megvan, de nem, nincs meg. Akkor még mindig jön egy 8-10%-os gyilkos emelkedés. Aztán amikor végre felér az ember, kiderül, hogy lefelé sem feltétlenül egyszerűbb a helyzet. A hosszú, meredek lejtőkön pillanatok alatt hatalmas sebességet lehet elérni, miközben egyik hajtűkanyar követi a másikat. Sok helyen szakadékok mellett vezet az út, ezért a féket szinte folyamatosan kezelni kell, és fejben egyetlen másodpercre sem lehet kikapcsolni. A 70,8 km/h-s maximális sebesség azért már egészen más perspektívába helyezi ezeket a lejtőket. Felfelé fizikailag, lefelé pedig technikailag és mentálisan teszi próbára az embert a hegy.

Közben érdekes látni, hogy a Dolomitok téli infrastruktúrája nyáron sem szűnik meg létezni. Sok helyen működnek a télen síelőket szállító kabinos és ülőliftek, csak ilyenkor már túrázók és hegyikerékpárosok utaznak velük a magasba. A mountain bike-osok bringával együtt mennek fel a felvonókkal, majd a sípályák környezetében kialakított downhill- és bike park útvonalakon ereszkednek vissza a völgybe. Miközben mi országútival, saját erőből küzdöttük fel magunkat a hágókra, mellettünk egy egészen másfajta kerékpáros világ is jelen van.

Útközben Caprile is különleges megálló volt. A kis alpesi településen ma is számos fából készült díszítés és faragvány látható, amelyek szépen illeszkednek a környék hagyományos hegyi világához. Itt található a Bersaglieri-kút is, amely az első világháború emlékét őrzi. A háború idején ez a vidék közvetlenül az olasz front hátországához tartozott: katonák ezrei állomásoztak a környéken, és Caprilében katonai kórház is működött. Furcsa belegondolni, hogy azok között a ma békés és gyönyörű hegyek között, ahol most kerékpárosok és túrázók járnak, valamivel több mint száz éve még háború zajlott.

A másik érdekesség, hogy a hegyből nagyon sok helyen szivárog a víz. Ami azt jelenti, hogy rengeteg kis ér, patak csörgedezik errefelé, amelyeknek a vize iható. És az hagyján, hogy iható, nagyjából 6-8 C fokos lehet, mintha a hűtőszekrényből venné ki az ember. A szálláson is a hideg víz konkrétan jéghideg. Miközben folyik, bederesedik a csap, és talán mondanom sem kell, hogy nagyon finom. Már amennyire a víz finom lehet. Az Európát sújtó pusztító aszály szerintem arra is megtanít, hogy a víznél kevés finomabb dolog van.

Mindeközben maga a természet szinte felfoghatatlanul szép. A hegyoldalakat és réteket vadvirágok borítják, mindenfelé tehenek és lovak legelnek, a kis alpesi falvak házainak ablakai és erkélyei pedig tele vannak színes muskátlikkal, rododendronokkal és más hegyi virágokkal. A hatalmas sziklafalak, a zöld rétek, a virágokkal díszített faházak és a legelésző állatok együtt néha már szinte valószerűtlenül tökéletes képet alkotnak. Az az igazság, hogy akárhány fotót készítek/készítenék is, ezt a látványt visszaadni szerintem nem lehet. Ehhez el kell ide jönni, és át kell élni. Bele kell szagolni, meg kell fogni, le kell ülni a selymes zöld fűbe, meg kell simogatni a teheneket, lovakat, szamarakat meg a rengeteg kutyát, akik az ide látogató turistákkal érkeznek, hogy ők is boldogan szaladgáljanak a természetben. Nem akartam giccses és patetikus lenni, de egész egyszerűen annyira lenyűgöző és lélegzetelállító az egész helyszín, hogy semmihez nem tudom hasonlítani, teljesen a hatása alá kerültem.

Kemény nap volt, de pontosan ezért jöttünk. Legendás hágók, elképesztő dolomiti panoráma, közel 2700 méter mászás, több mint öt és fél óra a nyeregben, és közben egy olyan táj, ahol az ember szinte minden kanyar után megállna csak azért, hogy körülnézzen. És ez még csak az első nap volt. Holnap folytatjuk a kalandot!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!